Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-17 / 64. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 17., KEDD 13 TÉRSÉGFEJLESZTÉS Válság és valóság: kiemelt fejlesztések modell-érték Somogybán már révbe ért vagy a második ford Jós döntésre vár 349 pályázat A gazdasági válság nem söpörheti el a dél-dunántúli fejlesztéseket, nyilatkozta kérdésünkre Feigli Ferenc. Miután euróbán számolnak, a támogatást nem emészti el a nemzeti fizetőeszköz gyengülése. Balassa Tamás Feigli Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) elnöke lapunknak elmondta: a régiós pályázatok nem juthatnak a kiemelt nagy- beruházások sorsára. Mint ismert, ezek közül több mint tízet - részint az előkészítetlenségük miatt - leállított a kormány, és mintegy 30 milliárd forint értékben átcsoportosította a forrásokat a munkahely- megtartó projektekre. Az ipari termelés drámai vissza esése, a munkahelyek megszűnése miatt az uniós pályázatok kulcsfontosságúak lettek napjainkban. A gazdaság akadozó motorján az európai és az állami források lendíthetnek.- Az állam felpörgeti a pályázatokat, ezzel együtt a beruházásokat, és hasonlóan lépéseket tesz egyre több önkormányzat - mondta Feigli Ferenc. - Minden erejével minden érintett a gazdaságélénkítő beruházások gyorsításán van. De ez még csak nem is valamiféle magyar modell, hiszen ahol te100 millió fölötti pályázatok kistérségi elosztása (millió ft) FORRÁS: SOMOGYI 11 ÍRLAP-GYŰJTÉS, N FÜ KHT. Öl MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERV EREDMÉNYEK, 2009.03.16-IG. A MEGYEI VAGY KISTÉRSÉGI FLATÁSÚ PÁLYÁZATOKAT A KÖZPONTJUKHOZ SZÁMOLTUK. Milliárdok várhatók a második fordulóban Somogy a 2007-ben indult Új Magyarország Fejlesztési Tervben eddig 349 pályázaton szerepelt eredménnyel összesen hét operatív programban. Több pályázat - különösen a nagyértékűek - a második fordulóba jutott. az eredmények áttekintéséhez határt kellett húznunk, ezt 100 millió forintnál tettük meg. így nem került a grafikonra Lengyeltóti kistérsége, ahol azonban a kisváros önkormányzata 70 millió forintot nyert közösségi létesítményre, 50 milliót a VN Pump Kft. gépvásárlásra, 44,5 milliót ugyancsak az önkormányzat belterületi vízrendezésre, és második fordulós az integrált oktatási pályázatuk. Balatonföld- vár a szabadtéri színpad pályázatával jutott a második fordulóba, és mint balatoni település egyéb pályázatokon is eredményes. NEM LÁTHATÓ A GRAFIKONON több már közhírré tett, ám a végleges bírálatig és szerződéskötésig még nem jutott Kaposvárt érintő milliárdos nagyságrendű pályázat sem (oktató kórház, városi fürdő bővítése, belváros rekonstrukciója stb.). Barcs is több pályázattal szerepei a második fordulóban. hetik, megragadják a fejlesztési pénzek nyújtotta lehetőségeket. Feigli Ferenc azt mondta: a 2009-2010-es dél-dunántúli akciótervet 13,2 milliárd forinttal elfogadta a kormány, a támogatott pályázatok nincsenek veszélyben. A második fordulóba jutottak pedig számíthatnak a további támogatásra, ha a pályázatuk megfelel az elvárásoknak.- A régióban az önkormányzatok és vállalkozások számára további lehetőség a térségi alapú komplex turisztikai termékcsomag-fejlesztés hárommilli- árd forint értékben -> mondta a DDRFT elnöke. - Sikerült megállapodnunk a balatoni komplex turisztikai termékcsomagról is. Az integrált oktatásfejlesztésre odaítélt 20 milliárd forint fölött további ötmilliárd áll rendelkezésre. A szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetésre egykét hónapon belül kiírjuk a pályázatokat, a felszíni vizeknél 1,9 milliárd forint, a belterületi vízrendezésnél több mint 800 millió értékben. A hálózati jelentőségű melllékutak kerete 9,5 milliárd forint lesz.- Aki e számok ismeretében nem látja a fejlődési lehetőséget a régióban, és benne itt, Somogybán, az valószínűleg nem is akarja látni - hangsúlyozta Feigli Ferenc. Kiemelte: a pályázatok elérhetősége könnyebb lett, miután a kormány egyszerűsített a feltételeken. — ■ SOMOGY ÍOO MILLIÓ FORINTOT MEGHALADÓ NYERTESEI I Pályázó neve Összeg Projekt megnevezése Térség Pályázó neve Összeg Projekt megnevezése Térség Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2 586 61. sz. főút Somogy megyei szakasza Somogy Sió-lnvest Beruházási Kereskedelmi Kft. 220 Barnamezős beruházás, csarnoképítés stb. Siófok Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt 6334 61. sz. főút Somogy megyei szakasz Somogy Kaposmentl Hulladékgazdálkodási Társulás 216 Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program Somogy Csurgó Önkormányzata 926 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ Csurgó Csurgói Faipari Korlátolt Felelősségű Társaság 199 Környezetkímélő technológiai fejlesztés Csurgó Tab Város Önkormányzata 912 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ Tab VIDEOTON Elektro-PLAST Ipari Kft 199 Műanyag fröccsöntő technológia-fejlesztés Kaposvár Somogy Megyei Önkormányzat 871 Térségi Integrált Szakképző Központ Somogy 5 Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi lg. 182 Távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata Csurgó Laklcs Gépgyártó Kft. 600 Komplex bamamezős beruházása Kaposvár 3 KONTREXIO Építőipari és Fejlesztő Kft. 164 Strand szálló és Boróka kemping kialakítása Barcs Somogyi Korona Szálloda és Étterem Zrt. 597 A Kapós Hotel fejlesztése Kaposvár 1 KAPÓS ATLAS Gépgyár Kft. 163 Gépipari kapacitásbővítés és korszerűsítés Kaposvár Ságvár Község Önkormányzata 596 Szennyvízelvezetés és -kezelés Ságvár £ MANAGEMENT-ING. Ingatlan Hasznosító KfL 150 Kopácsy-kúria - minőségiszálláshely-fejlesztés Ka rád Wellamarin Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. 575 Családi Wellness Szálloda kialakítása Zamárdi ~ Búttner és Társai Szerszámelemgyártó Kft. 149 Komplex technológia-fejlesztés Nagyatád Marcali Szálloda Kft. 572 Hotel Medical és Életerő Center Marcali g Ziehl-Abegg Motor és Ventilátorgyártó Kft 129 Komplex beruházás megvalósítása Marcali Vése Község Önkormányzata 572 Vése és Nemesdéd szennyvízelvezetése Vése | „Korona 2001“ Ingatlanforgalmazó Kft. 123 Volt SÁÉV-telepen üzemcsarnok létesítése Kaposvár HOTEL AZÚR SZÁLLODAIPARI Zrt 530 Szálláshely- és szolgáltatásbővítés Siófok .S Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 118 Csapadékvíz elvezetése a Cseri úton Kaposvár Hacienda Ingatlanfejlesztő Kft. 515 MÁNDL Kastélyszálló ésTréning Központ Nagyatád | Marcali Város Önkormányzata 118 Marcali belterületi csapadékvíz rendezése Marcali O'BRIEN Ingatlanforgalmazó, Szolgáltató Kft 540 European Lakes Golf & Country Club fejlesztése Hencse | Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Társulás 116 Kaposmenti Hulladéklerakó Rekultiváció Kaposvár Som Község Önkormányzata 389 Som község szennyvízelvezetése Som | Nagyatádi Regionális Szennyvíztársuiás 113 Nagyatád és környéke szennyvízkezelés Nagyatád Somogy Megyei Önkormányzat 380 Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozása Somogy B HALM ELEKTROTECHNIKA Betéti Társaság 112 Termékpaletta bővítéséhez kapcsolódó projekt Böhönye Kőolajvezeték-építő Zrt. 379 A Siófoki Ipari Park komplex fejlesztése Siófok a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 109 Autóbuszöböl-pár építése és jelzőberendezések Kaposvár BTS-Bogner Tool Steel Service Kft 369 Acélmegmunkáló kapacitás kiépítése Nagyatád ? Nagyatád Város Önkormányzata 109 Csomópont korszerűsítése, körforgalom Nagyatád Szenna Pack Csomagolóeszköz-gyártó Kft. 337 Gyártósorbeszerzés Szenna Balatonlelle Város Önkormányzata 108 Napospart-sétány belterületi vízelvezetése Balatonlelle COATS Crafts Hungary Kft. 224 Cérnagyártó technológiájának kialakítása Nagyatád | SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt 108 Megújuló energiaforrások termelésbe fogása Somogy rECEPTMENB A receotel elkészítette: A recept alapján az ételt VINCZE NORBERT, a Gecco Étterem üzletvezető főszakácsa készítette el. AZ ÉTTEREM CÍME: Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 54. Asztalfoglalás a 82/312-993-as vagy a 20/965-0397-es telefonszámon. \ recenlversenvt támogatja: n<17»1 CENTRUM | /7az. nSE&BÉ UzletlAmc Kaposvár, Béke u. 57. Telefon: 82/312-118 A receptet BELÁNYI FERENCNÉ kazsoki olvasónk küldte. Húsos gombóc HOZZÁVALÓK: 1 kg burgonya, 25 dkg liszt, 1 evőkanál búzadara, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, só, 1/2 kg sertéspörkölt, 4 dl tejföl, 1 evőkanál liszt. ELKÉSZÍTÉS: A burgonyát megfőzzük, áttörjük. Hozzáadjuk az olajat, a 25 dkg lisztet, a tojást és a sót. Jól összegyúrjuk, majd fél centi vastagra kinyújtjuk. Az így előkészített tésztából 8-szor 8 centis négyzeteket vágunk. A pörköltből kivesszük a húst és ledaráljuk. Ebből a masszából minden négyzetbe teszünk fél kanállal, és gombócokat formálunk belőle. Sós vízben kifőzzük. Akkor jó, ha feljön a víz tetejére. A pörköltszaftból tejföllel és liszttel, 2 deciliter vízzel paprikás szaftot készítünk, és ezzel öntjük le a gombócokat. Kérjük, hogy receptjeiket a beküldő nevének és pontos címének, telefonszámának megjelölésével küldjék el az izvadaszat@somogyihirlap.hu e-mail-címre, vagy szerkesztőségünk postacímére: 7400 Kaposvár, Pf.: 31. Kérjük továbbá, hogy mellékeljenek önmagukról egy színes fényképet, a borítékra pedig írják rá: „A nagy ízvadászat"! A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. Nagy ímümrt Pécs belvárosi (Garay utca), ; A4 jr ■y‘_ i új építésű, legigényesebben j kialakított lakások, I 2 db üzlet, 1 db iroda. Ijj. teremgarázzsal, azonnali költözéssel, Sajt ,1 közvetlenül a Jjg beruházótól eladók, ____Jj haszn ált ingatlan- Wfe /fi beszámítással is!