Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-22 / 94. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 22., SZERDA MIT SZÓL HOZZÁ? Pontozzák a rendőröket A KAPOSVÁRI TANÍTÓKÉPZŐ KlSZ-szervezete emlékünnepséget tartott Lenin születésének 99. évfordulója alkalmából. Elhangzott Majakovszkij Vlagyimir Rjics című verse, Muszorgszkij Kijevi kapu című műve, majd Majakovszkij Beszélgetés Lenin elvtárssal költeménye. Az ünnep szónoka, Honfi István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese után az intézet női kara énekelt, először Karai A remény dalai, majd Kodály Vejnemöjnen című dalát adták elő. A KISZ-rendezvény az Intemacionálé hangjaival zárult MILYENEK A BEIDEGZŐDÉSEK: az idén is zárult már rendezvény Internacionáléval... EVE IRTUK MEGYEI KÖRKÉP Felderítő akción az ifjak honvédség Sok fiatal választja hivatásként a haza szolgálatát berecz Pál kaposvári tanár: - Hogy hány pont jár a kukázóért, és hány pont a bűnözőért, nem érdekes. Intézkedni kell a rendőrnek, elfogni a bűnelkövetőket, ez a dolga. Úgyhogy nem pon- tozgatni kellene, hanem megfizetni a rendőröket. És persze szigorítani: betartani és betartatni a törvényeket, korra, nemre, hovatartozásra tekintet nélkül. A pontozás esetleg csak fél- reviheü az értékelést faragó József kaposvári gépkocsivezető: - Valami alapján értékelni kell, és azt is helyeslem, hogy az éri a legtöbb pontot, ha valaki elfog egy bűnözőt. Olyannyira elszaporodott a bűnözés, és olyan pofátlanok lettek a bűnözők, hogy valamit tenni kell. Igaz, tapasztalatból tudom, hogy a gyorshaj tók is egyre nagyobb gondot jelentenek. Szigor kell, és aki kellő szigorral lép fel, azt értékeljék. Albert anikó kaposvári kismama: - Mindenütt van valamilyen értékelés, nyilván a rendőrségnél is kell. Annyira elszaporodott a bűnözés, hogy biztosan több rendőrre volna szükség. Ha ez nem lehetséges, akkor azt is elfogadom, hogy súlyozni kell. De talán még inkább a lakosságot bosszantó bűncselekmények felderítését kellene ösztönözni. Katonásdit játszottak a toborzón. Egyre több somogyi fiatal érdeklődik a harcias hivatás iránt, amit a Magyar Honvédség tisztjei örömmel ösztönöznek Levegő-levegő rakétával is lőhettek a keddi toborzó- napon a kaposvári diákok. Mások rögtönzött air-soft- bajnokságon bizonyították rátermettségüket. Harsányi Miklós A sikeres felderítő akció után megindulhatott a légicsapás - a diákpilóták körében tegnap talán a repülőgép-szimulációs bevetés aratta a legnagyobb sikert. Bravúros tudásukkal néhány fiatal kitűnt a mezőnyből.- Minden képzeletet felülmúlt az akció - jegyezte meg egy fiú, miközben egy F- 16-os repülőgép pilótafülkéjét imitálta a számítógép. Épp egy fontos földi célpontot mért be.- Lesz utánpótlás a seregben: bámulatosan ügyes némelyik fiatalember - szórta a dicsérő szavakat Dinya Miklós nyugállományú őrnagy, a megyei vete- ránrepülő-egyesület titkára. A fiatalok kézről kézre adták a hatástalanított pisztolyt és a gépkarabélyt, néhányan géppuskát mustráltak. Ezalatt izgalmas verseny bontakozott ki az udvaron felállított sátorban. A lőpróbára jelentkezők éles lőszer helyett apró műanyag golyóval sorozták meg a céltáblát.- Fantasztikusan jó a hangulat - áradozott Szigeti Zsolt, a kaposvári építőipari szakközép- iskola másodéves diákja. A 18 éves Kocsis Gábor az Eötvös Lo- ránd műszaki szakközépben készül az érettségire, s legjobban a repülés kápráztatta el. Lehet, hogy pár éven belül a kaposvári toborzóirodán jelentkezik.- Gépjármű- és harcjárművezetőket, katonai rendészeket vesz fel a honvédség - mondta Horváth lenő százados. Fehér Gábor alezredes, a kaposvári toborzóiroda vezetője rámutatott: a honvédség és a katonai pálya iránt kiemelkedő az érdeklődés. Gál Gyulánétól, a helyőrségi klub munkatársától tudjuk: hat kaposvári középiskolából több mint 140 diák érkezett. Katonai kiállítás nyílt kedden a kaposvári Toldi gimnáziumban. A maketteken, kitüntetéseken kívül egyenruhákat is láthat a közönség. A Tóth Barnabás gyűjteményéből nyílt tárlatot Lugosi Zoltán ezredes ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Még mindig veszteséges a vadászat jövőkép Emelték a vaddisznó- és a dámszarvaskilövések számát (Folytatás az 1. oldalról) Ezek a számok inkább csak az üzemszerűen gazdálkodó vadásztársaságok pénzmozgását követik le. A szarvasterítés az utóbbi időben nem csökkent, sőt némi növekedés is tapasztalható. A vadászati szakemberek dámból az idei évben magasabb terítéket vártak. - Nemhogy nőtt, hanem háromszáz darabbal csökkent a dám terítékre hozása. Lábodon és