Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-01 / 77. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Kapoiy KÖZHASZNÚ MUNKÁSOK festik ezekben a napokban Kapolyon, a faluközpontban levő híd korlátját, majd ezt követően a focipálya közelében a játszótér felújítására kerül sor. Az önkormányzat tervezi azt is, hogy még az idén lecserélted a régi, boltíves téglahíd korlátját is, ami fából készült, (kj) Kaposvár nagy ádám 11. osztályos és Tárkányi Máté 10. osztályos tanulók hatodik helyen végeztek a Földgömb folyóirat „Ésszel járom be a Földet” elnevezésű országos döntőben. A Munkácsy gimnázium diákjait Kerese Tibor tanár készítette fel. (me) Kaposvár szeptemberben a tavalyi 23 helyett 21 első osztály indul a kaposvári általános iskolákban. A Kinizsi és a toponári iskola nem tud két elsőt indítani szeptemberben. A Bartók iskolában nem indul első osztály. A Kisfaludyban a három helyett két első indítását engedélyezték, (mk) Marcali a honvéd Nyugál- lományúak Klubjának szervezésében Kazinczy és kora elevenedett meg az irodalmi esten. Az érdeklődő középiskolásoknak és civil szervezeteknek a témakörből vetélkedőt is tart majd a szervező klub. (ve) ’Wj^ád MINDEN SZÜKSÉutó építési engedélyt megszerzett és a nagyatádi iV ári parkban vásárolt terület vételárának második . részét is kifizette a Tesco ' tllobal áruházlánc - tájékoztatott Ormai István pol- gármfester. A terület teljes birtokbaadásának feltétele Volt a szükséges engedélyek megszerzése, (csm) I Őrölos GALÉRIA ÉPÜLT a Lurkó Kuckó Óvoda csoportszobájába, az óvodai szülői munkaközösség és a Lurkók Jövője Alapítvány _ finanszírozásával. Az építő — :ég felállította a galériát, ’ óvónők és néhány segítesz szülő pedig több Vég' n keresztül lakkozták. pc gyerekek már birtokba < lehették, (va) A családi ezüsttel fűtenek zaci Egyre több somogyi család kényszerül zálogba adni értékeit Közel másfélszeresére nőtt a forgalom tavaly október óta a somogyi zálogházakban: a gazdasági válság miatt mind többen csak a zaci segítségével tudnak talpon maradni. Sokszor csak ideig-óráig... Vas András- Kár, hogy nem jöttek előbb, reggel óta tele volt az üzlet, még a zárva táblát sem volt időnk megfordítani - mondta egy szuszra az egyik kaposvári zálogház alkalmazottja, amikor arról faggatjuk, érezhető-e a forgalmon a gazdasági válság. Nem sokkal később a tulajdonos már konkrétabb adatokkal szolgál: tavaly október, vagyis a gazdasági válság első érezhető jelei óta 35-40 százalékkal nőtt a forgalom.- Korábban volt egy nagyjából állandó kör, mely betért hozzánk, ha hirtelen pénzre volt szüksége - kezdte Dörömböző Ferenc. -• Mostanában viszont egyre több az új arc, mind többen kénytelenek zálogba adni értékeiket, hogy megéljenek. A válság ugyanis elsőként a kispénzűeket érte el, ők veszítették el állásukat, nekik okoznak leginkább gondot a megemelkedett számlák, törlesztőrészletek kifizetései.- Nem adják ki magukat az emberek, nincs sírás, látványos szenvedés, hogy most éppen a nagymamától örökölt ezüst- eszcájgot vagy a dédpapa pecsétgyűrűjét hagyják nálunk - folytatta Dörömböző Ferenc. - Inkább a napi problémák kerülnek terítékre, magyarázzák, mire kell a pénz: vízdíjra, gázszámlára, a megnövekedett banki hitelre. Persze nem csak kispénzűek kerülhetnek pénzzavarba, egyre több vállalkozó, cég próbál zálogba tett értéktárgyak segítségével enyhíteni hirtelen pénzzavarán.- Komoly üzletemberek is jöttek már, nemrégiben egy öt- venmilliós festményt vettünk be hárommillióért - állította Dörömböző Ferenc. - Fizetési napok, határidős kifizetések előtt sokszor a cégek is beadják értékeiket. Általánosabb persze a jegygyűrűvel, aranylánccal, karkötővel, a családi ezüsttel beállító kispénzű környékbeli. Akik persze azzal a szándékkal hozzák be értékeiket, hogy alkalom- adtán kiváltják, de egyre gyakoribb, hogy újabb és újabb határidő-hosszabbításokat kérnek.