Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-17 / 90. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 17., PÉNTEK SPORT 11 Szoboszlón került a csúcsra ökölvívás A serdülőknél Tóth Richárd a 43 kg-os súlycsoport új királya A házigazda szolnokiakkal melegítettek az aranymeccsre Hat medállal - az arany­érmes Tóth Richárd mel­lett még öten állhatták fel a dobogó harmadik foká­ra - térhetett haza a so­mogyi különítmény az utánpótlás korú ökölví­vók Hajdúszoboszlón ren­dezett, rekordmezőnyt vonzó olimpiájáról. Fenyő Gábor Nagyon nehéz - tán nem is lehet - eldönteni, hogy szerencsét vagy pedig éppen az ellenkező­jét hozta az utánpótlás korú ököl­vívók Hajdúszoboszlón rende­zett olimpiája. A13 versenyzőből álló somogyi küldöttség ugyanis hat éremmel térhetett haza - a négynapos erőpróbán rekord­mezőny, 55 klub 249 ifjú re­ménysége próbált szerencsét ám még ennél is szebb lehetett volna az összmérleg. , A Ring SC Kaposvár-Juta színeiben kilencen indultak csatába; közülük nyolcán a nagyberki Szász Endre Általá­nos és Művészeti Iskola tanu­lói. A legnagyobb sikert a ser­dülőknél (13-14 évesek) a 43 kg-os Tóth Richárd érte el, aki előbb a pécsi Schmida Richár- dot, aztán a kiskunhalasi Mol­nár Zoltánt, majd az elődöntő­ben a tavalyi bajnok debreceni Pukoli Renátót, az aranymecs- csen pedig a Bp. Vasas-Süllős Box Team versenyzőjét, Eszenyi Norbertét győzte le. Vi­tathatatlanul Tóth Richárd volt a súlycsoport királya, hiszen mind a négy ellenfelénél egy­hangú pontozással bizonyult jobbnak. Két bronz is jutott még a serdülők mezőnyében: a 40 kg-os Bogdán Dávid ponto­zásos győzelemmel mutatko­zott be a törökszentmiklósi Sarkadi Alex ellen, majd az elő­Bearanyozták a nevét Hajdúszoboszlón. A jelek szerint remek párost alkot a serdülő korú 43 kg-os Tóth Richárd és mestere, Vajmi Csaba döntőben 2:1 arányú pontozá­sos vereséget szenvedett a kecskeméti Farkas Szilárdtól. Az 54 kg-os Benkő Balázs nem boldogult ugyan a korosztályos válogatott kecskeméti Farkas Richárddal, mégis a dobogó harmadik fokára állhatott, miu­tán csak négyen voltak a súly­KÉPTELEN VAGYOK eldönteni, hogy most örüljek a megszer­zettérmeknek, vagy inkább bosszankodjak a Hajdúszo­boszlón hagyott - pontosab­ban elvett - medálok miatt Régen tapasztaltam már ilyen elfogult bíráskodást... Nálam a junioroknál a 46 kgos Ba­konyi Dávid és az 50 kgos Pápai Krisztián is egyértelmű­csoportjában. A 38,5 kg-os Ká­rolyi Zsolt nagyon szoros mér­kőzésen kapott ki 2:1-re a ké­sőbbi ezüstérmes válogatott ke­rettag salgótarjáni Botos Dávid­tól, míg a 41,5 kg-os Horváth Ernő egyhangú pontozással maradt alul az aranyérmes - szintén korosztályos válogatott en nyert, azaz minimum a bronzra jók voltak. A serdü­lőknél nagyon necces volt a 38,5 kg-os Károlyi Zsolt mécs­esé, s a korosztályos Európa- bajnoki harmadik helyezett, 40 kg-os Bogdán Dávid is töb­bet érdemelt volna a bronz­éremnél - mondta Vajmi Csa­ba, a Ring SC Kaposvár- Nagyberki vezetőedzője.- kiskunfélegyházi Gálos Ro- landdal szemben. A junioroknál (15-16 évesek) négyen voltak érdekeltek, s va­lamennyien válogatott bunyó­sokkal kerültek szembe. Az 52 kg-os Benkő László előbb 2:l-re verte a törökszentmiklósi Viszneki Istvánt, majd a döntő­be jutásért egyhangú pontozá­sos vereséget szenvedett az ezüstérmes győri Barcsa Gábor­tól, így neki is bronz jutott. A 46 kg-os Sípos Richárd számára túl nagy falatnak bizonyult a második helyezett debreceni Svanyova Roland, míg a szintén 46 kg-os Bakonyi Dávid a baj­nok debreceni