környékén az elmúlt évben a vadászok olyan mennyiségű nőivarú egyedet lőttek meg, ami előre vetíti a csökkenést. Ez valamit javít a helyzeten, de ezen a környéken a dám- lelövést is megemeltük. A megye az ötezer darabos őzlelövés- nél megállt A bakot még szívesen meglövik a vadászok, de a nőivarú egyedeket nem. Főként az erdősítésekben kéne sutát is SOMOGY MEGYEI TERÍTÉKADATOK (ELHULLÁS NÉLKÜL) Évek Gím dám ŐZ vaddisznó 1978 2394 52 4303 1671 1988 4791 468 2097 4234 1998 3121 1602 2639 7194 2008 6335 3551 4686 11883 lőni. A rügyrágással tetemes kárt okoz, ezt az erdőkezelők már nem viselik el. Zavaró, hogy szarvasból lényegesen többet lőnek, lövetnek mint őzből. A szarvasok között szinte már nincs öreg bika, sőt a közép korosztály is erősen fogytán van. Ez derül ki a trófeabírálati eredményekből, hiszen egyetlen kiemelkedő trófeát sem találtak. ■ F. Sz. Á. Fajtalankodásra kényszeiftették a fiúkat zárt tárgyalás Rémálom várta éjszakánként az igali iskola apró kollégistáit (Folytatás az 1. oldalról) Az egyik sértett szüleinek tűnt fel: tízéves kisfiúk hirtelen betegségekre panaszkodva nem akart iskolába menni. A büssüi gyerek az igali speciális iskolába járt, kollégista volt. Egy nap zaklatottan ért haza, és végül nem bírta magában tartam a történteket. Kiderült: szó sincs „titokzatos betegségekről", a gyerek retteg. Elmondta: őt és egy még fiatalabb társát négy nagyobb fiú bántotta. A gyereknek valószínűleg akkor még fogalma sem volt arról, hogy valójában mi történt vele, csak a bántalmazást fogta fel. Azt nem, hogy a dolog szexuális része mit jelent. A négy nagyobb, 16-17 Hamarosan ítélet várható. A bíróságon beszédesek voltak a kamaszok éves fiú ugyanis - a vád szerint - egy este a hálóteremből bevitte őket a vécébe. Ketten bezárkóztak velük egy-egy vécéfülkébe, és fajtalankodásra, orális szexre kényszerítették őket. Aztán arra, hogy mossák ki a ruhájukat és mosakodjanak meg. Egyiküknek a harmadik fiút ki is kellett elégítenie. Negyedik társuk addig őrt állt Úgy tudni: az eset nemegyszer történt meg. A vádlottak megfenyegették a gyerekeket: ne merjenek beszélni a történtekről. Az ügy tárgyalása kedden kezdődött a megyei bíróságon. A tárgyalóterem ajtajára kikerült a „zárt tárgyalás" tábla. A bíróság további tanúkat, elmeorvos szakértőket is meghallgat. ■ J. E. HÍRSÁV Tizenöt somogyi rajz az országos döntőre A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG gyermekszemmel gyermekraj zpályázatra Somogybán 440 rajz érkezett A 3-6 éveseknél két barcsi, két ság- vári, valamint egy kaposvári; a 7-10 évesek közül két siófoki, valamint egy-egy balatonboglári, kaposvári és barcsi; a 11-14 éveseknél négy kaposvári és egy so- mogyjádi diák rajza tetszett legjobban a zsűrinek, (je) Trianoni előadások a Klebelsbergben A klebelsberg Tudományos Esték soron következő előadását tartották hétfőn este a kaposvári középiskolai kollégiumban. A Trianonról nyütan és őszintén címmel rendezett esten Raffay Ernő történész és Szidiropulosz Archimédesz szociológus osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel, (mk) Három munkácsys az OKTV döntőjében AZ ORSZÁGOS Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) megyénket francia nyelvből Magyar Emma Lenke és Deák Dóra, a Munkácsy gimnázium tanulói képviselik. Rajtuk kívül * Bence Krisztina jutott még be az országos döntőbe magyar nyelvből. A diákokat Bogdán Jánosné készítette fel a versenyekre, (me) Madárgyürűzési bemutató Orciban IGAZI ÁPRILISI IDŐ fogadta azokat, akik kilátogattak vasárnap Orciba, a madár- gyűrűzési bemutatóra. A Madártani Egyesület helyi csoportja számos különleges madárfajjal találkozott, láttak kakukkot, fácánt, fülemülét, barna rétihéját és egerészölyvet is. (me) Nyári tábor unokáknak és nagyszülőknek NYÁRI TÁBORT SZERVEZ nagyszülőknek és unokáiknak a Drávakörnyéki Kistérségi Nyugdíjas Egyesület. A tervek között szerepel hajókirándulás, strandolás és múzeumlátogatás is. (jg) Fél áron lesz a magyar bor jövő szerdán Több száz vendéglátóhely mellett a legnagyobb bor-nagykereskedések is csatlakoztak a Borszerda elnevezésű kezdeményezéshez. Somogyból egyes várdai, siófoki, balatonboglári és nagyatádi éttermekben adják majd fél áron április 29-én az étlapon szereplő ösz- szes magyar bort és pezsgőt, valamint ajándék pohár bort kínálnak minden főételhez - ezek ugyanis az akcióban való részvétel feltételei. A Magyar Bormarketing Kht. a Torkos Csütörtök min tájára, hagyományteremte szándékkal indította a kam pányt a hazai borok fogyasztá sának ösztönzésére. ■ F. T 40