- Egy éve a zálogba adott tárgyak nagyjából tíz-tizenkét százaléka került kényszerértékesítésre, azaz nem tudta kiváltani tulajdonosa - tette hozzá a kaposvári zálogház-tulajdonos-, most minden harmadik esetben fizetésképtelenek az emberek. A legtöbbször „zaciba vágott” ékszerek mellett mind gyakrabban érkeznek kuncsaftok festményekkel, porcelánokkal, szobrokkal - főként, akik az ékszerkészletüket már felélték.- Szűk egy esztendeje még nem is foglalkoztunk mű- és dísztárgyakkal - ismerte el Dörömböző Ferenc -, de egyre nagyobb igény mutatkozott a beadásuk iránt. így aztán az értékesebbeket, mint a Zsolnay, a herendi vagy a meisseni, bevesszük. Persze ezekkel sokkal nagyobb a rizikó, hiszen előfordulhat, hogy akár évekig is a nyakunkon marad. Az ékszer biztosabb üzlet, igaz, a mennyiség is behatárolt: Kaposvár és környéke amúgy sem számít ki- apadhataüan forrásnak. Csak éppen az igazán rászorulóknak sem ékszerük, sem egyéb vagyontárgyuk. Bár igény lenne rá, hogy pénzzé tegyék kisebb műtárgyaikat, nehéz vevőt találni rájuk.- Ha a végeredményt nézem, nem nőtt a felvásárlás az elmúlt időszakban - állította Porteleki Jánosáé, az egyik kaposvári antikvitás tulajdonosa.- Be-betérnek az emberek, de számomra használható értékeket nem sokan tudnak mutatni. Inkább csak néhány száz forintot érő régi porcelánokat próbálnak eladni, de azokkal én sem tudok mit kezdeni, ugyanis nem találnék rájuk vevőket. Az igazán értékes bútorok, festmények, csillárok tulajdonosait viszont ilyen szinten még nem érintette a válság, ők tehát nem válnak meg az értékeiktől. A gazdasági hanyatlást inkább a korábbi vásárlók elmaradozásán érzem: jobban megnézik az emberek, mire költenek, még a tehetősebbek is óvatosabbak lettek.- Átalakultak a szokások - mondta Dörömböző Ferenc is.- Nem is olyan régen még a nyaralások előtt jöttek az emberek, szórakozásra kellett a hirtelen pluszpénz, most már sokkal inkább a megélhetésre. Egyelőre még a számlákra, s nem tejre, kenyérre, de ha továbbra is így alakul a helyzet, lassan még azt is megérhetjük... JEGYZET VAS __ — ANDRÁS Ledönthetetlen falak szomorú szőke ül a tévéstú- dióban, s nézi a bejátszást, melyen apja beszél az egy hete tragikus hirtelenséggel elhunyt fiúról, testvérről, vőlegényről, a válogatott fehérvári centerről, minden idők egyik legnagyobb magyar jégkorongozójáról. A felvételen idősebb Ocskay Gábor fia boncolási eredményeit magyarázza a sajtónak, el- csukló hangon, könnyeivel küszködve elemzi hz elmúlt öt esztendőt a szívbetegség diagnosztizálásától a tragédiáig. Sikerekről beszél, álmokról, melyek megvalósultak, majd hirtelen az orvosokról, akik engedték, hogy fia élete utolsó pillanatáig teljes életet élhessen. Nem keres kifogásokat, felelősöket, vétkeseket, nem vádaskodik, hanem búcsúzik, megköszön, megértést kér. A riporter számára ez kevés, az apa híján a szomorú szőke a célpont, vele kellene kimondatnia a szenzációt, mely továbbviheti a műsort: ez így semmi, nem nő a nézettség, a kutyát sem érdekli egy család szimpla, csendes gyásza. Neki bűnbak kell, felelősök, akikre lehet mutogatni, szörnyülködni, bátran nekik szegezni a kérdést, hogy merték, hogyan merészelték, hiszen az egyik legnagyobb magyar sportoló... Igaz, hogy a csatorna utoljára talán egy éve foglalkozott a sportággal, amikor a válogatott sporttörténelmet írva a legjobbak közé került, a bajnoki döntő eredményei, a hétköznapok sikerei már nem vágtak a profiljukba. Csak a szenzáció kell, tragédiák, balhék, zaftos pletykák. A riporter tehát próbálkozik, provokál, visszatér, felteszi a kérdést többféleképpen, de a szomorú szőke csak apját ismétli meg, aztán falat von maga köré. Tisztességből, emberségből. a mai világban egyre ritkább építőanyag... Nágocs lehet a befogadó: szakmai javaslat a kistelepülésre móra-történet Pál Imréné, a falu polgármestere nyitott a nehezen nevelhető, magatartászavaros fiatalok előtt A gyermekeket is veszélyeztetheti a válság A nágocsi Móra Ferenc Gyermekotthon ragyogó megoldás lenne egy speciális otthon kialakítására, és a nehezen kezelhető, magatartás-zavaros gyerekek befogadására. Ezt Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúság- védelmi Szövetség (MAGYISZ) elnöke mondta lapunknak kedden. Ez a lehetőség felmerült a megyei önkormányzatban is, amely a mintarégió keretében keresi a megoldást az elhelyezésre. , Orbán István, aki korábban 32 évig vezette igazgatóként a somogyi gyermekvédelmi intézetet (GYIVI), arról számolt be, hogy már 1985-ben egy titkos minisztertanácsi határozatban felmerült a speciális otthonok kialakításának igénye. A ‘90-es években az akkori GYIVI igazgatójaként kezdeményezte, hogy a többhektáros, kiváló adottságú környezetben lévő gyermekotthonban kapjanak elhelyezést a disszociális fiatalok. Az akkori lakásotthoni megoldásra egymillió forintot adtak, és a tervezésig is eljutottak, csak a helybéli községvezetők fogadókészsége hiányzott, tájékoztatott a MAGYISZ elnöke.- Borítékolni lehetett, hogy most a bodrogiak ellenállásán bukik meg a speciális otthon kialakítása, de talán ezúttal egyenesbe fordulhat a nágocsi intézmény lehetőségének kiaknázása - mondta Orbán István. Mint megtudtuk: a megyei önkormányzat I. körzetre osztott gyermekvédelmi hálózatának a tagja a kaposvári Zitával és a nagybajomi Kékmadárral a nágocsi Móra otthon. Pál Imréné, Nágocs polgármestere nem tud róla, hogy hozzájuk kerülnének a magatartás-zavaros fiatalok.- A falunak jót tenne ez a megoldás, még ha eseüeg ége- tőek is ezek a gyerekek - mondta a polgármester. - Most ha jól tudom, tizenkét személyes az újszerű intézmény, melyet a kastélyparkban, attól elkülönítve építettek, a szomszédos Zichy-kastély hasznosítását pedig hatvan évre kapta meg egy leszármazott, és lassanként újítja föl. Információnk szerint egyébként a megye mintegy 1200 gondozásban lévő fiataljából mintegy 80-an tartozhatnak a speciális odafigyelést igénylők közé. A szakértők szerint még mindig olcsóbb és ésszerűbb most foglalkozni velük, mint számolni az esetleges elkallódá- suk, rossz útra tévedésük következményeivel. ■ Balassa T.a gazdasági válság hatása még nem érte el a gyermekjóléti ellátó rendszert, de már látható, hogy erre fel kell készülni. Már csak ezért is kiemelkedően fontos, hogy jól működjön a jelzőrendszer azok között a szervezetek között, akik a gyermekvédelemben bármilyen szinten érintettek. Egyebek mellett ez volt a fő témája annak a települési tanácskozásnak, amelyet a SzocioNet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ gyermekjóléti csoportja szervezett a szakemberek számára. Mint elhangzott: az azonnali jelzéssel megelőzhető a súlyosabb veszélyeztetettség kialakulása. A csoport segítségét több mint négyezer esetben kérték tavaly. Bár többnyire összetett problémával kellett szembenézniük a szakembereknek, a legtöbb eset magatartás- és teljesítményzavaros gyermekekkel, illetve anyagi és szociális helyzettel kapcsolatban érkezett a gyermekjóléti csoporthoz. JAKAB E. ■ Orbán István szerint egyenesbe fordulhat az intézet ügye.