Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-02 / 102. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kaposvár szili PETRA, a Munkácsy Mihály gimnázium tanulója országos első helyezést ért el a Kitai- bel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Versenyen a 9. évfolyamos gimnáziumi kategóriában. A diákot Dávidné Varga Gabriella tanárnő készítette fel. (me) Kaposvár a magyar-román baráti társaság a Zselic szép vidékeire szervezett túrát. A tagokból és családtagjaikból álló 23 fős csapat autókkal utazott Ibafáig, majd gyalogosan folytatták az utat Almamellék, Szentlászló, Sasrét, Bőszénfa érintésével. Legnagyobb élményük a szentlászlói múzeum csuhé- és fajátékok-gyűjtemé- nye volt. (szt) KaSZÓ FALUNAPOT TARTOTTAK május elsején Kaszón. A környékbeli kulturális csoportok is felléptek, a gyerekek a kisvasutat is kipróbálhatták, a felnőtteket pedig főzőverseny és ba'átságos futballmérkőzés várta. Vasárnap a hagyományos Kaszó Duatlon Oraágos Bajnokságra vár- jáka szurkolókat, (csm) Manali Kazinczy és a fel- vilájosodás címmel szervezet vetélkedőt a Honvéd íyugállományúak Kluba a város középisko- lásaiiak és civil szerve- • zeteiiek. A feladatokat Ostváh Anna pedagógus dolgota ki és állította összeAz első helyet a marcai szakképző iskola csapa! szerezte meg. (ve) Nagyatá NAMÉNYI MIKLÓS dalestjivárta az érdeklődőkét Ngyatádon. Az iskoláséul Nagyatádon töltő tüdqyógyász orvos ko- molyzeei művekkel állt a közönsé elé a zeneiskola kamaratrmében. (csm) Tab SOKA VOLTAK kíváncsiak Zoán Péter Kop- pány-völpi kőkeresztek című fotciállítására a Zichy mcelődési házban. A tárlat ayagának többségét Bedgkéren, Török- koppány t Somogyacsa környékéikészítette a művész. (I) Több szz liter gázolaja loptak el Barcsn Gázolajat loptael ismeretlen tettesek Barcsi keddre virradóra. A tolvak egy lezárt telephelyre törk be, ahol öt teherautó tankukáját feszítették le, majd okból körülbelül 500-600 lit üzemanyagot tulajdonítotk el. Cserti István barcsi reiőrkapitány elmondta: hosszidő óta ez az első üzemanyíopás a városban, hónapok»nem volt hasonló esetük. Hzátette: a tolvajok az elmúltvekben a Dráva Coop Zrt. ephelyét látogatták rendszesen, mára már egy új helyínt találtak; ezúttal parko fuvaros cégek kamionját kjsították meg. ijeki G. Főleg rendőrökből lesz magándetektív A MAGÁN NYOMOZÁS viszonylag fiatal szakmának számít Magyárországpn. A magán- nyomozók tevékenységére vonatkozó első kormányrendelet 1994-ben született Ma idehaza a kamarai nyilvántartás szerint 1200 magán- nyomozó tevékenykedik, ebből 26 a somogyi detektív. Magánnyomozóvá többnyim egykori rendőrök válnak, akik kellő tapasztalattal és rutinnal rendelkeznek a bűnügyek terén. Míg idehaza OKJ-s tanfolyamon is megszerezhető a tudás egy része, addig például Spanyolország bán - ahol 2400 detektív tevékenykedik - egyetemi vég zettséghez kötik az igazolvány megszerzését A magánnyomozó megfigyel, adatokat gyűjt, elemez és a megbízó kérésére kibogozza a szövevényes szálakat. A munkájuk nem veszélytelen Sherlock Holmes utódai magánnyomozók Biztosítási csalás, üzleti hírszerzés ad munkát (Folytatás az 1. oldalról) Adott egy ügyes adathalász, aki egyszerű kémprogramot telepít egy pendrive-ra. Felcímkézi az adattárolót, ráírja, hogy bértáblázat, majd a lógóval ellátott maroknyi eszközt otthagyja a bank bejáratánál. Az első arra járó ügyfél megtalálja az elhagyott pendrive-ot, beviszi a bankba, ahol