Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-27 / 98. szám
2009. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ 7 KÖZÉLET&GAZDASÁG Rózsa Flores hamis néven tartózkodott Bolíviában? Csúcsszezon a Balatonnál. A helyi vendéglátók reménykednek abban, hogy a válság hatásait a gyenge forintárfolyam kiegyensúlyozza az idén nyáron Hamis személyazonossággal, Jorge Hurtado Flores álnéven kötött szerződést 2008 decemberében a Santa Cruz-i COTAS telefontársasággal a múlt héten lelőtt Eduardo Rózsa-Flores - közölte az ABI bolíviai hírügynökség egy La Paz-i napilapra hivatkozva. A hírügynökség arról is beszámolt, hogy Marcelo Sósa, az ügyben eljáró ügyész szerint videofelvétel bizonyítja, Rózsa- Floresék merényletre készültek. Ezen az egyelőre be nem mutatott szalagon a „terroristacsoport” tagjai egy korábbi merénylettervről beszélnek, amelynek során az Evő Morales államfőt szállító hajót szerették volna felrobbantani. A gyanúsítottak arról is beszéltek, miként lehet nagyobb robbanást előidézni. ■ Kepes András ellen pert fontolgatnak, mert nem adta át a felvételt. Ugyanakkor a bolíviai kormány kizárta, hogy nemzetközi vizsgálat tisztázza a terrorizmussal gyanúsított, április 16-án felszámolt csoport ügyét. A bolíviai kormány egyik miniszterhelyettese eközben azt mondta, országa pert fontolgat Kepes András ellen, amiért a magyar újságíró nem hozta nyilvánosságra az Eduardo Rózsa-Floresszel készült interjút Szerinte ugyanis Kepes ezzel eltitkolt és fedezett egy terrorista-összeesküvést. Az újságíró ugyanakkor úgy véli: az interjú egyáltalán nem utalt bűn- cselekményre, hiszen Rózsa- Flores egyértelművé tette, hogy védelmi szándékkal utazott Bolíviába. Egészen pontosan a Santa Cruz-i autonómiát igyekezett megvédeni. így szerinte nem követett el hibát azzal, hogy nem értesítette a hatóságokat. Kepes Andrást egyelőre semmilyen hatóság, sem magyar, sem külföldi nem kereste meg az ügyben. ■ A válság ellenére több külföldi vendégre számítanak az idei szezonban a Balaton-parti turisztikai szolgáltatók. Tárcsái Lívia A hazánk egyik legnagyobb vonz- erejének számító környéken a szálláshelyek tavaly 21,4 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, az idei év ennél akár jobb is lehet. Évek óta folyamatosan csökken ugyan a külföldi vendégéjszakák száma, az idén ezen a forint euróhoz viszonyított gyenge árfolyama változtathat, ez ugyanis olcsóbbá teszi a hazai szolgáltatásokat a külföldieknek - hangsúlyozta Polgár Tibor, a 17 balatoni kempinget és egy siófoki apartmanházat üzemeltető Balaton- tourist Zrt vezérigazgatója. A társaság 2009-es előfoglalási adatai 6-8 százalékkal meghaladják a tavalyiakat. A vezető elsősorban osztrák, holland, dán, cseh és német vendégeket vár. Az SCD Group tulajdonában álló Balatontourist egységeiben tavaly 651 ezer vendég- éjszakát töltöttek el. „A belföldi turizmust egyértelműen az üdülési csekk generálja. Az idén a tavalyihoz hasonló, 1,2 milliárd forintos árbevétellel számolunk” - szögezte le a vezérigazgató. Tavaly a balatoni szálláshelyek 1,277 millió vendéget fogadtak; a forgalom háromnegyedét kitevő hazaiak száma 1,9 százalékkal nőtt, miközben a külföldről érkezőké 4,7 százalékkal maradt el az előző évitől. A Balatonnál megszállt turisták 4506 ezer éjszakát töltöttek el, ez összességében 1,8 százalékos csökkenés 2007-hez képest. A belföldi szállásdíjbevétel az országosnál jobban, 8 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 21,4 milliárd forintot. A Magyar Túrizmus Zrt részben a gazdasági körülmények, részben a magas bázisév miatt a vendégek és az általuk eltöltött éjszakák számának 2 százalékos növekedésével számol. Ennél nagyobb, 10-12 százalékos forgalombővülés várható 2009-ben a tó menti magánszálláshelyeken. Az