Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-28 / 74. szám

FOTÓ: KOVÁCS TIBOR SO MOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 28., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP A jó rendőr felismeri a darálónak álcázott rakétát- A nemzetközi bűnözés 500 milliárd dollárt tud tisztára mos­ni - mondta pénteken BenczéJó­zsef országos rendőr-főkapitány Kaposváron, a Jogi beszélgeté­sek második napján. A globali­záció „árnyoldalai*1 közt az újon­nan megjelent bűncselekménye­ket említette.- A terrorizmus terén Ma­gyarország még nem célország, de bármikor az lehet. Az elsze­gényedés következtében felerő­södhet az illegális migráció, az embercsempészet, az emberke­reskedelem. A kábítószer-bűnö­zést jól jellemzi, hogy tíz év alatt tíz tonna drogot foglaltak le. Nem lehet lépést tartani a ké­mia fejlődésével: mind több olyan anyag kerül fel a listára, amelyből drogot lehet készíteni. A főkapitány hozzátette: a nemzetközi szervezett bűnözés­sel szemben csak nemzetközi szervezett bűnüldözéssel lehet fellépni, ez most a legnagyobb feladat. A rendőrökkel szemben elvárás, hogy ismerjék fel az ipari darálónak álcázott rakétát- volt ilyen eset kezeljék a családi konfliktusokat, de fog­ják meg a csirketolvajokat is. Bánáti János, mint mondta, az előző előadókhoz képest jó helyzetben van: az ügyvédségre pozitív hatással volt az új jogi kultúrák, új ügyvédi technikák megismerése. A határok kinyí­lása nemcsak feladat, lehetőség is. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azt is hozzátette: a rend­szerváltás idején 1200 ügyvéd volt Magyarországon, ma tizen­kétezer. Ez pedig minőségi és a képzéssel kapcsolatos kérdé­seket is felvet. . ■ J. E. Bencze József: nemzetközi bűn­üldözés a kívánatos Meginognak az íróasztalok reform-diéta Parlament elé viszi Gyenesei a képviselő-csökkentést (Folytatás az 1. oldalról)- Hét-nyolc olyan terület van, amelyben az érdekegyeztetés után is reális maradt a változta­tás lehetősége - mondta a mi­niszter. - Ezek megerősítenék a polgármesterek jogállását, vétó­joggal ruháznák fel őket, szűkí­tenék az önálló hivatallal rendel­kező települések körét, és 22,1 százalékkal csökkentenék a kép­viselők létszámát. Ez utóbbiról sok szó esett mos­tanában, a 26 ezer képviselőből az eredeü terv nyomán 14 ezer­re változott volna differenciáltan a létszám. Ezzel hét-nyolcmilli- árd forintot spórolna meg az or­szág, főként a fővárosi, a megyék és a megyeszékhelyek vonatko­zásában, ahol akár 100-150 ezer forint is lehet a javadalmazás.- Nagyon fontos: a megtaka­rítást nem nyelné le az állam, ennyivel több maradhatna az ön- kormányzatoknál oktatásra, egészségügyre, szociális szférá­ra - hangsúlyozta Gyenesei Ist­ván. - Egy íróasztal költségéből Babócsán 39 idős ember része­sülhet egész évben szociális ét­keztetésben, de ugyanennyibe kerül 44 gyermek egyévi, napi háromszori meleg élelemmel el­látása is. Az egyeztetések után mér­séklődött a képviselői létszám csökkentésének dinamikája. Az új, várhatóan parlament elé ke­rülő tervezet mintegy hatezres csökkentésről szól: 20 ezer kép­viselő maradna. A tízezer lakos­nál kisebb lélekszámú telepü­léseken - 3008 ilyen van - az átlagosnál kisebb, 17,7 száza­lékkal, 3820-ról 17 ezer 714-re csökkenne a létszám. A 10 ezer lélekszámnál nagyobb települé­seken - 143 ilyen kisváros van valamint a fővárosi és a 23 kerületi önkormányzatnál, va­lamint a 19 megyénél negy­venöt százalék körüli lenne a csökkenés. Somogybán például a megyei önkormányzat közgyűlésében a 40 képviselőből 23, a megyei jo­gú Kaposvár közgyűlésében 27 képviselőből 16 maradna, plusz a polgármester. A megyék 835- ös létszáma 453-ra csökkenne a tervek szerint.