odaadja az egyik tisztviselőnek. A kíváncsi banki alkalmazott már kap is az alkalmon, hogy megtudja, mennyit keresnek a kollegák, és gondolkodás nélkül csatlakoztatja a számítógépére az utcán talált kincset. Aztán jön a csalódottság, mert a pendrive látszólag üres, ám arra épp elég volt a néhány perces akció, hogy a kémprogram rákerüljön a banki számítógépre, ahol kaput üt a rendszeren. Mindez nem fikció, hanem a valóság által produkált eset. Példa arra, hogy mi ad munkát manapság egy magánnyomozónak. - Az uniós nyitással megindult üzleti, ipari hírszerzés az a terület, ahol nagy most a mozgás, hatalmas a tülekedés - mondja Német Ferenc. A magándetektívek megbízói között gyakoriak a biztosító társaságok, mert a magyar ember híresen találékony a biztosítási csalások területén is. Hogy menynyire izgalmas szakma a detektí- veké, az elsősorban az adott ügytől függ, de az biztos, hogy az eltűnt személyek felkutatása a kalandosabb feladatok közé tartozik. Akad olyan magyar detektív, aki bejárta már a fél világot. A magánnyomozóknak manapság tipikus feladata a kinnlevőség kezelése, a behajtásoknál egyfajta közvetítő szerep felvállalása, ahogy a szakzsargon nevezi, a mediálás. Persze adottak a filmes élmények nyomán a magánnyomozókról az átlagembernek elsőként beugró hűtlenségi ügyek, amik kevésbé bonyolultak, ugyanakkor rendkívüli bizalmat kívánnak és gyakorta családi tragédiákat vetítenek elő. - Ez a legegyszerűbb feladat, de a hűtlen házastárs megfigyeltetése az egyik legköltségesebb akció, hiszen akár 24 órás megfigyelést is igényelhet - ezt már Várhegyi Géza, az SZVMSZK somogyi alelnöke mondja. A háromtól tízezer forintos óradíjig terjedő árakat tekintve akár milliós összegre is rúghat, ha a kíváncsi házastárs detektíwel követteti le a tilosba tévedt, féltett társat. ■ Kolumbán Tünde Dulakodásig fajult a gadácsi segélyvita Elítélték a kisfiúkkal fajtalankodó iskolásokat (Folytatás az 1. oldalról) Valóban vitatkoztunk az utcán, de miért nyúltam volna a gyerekhez? - mondta a polgár- mester. - Láttam rajta, hogy megrémült. Megsimogattam az arcát, hogy „Kis csillagom, nincs semmi baj, ezt nem előtted kellettvolna megbeszélnünk”. Erre rántotta el az anyja a karjánál fogva azzal, hogy „Te csak ne simogasd az én gyerekemet!” Hazafelé is rángatta a gyereket, még sokáig hallatszott az ordíto- zása. Nem értem, hogy miért találták ki ezt a durva történetet, miért akarnak lejáratni. Kiderült: Nagy Julianna családja azért nem kapott segélyt, mert nem kérték, s a szükséges papírokat nem adták be. F. Sz. Á. (Folytatás az 1. oldalról) A négy fiú a vád szerint az igali speciális iskola kollégiumában két kisebb fiút - egyikük nyolc, a másik tíz év körüli lehetett - orális szexre kényszerített a mosdóban. A fiúk a rendőrök előtt részletes beismerő vallomást tettek, a tárgyaláson azonban nem ismerték el a történteket. A bíróság szerint azonban olyan részletek hangzottak el korábbi vallomásaikban, amit csak az tudhatott, aki a bűncselekményt elkövette. Ezenkívül a sértettek, akiktől igazán az is igencsak nagy eredmény, hogy egyáltalán mertek beszélni a velük történtekről, következetesen és egybehangzóan mesélték el a mosdóban zajló eseményeket. ■ Jakab Edit JEGYZET BALASSA i TAMÁS Éljen május másodika VIDÉKI MAGÁNYOMBAN, már amennyire ez értelmezhető egy létező feleség és egy öt és fél hónapos töpörtyű viszonylatában, elgondolkodtam a május elseje folyásán. Úgy