Somogyi Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-14 / 38. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 14., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP A holnapot nem költhetik el megyei büdzsé Jelentős hitellel lehet csak egyensúlyban az idei költségvetés Pénteken 11 óra 4 perckor 32 igen, 4 nem és 2 tartózkodás mellett a megyei közgyűlés elfo­gadta az idei költségvetését: 23,8 milliárd forint bevétellel és 24,5 milliárdos kiadással. A szavazás végeredménye nagy egyetértésre utal. Valóban mindhárom frakció alapvetően pontos, fegyelmezett munkának ismerte el a büdzsét, bár min­denki megfogalmazta az aggo­dalmait. Gelencsér Attila, a me­gyei közgyűlés elnöke nemcsak az apparátusának, hanem töb­bek között a frakcióvezetőknek is megköszönte az együttműkö­dést a számok nem könnyű ösz- szeadásában. Ezt később hono­rálta is azzal, hogy rábírta a Fi- desz-frakciót: a Meszes vezeté­sű pénzügyi bizottság álláspont­jával ellentétben Ormai István­nak, a Somogyért frakcióvezető- sének javaslatát támogassa. Or­mai mint valamennyi megszóla­ló ugyanis amiatt aggódott, hogy a milliárdos nagyságrendű lyu: kákát miből foltozzák be a költ­ségvetésben. Azt javasolta, hogy amennyiben a tervezettnél több pénz folyik be az ingatlanok ér­tékesítéséből, azzal csökkentsék a kötvényfelhasználást. A pénz­ügyi bizottság ezzel ellentétben a többletforrás elköltését a me­gyei közgyűlés évközi, egyedi döntésére bízta volna. Csak nem a hitelplafont keresi? Idén is lyukas a költségvetés, amit egyre nehezebb befoltozni 1 KÉPGALÉRIA www.sonune.hu Gelencsér Attila, a megyei köz­gyűlés elnöke elmondta: a köt­vénycsomagból évente kétmilli­árdot kényszerűen az intéz­ményhálózat működtetésére köl­tenek. Eddig jól gazdálkodtak ez­zel a lehetőséggel, 485 milliós pluszpénzt hozott. A vagyonérté­kesítés tavaly sem teljesült, idén is kétséges. A fonyódligetí tábor eladásában reménykednek, és új reklámozással próbálkoznak. Az illetéktörvény módosítása el­lenére szintén jelentős bevétellel számol az elnök. A költségvetés ötszázalékos céltartaléka várha­tóan lehetővé teszi, hogy a me­gye ne kényszerüljön további lét­számleépítésre, intézménykar­csúsításra. Örömhírnek nevez­te, hogy háromszor annyi fej­lesztést tartalmaz a terv, mint a tavalyi. Szentgróti József pénzügyi fő­osztályvezető viszont nem nyug­tatta meg az aggódókat: a me­gye számlavezető bankja 14 szá­zalékkal több kamattal számol, mint korábban, és kiszámítha­tatlanok a devizapiac változásá­nak a hatásai. A korábban ki­adott kötvények 2012-ben róják a legnagyobb terhet a megyei önkormányzatra. Schmidt Jenő, a pénzügyi bi­zottság elnöke (Fidesz) elismer­te, hogy a holnapra ma nem tud­nak úgy figyelmi, mint kellene, de arra ügyelnek, hogy minden forint kizárólag közérdekű ki­adásra menjen. Feigli Ferenc, az MSZP-SZDSZ frakció vezetője arra ösztönzött, hogy minden tervezett fejlesztést valósítsanak meg, ezzel a munkahelyek meg­tartását is segíthetik. A somogyértes Zana István nagy derültséget keltett, amikor bejelentette: tudja, miért nem akarták alelnöknek választani, miközben arra szóh'tott fel, hogy a közgyűlés kezdjen önmagán spórolni. Gelencsér Attila meg is jegyezte: éppen ezt tették, ami­kor nem választottak harmadik alelnököt. ■ Gáldonyi M. A 11 KIEMELT BERUHÁZÁS, REKONSTRUKCIÓ ÖSSZES KIADÁSA 392,620 MILLIÓ FT- szennyvíztisztító rendszer cseréje Nagyszakácsiban _______________________25 millió- b efogadó otthon bővítése (12 fő) a gyermekvédelmi központban________12,120 millió-ó vodaépületrekonstrukciója a DuráczkyJ. Központban________________73,500 millió- s zakiskolai tanműhely kialakítása Somogyváron__________________________40 millió- te tőtéri bővítés a berzencei szociális otthonban__________________________41 millió- új iktatórendszer