Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-16 / 63. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ 5 JPJEaRC^JEsS JEI Ili JTÚ Kokárdát is horgolt Horgászat helyett vitatkoznak választmány Rendkívüli ülésen tanácskoztak a horgász-székházról a pecások Kislány kora óta horgol, hímez a nagyatádi Szeibert Istvánné, akinek keze közül több száz darab terítő, kendő, csipke és ajándékfigura került már ki. Március idusára kokárdát is horgolt.- Kiknek ajándékoz a munkáiból?- Sok darabot készítek az unokáknak, a családnak, de az ismerőseim, barátaim is sokszor kapnak tőlem saját készítésű ajándékot. Igyekszem változatos dolgokat készíteni, hogy minden korosztály örömét lelje benne.- Milyen technikával szeret leginkább dolgozni?- A horgolás nagy kedvencem, a szép csipkék, térítők készítését nagyon szeretem. Bár sok időbe - napokba, hónapokba - is beletelik, mire egy-egy nagyobb munkával elkészülök, de megéri, mert az eredmény mindenért kárpótol. Elsősorban a magam örömére dolgozom, igazi hobbi ez számomra, de volt már kiállításom is a horgolt munkáimból. A hímzést is kedvelem, a szép színes mintákat örömmel varrom.- Az ünnepekre mindig készít valamit?- Igen, igyekszem az ünnephez illő darabokat kitalálni. Karácsonykor fenyőfával díszített poháralátét és horgolt angyal készült, most, húsvét közeledtével pedig a horgolt nyuszik és a csipkébe burkolt tojások ideje következik. (Folytatás az 1. oldalról)- A megyei szövetség és a sport- horgász-egyesület közötti szerződés március elsején lejárt. - Az ingatlanról dönteni kell - hangsúlyozta Zsiborás Magdolna, a horgászegyesületek megyei szövetségének ügyvezető igazgatója. Ez végül is szombaton nem jött össze. A küldöttek - 26 igen és egy nem szavazat mellett - úgy voksoltak: a választmány helyett az elnökség dönt majd az iroda hasznosításáról. Úgy tűnik, pillanatnyilag három lehetőség van. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület azonnal - a döntéstől számított három napon belül - kiköltözik a Füredi úti irodából. A másik verzió szerint méltányos időpontot biztosítanak a KSE számára, s június végéig maradhatnak. S persze ott van még a harmadik lehetőség: minden marad a régiben. Az egyesület eddigi jól megszokott helyén folytathatja tevékenységét.- Csaknem 30 éve vagyunk a Füredi úton - magyarázta lapunknak Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke. - Rengeteg horgász ismeri az irodánkat. Igen rossz lenne számunkra, ha épp most, a legforgalmasabb jegyeladási időszakban kellene ott hagynunk az irodát. Az érdekképviselettől rugalmasságot várunk a szavazáskor. Abban bízom, hogy számunkra méltányos döntést hoznak. Az elnök amondó: miután kirobbant a desedai vita, egyfajta érdekellentét alakulhatott ki a szövetség és az egyesület között. Kozári Miklós már csak ezért is Zsiborás Magdolna: a jogszabályok azért vannak, hogy betartsuk! Kozári Miklós: párbeszédet kell folytatni a desedai horgászatról! Parázs vita személyeskedéssel: messze még a horgászbéke Somogybán kíváncsian szemléli az ingatlan- ügy újabb felvonását. Erre amúgy nem kell sokat várnia. Úgy tudjuk: az öttagú elnökség hétfőn délutánra hívta ösz- sze a tanácskozást. Amúgy arról is értesültünk: a szövetségnek szüksége van az irodára. Jegy- árusításhoz kívánja felhasználni a helyiséget. Ebben részt vesz az új munkatárs is, akit március elsejétől alkalmaznak. ■ H. M. helyenként személyeskedésbe torkollt a szombati vita, amikor az ingatlanügy után később a desedai horgászatra tértek át a résztvevők. Hozzászólásukban többen felidézték az utóbbi hetek tanácskozásait s a 17 pontos desedai horgászat megreformálásával kapcsolatos beadványt. kozári Miklós a felé záporozó egyes kérdéseket, megjegyzéseket úgy nyugtázta: a desedai horgászatról célszerű párbeszédet folytatni Fodor György, a horgászegyesületek megyei szövetségének elnöke nem hagyott kétséget afelől meghallgatják a felvetéseket, a szövetség vezetői nyitottak a Desedára vonatkozó kérdésekben. Csakhogy - hangoztatta az elnök - az érvényben lévő jogszabályokat be kell tartani. Támogatás nélkül csak tűzoltásra gondolhatnak balatonkeresztúr A falu összes félretett pénze nem lenne elegendő az utak felújításához Márián az elsők között kezdik a munkát Félmilliárd forintra lenne szükség a település gazdasági programja szerint Balatonkeresz- túrnak ahhoz, hogy maradéktalanul rendezni tudják az úthálózat fejlesztését és a