is, mint aki még integetett pirospozsgás úttörőként a tribünnek, és nem értette, miért kellene megbontani a magyarcsehszlovák barátságot. Most se virsli, se ringlis, mégis elméláztam azon, mennyi pénz és/vagy (de inkább és) hány ökrös szekér kellene ahhoz, hogy odavontatván magam a Városligetbe, Lendvai Ildikót hallgassak a gyanútlan napsütésben. Pénzt még talán el tudnék képzelni elegendőt, de hogy ennyi ökröt... persze, élhetnénk a gyanúperrel, hogy az emberek tényleg a munkát ünnepük május elsején. Erre ugyanakkor szerintem semmi esély. Az emberek eszüknél vannak, és szórakozni járnak szabadnapon bármilyen ligetbe. Ebben az összefüggésben meg aztán végképp nem a Lendvai- Göncz-Bajnai hármast találom a legalkalmasabb alanynak, de legalábbis legkevésbé sem a szórakoztatásra szegődtet- ném őket Nekik is meg keüe- ne talán egyszer mondani. MÉG mindig üdvösebb lehet engedni annak a rejtélyes badacsonyi vonzerőnek, ami végtelen kulturális mágnesként viselkedik május elején. Fél-Somogy enged neki, és némi kacskaringás után odaér egy barokk kúriához, ahonnan a vállalkozó jókedvűek lefelé poroszkálva a gasztronómia ivászati ágának hódolnak gigászi gigákkal. Tudom, mit beszélek. MÁJUS ELSEJÉN egyéni tanrendben munkával szoktam ünnepelni. Egy ásó, teszem azt, éppen megteszi. Most kaszát ragadtam volna, a gaz felveri a tereiét, de utóbb elhagyta magát a pengét szorító csavaros készség. ÉLJEN másodika, és a megbonthatatlan vaspánt. Kisvasúti romantika válság nélkül vonatfütty Erdőn-mezőn zakatolt turistákkal az erdei vasút Mesztegnyőn Visszaköszöntek az elmúlt évek előterjesztései Ki a vonaton ült, más meüette futott. A Zöldgömb Sport Klub Előzd meg a kisvasutat! felhívására a sportos lábúak versenyre keltek a szerelvényekkel. Ehhez tudni kell, hogy a kisvasút átlagosan 15 küo- méteres sebességgel zakatol, Kak- pusztáig a kilenc kilométeres távot 40 perc alatt teszi meg. Az erdei vasutakat népszerűsítő országos rendezvény egyik állomásaként fogadta a turistákat Mesztegnyő. A nagybajomi Halgató János szerint amolyan múltidéző a kisvasúti utazás. A mesztegnyői Boda Nórának és Sárának pedig az első élménye volt a vonatozás: már elég nagyok lettek, hogy szüleik bátran útra keljenek velük. Vonatfüttyös erdei romantika. A kisvasút napján ezer turista érkezett A mesztegnyői kisvasutat a SEFAG Zrt. nagybajomi erdészete üzemelteti, szinte kimondottan a vonatozást, a természetjárást kedvelő kirándulók miatt. Kövesdi Pál, az erdei vasút vezetője kérdésünkre elmondta: a válság szele egyelőre az utasforgalmat nem érte el. Tavaly csaknem tízezren ültek kisvasúira. Az erdészetnek több mint tízmillió forintjába kerül az erdei vasút fenntartása. A jegyek eladásából befolyt összeg s a támogatásokból szerzett források csökkentik ugyan a költségeket, ám négy-ötmillió forintot így is saját kasszájukból tesznek hozzá. ■ Vigmond Erika Csont nélkül átment minden előterjesztés a marcaü városatyák ülésén. Zárszámadással s könyvvizsgálói jelentéssel kezdtek. Tavaly kiegyensúlyozottan és takarékosan gazdálkodott az önkormányzat, akárcsak intézményei. A számvevőszék pedig egészen jónak értékelte az önkormányzati tulajdonú zöldterületek fejlesztését s azok fenntartását. Maradtak az elmúlt éveknél a képviselők, az alapításának 100. évét ünneplő Noszlopy művészetoktatási iskola ötéves munkáját értékelve. Kivétel nélkül mindannyian elismerően szóltak az intézményről. ■ Vigmond E.