Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-05 / 3. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 5., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Szudáni marhapörkölt, vörösbor nélkül jó hírünk a világban Máthé Attila úgy véli, nagy lehetőségeket rejt az afrikai ország, s jó a pedigrénk Feltűnően napbarnított a decemberi zimankóban, s láthatóan nem valamelyik szoláriumban nyári- asodott a bőre. Ráadásul még zárt helyen is fázósan dörzsöli össze a tenyerét. Vas András- Amikor kiléptem a schwe- chati reptér ajtaján, azt hittem, megfagyok - mondja Máthé Attila, majd hozzáteszi: nehéz volt hozzászokni a zoknihoz, cipőhöz is. A kaposvári agrárszakember ugyanis az elmúlt két és fél hónapot Szudánban töltötte, ahol mostanában 35-40 fokot mutat a hőmérő. Ehhez képest a hazai enyhe mínuszok valóban sarkvidéki klímának tűnhetnek. Máthé Attila az Afrikai-Magyar Egyesület képviselőjeként került Afrika legnagyobb országába, ahol eredendően az egyesületet és néhány céget képvisel, valójában azonban a hajdanvolt, meglehetősen szoros kapcsolatok visszaerősíté- sén dolgozik.- A szocializmusban mint minden afrikai fejlődő országra, Szudánra is figyelt Magyar- ország - meséli. - Sőt, nekik még mindig van tiszteletbeli konzuljuk nálunk, ellenben a magyar követségi épület üresen áll Kartúmban. Pedig lenne igény ránk, a magyar odakint még mindig nagy becsben áll, egyet jelent a jó szakemberrel, a minőséggel. Például még mindenütt az Elzett lakatokat keresik, s a lakat köznapi neve egyszerűen Tuto. Vagyis a talán legismertebb magyar lakat neve. Csak hát nagyon kevesen ápolják az egyre inkább megkopó-meg- szakadó kapcsolatokat. Máthé Attila is a gazdasági cégek képviselete mellett amolyan turisztikai, diplomáciai és szakmai összekötő szerepet is kénytelen ellátni.- Pedig óriási lehetőségeket rejt az ország - állítja Máthé Attila. - Hatalmas mezőgazda- sági potenciál rejlik Szudánban, nem véletlen, hogy a dár- fúri konfliktus miatt meghirdetett gazdasági embargó ellenére ott az egész Európai Unió. A helyiek kormányszinten akarják fejleszteni a mezőgazdaságot, az unió pedig hatalmas pénzt lát a dologban. Joggal, hiszen pénz van bőven, rengeteg az olaj, az így befolyt milliárdokból pedig mindenki szeretne részesülni.- És ez lenne a mi nagy lehetőségünk - folytatja az agrár- szakember. - Mert nemcsak gépeket akarnak, de termelési kultúrákat, eljárásokat, vetőmagokat is. Mert az alapadottságaik jók: Dubai például kétmilliárd dollárt fektetett be azzal a nem titkolt céllal, hogy Szudánban termelik meg maguknak a szükséges élelmiszereket. Franciaország már megszerezte magának a főváros teljes tejellátását. A hollandok kormányküldöttséggel képviseltetik magukat. Licencekkel, know-how-kkal, technológiákkal mi is ott lehetnénk. Kiküld- hetnénk szakembereket is. Kérdés, mennyire akar bárki egy, a médiába csak a dárfúri népirtásról szóló hírekkel bekerülő országban dolgozni.- Dárfúr olyan messze van a fővárostól, mint Kaposvárhoz Kijev - legyint Máthé Attila. - És évi 10,5 százalékos a gazdasági növekedés: ott tényleg dübörög a gazdaság, s nem attól van zaj, hogy a hitelezők verik az ajtót... És nem lehet olyan Máthé Attila szerint Szudánban még mindig nagy a becsülete a magyaroknak rossz hely, ha Kína egyik fő befektetési területe: még a bazárban árult maszáj szobrok is kínaiak. Nekünk is ki kellene használnunk, hogy ismertek vagyunk. Rengeteg szakemberük végzett minálunk, s koruknál fogva most ők vannak a döntéshozói posztokon. Imádják és megsiratták Puskást, aki dolgozott náluk, ott vannak a magy- arabok, akik pedig rokonnak tartják magukat. A képzett szakembergárdáért, a vetőmagokért, vegyszerekért, technológiáért cserébe gyümölcs-sűrítményeket, szezám magot kaphatnánk, no és pénzt.