csapadékvíz-elvezetését. A községben a szennyvízberuházások és egyéb károsodások miatt szorul felújításra mintegy húsz kilométernyi útfelület, ezenfelül akadnak korszerűsítésre váró kőszórásos utak is. Kovács József polgármester elmondta: Keresztúrnak nincs hiteltartozása, és tartalékkal is rendelkezik, jelenleg azonban legfeljebb két-három kilométeren tudnák felújítani az utakat saját forrásból. A gazdasági programban 200 millió forintra becsülték a teljes úthálózat-fejMÉG EBBEN A HÓNAPBAN elkezdődik az átalakítás és útfelújítás Balatonmária- fürdőn. A településközpont rekonstrukciójának következő ütemében 106 millió forint értékű fejlesztés valósulhat meg, ehhez 87 milliós uniós támogatást nyert a község. az ady, A Rákóczi és a Vilma utcák kereszteződésében épül szökőkúttal ékesített körforgalom, valamint felújítják a közműveket is. lesztés költségét, ez mai árakon százmillióval többe kerülne a település első embere szerint. Legalább 200 millió forint kell a felmérések szerint az árkok és a vízfolyások állapotának rendezésére. Elmondta: pénzüket most inkább az út- és csapadékvíz-beruházások megterveztetésére fordítják, rövidesen megkezdenék a munkát. ■ F. T. Nehéz a papírt eladni, megtorpanta hulladékpiac Nagy érték a csöppség mindenütt beiratkozás Felértékelődtek a többlettudást biztosító általános iskolák Megtorpant a piac, tavaly október óta nehezebb a szelektív hulladékot eladni - mondta Horváth Balázs, a Somogy megye több kistérségében szolgáltató Sau- bermacher Pannónia Hulladék- gyűjtő Kft. ügyvezetője az Újra- papír Világnapja kapcsán. Cégük működési területén - 100 település és ipari létesítmények - évi kétezer tonna papírhulladékot gyűjtenek szelektíven. Magyarországon évente egymillió tonna papírt használunk el, s ennek csupán felét gyűjtjük vissza. A Hulladék Munka- szövetség adatai szerint ennek döntő többsége csomagolásokból származik, 20 százaléka pedig főleg újságokból, postai levélszemétből álló vegyes hulladék. Az Európai Unió előírása szerint 2012-re a papírhulladék legalább 60 százalékát kell majd újrahasznosítanunk. A becslések szerint egy tonna papírhulladék feldolgozása 12 öreg fát ment meg a kivágástól, illetve 31,8 köbméter vizet, három köbméter lerakóhelyet, 4,1 MW áramot és 280 liter kőolajat takarít meg.- A szelektív gyűjtés egyre inkább tért hódít - mondta Horváth Balázs. - Az értékesítésben viszont megtorpanás van, ugyanis a hasznosítók most kivárnak. Csak Dunaújvárosba és Ausztriába tudják eladni a papírt. ■ Varga Andrea Elkezdődött a leendő elsősök be- íratása az általános iskolákba. Somogyjádon kirívóan alacsony - mindössze 17 - az elsőbejelentkezők száma. - Annak ellenére ilyen alacsony a szám, hogy a kötelező beiskolázási körzetből mindenki ide íratja a gyermekét - mondta Kovács Gyuláné igazgató. - Az iskolánknak öt tagintézménye van, Osztopánban több gyerek kezdi el az elsőt, mint eddig, Jutában pedig az átlagnak megfelelő a számuk. Mindkét iskolában az első-második és a harmadik-negyedik osztályban ösz- szevontan folyik a képzés, kivéve a magyar-, a matematika- és a környezetoktatást. Ezeket külön évfolyamcsoportonként tanítjuk. Tárt karokkal várják az iskolaérett óvodásokat minden településen A demográfiai hullámvölgy mélyén vagyunk, és még néhány évig eltart. A nyolc évvel ezelőttihez képest 30-40 százalékkal kevesebb a gyerek. A nagybajomi iskolában nem küzdenek létszámgondokkal. Czeferner Józsefné polgármester azt mondta, hogy náluk nem olyan jelentős a gyermeklétszám csökkenése, mint másutt. Mint minden évben, most is két első osztályt indítanak. A ladi iskolának két-három éve még bizonytalan volt a sorsa. Mára azonban harminc százalékkal nőtt a diákok száma. - Nagy előnye az iskolának a nemzetiségi oktatás - mondta Pirosáé Tamás Krisztina polgármester. - Sok szülő emiatt is dönt iskolánk mellett. Azonkívül itt a környékünkön jó néhány iskola megszűnt, így a somogy- hatvani, a hedrehelyi, a hencsei, a kőkúti, az alsótapazdi. A szülők pedig inkább ide hozzák a gyerekeket, mint Barcsra. Nem szeretik ugyanis a nagy iskolákat. Kaposváron akad olyan általános iskola, ahol nem indítanak első osztályt, és olyan is, ahol a tervezett helyett kevesebbet. - A Bartókban nem indul szeptemberben első osztály, a Kinizsiben és Toponáron kettő helyett csak egy, a Kisfaludiban pedig három helyett kettő - mondta Stickel Péter kulturális, oktatási és sportigazgató. ■ F. Szarka Ágnes