Somogyi Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-09 / 108. szám
OMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 9., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Sztrádalehajtót a szeméttelephez? óközi út A teherforgalomnak épült, mégis a nehézjárműveket tiltották ki ekordgyorsasággal, egy éttel a képviselők döntőit követően kikerült a ilykorlátozó tábla a za- árdi Tóközi utca elejére. Kolumbán Tünde ált héten számoltunk be arról, gy Tóközpuszta és az oda vető Tóközi utca lakói a zamárdi pviselők ülésén adtak hangot nak, hogy a közeli, építési törpéket feldolgozó telepre járó, tel megpakolt teherautók miállandó zajban élik az életüt. A városatyák az ülésen a la- ssági panasznak helyt adva itöttek arról: az utca bejáratá- í súlykorlátozó táblát helyeztetnek ki, ami megtiltja a behajtást az öt tonnát meghaladó járművek számára. E döntést most a telep tulajdonosa támadja, aki meggondolatlannak tartja a határozatot. Szerinte a tóközi út épp teherforgalom bonyolítására épült, és kifogásolja, hogy a döntés értelmében az útszakaszon egy 50 tonna teherbírású híd elé is kikerült az öttonnás korlátozás. Marity Tibor azt mondta: súlykorlátozó tábla kihelyezése miatt a teherautóinak naponta legalább 160 kilométerrel többet kell megtenniük, ami súlyos anyagi terheket ró a vállalkozására. A testület döntését a vállalkozó azért is sérelmezi, mert a telepéhez vezető Tóközi Nemkívánatosak ezek az autók - mutatja Szíjártó József panaszos kor ennek a lehajtónak a kiviteli munkáit saját pénzemen elvégeztetném - szögezte le Marity Tibor, és hozzátette: szeretne közös nevezőre jutni a várossal.- Keressük a kompromisszumos megoldást a lakosság érdekében, úgy, hogy a településért sokat tett vállalkozó érdekei se sérüljenek, bár nehéz igazságot tenni ebben az ügyben - mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere, aki úgy látja: elvileg nincs akadálya annak, hogy a város megterveztesse az M7-es Siófok-nyugati lejárója mellett található telephez a lehajtót. Arra azonban a városvezető is felkészült, hogy a kifogásolt útszakasz átjárhatósága még további vitákat szül majd. idett buszvárót, rdafelújításokat kértek szonegy különböző helyszí- i várja utcai fórumain Szita oly polgármester a kaposvári május végéig. A Kaposvá- eszélgetések 2009 programját keretében tájékoztatja rdeklődőket a polgármester dei évre tervezett beruházá- ról, fejlesztésekről. Ezenkí- kérem a kaposváriakat - idta Szita Károly -, mondják römeiket, bánataikat, prob- íikat. Az eddigi találkozókon fogalmazták a lakók: látvá- inak tartják a város fejlődé- ám érthető módon minden- oglalkoztat a válság. S per- Pőkorülnek a fórumokon az t körzetre jellemző problé- is. : északnyugati városrészpéldául a panelfelújítások- rdeklődtek az emberek, s , mikor kezdődik a sávház itása. A Cseri úton fedett várót kértek a lakók, a ahegyen pedig a járdafel- >ok szükségességét emeli. Pénteken délután a pos- ítt megtudhatták az érdek- ;: a Németh István és a m utca kereszteződésében ámpákat szerelnek föl. tfőn hatkor az Erdősor és a r utca sarkán folytatódik umsorozat, kedden ötkor 'any téri buszmegállónál, án ötkor a Penny Markét tt, csütörtökön fél hatkor a utcai Harangtoronynál a téren, pénteken ötkor a ín otthon előtt várják a la- ■ Márkus Kata iroly pénteken a posta álkozott a városlakókkal lag háztaiiási mennyiségben. A palackok nem betétdíjasok Az ár mindennt ékillusztrációk csupán elkészítési ill. tálalási javaslatként szolgálnak, ugyanazt ilag egyfajta csomagolásban értékesítünk. A termékek műszakilag ill. külsőleg * Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre.. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesek. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfogywww.aldi-hungary.hu ^ Ajka • Újl Baja, Dózsa György út 87. • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas /IP Debrecen 2x • Dunaföld vár • Dunaújváros • Esztergom • Főt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza3x 1 «■ ^0* A Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x JEGYZET ÁRPÁSI ZOLTÁN A hazai vasút nyulai, árulói A VASUTAS-SZAKSZERVEZET egyik frontembere azt találta mondani a királyi televízió csütörtök esti hírműsorában: akik nem sztrájkolnak, azok nyulak vagy árulók. Ilyen nemes egyszerűséggel, ebben a faragatlan modorban, bele egyenesen a kamerába és a többmilliónyi magyar nyúl és Kárpátmedencei áruló képébe. MINT AZ EGYIK HONI NYÚL, tegnap a sztrájk fogságába zárt vasút tájékán jártam. Újfent megállapítottam, hogy az előző munkabeszüntetés óta itt bizony semmi nem változott. A hazai állomások állapotát nézve az embernek olyan érzése támad, mintha Albániába, Afrikába vagy Indiába csöppent volna. Mérhetetlen kosz, lepusz- tultság, s az elemi rend szemet bántó és irritáló hiánya. Nincs pénz - harsogják mindenhonnan és olvassuk mindenütt. Tény, hogy új mozdonyok és korszerű szerelvények vásárlására, a pálya felújítására vagy karbantartására nincsenek mil- üárdok. Ám a koszos ablakok megtisztítása, egy kiadós seprés, a peron széleinek bemeszelése, a tiszta ruha, a pedáns személyzet, a hiányzó kilincs vagy üveg pótlása - és sorolhatnám - nem pénz kérdése. tudnak-e, egyáltalán akar- nak-e bármit is tenni vasutasaink a környezetükért, hogy otthonosabb legyen maguk és az utasok számára? Vagy folytatódik a padlóra küldött MÁV újabb és újabb zsarolása, a kifosztott államkassza megsarcolási kísérlete, a vonatra szorulók zaklatása? az idő előtt lefújt sztrájk mutatja, hogy nő a nyulak és az árulók száma. ló lenne, ha a „bátrak” észreven- nék, hogy a nyulak és az árulók országa a vasút romjai fölötti követelőzésnél többet vár tőlük! Kutatóközpontot a felszíni vizek vizsgálatára A Balaton mellett a Duna és a Tisza kutatásával foglalkozó hidrobiológiái kutatóközpont létrehozására tett javaslatot Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az új intézmény, amelynek központja Tihanyban lenne, a Balatoni Limnológiaí Kutatóintézetet, a Dunakutató Állomást és egy újonnan alakuló Tisza- kutató Intézetet egyesítene. Az MTA vezetése szerint az elkövetkező években a felszíni vizekkel kapcsolatos kutatások, illetve az ivóvízbázis pontos felmérése és biztonsága a legfontosabb stratégiai kérdések közé fog tartozni. ■ Kolumbán T. út felújításához ő maga 600 e- zer forintnyi anyaggal járult hozzá. - Ha az önkormányzat elfogadna egy olyan javaslatot, hogy ők megterveztetnek egy lehajtót az M7-es autópályáról a telepünk felé, és ezt engedélyezteti az autópályásokkal, ak