- Komolyan kellene venni őket - véli Máthé Attila. - Nem a „gazdag ország” pénzére vadásznak, hanem örülnek a befektetéseknek. És el is lehet adni nekik mindent, aminek értelmét, hasznát látják. Éppen ezért a kaposvári agrárszakember is csak az ünnepekre érkezett haza, aztán január elején utazik is vissza az afrikai kánikulába.- Meg lehet szokni odakint - állítja. - Poros, hangos, néha elviselhetetlen a kosz, a mocsok, a zaj, de mégis szerethető. A legnehezebb az ügyintézés tempóját átvenni: ami itt néhány óra, esetleg egy nap, az ott egy hét. S előtte le kell futni a kötelező köröket. Nem úgy ül le tárgyalni az ember, hogy van ennyi, és ennyi árum, mit adsz érte, hanem szépen beszélget a családról, lovakról, tevékről, hobbiról, aztán valamikor csak szóba hozza a partner, mit is akar. Ja, és közben megiszunk egy-két-tíz teát." Merthogy alkohol vallási okokból csak a külföldi klubokban kapható, így áldomást maximum alkoholmentes sörrel lehet inni az üzletre.- A vallás nagyon áthatja a mindennapi életet - mondja Máthé Attila -, de inkább a jó értelemben véve. Egy európainak persze szokatlan, hogy nincs disznóhús, viszont a bélszín olcsóbb, mint a csirke. S bármelyik utcai lacikonyhásnál lehet enni, ugyanis mindent faszénparázson sütnek, azaz nem készíti ki a gyomrot. Vizet persze csak palackosat szabad inni, a csapvízzel maximum főzni szabad. Például a marhapörköltbe mindig azt teszek. Mert néha persze kell egy kis hazai íz. Na jó, a vörösbor azért hiányzik belőle... ■ Ki kellene használnunk, hogy ismertek vagyunk. Szakembereket, technológiákat keresnek. Egyiptomban és Szudánban él a 16. század óta a magát magyar gyökerűnek valló csoport, a magyarab A MAGYARAB MAGYAR TÖRZSET jelent, az „ab” végződés törzset, nemzetséget jelöl Számukat 10- 60 ezerre teszik, Egyiptomban és Szudánban élnek kolóniákban. Egyesek Ibrahim - mások szerint Haszan - el Magyart tartják a letelepedő magyarok vezetőjének. A szájhagyomány szerint Ibrahim el Magyar - magyarul Ábrahám, a magyar - tisztként szolgált a török hadseregben a 16. században, s I. Szelim török szultán egyik hadjárata során került Egyiptomba. A katonák egy része fellázadt, a zendülőket végül leverték, parancsnokuk, Ibrahim el Magyar a núbiai Vádi Halfáig menekült, majd Koszt Ibiimben telepedett le, ahol feleségül vett három núbiai nőt, tőlük származnak a magyarabok. Hódítani érkeztek, mégis a sivatagba kellett menekülniük a magyaraboknak HIHETŐBB A MÁSIK VERZIÓ, mely szerint miután I. Szelim meghódította Egyiptomot, határvédelmi céllal hatvanezer magyart és bosnyákot telepítetett le Alsó-Núbiában. Az asz- szuáni magyaraboknak külön eredetmondájuk van: Mária Terézia idején érkeztek oda, s kezdettől fogva iszlám vallású- ak voltak. Elődeik valószínűleg a török hódoltság idején iszlám hitre áttért magyarok, akiket Mária Terézia a hitük miatt kiutasított az országból. A magyarobok mohamedánok, ennek ellenére mindmáig él körükben a hagyomány, amikor beteszik sülni a kemencébe a kenyeret, arra az asszonyok előtte keresztet karcolnak. Az őslakos arabok a síkságon temetik el hallottaikat, a magyarabok viszont dombokra temetkeznek, és sírfákkal jelölik meg a halottaikat. Esküvő alkalmából sátrat állítanak, és hajnalig tartó mulatságot rendeznek. AZ ELSŐ JELENTÉSEKET gróf Álmásy László - Az angol beteg című film címszereplője - adta róluk, aki a múlt század harmincas éveiben Núbiában találkozott az ott élő magyarab törzs képviselőivel. Az Asszuá- nigát építése során a magyarab települések egy része 1964-ben víz alá került, így lakóikat kitelepítették. A MAGYARABOK KÉPVISELŐI 1992 nyarán részt vettek a Magyarok Világszövetsége kong resszusán, ahol a társaság tagjai közé fogadta az Afrikában élő népcsoportot. SZŰCS TIBOR TARCAJA i-Megrögzött agglegény