megvalósítása a Kaposi Mór Oktató Kórházban és az önkormányzatnál_______________________________________________28 millió- r egionális speciális gyermekotthon létesítése_____________________________75 millió- villamosenergia-korszerűsító program kilenc intézményben_________________39 millió- szálláshelyek korszerűsítése Fonyódligetert______________________________45 millió- új hóellátó rendszer kiépítése a nagyatádi szakképző iskolában_____________14 millió Forrás : Megyei Önkormányzati Hivatal Optimista Balaton-part a Míevi frissen elfogadott turisztikai koncepciója kap­csán Sárái Árpád alelnök el­mondta: sikeres évet zárt So­mogy, a Balaton-parton még nem érződik a recesszió. Bi­zakodnak a vendégfogadók, azt remélik, hogy a gyenge forint miatt újra visszatér­nek a német turisták. (Folytatás az 1. oldalról) Négy évtized jutalma KÁLMÁN KATALIN aljegyzőt kö­szöntötték a képviselők, aki 42 év szolgálat után búcsúzik a megyétől, a posztjára pályá­zatot írtak ki. Ormai István és Kolber István virágcsokor­ral köszönte meg a munká­ját, míg Gelencsér Attila még nagyobb csokrot ígért a hiva­tali búcsúztatóra. Kálmán Katalin búcsúzik. Kolber István virágcsokorral köszöntötte Visszaadja a bérlő a piacot a városnak Támogatják az óvodai rendezvényeket pinsiő ti kft A Berzsenyiben a rántott hús krumplival visz mindent Bérlőt vált a kaposvári piac: má­justól az önkormányzat üzemel­teti a létesítményt - tudta meg lapunk pénteken. Csaknem ötmilliót bukott ta­valy a csarnokot fenntartó cég, a Royal Bt. Ezt állította január­ban Börczi Miklós ügyvezető. Akkor azt mondta: több ok ve­zetett a szorító gondokhoz. Lát­ványosan megemelkedtek az üzemeltetési költségek, amelyet nem hárították át teljes mérték­ben az árusokra. A bt. 2006. január elsejétől bérelte a piacot. - Ilyen mérvű ráfizetést nem engedhetünk meg magunknak - közölte pén­teken Börczi Miklós. - Jelenleg a 90 napos felmondási időmet töl­töm, április 30-án befejezem a munkát. Sárái Péter vagyongazdálko­dási igazgató megerősítette ér­tesülésünket. Megtudtuk: meg­szűnt a szerződés, május elsejé­től az önkormányzat üzemelteti a piacot. A bt. vezetője eközben már újabb terveket sző. Börczi Miklós egy országos háztartási­műszaki bolthálózatot kíván létrehozni. ■ Harsányi Miklós A somogyi megyeszékhely legré­gebbi óvodái közé tartozik a Baj- csy-Zsilinszky Endre utcai; az in­tézményt - amelyhez három tag­óvoda is tartozik - több mint száz éve, pontosan 1900-ban alapí­tották.- Speciális helyzetben va­gyunk, hiszen a négy intézmé­nyünk három báziskonyháról kapja az ebédet. A Toldi Utcai Általános Iskolából viszik a Bé­ke és a Jutái úti tagóvodánkba, a Nemzetőr sori oviból az Irányi Dániel utcai tagóvodába, mi pe­dig, vagyis a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcai intézmény a Petőfi utcai óvodából kapja az ételt - mondta Molik Edit igazgatónő. - Bár mindhárom báziskonyha ugyanazt az alapanyagot kapja a Pensió 17 Kft.-től - a mennyi­séggel soha nem volt semmi­lyen probléma, bőven jut min­denkinek -, mégis kicsit eltérő­ek az ízek. De hát ugye a szülők sem egyformán főznek. Egyszó­val minden azon múlik, hogy milyen szakácsok dolgoznak. A Bajcsy-Zsilinszky Endre ut­cai óvodába jó étvágyú gyere­kek járnak. Rendre időben, az­Mollk Edit igazgatónő az már 10 és 10.30 óra között megérkezik az oviba az ebéd, s a mennyiség mellett a minőség­gel sincs gond; változatos, meg­felelő az étrend. Nagyon készségesek, együttműködőek a Pensió 17 Kft. munkatársai, akikkel min­dent meg lehet beszélni. Nem volt olyan kérésünk, amelyet ne teljesítették volna - folytatta Molik Edit. - Az óvodai ren­dezvényeinket is támogatják; legutóbb például díszes tortákat és értékes tomboladíjakat adtak a hagyományos szülők báljára. A kaposvári Berzsenyi Dániel Ál­talános Iskola majd1 400 tanuló­jából több mint 300-an ebédel­nek a suliban. Annak idején az átállás itt is nehezen, akadozva indult - hiába na, minden kezdet nehéz -, idővel viszont kialakult.