Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-27 / 49. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 27., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Árhullámot okozhat az enyhülés olvadáspont Önkormányzatok és tűzoltók készülnek az árvíz elleni védekezésre Gyors enyhülés, hirtelen olvadás, sok víz. Felkészültek a legrosszabbra a szakemberek. Néhány éve majdnem leemelte az ár a barcsi kikötőt a tartóoszlopairól Hétfőn reggel megnyitják a Sió-zsilipet (Folytatás az 1. oldalról) Az érintettek már előre készülnek, hiszen a mélyebb területeken, valamint a vízátfolyásoknál még a visszahúzódó vizek is problémát okozhatnak. Ahogy emelkedik a víz, az igazgatóság munkatársai folyamatosan tudnak majd információkat szolgáltatni az érintett településeknek.- Felkészültünk a nagyobb árhullám fogadására is - hangsúlyozta Tarlós István barcsi tűzoltóparancsnok.- A hajókikötő pontonhídját korábban már megmagasítottuk, s 24 órás készenlétben állunk három hajóval, amelyből egy a tűzoltóság, kettő pedig a határőrség tulajdona. Vészhelyzetben meg tudjuk erősíteni a készenléti szolgálatot is, nagyobb probléma esetén pedig a katasztrófaelhárítók is a segítségünkre lesznek. Elsőfokú készültséget 420 cm felett rendelnek el. Ha a vízügyi saját eró' nem elég, elrendelik a közerő bevonását. Harmadfokon vonhatnak be magánszemélyektől eszközöket, például teherautókat. ■ J. G. hétfőn reggel kinyitják a Siózsilipet, hogy levezessék a Balatonban összegyűlt felesleges víz- mennyiséget. A Balaton vízállása jelenleg 115 centiméter, ami öt centivel haladja meg az üzemelési szabályzatban előírt értéket Másodpercenként 25-28 köbméter vizet eresztenek le a zsilipen keresztül. Árvíz a Balatonnál nem fordulhat elő, rendkívüli helyzetek adódhatnak. 1996-ban a dunai árvíz miatt nem leheti leereszteni a tavat. A víz akkor 124 centiméterig emelkedett, ami az alacsonyabban fekvő Fenyvesen gondot okozott k. t. A polgárvédelem világnapját ünnepelték Marcaliban, ahol kitüntették a kiválóan dolgozó somogyi szakembereket idén is gyakorlatokban gazdag éve lesz a polgárvédelmi (pv) alakulatoknak veszélyes anyagot szállító teherautó-borulásnál és ammóniaszivárgás elhárításánál dolgoznak majd a somogyi egységek -jelentették be csütörtökön a pv világnapja alkalmából megtartott marcali rendezvényen. sütő László, Marcali polgár- mesterének köszöntője után Heizler György ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója értékelte röviden az évet. Felidézte: számos sikert értek el. Ezek közül is kiemelkedik, hogy a somogyi szervezet tevékenységét Heizler György ezredes (balról) gratulált a kitüntetett somogyi szakembereknek- elsőként az országban - kiválóra minősítette az Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság (OKF).- a pv-egységek több gyakorlatot és felkészítést tartottak tavaly Somogybán - hangzott el az ünnepi állománygyűlésen. A lakácsai árvízvédelmi és a kőröshegyi komplex bevetés után idén Látrányban és Kaposváron bizonyíthatják felkészültségüket a somogyi szakemberek. több elismerést adtak át az ünnepségen. Tatár Attila, az OKF főigazgatója jutalmat adományozott József Attilának, a katasztrófavédelmi igazgatóság főelőadójának. Heizler György dicséretben és jutalomban részesítette Németh Zsolt kaposvári pv-alezre- dest, Baksáné Bognár Veronikát, az igazgatóság titkárnőjét, Szabó Ferenc gondnokot, valamint Mogyorósiné Bence Zsuzsanna marcali ügyviteli alkalmazottat. gelencsér attila. a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kiemelkedő tevékenységének elismeréseként díszoklevelet és ajándéktárgyat adományozott Benei Tibor pv-alezredesnek és Pál Lászlónak, a siófoki pv-kirendeltség előadójának. HARSÁNYI MIKLÓS JEGYZET Kis Csomag, nagy Lajos ha hinni lehet a szólásnak, és tényleg minden rosszban van valami jó, akkor hálásak lehetünk a