Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-02 / 1. szám

Újévi kijózanodás: marad a válság 2009 Sólyom László államfő öntudatosságra szólította fel a magyarokat A dermesztő mínuszok sem vették kedvét az újévet köszöntőknek. Ők nem a bajokkal foglalkoztak, az évköszöntő politikusok annál inkább. Újévköszöntés gyújtogatásokkal FRANCIAORSZÁGBAN több mint négyszáz autót gyújtot­tak fel az újév napjára virra­dó éjszakán, a hatóságok 288 embert vettek őrizetbe. A belügyminisztérium közlé­se szerint kisebb összetűzé­sek is voltak a vandálok és a biztonsági erők között, az incidensekben négy rendőr könnyebben megsérült Kopogtatócédulák vizsgálat alatt lefoglalták a nyomozók a ferencvárosi időközi par­lamenti képviselő-választá­son induló valamennyi párt jelöltjeire leadott ajánlócé­dulákat a helyi választási irodában szerdán. A helyi választási bizottság Jobbik által delegált tagja decem­ber 20-án hívta fel a figyel­met arra, hogy az MDF ajánlószelvényeinek jelen­tős része álláspontja szerint fénymásolt. Medvegyev: az állam segít a válságban dmitrij medvegyev orosz el­nök újévi üdvözletében az állam segítségét ígérte az állampolgároknak a gazda­sági nehézségek áthidalásá­ban. Mint mondta, a most lezárult évben a nép és a hatalom sikeresen átvé­szelte az országot sújtó drá­mai eseményeket, de idén nő a munkanélküliség, foly­tatódik az infláció, vala­mint jelentősen nő az áram és a gáz ára is. Medvegyev sem ígért sok jót Válságos év előtt állunk - hangsúlyozta újévi kö­szöntőjében Sólyom László államfő. A krízis mások köszöntőjében is központi szerepet kapott. Vég Márton „Bizonytalan és válságos év előtt állunk, s ilyenkor bármennyire sajnálatos is, nem lehet hagyo­mányos újévi köszöntőt monda­ni” - mondta újévi beszédében Sólyom László, aki szerint most mindenkinek a saját életében is választ kell adnia a válságra. A köztársasági elnök utalt arra, hogy a válság és a visszaesés azért sújtja különösen Magyar- országot, mert a krízis súlyosan legyengült állapotban találta az országot. „A kiút világos megha­tározása és az alapvető változá­sok sürgős bevezetése a kor­mány felelőssége. Mindnyájun­kat érintő, fontos kérdés, hogy 75 ezer vagy 200 ezer ember ke­rül-e utcára. Senkinek sem mindegy, mínusz egy vagy mí­nusz három százalék lesz-e a gazdasági növekedés, vagyis magyarán a zsugorodás” - jelen­tette ki. „Éppen a nehéz időkben szükséges, hogy öntudatosak le­gyünk, és felelős emberként uta­sítsuk vissza, ha akár gazdasági­lag, akár politikailag ki akarnak használni” - mondta az államfő. Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök közleményt adott ki újév al­KORHÁZBA SZÁLLÍTOTTAK egy nőt, aki levetkőzött egy zala­egerszegi templomban újév reggelén a szertartás alatt. A szemtanúk szerint a nő fur­csán viselkedett: futkározott, télikabátját, cipőjét, blúzát, kaiméból, amelyben úgy fogal­mazott: 2009-ben is súlyos kihí­vások állnak az ország előtt. „Ilyen nehéz időkben először is összetartásra és egységre van szükség. Ezért minden politikus azzal teheti a legtöbbet hazájáért, ha nem azt nézi, mivel támadhat­ja a másikat, hanem azt, hogy mi­vel erősítheti az összefogást” - szögezte le. Szerinte az ehhez szükséges eszközökről sokféle­képpen lehet gondolkodni, de a cél közös: erős, biztonságos or­szág legyen hazánk, és elégedet­zokniját levetette, kidobta az ajtón, majd meztelenül ro­hant az oltár elé. A fiatal nőt mentő szállította kórházba, a hőigy állapotáról személyiségi jogaira tekintettel nem közöl­tek információt. tek a polgárai. „Bízom abban, hogy 2009-ben ehhez lesz elég hit, nyitottság, és Bölcskei Gusz­táv a 2009-es évre figyelmezteté­sül azt mondta, a világnak fel kell ismernie a növekedés határait, mert e nélkül elveszünk. A refor­mátus püspök szavai szerint a mai növekedés nem mehet to­vább, így nem lehet emberséges életet biztosítani, hanem meg kel­lene állni és engedni, hogy most már Krisztus növekedjen. XVI. Benedek pápa azt kérte január 1-jén - a világbéke napja a katolikus egyházban -, hogy „ne kerekedjék felül 2009-ben a világban az erőszak és a gyűlö­let”. Külön kitért a közel-keleti helyzetre, utalva a Gázai övezet ellen indított izraeli offenzívára. „A más erőszakcselekményekre adott válaszként indított erőszak megint veszélybe sodorta a tér­séget, pedig az izraeli és a palesz­tin népesség nagy többsége bé­kében akar élni” - vélekedett. A mentősöknek volt a legnehezebb feltűnően sok közlekedési balesethez, utcai kihűléshez, rosszulléthez hívták a mentő két, és történt egy halálos pe­tárdabaleset is szilveszterkor. „Győr-Moson-Sopron megyé­ben egy kistelepülésen éjsza­ka fejbe talált egy tűzijáték­rakéta egy 40 éves férfit, aki a helyszínen belehalt sérülé­seibe” - mondta Györfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Hozzátette: a nem végleges adatok szerint még két további, kéz-, illetve arcsé­rüléseket okozó petárdabal­eset is volt éjszaka. „Az átla­gosnál több súlyos esethez kellett mentőt hívni a balese­tek mellett a mínusz 6-8 fo­kos hideg miatt is, hiszen már egy tízperces földön fek­vés is kihűlést okozhatott”- mondta a szóvivő. HALÁLOS BALESET történt a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Hemádnémetiben szil­veszter este, amikor egy há­zaspár gyalogosan a temp­lomból tartott hazafelé. Az arra haladó 26 éves nő kocsi­jával elsodorta őket, a 44 éves asszonya helyszínen éle­tét vesztette, 48 éves férjét pe­dig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A tűzoltóknak viszont köny- nyebb volt a szilveszter, mert csökkent a riasztások száma az egy évvel ezelőttihez ké­pest, így már csupán egy át­lagos napnak megfelelő volt „Szerda reggeltől csütörtök reggelig országszerte össze­sen 131 riasztást kaptak a tűzoltók, ebből 71 volt tűz­eset, 40 pedig műszaki men­tés. Ez egy átlagos napnak fe­lel meg, tavaly azonban még 165 riasztás volt” - mondta Szentes György, a katasztrófa- védelem szóvivője. A főváros­ban 15 petárdatűz volt, több­nyire kukák, hulladéktárolók vagy az avar gyulladt meg. Meztelen nő a templomban Oroszország elzárta a csapot vita Magyarországon 45 napra elegendő földgáz van Izrael nem akar hosszú harcot gáza Már négyszáz áldozata van a légitámadásoknak Újév reggelétől nem szállít gázt Oroszország Ukrajnának, miután szerda éjfélig - közép-európai idő szerint este 10-ig - a Gazprom ve­zérigazgatója, Alekszej Miller ál­tal meghatározott határidőig sem sikerült megállapodniuk az idei gázszállítási szerződésről. Egyes hírek szerint ráadásul az ukrán államfő, Viktor Juscsenko utasí­totta az ukrán állami gázvállalat, a Naftohaz vezetőjét, hogy hagy­ja abba a tárgyalásokat az orosz Gazprommal Moszkvában. Miután a Gazprom bejelentet­te a gázcsapok elzárását, az EU gyors megállapodásra biztatta a két országot, hogy az EU-nak szánt gázszállítások ne szenved­jenek kárt „Magyarország tél eleje óta ké­szült a gázcsapok elzárására, és fóldgáztározóit 90 százalékig fel- töltötte, a stratégiai tartalékok 45 napra elegendők” - mondta Ku­tas István. Az E.ON Földgáz Storage Zrt. kommu­nikációs vezetője hozzátette, a földgáz­tároló társaság mind az öt tárolója készen áll arra, hogy ha az orosz-ukrán vita miatt megszű­nik az orosz gáz szállítása, akkor is a lehető legtöbb földgázt lehes­sen kihozni a tárolókból. A táro­ló napi csúcs kihozatali kapacitá­sa 10 napon keresztül napi 51 millió köbméter, míg a jelenlegi időjárási körülmények között a napi felhasználás óó millió köb­méter körül van. Kutas István el­mondta, a gázellátás akadálya esetén meghatározott sorrend­ben fogyasztói korlátozás is lehet­séges. „Először azokat a fogyasz­tókat kapcsoljuk ki a gázszolgáltatásból, amelyek vállalták a megszakítást más energiaforrás birto­kában. Őket követik azok a felhasználók, akik órán­ként 2500 köbmétert, vagy ennél nagyobb teljesítményt körnek le” - hangsúlyozta. A sor végén pe­dig, a legvégső esetben korlátoz­ható fogyasztói kört a háztartá­sok és bizonyos kommunális fo­gyasztók jelentik. ■ B. V. ■ A lakossági fo­gyasztást csak végső esetben korlátozzák. Izrael nem akar hosszú ideig tar- A Hamasz tó háborút viselni a Gázai övezet- teher ben, nem akarja kiszélesíteni a számunkra frontot - jelentette ki csütörtö- - mondta kön Ehud Óimért Izrael ügyveze- Óimért tő kormányfője. „Nyugalmat akarunk, azt, hogy az Izrael dé­li részén élők újra normális éle­tet élhessenek. A Hamasz teher számunkra, de sokkal inkább az a palesztin nép számára” - tette hozzá. A hat napja tartó izraeli légitámadásokban eddig 2000-en sérültek, és 400- an haltak meg. A halottak között van az palesztin szervezet magas rangú vezetője, Nizár Rajján is, akivel csü­törtökön a házában végzett egy nagy erejű robbanás. Ez volt az első eset, hogy az izraeli légi­erő a Hamasz egy magas rangú politikai vezetőjét vette célba, eddig csak a szervezet katonai vezetőire igyekezett csapást mérni. Közben megérkezett Kairóba az a két orvosból és két ápolóból álló ma­gyar csoport, amelyet a Baptista Szeretetszolgá­lat küldött a harcok sé­rültjeinek megsegítésé­re. Ők a térségben az első ilyen külföldi or­voscsoport - közölte a magyar külügyminisz­térium. ■ B. V. jjP Raul Castro kubai elnök szerint a fivére, Fidel , > ^ ^ által 50 éve elindított kommunista forradalom nem bukott meg, ahogyan azt flL» JS| Jfr 1F™2 az Egyesült Államok állítja, de nehéz idők várnak a kubaiakra. A 82 éves Fidel, * ' ~ akit a forradalom a hatalom élére állított, 2006 nyara óta nem mutatkozik. % X> IvU/iIjLIIi JL . g

Next

/
Oldalképek
Tartalom