Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-05 / 30. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 5., CSÜTÖRTÖK IN MEMÓRIÁM BOROS VILMOSNÉ KAROLA NÉNI (1921-2009) Elment a Segítő Asszony. A küzdelmes élet véget ért, a segítő ember meg­pihen. Boros Vilmosné Frey Karolina eltávozott. A sors végig kemény volt hozzá, s ennek ellenére az élete csupa derű és se­gíteni akarás. Németor­szági és svájci kapcsola­tai révén a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kór­háznak, a mozgáskorlá­tozottaknak, a nagycsa­ládosoknak és a falusi iskolás gyerekeknek se­gített. Azok nélkül a tá­mogatások nélkül, ame­lyek közreműködésével jutottak el a címzettek­hez, szegényebb lenne az élet. Somogyi volt, szinte egész élete ide kötötte. 1921-ben Ecsenyben szü­letett. Kaposvárra a ke­gyetlen sors hozta, dol­gozott hivatalban, de iga­zán jól akkor érezte ma­gát, amikor segíthetett. 1975-ben egy németor­szági nyaralás alkalmá­val férje egy vakbélmű­tétet követő vérmérge­zésben elhunyt. A meg­próbáltatás megedzette. Korábban egyik leányát, majd 1994-ben az emlé­kezetes taszári buszbal­esetben elveszítette egy unokáját is. De nem tört meg. Kapcsolatot épített a németországi Napsu­garak kelet felől misszió­val, és közvetített ajándé­kaik - kórházi berendezé­sek, betegágyak, csecse­mőruházat, ágynemű - Kaposvárra juttatásában. Munkáját mindig szeré­nyen és odaadással vé­gezte. A Kaposvár szolgá­latáért emlékérmet 2002- ben kapta meg. 2005-ben a Somogy Polgáraiért-díj tulajdonosa lett, és meg­kapta a Kaposi Mór-em­léklapot is. Kapcsolatait mindig a közösségért épí­tette. Apró híradások szól­tak csak arról, hogy me­gint segített. A segítő kéz most meg­állt. Az élet nem tudta megtörni, de a halál meg­bénította. Emlékét a Ka­posi Mór Oktató Kórház őrzi. ▲ Egyre keskenyebb nyomtávon fenyvesi kisvasút Egyszer talán megint kitáblázzák majd Somogyszentpál-felsőt- Jaj, lemaradt az a kö­zépiskolás gyerek, ott fut!- kiált fel egy középkorú nő, s alig pár pillanat múlva már lengeti karját a kalauz a mozdony felé. Füleki Tímea Mintha mi sem volna természe­tesebb, rögtön hallatszik is az öreg szerelvény fékjeinek mun­kája, melyek megálljt parancsol­nak az óránkénti húsz-harminc küométemél jegyzett maximális sebességnek. A kamasz felpattan, miköz­ben a balatonfenyvesi kisvasúi­ra először jegyet váltó utas azt mérlegeli: vajon milyen gya­korisággal fordulhat elő hason­ló emberi gesztus az átlagos MÁV-os személyvonatok, a „nagy testvérek” esetében. Egy szűk esztendőn át biztosan test­vérek még, s aztán úgy tűnik: (a papírforma szerint is) elenged­heti a kisvasutak kezét az álla­mi társaság, s így a balaton­fenyvesi egykori gazdasági vas­út is újabbat lendül a létbizony­talanság keskeny nyomtávján. A hivatalos menetrend szerint decemberig még naponta öt­ször fordul Somogyszentpálnál a szerelvény.- Tizennégy egész, három ti­zed kilométer - s talán ha jól belegondolna, századnyi pon­tossággal is meg tudná adni a még működő táv hosszát a ka­lauz. Egyike azoknak, akik nem csak azt fájlalnák, hogy a térség idegenforgalmában ki­használatlan a Nagyberek szívdobbanásaira zakatoló kis­vasút. Talán még azt is elnéz­né, ha nem önilenének az uni­ós százmilliók, hogy a tiptop- ra rendbe szedett takaros kis szerelvények a Dráváig röpít­sék az unikumra vágyó ökotu­ristákat, miután a vonalat a mesztegnyőivel összekapcsol­ták, és minden gondosan szőtt tervet valóra váltottak. Beérné azzal, ha valaki garanciát vál­lalna arra: nem hordják szét a fémtolvajok a Csisztafürdő felé még meglévő síneket. - Van egy kis hajtányunk, a Kisvas­utak Baráti Körének többi tag­jával szaladunk néha egyet a csisztai vonalon. Az ősszel egyszer az utolsó pillanatban érkeztünk: még láttuk, ahogy f ' - ,Z. Csupán korra kicsi, létszámra azonban már nagyobb az utazóközönség a kisvasúton. A hangulata pedig gyereket és felnőttet egyaránt megérint elszaladtak előlünk. Az a vonal nem működik, de eddig még semmit nem vittek el belőle. A táskáiból viszont már sem­mi nincs - mondja, aztán félbe­hagyja az elbeszélést, tenni kell a tűzre. Vesz pár hasáb fát a szenesláda mellől, és a vagon közepén álló kályhában patto­gó lángok közé dobja. A szemközti ülőhelyeken elő­kerül az olvasókönyv - másodi­kos lehet talán a kislány, alig egy-két évvel fiatalabb az odább egyedül ülő fiúnál. Látszik: mint mindenki, ő is rendszeres vendég a járaton, s vélhetően a Nagyárok minden méterét is­meri. Bár tekintete a környéket fürkészi, gondolatai már rég' otthon járnak Imremajorban, péntek lévén nyilván a másnapi programját tervezi. „Majorkán” aztán, mintha vé­get érne a világ, kiürül a kocsi. Az első megállóhelynél az olva­sókönyv is visszakerül a háti­zsákba, és barátnőstől, anyu- kástól hátuk mögött hagyják a januári munkanapot, irány a hétvége. Egyeüen utas marad fenn: a fiú, aki az összehangolt riadóláncnak köszönhetően nem késett le.