Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-15 / 88. szám
6 2009. ÁPRILIS 15., SZERDA GAZDASÁG Elstartolt az Út a munkához határidő A program nem titkolt célja a foglalkoztatás növelése Az önkormányzatok döntik el, milyen formában kívánják foglalkoztatni azokat, akik eddig csak segélyt kaptak Máig kellett kidolgozni a településeknek a közfoglalkoztatási tervüket. Hampl Márta Mérföldkőhöz érkezett az Út a munkához program, hiszen a mai napig kaptak határidőt a települések arra, hogy elkészítsék közfoglalkoztatási tervüket. A végső összesítés híján már március végén körvonalazódni látszott, hogy a munkaügyi központokhoz beérkezett közfoglalkoztatási tervek alapján 80-100 ezer ember juthat álláshoz a projekt keretében. Csaknem tízezren szerezhetnek alapfokú vagy szakmai képzettséget elhelyezkedésükhöz. A szociális segélyezésben paradigmaváltásként emlegetett programnak ugyanis nem titkolt célja a foglalkoztatás növelése és a segélyezettek munkaerő-piaci pozíciójának javítása. A másik nyilvánvaló célkitűzése pedig az, hogy mérsékelje a segélyezésnek a munka ellen ösztönző hatását. Nem kell azonban végképp búcsút inteni a rendszeres szociális segélynek, hiszen az eddig ellátásra jogosultak közül a munkaképes rászorultak közfoglalkoztatásban vesznek majd részt, amiért természetesen munkabér jár nekik. Pénzbeli ellátást, azaz rendelkezésre állási támogatást (rát) pedig arra az időtartamra kell folyósítani számukra, amikor az önkormányzat épp nem tud munkát biztosítani. A szociális ellátás folyósításának további feltétele a képzésen való részvétel azoknak, akik még nem töltötték be a 35. életévüket, s nincs meg az általános iskolai végzettségük. Ez a végzettséghez vagy a szakképzés megkezdéséhez szükséges kompetenciák megszerzésére irányul. A képzés Rendszeres szociális segélyben részesülők* 2004. február 127,4 2005. február 142,8 2006. február 140,4 2007. február 132,6 2008. február 149,6 2009. február 148,8 * EZER FŐ FORRÁS: ÁFSZ időtartamára - ha keresetpótló juttatást nem állapítanak meg számukra - a rát illeti meg őket Azok, akik nem kötelezhetők munkavégzésre, továbbra is rendszeres segélyt kapnak majd, számukra a közfoglalkoztatásban való részvétel nem előírás. Ennek ellenére a segélyre jogosult személy is vállalhatja, hogy részt vesz a közfoglalkoztatásban. BÉT-áruszekció (forint/tonna, 04.14) Új elszámolási ár EURÓ BÚZA 2009. május ___________31300 TAK ARMÁNYBÚZA 2009. május_____28 500 TAK ARMÁNYKUKORICA 2009. május___________31500 TA KARMÁNYÁRPA 2009. május ____28 300 OL AJ NAPRAFORGÓ 2009. május___________65 300 Fo rintbetéti* kamatok (%, 02.27-től) 2 hó 3 hó Allianz Bank 6,10 6,30 Budapest Bank 6,25 6,25 CIB Bank 5,25 5,25 Erste Bank 6,70 6,90 K&H Bank"* 4,00 4,05 MKB Bank 5,82 5,92 OTP Bank 4,75 4,75 Raiffelsen Bank 6,20 6,40 UniCredlt Bank 8,20 8,30 * ALAPTERMÉKEK, I MILLIÓ FORINTRA ** 3 HÓ HELYETT 6 HÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 04.14) Vételi Eladási Allianz Bank 282,21 296,69 Budapest Bank 280,52 297,87 CIB Bank 278,26 301,44 Citibank 278,64 301,86 Commerz Bank 279,85 300,15 Erste Bank 280,91 297,09 Hanwha Bank 281,01 298,39 K&H Bank 283,29 1 299,61 MKB Bank 282,75 297,25 OTP Bank 282,75 297,25 Raiffelsen Bank 284,13 296,91 UniCredlt Bank 279,85 300,15 HIRDETÉS Önhöz is közel a nyugalom - az OTP Garancia és a Groupama Biztosító mostantól Groupama Garancia Biztosító néven ad zöld utat a biztonságnak az ön közvetlen közelében is: az ország 150 pontján és az OTP Bank 400 fiókjában. A BUX index 2009. április 14-én 13 200 j Nyitóérték: I Záróérték: ,3000 ...........Ü*fU 12 800 12 600 .........-..............I--Y-1..... 12 400...................................... 12 2 00 [mi..15 30.......y? 1200 0 záróérték: ,NéwVodri ? U«nn 12 683 tőzsde nyitása /j pont '0900 11.00 13.00 15.00 16.30 / ora FORRÁS: BÉT NYERTESEK ^ ?nfign.u Részvény Utolsóáf(R) Vétozás(%) MiBóFt Fotex 288 5,1 89 Pannergy 789 2,33 1 Rába 645 1,57 15 TOK. Px; 2255 í A),89 2 : OTP 2620 0,76 22507 VESZTESEK_____________ _________FORRÁS: BÉT Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Émász 21450 -8,05 55 Rlchter 26300 -6bL 1290 Econet________59 -4,83_____18 MCI 10605 -4,63 1298 Synergon 470 -3,88______3_ A B UX index az elmúlt napokban 12 800 ÍZ 683 12 600 f 12 400 ......................................../...... 12 200 12 Q56_^J22 Ál 301 12000.................................................... 1180 0 yú H 988 11600 11762 11400.-----------------------------------port/04.03 04.06 04.07 04.08 04.09 04.10 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. április 14-én. • €/Ft $/Ft CHF/Ft t 4 í 290,73 218,91 191,54 +1,63 Ft -1,17 Ft +1,65 Ft Biztosító Zöld út a biztonsághoz