Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-25 / 71. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 25., SZERDA Hat lézeres berendezés szun ki a száguldókat Szezonnyitó traffipaxakciót készítenek elő' az M7-es somogyi szakaszán. A rendőrség közúti ellenőrzésébe a szomszédos megyék rendőrei is bekapcsolódnak - értesült kedden a Somogyi Hírlap. Hat lézeres sebességmérő figyeli jövő hétfőn a járműveket. Idén ez lesz az első ilyen jellegű kietnelt vizsgálat a sztrádán, amelyet a rendőrök reménye szerint havonta megismételnek. A somogyi területen kívül a zalai és a Fejér megyei egységek is aktívan közreműködnek a március végi bevetésen. így összességében közel 150 küométeres szakaszra terjed ki a vizsgálat.- A fonyódi, a siófoki rendőr- kapitányságon kívül a fonyódi és a balatonvilágosi autópályaalosztály munkatársai is részt vesznek a forgalmi ellenőrzésben - tudta meg szerkesztősé- ■ günk. Mindkét irányban hétfőn 10-tól 16 óráig három-három lézeres berendezés pásztázza a forgalmat. A somogyi autópálya-szakasz hossza csaknem 100 küométer. Eddig jóval kedvezőbben alakult a baleseti statisztika, mint egy éve ilyenkor. Tavaly tíz személyi sérüléses eset történt a sztrádán, idén - januártól március 24-éig - három volt. ■ Harsányi Miklós Abu Dhabi a Daimler fő részvényese lett A Mercedes Benz autókat gyártó Daimler német autógyár 9,1 százalékos tulajdoni részesedést adott el az Abu Dhabi-i állami befektetési alapnak. Az Aabar Investments 1,95 milliárd eurót fektet be a német céggel, és ezzel a legnagyobb részvényesévé válik - írja a BBC. Az ügyletre azt követően került sor, hogy a Daimler közölte: a múlt év utolsó negyedében 1,53 milliárd euró összegű nettó veszteséget ért el, mivel a globális gazdasági hanyatlás hatására csökkent a kereslet a luxusgépkocsik és a kamionok iránt. Az Aabar elnöke, Khadem A1 Qubaisi leszögezte: a Daimler reputációja kiváló. ■ Biztonságos matricák az autóbuszokon Somogybán biztonságban címmel átfogó közlekedési kampányt szervezett a megyei baleset-megelőzési bizottság. Ezt a Kapós Volán Zrt. is támogatja. - Társaságunk valamennyi autóbuszára felragasztották a kampány matricáját - közölte lapunkkal Kovács Melinda, a zrt. vezérigazgató asszisztense. Hozzátette: a vállalat számára fontos, hogy így is hozzájáruljon a közúti balesetek számának csökkentéséhez. Kulcsár Tibor rendőralezredes elmondta: a közlekedés- biztonsági program során minél több járművezetőhöz és gyalogoshoz akarják eljuttatni az akció üzenetét. ■ H. M. AUTÓ&MOTOR Kommandó a roncsok ellen gazdaságosság Szoftverrel is erősíthetnek a legális autóbontók A roncsok bontásának szigorú uniós feltételei vannak. Marcaliban, az ország egyik legnagyobb bontójában évi 2000 járműt szerelhetnek szét Évente mintegy százharmincezerre tehető a roncsautók száma hazánkban. Jelentős részük illegális bontóban köt ki. Vigmond Erika Az engedélyezett szétszerelő üzemekkel szemben csaknem tízszer annyi, ezerkétszáz-ezerhá- romszáz illegális gépjárműbontó működik hazánkban, csupán a becslések alapján. A roncsautók több mint fele ezekbe kerül. Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is kárt okoznak: például nincs elkülönítve a veszélyes hulladék, nem ellenőrizhető az alkatrészek felhasználása. Míg tavaly a színesfémhulladék-kereskedelem volt a környezetvédelmi tárca zöldkommandójának célkeresztjében, most a roncsautókra és bontókra koncentrálnak. Erről is beszélt Di- óssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára Marcaliban, az ország egyik legnagyobb bontójában. A Marcali Autójavító Kft. ügyvezetője, Mihalics Géza a telep bemutatásán elmondta: évi kétezer autó bontására van engedélyük, de egyelőre nem tudják kihasználni a keretet Az üzem öt éve az európai szintű, új szabályoknak megfelelően létesült. - Az egyik fontos feltétel, hogy a bontás után a jármű 85 százalékát kell visz- szahasznosítható módon értékesíteni. Ezt 2012 után, 95 százalékra emelik majd - tette hozzá az ügyvezető. Informatika és bontás a szakáuamtitkár egy nemzetközi kutatási projekt bemutatására érkezett a marcali autóbontóba. - Ez a projekt leegyszerűsítve arról szólt, hogy a vállalkozásoknak olyan szoftvert készítsünk, aminek alkalmazásával a bontók jobban ki tudják használni a közös üzleti lehetőségeket - mondta Mihalics Géza. Például mit érdemes kivenni az autóból, vagy az egészet célszerűbb a darálóba küldeni. Új közlekedési kérdőív a sofőrjelölteknek Százasával tüntetik el a veszélyes kátyúkat Számos olvasónk érdeklődését keltette fel a jogosítványakció. A kismotor-vezetői vizsgához tízezer forint, a nagymotor-vezetőihez tizenötezer forint, a személygépkocsi-vezetői vizsga megszerzéséhez pedig húszezer forint árkedvezményt nyújt a Didaktika Járművezető-képző Kft. Mint arról beszámoltunk: a 17- 24 éves korú érdeklődőknek elég, ha kitöltik a Sonline.hu-n található kérdőívet. Ebben a megyei baleseti bizottság a fiatalok véleményét kéri a megyei közlekedési morálról, a forgalmi helyzetről. A kitöltött kérdőíveket a jatek@sonhne.hu címre kell visszaküldeni. Ezután a Didaktikát a hírportál szerkesztői értesítik, hogy kik vehetik igénybe a kedvezményt. Ettől a héttől már meleg aszfalttal kátyúznak Somogybán. Az aszfaltot a marcali keverőtelepről szállítják a megye minden részébe - tájékoztatta lapunkat kedden a közút kht. munkatársa. A hét elején a szilvásszent- mártoni bekötőúton, a 67-es út Mernye és Mernyeszentmiklós közötti részén tüntették el a gödröket. A helyreállítást hamarosan a 65-ös és a 68-as úton is folytatják. A szakember emlékeztetett rá: megyénkben november 15-étől március közepéig több ezer kátyút tömtek be ideiglenesen a kht. dolgozói. Az autósok nagy bosszúságára az úthibák - forgalmi és időjárási okok miatt - azonban sok helyen pár napon belül kiújultak. ■ Harsányi Miklós Felgyorsítják az autópályán a tempót korlátozás A 3,5 tonna feletti teherautókra vonatkozik az előírás Totóznak és versenyeznek a jövő vezetői Az autópályákon újabb szakaszokra terjesztik ki a teherautók előzési korlátozását A gyorsabb haladás és a nagyobb biztonság érdekében számos helyen életbe lép a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó rendelkezés. Bajók Sándortól, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) megyei képviseletvezetőjétől kedden megtudtuk: az előírások betartását szigorúan ellenőrzi a rendőrség. A szabályszegők ellen eljárás indul.- Az M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszán két új helyen, az M1-M7 csomóponttól Pusztazámor-Sóskútig és a Székesfehérvárt elkerülő szakaTilos előzni. A szabálysértőkre kemény bírság vár, a hatóság akciózik szón sem előzhetnek a jövőben a teherjárművek - erről a közlekedési tárca számolt be. A mostani rendelkezés az M7-esen 16,5 kilométert érint. Ezenkívül az Ml-es és az M3-as autópályákon - a fővárosból kifelé vezető irányban is - helyeznek el táblákat Az Állami Autópálya-kezelő Zrt. dolgozói szerelik fel a jelzéseket. Áprilisig folyamatosan végzik a munkát. Az NKH munkatársa elmondta: Somogybán folytatják az autópálya-ellenőrzéseket. A kami- onosok vezetési-pihenési idejét vizsgálják, emellett a teherautók műszaki állapotát s az autópálya-matrica meglétét is. ■ Harsányi Miklós Kaposvár ad otthont a középiskolás közlekedésbiztonsági kupának. A megyei döntőn kerékpárosok, segédmotorkerék-párosok, valamint személygépkocsi-vezetők adnak számot tudásukból. A versenyzők kresz-feladat- sort töltenek ki. Az elméleti feladványok során tíz-tíz kérdéses egészségügyi és bűnmegelőzési totót is kapnak a résztvevők. Izgalmasnak tűnik a gyakorlati forduló; ezt a Didaktika Autósiskolánál rendezik meg április másodikán. Horváth József ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese elmondta: a felmenő rendszerű kupa országos döntője Vácon lesz. ■ Harsányi M. 1 i HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLAT & Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u 1-3. BMW 1161 2007 5.390.000 R BMW118D 2005 4.190.000 Ft BMW 3161 2004 2.890.000 Ft BMW 3200 2003 3.090.000 Ft BMW320D 2005 4 490 000 Ft BMW325DA 2008 9.690.000 Ft BMW 3300 2005 4.390.000 Ft BMW 52ODA 2006 6,990.000 Ft BMW 52ODA 2008 8.990.000 Ft BMW525D 2004 5.190 000 Ft BMW 525 DA 2007 8.190 000 Ft BMW 530DA 1999 2 190 000 Ft BMW 530 DA 2004 4.990 000 Ft BMW 540IA 1998 2.090.000 Ft BMW 745 DA 2006 17.290 000 Ft BMW 745 DA 2006 10 990.000 Ft BMW X3 2.0D 2006 6 990.000 Ft BMW X3 3.0DA 2004 6.190.000 R BMW X5 3.0IA 2001 4.390.000 R BMWX5 3.ODA 2004 6 990 000 Ft BMWX5 3.ODA 2005 7.590 000 Ft AUDI A6 2.5 TDI AUT 2003 3.390.000 Ft RENAULT TWING0 1.2116V 2003 990.000 Ft PEUGEOT 206 1 41 AUT 2000 990.000 Ft FORD FOCUSC MAXI.6TDCI 2006 2.590.000 Ft HONDA JAZZ 1.21 2004 1.850 000 R CITROEN SAXO 1 5D 2000 990 000 R MERCEDES E 320 CDI AUT 2001 3.090 000 Ft MERCEDES SLK 55 AMG 2006 12.990 000 R MERCEDES S 320 CDI LONG 4MATIC 2007 15.990 000 R MERCEDES C 270 CDI KOMBI 2001 2.990.000 R SKODA OCTAVIA1.9TDI 2006 2.690.000 R SKODA OCTAVIA 1.6 2000 890.000 R OPEL ASTRAG 1.6 2000 1.050 000 R OPEL ASTRAH 1.6 ELEGANCE 2004 2.090.000 R TOYOTA COROLLA VERSO 2.2 D4D 2005 3.990.000 R TOYOTA RAV 4 2.0D4D 2004 3.790.000 R VW POLO 1.4 PD TDI 2007 2.690.000 R VW POLO 1 4 PD TDI 2005 2.090 000 Ft MERCEDES VITO 115 CDI LONG 2006 4 290 000 Ft TOYOTA HILUX 2.50 2004 1.650.000 Ft tála MAZDA B2500 TD DK 2004 2.090 000 Ft + áfa További 2000 db fiatal használt BMW németországi adatbázisunkból rendelheti! Részletes leírás www.ffihneideraBtoliaz.hu Tel./fax: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 Kaposvári telephelyünk kínálata 7400 Kaposvár, Előd Vezér u.1-3. BMW 120d 2008 6.990 000 Ft BMW X3 2.0D 2006 6.490 000 Ft FIAT PUNTO 1 2i 2000 680 000 FI MAZDA RX 8 REV0LUTI0N 2005 3 990 000 Ft MAZDA 6 CD 136GT 2004 2 890 000 Ft MAZDA 6 CD 120 TE 2004 2 590 000 Ft MAZDA 3 SPORT 1 4 TE 2004 2 390 000 Ft MAZDA B-2500 PICK-UP 2006 NETTÓ 1.850 000 Ft NISSAN MICRA 1,2 2005 1 380.000 Ft NISSAN ALMERA 1.5 ACENTA A/C 2006 1.849.000 Ft NISSAN PRIMERA 16 ACENTA 2004 2.320.000 Ft PEUGEOT 2061 4 PRESENCE 2005 1 350 000 Ft PEUGEOT 2061 4 HDI RIVIÉRA 2003 1.190 000 Ft PEUGEOT 307 SW2.0HDÍ 2004 1.990.000 Ft RENAULT THALIA 1.5 DCI 2008 2.290 000 Ft RENAULT LAGÚNA 1.81 GRANDT0UR 2003 1 490.000 Ft SEAT TOLEDO 2.0 PD TDI STYLANCE 2006 2.990.000 Ft VW POLO 65 1.2 12V 2005 1 450 000 Ft Kaposvári telefonszámaink: 06-82/528-290,06-70/938-3635, __________06-70/314-6873 •________ Au tófelvásárlás!| vásárolunk személygépkocsikat 12 éves korig. LeheUiitelleUerhein^