- Szerencséd, több mint két órát várhattál volna a következő­Tervek már vannak, pénz még nincs. Az önkormányzatok forrásra várnak Döcögősen: óránként hússzal menetel a kisvasút a szebb jövő felé AZ ÉRINTETT ÖNKORMÁNYZA­TOK, cégek és civilek 2002- ben alapították a Balaton- Boronka Kisvasút Kht.-t, hogy megoldják az üzemeltetés problémáit és kidolgozzák a fejlesztés lehetőségeit A feny­vesi és a mesztegnyői vonalak felújításáról, összekötéséről terv készült, ám eddig hiába vártak forrásokra. A társaság a közeljövőben az új szabá­lyozásnak megfelelően non- profit gazdasági társasággá alakul. re - így a kalauz, aki aztán a té­li berekre függeszti tekintetét. Szarvasok - kár, hogy elég távol. Nem úgy a fácán, amely közvet­lenül a sínek tövében fogja me­nekülőre a zakatolás hallatán. A német cég kérődző marhái vi­szont a legkevésbé zavartatják magukat, miközben a szürkülő homály lassan rátelepszik a hét­köznapra.- Van villany, de nem szoktam felkapcsolni, akkor nem lehet jól kilátni - folytatja az egyenruhás vasútbarát, s kétségtelen: alapo­sabban szemrevételezhető a kin­ti világ a természet fényeméi. S bár a sötétség nem várat tovább, az még jól látszik, se közel, se tá­vol nincs nyoma épületnek, de még talán útnak sem, ahol visz- szafelé a kisvonat először meg­áll, mert van egy felszálló. Míg azon tűnődünk: vajon honnan érkezhetett, készséges informátorunk már mondja is: Somogyszentpál-felsőn jártunk épp, bár az ezt jelző táblát hiába keresünk. Régen állítólag ki volt írva. Egyszer talán megint kint lesz. Felmosófával egészült ki a megyei könyvtárosok kelléktára zord idők Hétéves, mégis egyre több helyen ázik be a könyvtárépület, főként az ablakoknál és az illesztékeknél Az ajtóban kék vödör, mellette alig méternyire piros gyűjti a vi­zet. Kaposváron a megyei könyv­tár dolgozói és állandó látogatói már hozzászoktak az elmúlt idő­szakban, hogy egy-egy eső, téli olvadás után kerülgetniük kell az edényeket. Az alig hét és fél esztendeje átadott, 280 millió fo­rintért átépített és kibővített épület ugyanis beázik. Az illesz­tékeknél és a ferde tetőablakok­nál - szakértők szerint nem te­tő-, hanem szimpla bukóablakok lettek beépítve... - talál utat ma­gának a csapadék - a felpúposo- dott parketta, a málló-rothadó falak, az ablakok alatti tócsák mutatják, annak idején bizonyos tekintetben összecsapott mun­kát végzett a kivitelező. - Bár már korábban is szembesültünk a problémával, az igazi bajok ta­valy, egy nagy esőzés után jelent­keztek - mutatta a beázások nyo­mait Ilisics József gondnok. - Amíg lehetett, saját keretünkből megpróbáltuk orvosolni a hibá­kat, ám ma már ez nem megy. Éppen ezért a könyvtár veze­tése tavaly novemberben a hi­bákról feljegyzést készített, s el­küldte a megyei és a városi ön- kormányzatnak; egyben egy szakértővel felmérette a károkat és a javítási költségeket.- Tavalyi áron számolva nagy­jából nyolcmillió forintra lenne szükség - mondta Varga Róbert igazgató. - Szerencsére eddig a Nem mese: a gyerekkönyvtárban felmosófával közlekedik a könyvtáros gyűjteményekben nem keletke­zett kár, „csak” az épületben. A helyzet a gyerekkönyvtár­ban - ahol a könyvtáros munka­eszközei felmosófával egészül­tek ki - és a raktárban a legrosz- szabb, előbbiben a tévé-dvd-sa- rokban a vezetékeket is mű­anyag dobozba kellett pakolni, a konnektor környékén ugyanis hatalmas tócsa éktelenkedik, míg a raktárban az ablakok alatt szinte már teljesen lemállott a festék, s itt is szorgalmasan kell kerülgetni a tócsákat. Első hallásra a megoldást je­lentő nyolcmillió forint nem is tűnik soknak, ám a könyvtár anyagi helyzetében ez is csilla­gászati összegnek számít. Fő­ként annak tükrében, hogy taka­rékossági okokból a fűtési sze­zon idején szombaton már ki sem nyit a bibliotéka. - Vagy a hétköznapi nyitva tartást kurtí­tottuk meg, vagy a szombati na­pot áldoztuk be - jegyezte meg rezignáltan Varga Róbert. - Hosszas számolgatás után utób­bi mellett döntöttünk. Ahogyan a fenntartó megyei önkormány­zatnak, úgy nekünk is spórol­nunk kell. Ide jutottunk: hiába szervezünk egyre nívósabb kép­zéseket, programokat, korszerű­sítjük a berendezéseket, bővít­jük a gyűjteményeket, a fenntar­tási költségek kifognak rajtunk. Utóbbira ugyanis sehol sem le­het pályázni... ■ Vas András

Next

/
Oldalképek
Tartalom