Gyorsan bekövetkezett, amitől a legjobban tartott: negyvenéves lett, és irritáló hangon egy nő dirigált a saját autójában. A születésnappal tulajdonképpen nem volt probléma, lassan - egy egész esztendő állt rendelkezésre a felkészülésre - edzette magát az elkerülhetetlen napra, amikor az összes ismerős a legordenárébb poénokat sem kihagyva öregnek, trotlinak, vénnek nevezte, s közben elvárták, hogy jó szándékkal, türelmesen viselje a szeretetteljes élcelődést, magyarán eltüntesse a békát. Nem volt mese, le kellett nyelni. Arra mondjuk nem számított, hogy meg tudják lepni - kifejezetten gyűlölte a meglepetéseket, akkurátusán számolta ki a lehetőségeket tervezett helyzetekben, és különösen kerülte az improvizációt pedig az ajándékokkal ez történt. Üldözési mániás sofőr hírében állt, aki nehezen viseli, ha követik, és azt is, ha valaki előtte furikázik, pöfög. Szokása volt mondani, mielőtt két sebességet kapcsolt volna vissza: idebüdösítesz nekem, te hülye! Ennek köszönhetően a közlekedésrendészetnél külön aktája volt, minden évben befizetett jó pár darab ezrest bírságként, de a büntetőpontjai még nem lehetetlenítették el, s mint jól számolgató ember, erre azért odafigyelt, bármennyire feszítette belülről a mániás menekülési, előzési, versenyzési kényszer. Tudott tüttyögni is a többiekkel, már amennyire a városi forgalom csordogálását annak lehet nevezni, de ilyenkor jobb volt távol maradni autójának kaszaijától, a feltekert ablakok ellenére az utcán is jól hallható volt a durva és sértő káromkodás, az egyéb kézjelekről nem is beszélve. Kicsomagolta a könyv nagyságú dobozkát, boldogságot erőltetett arcára, nehogy megsértődjenek elképedésétől, s egy nagy fejhajtással legyűrte a poént: „azé1 kapod, mert cavinton már nem vót', nehogy eltévedjél!” Hatalmasat nyelt, megköszönte a társaságnak, és kért még egy rundót, a hetediket Ódzkodott tőle, de szerette az újdonságot is. Végigrágta a használati utasítást, forgatta, ízlelgette a lehetőséget: milyen is lenne, ha beszerelné és esetleg kipróbálná? Legfeljebb eltévedne, de mint előrelátó, számolgató ember, tudta jól, ennyit nem kockáztathat, és úgy érezte, valószínűleg az emberiség sem. Mindenki jobban járna, ha egy jól ismert útvonalon tesztelné a kety- erét, ha már egyszer negyvenéves leü, és ezt kapta a haveroktól ajándékba. Szivargyújtó, tapadókorong a szélvédőre, az előírásnak megfelelő kapcsolás. Remek, indulhatunk - sóhajtott fel némi türelmetlenséggel a hangjában, ami már-már kezdett ■hasonlítani ahhoz a frekvenciához, ami után csak a vulkánszerű szókitörés marad, s amely most és egyáltalán nem tűri a nyomdafestéket, de nőkről, idősekről, fiatalokról, szemüvegesekről, hétvégi és hétköznapi vezetőkről szól meglehetősen negatív értelemben.- Fordulj jobbra! - Jól van, fordulok, nem látod? - Jobbra - is- méüődik a parancsszerű utasítás. Az autó bevágódik a kanyarba - az ismerős verda talán a szokásosnál is idegesebben hajt ki a városból. A huszonöt kilométeres túra maga a rémálom, nem elég, hogy a sofőr ismeri az utat, de a végcélig minden egyes kanyarban háromszor ismétli az idétlen, rekedtes - biztosan szőke (gondolja) - női hang, merre kell menni. Az utolsó méterekig precízen utasítgatja az enyhén üldözési mániás sofőrt, de vesztére a végén hibázik.- Most fordulj vissza itt! - hangzik a nyávogásmentes ukáz. Hol, te liba? Nem látod, hogy a pusztában vagyunk? - hajt tovább a lecsalt kanyar után.- Fordulj vissza, fordulj vissza - jön egyre a lehetetlen kérés. Hallgass már el!- Menj kétszáz métert! Nem, nem - állítja meg a motort, s szinte azonnal tépi is le a szélvédőről a beszélőgépet Az anyósülésre vágja az elsötétülő képernyőt, majd méltóságteljesen néz a visszapillantó tükörbe:- Látod, öreg vagy, de nő még nem dirigál neked!