- Nagyon sok függ attól, hogy milyen szakácsa van az iskolá­nak; a gyerekek ugyanis váloga­tósak, vagyis egyáltalán nem könnyű eltalálni az ízlésüket, megfelelni nekik - mondta Ko­vács Zoltán, a Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatója. - Nálunk például a rántott hús krumplival visz mindent. Ugyancsak népszerűek a tész­ták, továbbá a pogácsa, a bukta, s a különféle főzelékeket is meg­eszik a gyerekek. A leves külön kategóriába tartozik. Bármilyen tartalmas és ízletes is, sokszor csak ránéznek, és otthagyják. Egyre többször van harmadik fogás, ami a legtöbbször valami­lyen gyümölcs. A Berzsenyi iskolába - ahol melegítőkonyha van - időben hozzák az ételt, amely mindig megfelelő hőmérsékletű. Ko­vács Zoltán azt mondja, min­Kovács Zoltán iskolaigazgató denben közös nevezőre lehet jutni a Pensió 17 Kft. vezetőivel. A gyerekeknek például nem na­gyon jött be a halas szendvics. Egy gyors egyeztetés, s a halat felváltotta a hagyományos felvá­gott és a májkrém.- A múltkor paprikás krump­li volt ebédre - emlékezett visz- sza mosolyogva a Berzsenyi is­kola igazgatója. - Kétségbeeset­ten kérdezgettem a kollégáim­tól és a szakácsunktól, hogy ezt vajon hány gyerek fogja megen­ni. Akár hiszik, akár nem, de el­fogyott... ▲ FÓNAI IMRE Homokba, vagy porba? DRASKOVICS miniszter nem tudja, mit beszél. Gyanítom persze, hogy csak rosszul van informálva, amikor azt állítja: a rendőrség nem fog­lalkozott az enyingi roma­banda tavaly nyári siófoki erődemonstrációjával. Nem kizárt, hogy ugyanazok tá­jékoztatták (félre), akik a héten kiadott hivatalos saj­tóközleményeket sugalmaz­ták. Hogy tudniillik Enyin- gen nincsenek is bűnözői bandák, meg hogy semmi információjuk róla, hogy a Petőfi sétány vendéglátó egységei előtt elmasírozó kétszáz fős alakulat rossz szándékkal tette volna ezt. Sőt, a rendőrség azt is tu­datta: a vonulásról készült videofelvétel alapján nem állapítható meg, hogy bár­milyen támadásra alkal­mas, vagy a közbiztonságra veszélyes eszköz lett volna a romáknál. Merthogy a szemtanúk kardokról, ké­sekről, mi több, kabát alá rejtett lefűrészelt csövű pus­káról szóltak. Hiszen Kállai Csaba országos fővajda is megmondta csütörtöki enyingi látogatásán: ő is csupán a béke jeleként vitte magával a vajdabotot a sió­foki demonstrációra. DE legalább Draskovics mi­niszter, ellentétben a rend­őrségi közleményezőkkel, már „kidugta a fejét a ho­mokból”. Csak nehogy a si­ófoki rendőrkapitány feje hulljon most a porba, bűn­bakként. Aki - akárcsak a város polgármestere - bi­zony már a nyáron is jelez­te az esetet, mint a közbiz­tonságot leginkább megza­varó szezonbéli eseményt. Az a kapitány, akinek alig jut rendőre a közterületekre, aki meg jut, az is fiatal. A legrutmosabb páros éppen most intézi a leszerelését, mert elegük lett abból, hogy őket hurcolták meg, citálták bíróság elé az emlékezetes taligához bilincselés miatt... Erdőben találták meg az eltűnt 80 eves férfit Pénteken reggel találták meg azt a 80 éves pusztakovácsi fér­fit, akinek eltűnését előtte nap jelentették. Távolléte az este hazaérkező élettársnak tűnt fel. Búzás László marcali rend­őrkapitány elmondta: még az­nap, éjjel három óráig kutat­ták a nyomokat a prószapusz- tai erdőrészben, majd másnap folytatták; 12 rendőr és hat he­lyi lakos. A bácsit, aki feltehe­tően idős kora miatt bolyongott el, nem találva a hazautat, a földön fekve találták. Meleg ka­bátba bugyolálták és rendőr­autóba ültették. A mentő fél­úton vette át, s vitte a marcali kórházba. Információink sze­rint már jobban van. ■ V. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom