Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-14 / 62. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 14., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Csak tiszta forrásból merítenek népviseletek Országszerte ropják a táncosok a Kisberényben készült ruhákban A Sopron, a Csepel és a Honvéd táncegyüttesek, Léva, Lendva és Kalocsa táncosai ropják rendszeresen a népviseletekben, melyek Rimóczi Hajnalka és Rimóczi László népviselet-készító'k kis- berényi műhelyében születnek az évszázados hagyományok legprecízebb őrzése mellett.- Kifejezetten autentikus vi- seletek készítésével foglalkozunk, nem követjük a népi iparművészet sémáit - fejtette ki a házaspár Lengyeltótiban látható kiállítását bemutatva Ri- | móczi Hajnalka, akit párjával f országos szinten a néhány J „nagy név” között jegyeznek a I népviselet-készítők között. A I többséggel ellentétben a teljes ország, valamint Erdély és a Eredeti motívumok. A kisberényi Rimóczi házaspár az óvodásoktól a nyugdíjasokig sok korosztálynak készített már eredeti népviseletet A második önálló kiállításuk látható A FÓTI NÉPMŰVÉSZETI szak- középiskolában végzett Rimóczi Hajnalka 2002-ben indította népviselet-készítő vállalkozását. Az iparművészeti múzeum kiállítójaként ismerkedett meg férjével, 2005 óta működik a műhelyük Kisberényben. Lengyeltótiban most második önálló kiállításuk látható, két éve a bogiári Pincetárlatban mutatták be múltunk értékeit Otthonukat a padlásszint beépítésével alakítanák múzeummá. Felvidék régi ruhadarabjait varrják eredeti minták és a tájegységek még élő avatottjainak segítségével.- A legtöbb munkánk előtt, mely kevéssé dokumentált viseletre vonatkozik, a falvakat járjuk, és akár ezer kilométer ellenére a helyszínen pontosítjuk: milyen vastag is volt egy- egy szegély, vagy milyenek az eredeti motívumok - mondta Rimóczi László. A házaspár rengeteg eredeti ruhadarabot gyűjtött össze az évek folyamán, melyeket a saját darabokkal gazdagítva azt tervezik: kisberényi otthonukban tájház-jellegű múzeumot alakítanak ki tárgyakkal egészítve ki a viseletek tárát. ■ Füleki Tímea SZOMBATON BAUTONFÖLDVÁRON a közösségi házban 18-tól ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról, a Sirály Képző- és Iparművészeti Kör kiállításának megnyitója. GYÉKÉNYESEN a kultÚTOtthon- ban 19 órakor a hagyományt őrző Kossuth-vacsora, 19.35-től irodalmi emlékműsor. patcán a Katica tanyán ma és holnap színes gyermekprogram. somogyjáoon a művelődési házban 17.30-kor Kolber István államtitkár nyitja meg a Somogyi Hírlap jelenti 2008-ról című fotókiállítást, majd a polgármesteri hivatal beépített tetőterének, valamint a felújított házasságkötő termének átadása. vasárnap balatonbogláron 11 órakor ünnepi megemlékezés az országzászlónál, a művelődési házban 16-tól hagyományos Kossuth vacsora. BALATONLELLÉN 17 órától a nemzeti ünnep városi rendezvényei kulturális műsorral, koszorúzással a Béke parkban, fáklyás felvonulással. CSURGÓN az 1848-as forradalom és szabadságharc 161. évfordulója tiszteletére a városi sport- csarnokban 9 órától városrészek viadala, 18-kor ünnepélyes zászlófelvonás a Petőfi téren, majd fáklyás felvonulás és koszorúzás, a Csokonai Közösségi Házban 19-től ünnepi műsor, a Magyar Sajtó Napja alkalmából Varga Andrea Csurgó a harmadik évezredben című könyvét Árpá- si Zoltán, a Somogyi Hírlap fő- szerkesztője mutatja be. Fonyódon 16 órától a gimnázium aulájában megemlékezés Fonyód 20 éve történt várossá avatásáról, 17 órától a nemzeti ünnepről. Kaposváron a Széchenyi téren 10 órakor, a Petőfi téren 10.30- kor megemlékezés, a Kossuth téren 11-kor Szita Károly polgármester ünnepi köszöntője, a Csiky Gergely Színházban 19.30- kor a 18. Kaposvári Tavaszi Fesztivál nyitó hangversenye. marcaliban a Noszlopy-em- lékműnél 11 órakor megemlékezés, majd az 1848/49-es emlékhelyek megkoszorúzása. siófokon a Fő téren 10 órától térzene a Siófoki Fúvós együttessel, 10.30-kor „Március idusán” címmel a Beszédes iskola műsora, majd koszorúzás, fáklyás felvonulás és ünnepi műsor. HIRDETÉS JEGYZET ÁRPÁSI ZOLTÁN Sajtószabadság egykor és most A MAGYAR SAJTÓ NAPJA, március 15. előestéjén talán nem árt emlékeztetni arra, hogy a szabad magyar sajtó első terméke 1848 forradalmi napjaiban született. Pálffy Albert író, Petőfi barátja négy nappal a „rebel- lio” kirobbanása után, Marczius Tizenötödike címmel lapot jelentetett meg. Engedély és cenzori hozzájárulás nélkül (igaz, nem is kért ilyet), így világossá vált, hogy a sajtószabadságot korlátozó törvények megszűntek létezni. PÁLFFY a korszerű magyar újságírói stílus megteremtő- jeként vonult be a magyar sajtótörténetbe. Lapja és a kor ismerői nem felejtik el megjegyezni, hogy forradalmi szellemű újságja idővel nem kímélte a márciusi ifjakat, de a Batthyány-kor- mányt, a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmányt, később a Szemere- kormányt sem. Várható volt,' hogy hamarosan hangfogót kényszerít rájuk a hatalom. Nem véletlenül, hiszen az 1848 márciusában olyany- nyira dicsért kritika immár őket vette célba. SOKAK SZERINT VAUMI ilyesmi zajlott le 1989-90 után is. A rendszerváltók által támogatott újságírók, akiket a feltörekvő ellenzék a visszaélések feltárására, a kiskirályok leleplezésére buzdított, az új hatalom számára egyre kényelmetlenebbé váltak. Akik egykor a kendőzetlenül fogalmazó szabad sajtóért harcoltak, most a nekik címzett kritikára ingerülten csóválják fejüket, rosszabb esetben igyekeznek ellehetetleníteni a szerzőt. itt tartunk most. Még szerencse, hogy van Magyar Sajtó Napja, így politikusok és újságírók tudnak egymásra mosolyogni - mintha minden rendben lenne. ezen A napon bizonyosan! SOMOGY BL06JA Minden szombaton LAMPERTH .O MÓNIKA pártelnöki Mm kabinetfőnök írja Somogy Ji biogját a Sonline.hu-n * » ■ KATTINTSON RÁNK! Én is anya vagyok, és 20 éves fiam is jár bulizni. Nem akarja megérteni, miért nem tudok elaludni, amíg nincs otthon. Múlt hét végén rosszul aludtam, mert a buliból hajnalban jött haza. Szerintem azok az anyák és apák, akik olvassák ezt a blog-bejegyzést, értik, miről beszélek.