pénzintézeteknek, amelyek megrengették a globális pénzügyi bankkártyavárat, és némi áttétellel előidézték a végeláthatatlan pénzügyi válságot. Vetkőzzük most le a történeti szkepszist, ezt a népleiket mételyező magyaros borúlátást, és lássunk derűt! EBBEN A FENE RUSNYA válságban, amit a csótányevő cele- bek is csak bottal mernének megpiszkálni, a szólás alapján valami eszméletlen gyönyörűségnek kell lennie. Csúnyának és ádáznak mutatja magát, miközben nyü- ván nagyon is vonzó, mint az egyre érdekesebb arcú Mária, a plasztikai csoda, akinek arcászati képességeivel háborút lehetne nyerni, miközben bévül nyilván maga a földre szállt szépség. nézzük, ki nyer ma a válsággal! Nyer a nagyvilág, mert szembesül vele, hogy a hazardírozó tőke pöffeszkedő uralma néhány emberöltő alatt kétszer is képes romba dönteni a piacokat. Nyer Magyarország, mert szembesül vele, hogy Luciferit talán tényleg Gyurcsánynak hívják, de ettől a megszorítás és a reform nem bolsevik trükk. Ezt a politikai haszon- szerzéssel nem vádolható szövetségi közgazdászok hada erősíti, mértékében három gyurcsánnyi megszorítással. Nyer a tizennégy éve Csomagra keresztelt Bokros, akit most a demokrata fórum rehabilitálna Európai Parlamenti listavezetéssel. sikké vált őszintének lenni a néppel, de kampányban azért ne együnk meg mindent, lesz ott katyvasz rendesen. De tisztult a kép, apad a demagógia és a populizmus szédítő mélységű kútja, már meg-meglátjuk a tükrében önmagunkat. Mária drága, álljon hátrébb, kérem! Magyisz-tiltakozás a családi pótlék adóztatása miatt- A kormány ne adóztassa meg a családi pótlékot - követelték a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség (Magyisz) országos elnökségének tagjai szerdán a balatonlellei ülésen. Nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a pótlék továbbra is alanyi jogon járjon. - Hazánkban 210 e- zer veszélyeztetett gyermek él- mondta Orbán István elnök. Hangsúlyozta: csak tavaly közel 40 ezerrel nőtt a számuk. Nagy a létbizonytalanság, a sorozatos megszorító intézkedések hatványozottan sújtják a családokat. A Magyisz javaslatot tett arra, hogy hozzák létre a gyermek- ombudsmani szolgálatot. •M Harsányi M. Tanulmányi vetélkedő a Berzsenyiben Kaposvári Kaleidoszkóp címmel hirdetett vetélkedőt a Berzsenyi általános iskola, amelyre a város és környéke tanulóit várták. Csütörtökön öt helyszínen mutathatták meg tudásukat és ügyességüket a felső tagozatos diákok, többek között versmondásban is. A földrajz- és városismereti versenyen szereplő diákok teljesítményét a Copus-showban szerepelt Toldi gimnázium tanulói zsűrizték Rekordösszegű az idei siófoki költségvetés Rekordösszegű költségvetést fogadott el tegnap egyhangúlag a siófoki képviselő-testület. A város ebben az évben közel 16,5 milliárd forintból gazdálkodik. Balázs Árpád polgármester azt mondta: a település idei költség- vetése a válságra adott válasz jegyében készült, hiszen minden eddiginél több beruházást és a város versenyképességének javítását fokozó tételeket tarta- maz. - Ha valamikor, akkor hát most kell beruházni, és most tudunk előre menni a versenyképesség javítása érdekében is - fogalmazott Balázs Árpád, aki mint mondta: jó szívvel tette le az asztalra a javaslatot. A városvezető szerint a 2009-es költségvetésnek nincsenek vesztesei, legnagyobb nyertese pedig talán a sport. Ennek támogatására a város az idei büdzsének mintegy egy százalékát költi, de kiemelten jelenik meg a költségvetésben a közhasznú munka támogatása is. A képviselők tavalyi utolsó ülésükön azzal bízták meg a polgármestert, hogy kössön banki megállapodást hárommil- liárd forint értékű hosszú lejáratú kötvény kibocsátásáról. Ezzel kapcsolatban a tegnapi ülésén aggodalmak fogalmazódtak meg, Balázs Árpád ugyanakkor azt mondta: nem érzi úgy, hogy a város adósságspirálba menne bele. ■ Kolumbán T.