Rácsai András­tól, az 50 kg-os Pápai Krisztián pedig az ezüstérmes egri Szabó Andrástól kapott ki egyaránt 2:l-re - és igencsak vitatható körülmények között... A Kaposvári Nehézatlétikai SE színeit hárman képviselték. A serdülőknél a 38,5 kg-os Váradi Kornél a debreceni Csonka Zsolttól, míg a 40 kg-os Horváth Flórián a salgótarjáni Szőrös Márktól kapott ki egy­hangú pontozással - mivel utóbbi az első körben erőnyerő volt, így bronzéremmel térhe­tett haza -, a junioroknál pedig a 46 kg-os Júdás Róbert maradt alul ugyancsak egyhangú pon­tozással a salgótarjáni Kőrös Attilával szemben. Bronz jutott a Juta Ring SC ki­válóságának, a junioroknál sze­replő 60 kg-os Csampisz Zol­tánnak, akinek három fellépése is volt Hajdúszoboszlón. Előbb a gyöngyösi Botos Ervint, majd a debreceni Zsurka Richárdot győzte le egyhangú pontozás­sal, a döntőbe jutásért pedig a yálogatott salgótarjáni Bangó Eduárdtól kapott ki ugyanígy. Lehetett volna még szebb is a somogyi mérleg KOMÉTA-KAPOSVÁR SE- SZOLNOKI RK 3-1 (12, 22, -17,19) Szolnok, 300 néző. V.: Éva T., Adler. KOMÉTA-KAPOSVÁR SE: Mikula (4), Nagy J. (13), Ferreyra (10), Kántor (18), Schulcz (13), Csorna (2). csere: Molnár D. (liberó), Kovács Z. (8), Kaszap (1). veze­tőedző: Zarka Péter. SZOLNOKI RK: Koch R. (2), Cziczó (5), Kovács Z. (10), Galovicz (3), Rapi (20), Melicher (7). csere: Gulyás (liberó), veze­tőedző: Juhász György. A vártnál nehezebben tudta csak legyűrni a címvédő Kométa a lelkes házigazdákat. A nyitó­játszmát magabiztosan hozták a kaposváriak, a másodikat vi­szont már nagy csatában tudták csak megnyerni úgy, hogy a haj­rában fordítottak. A harmadik szettet aztán a hosszú ideig Ka­posváron játszott, majd külföld­ön légióskodott 85-szörös válo­gatott 33 éves Koch Róbert vezé­nyelte hazaiak húzták be. A ne­gyedik felvonásban ismét bele­húzott a Kométa, amely az első szetthez hasonlóan most sem engedte ki a 20-ból ellenfelét. ZARKA PÉTER: - Gratulálok a Szolnoknak! Nehezen találtuk meg azt a szerkezetet, amelynek a tagjai megfelelő elánnal és mo­tiváltsággal tudnak küzdeni. juhász György: - Az elején még nem hittük el, hogy lehet esélyünk a játszmanyerésre. Amikor végre megnyugodott a társaság, akkor mutattuk az iga­zi arcunkat. A MÁSIK KUPAELŐDÖNTŐBEN: KALO-MÉH KECSKEMÉTI RC- DUNAFERR SE 3-1(20, -24,25, 22) Pénteken előbb 15 órakor a házigazda szolnokiak és a duna­újvárosiak lépnek pályára a bronzéremért, míg a 18 órakor kezdődő aranymeccset az im­már 12. kupagyőzelmére készü­lő Kométa vívja majd a Kecske­méttel. ■ Fenyő G. VÁLTOZÓ IDŐBEN IS I BIZTOS KAMAT iWtl m A MESTER PÁROS ÉS A MESTERHÁRMAS LEKÖTÉSEK 9m| HOSSZÚTÁVON IS BIZTOS KAMATOT NYU ITANAK A CSALÁD BANK IA I mH .A/j, JL ! A Mester Páros és Mester Hármas lekötésekkel már 100 000 11 tói leköt L',l§| heti megtakarított pénzéti var iy >,<3 hónapra. Az első hamm hónapra I I kiemelt kamatot adunk! A betét azután is prémiummal követi a jegyi jenki I alapkamatot! Mrajtakaiitásali< </ a teljes lutamii ló alatt lioz/al.'i Iv t bal I aiéiH mikor k. tlvt zo feltörési kamatot kap.*' Kösse lem. ailevi. v.n IV uj betetjet I .'%|Íj a Mester Pálossal vagy a Mestei Hármassal, es hosszabb tavon veiaeny- |ü$8| képes kamatot kaphat! V.ÍMBB ' Az első i hónapra a kamata mindenkori jegybanki alapk. imát *-1.5'.>.ii második 3 hónapra I /T?j a jegybanki alapkamat i 0,5%, a Mesterhármas eseten .1 harmadik í hónapra a jegybanki I alapkamat *0,25%. Á ‘*a 31. napot kővető betétfeltörés eseten a jegybanki alapkamat • 3%.

Next

/
Oldalképek
Tartalom