április elejétől ismét nyitva tartó sármelléki reptérre közlekedő Lufthansa-járatok már a szezon előtt 80-85 százalékos kihasználtsággal üzemelnek - tudtuk meg Bencsik Flórától, az üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. marketingvezetőjétől. Tavaly 105 ezer utas fordult meg a zalai légikikötőben. Mától a Hamburg International heti hétszer Drezdába és Lipcsébe közlekedtet járatokat. A beutazóturizmus fellendítése érdekében több kisebb diszkontlégi- céggel tárgyalnak. A marketing- vezető elismerte, ilyenkor már nehéz a társaságokat arról meggyőzni, hogy új desztinációkat vegyenek fel a kínálatukba. Legtöbbjük ugyanis már tavaly meghatározta az idei menetrendet. Az év elején az is kétséges volt, hogy a Ryanair nagy közönséget vonzó járatainak beszüntetése után kinyit-e az idén a FlyBala- ton. A Balaton környéki szolgáltatók és a Magyar Turizmus Zrt közösen létrehozott Légi Marketing Alapja 2007 óta segíti a sármelléki repülőtér járatfejlesztéseit Az alapba tavaly 25 millió forint gyűlt össze, az idén már áprilisban elérték ezt az összeget. Bosznia 2015-ös csatlakozást remél BOSZNIA-HERCEGOVINA ŐSZ- szel benyújtja csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, és 2015-ben remélhetőleg taggá válhat - jelentette ki az állam külügyminisztere. Brüsszeli értékelés szerint Bosznia Albánia mellett a térség legkevésbé felkészült államának számít. Üdvözlik a javaslat visszavonását AZ étkezési utalvány Forgalmazók Egyesülése szerint a természetbeni juttatások megadóztatása nem váltaná be a hozzáfűzött bevételi reményeket, a vendéglátóiparra gyakorolt hatásával pedig mintegy húszezer munkahely kerülne veszélybe. Ezért üdvözli, hogy a kormány visszavonja az erre vonatkozó javaslatát. Hamisított növényvédő szereket foglaltak le kétszer is hamisított növényvédő szereket foglaltak le; a Kínából behozott szállítmányok összege mintegy 900 millió forint. Sípos Jenő, a VPOP szóvivője szerint a granulátummal fél Magyarországot el lehetne látni, csak éppen nem tudják, milyen hatása lenne. Sipos óriási fogásról számolt be HIRDETÉS Megbízható azolok a kalászosok védelmében Bár a gabonatermesztés körülményei (az időjárás, a termesztéstechnológia, a fajták és a kórokozók is) folyamatosan változnak, az azol hatóanyagtartalmú gombaölő szerek évek óta bizonyítják a búzabetegségek elleni kiemelkedő hatékonyságukat. Az azolok széles hatásspektrumú gombaölő szerek, az őszi búza valamennyi jelentős gombabetegsége (rozsdák, lisztharmat, pirenofórás és szeptóriás levélfoltosság, fuzáriózis) ellen hatékonyak. Hatástartamuk is hosszú, készítménytől függően 4 - 5 hét. Ha az elérhető legmagasabb terméshozam elérését tűzzük ki a kórokozók elleni védelem céljaként, akkor ennek megfelelően kell időzíteni az egyszeri védekezést. Az utóbbi években végzett kísérleteink alapján egyszeri védekezésnél az azolok kijuttatásának optimális időpontja a búza kalászolásának kezdetén van. Az esetek döntő többségében ez eredményezi a legmagasabb terméshozamot. Ám egyszeri védekezéssel soha nem érhetjük el azt az eredményt, amit a jól időzített kétszeri védekezés nyújt. Ennek lényege, hogy a növényt folyamatosan védjük a gombabetegségektó'L Legjobb megoldás, ha az első védekezést a zászlós levél megjelenésekor végezzük el egy azol hatóanyagtartalmú gombaölő szerrel, majd ezt követi a második a teljes kikaiászoláskor ill. virágzás kezdetén. Derűlátás a Balatonnál turizmus A forintárfolyam miatt több külföldi vendéget várnak Külföldi vendégéjszakák* 2000 2008 Németország 69 49 Ausztria ____________6____9 Ho llandia 7 8 Dánia 4______7 Oroszors zág________2______4 Lengye lország 2______3 Belgiu m____________2 3 Egyé b_____________10 17 ‘K ÜLDŐ PIACOK SZERINT, SZÁZALÉK FORRÁS: KSH