- Egy másik, várhatón na­gyobb ellenállást kiváltó javas­latunk szerint tovább csökken­ne az önálló polgármesteri hi­vatallal rendelkező települések száma - mondta a miniszter. - A 3194 önkormányzat közül már ma is csak 1899-nek van önálló hivatala. A jövőben 1500 lakoshoz kötnénk az önálló polgármesteri hivatal működ­tetését. Főállású polgármestere a ter­vek szerint a jövőben nem lehet­ne az 500 lakosnál kisebb lélek­számú településeken. Ma -1037 közül - 260-270-nél főállású a te­lepülés első embere. A további­akban 500-1000 lakos között költ­ségvetési lehetőségektől függne, 1000-3000 között szabadon dönt­hetnének, melyik megoldás a jobb nekik. ■ Balassa Tamás Egy kis falu polgármestere 6-23 óráig elérhető egy 500 lélekszám alatti te­lepülésen is ugyanolyan em­berek élnek, mint a nagyobb falvakban, nem szabad kate­gorikus határokat húzni - mondta Présel József, a 310 lakosú Csombárd polgármes­tere, aki 2002 óta főállású te­lepülésvezető, a tárca terveze­te ennek véget vetne. - Nem a mundér védelmében, de egy kistelepülésen szinte csak a falugondnok és a polgármes­ter érhető el 6-23 óra között, ha gond van - tette hozzá a polgármester, akinek a mobil­száma a faluhonlapon is meg­található. Nem lehet egy faluban mindent leépíteni! NEM LEHET MINDENT leépíteni egy településen, az iskolák, az agrárlétesítmények, az üze­mek megszüntetését nem sza­bad tovább tetézni■ szeretnénk a hivatalt megtartani - mond­ta Csikós-Nagy Márton, az 1361 lakosú Somogysárd pol­gármestere. - Ha a képviselők számát csökkentjük, akkor só­gor-koma testületek jönnek létre.. így sem lehet elkerülni, hogy rokoni kapósolatok ne le­gyenek, de a további csökken­téssel családok vezetnének te­lepüléseket, ez nem lenne sze rencsés - igyapolgármester, aki 9 képviselővel dolgozik. JEGYZET BALASSA TAMÁS Elvek és társak MEG VANNAK LŐVE a szocia­listák rendesen. sebzett jőmadárként ver­desnek az érzékelési kü­szöbben botladozó szabad madárral, miközben a fide- szes papagájkommandó (előrrre...) tollasaival mada­rat lehetne fogatni, hiszen meghiúsult kormányfőjelö­lésről meghiúsult kormány­főjelölésre közelebb kerül a méltatlanul hosszúra nyúlt nagy visszatérés a magassá- gos országlásba. Ebben a mo­notóniában (mennek, csak mennek a nevek, a balfél listázza a komplett magyar közgazdászszakmát) már- már üdítően hat egy-egy tö­kös politikai megnyilvánu­lás, a sok töketlen közt. ODATETTE MAGÁT Sólyom László is a minap, és előre­hozott választást sürgetett. Ritkán beszél, figyelni kell rá. Orbán Viktor is odatette magát. Paprikajancsinak és válságkezelő mekkmester- nek nevezte tegnap, aki esetleg elvállalja a kormány­fői kihívást. Megsimogatta a jelöltségtől éppen a Fidesz elutasítása miatt elálló Su- rányi buksiját, mondván, mégiscsak egy komoly em­ber, akire az országnak még szüksége lesz. Virág elvtár­si magasságok után Orbán- a földön állva folytatta, ami­kor utalva választási esélye­ikre, azt mondta, kéthar­mad kopogtat. Odatette ma­gát a konzervatívok elvtársi közössége is, harminc alá­írással kérve Sólyom Lász­lót, hasson oda az előreho­zott választásért. Ha előbb kérik, biztos nem nyilatko­zik, hiszen az államfőt ne rángassa senki, nemde. A nevek mindegyike szerve­zetet képviselt, kivéve a pé­csi megyéspüspököt. lékő legyen a talpán (hop­pá, egy nemzetközileg okos nagymester, vagy ez kizáró ok?), aki akár csak egy lé­pésre előre lát nemde, Bástya elvtárs? ■ ■ Öreg tyúk, pengő gitár, retro ubisali a füredi Horgászban étlapozó Három jókora szelet hússal takarják be a fatányérokat, de kapucsínózni ne álljanak meg a 67-es mentén Megyei gasztronómiai kör­sétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, ame­lyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoz­tunk... Özvegy Zimbabwei Kálmánné Végre egy kockás abroszos hely, amit étteremjárásunk kezdete óta kitartóan és következetesen keresünk! Lassan azonban úgy tűnik (sajnos persze), le kell számol­nunk azzal az illúzióval, hogy egy kockás terítős vendéglő 2009 első negyedévében még ugyanaz, mint ami a (másik) nagy étteremjáró, Krúdy Gyula idejében volt. Merthogy - von­hattuk le a következtetést a kaposfüredi Horgászban is - ha kockás abrosz, akkor poros művirág, ütött-kopott berende­zés; füst. Melyik a dohányzó? - kérdez­tük toppantunkban, mire a ba­rátságosan közvetlen (értsd: te- geződő) pultosnőnk, aki mint később kiderül, a pincérnőnk is, az egyetlen étkezésre csábító teremre mutatott. Értettük. A kínálattól már röpke két évvel ezelőtt sem estünk ámu­latba, nos, az éüap azóta sem sokat bővült a füredi Horgász­ban. A pincérnő kedvességét akkor is dicsértük, most sem tehetünk másként. Egyáltalán, állni látszék az idő minden te­kintetben; ismerősként kö­szöntöttük az évtizedekkel ez­előtt dívó, díszletül szolgáló szódásszifont, vagy a falra akasztott, leharcolt gitárt. Két éve nem mertük, most megtet­tük: megpengettük a húrjait - és szólt! Ezen nagyon felbáto­rodva jókora üvegtálban fel­szolgált fokhagymakrém-le- vesünkbe extra kívánságként reszelt sajtot óhajtottunk. Nem telt bele két perc, a legalább tízdekányi sajthalom már a le­vesünket gazdagította. Igazán re­mek, állapíthattuk meg, az Új­házi tyúkhúslevessel azonban már több problémánk akadt: 1. száraz, rágós volt a hús, nyil­ván öreg tyúkból főzték, talán nem elég hosszú ideig; 2. a fás jellegű petrezselyem sem nyer­te el a tetszésünket. Ahol egy pohár jófajta sör 180 forint, ott rendben vannak az árak - nem is lehetett kifogá­sunk az éüap jobb oldali oszlo­pa ellen. Rá is böktünk a két legdrágább étekre: a három-há­rom szelet hússal fedett, nagy- étkűeknek szánt fatányérosok étvágyunkat és igényünket is kielégítették (mindegyik 1900 forintot kóstál a kaposfüredi Horgászban). No jó, a marha­szeletet enyhén rágósnak érez­tük, de ami nagyobb baj, a ser­tésszeletre borított gombás ön­tet már langyosan ért ki a kony­hából, s mire befejeztük az em­beres adagok elfogyasztását, addigra már kis túlzással ko­csonyává dermedt. Az uborkasaláta, no az azon­ban már kényes ízlésünket is kielégíthette, és ha már a koc­kás abroszról nosztalgiáztunk: ez igazi fokhagymás-tejfölös retro ubisali volt! A desszert helyett kért ka- pucsínóval a végén melléfog­tunk, mert nem hittünk önnön tapasztalatunknak, nevezete­sen: ilyet nagyon kevés étterem­ben érdemes kérni, mert csalat­koznunk kell, már persze ak­kor, ha két étterembírálat kö­zött néha egy-egy igazi kávézó­ba is betérünk. A Horgász kapucsínója, ne kerteljünk, alig volt több némi ízesített meleg vizes löttynél. így jár, aki nem a kaposvári belvárosban akar kávézni... Értékelés SZEMÉLYZET ^ , , (1-10 pont): Kedves pultos KÖRNYEZET n (1-10 pont): Megállt az idő főpont): 16 W Pici romlás *A korábbi pontszám

Next

/
Oldalképek
Tartalom