Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-13 / 10. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 13., KEDD SPORT 11 Andruskó és Wilfred Siófokon labdarúgó nb i További játékosokat is igazolhat még a Balaton-parti csapat Tíznél alább nem adta a Kadarkút a nagybajomi terembajnokságon A kameruni Eugene után Andruskó Attila és Wilfred Ouefio is a BFC Siófok labdarúgója, ám további játékosokat is tesztel a klub. A hétvégén eldől, kik távoznak. Keszthelyi Z., Temesvári I. A BFC Siófok vezetői nem a levegőbe beszélnek, amikor azt mondják: a tízpontos hátrány ellenére mindent elkövetnek az első osztályú tagság megtartásáért. Úgy tűnik, végre komoly háttérmunka indult el, hisz Magasföldi József meghosszabbította szerződését, visszatért Győrből a kameruni Eugene Fomumbod, és már Andruskó Attila és Wilfred Oufeio is a siófokiak labdarúgója.- A tervek szerint húsz mezőnyjátékos és három kapus alkotja a tavaszi keretet, illetve ezenfelül négy fiatallal - a két Horváth, Krizbai és Handler - számolhat még a szakmai stáb - mondta Nemes Ferenc, a BFC Siófok tulajdonosa. - Hogy ki lesz az a húsz mezőnyjátékos, azt Aczél Zoltán fogja eldönteni. Egyelőre csak öten távoztak, tehát még mindig sokan vagyunk. Andruskó Attila és Wilfred már a mi játékosunk, de velünk tréningezik a volt székesfehérvári védő Fehér Zsolt, a Kaposvöl- gyéből Vukan Nikolics, a bajai Róni, a korábban a francia Metz & mm^oéa. ■ *. ' Andruskó Attila (elöl) csupaszív játékára nagy szüksége lesz a bent maradásért küzdő Siófoknak Örül az élvonalnak JÓI. ÉREZTEM MAGAM Nagyberkiben, és Kurják Ferenc tulajdonos úrnak, az edzőnek, Horváth Lajosnak, valamint a csapatnak is köszönöm az elmúlt fél évet - mondta Andruskó Attila, aki a Rákóczi és a Kaposvölgye után immár a harmadik somogyi csapatot erősíti. - Nehéz helyzetben van a Siófok, ahol egyébként úgy érzem, szívesen fogadtak, de ha nem bíznék a bent maradás kiharcolásában, nem is igazoltam volna ide. Négy és fél évre írtam alá a Balaton-parti klubhoz, s nagy öröm számomra, hogy újra élvonalbeli csapatban futballozhatom. együttesében is játszó támadó Georges Ekounda és egy húszéves szerb labdarúgó. Ha Aczél Zoltán úgy dönt, akár mindegyikőjükre számíthat. Az említettek mellet szó van még Ivancsics Gellért szerződtetéséről is, ám a Honvéd el kívánja adni, míg a balatoniak csak kölcsönvennék a tehetséges labdarúgót.- Akiket igazolunk - Eugenet kivéve -, a ml szerződtetett labdarúgóink lesznek, és nem csak fél évre - ígérte Nemes Ferenc. - A hétvégén eldől, kikre tart igényt Aczél Zoltán, a február eleji porecsi edzőtáborba már a végleges játékoskerettel utazik. A hatodik és a hetedik forduló mérkőzéseivel folytatódott a Jako Sportcsarnok Teremlabdarúgó Bajnokság Nagybajomban. A tabella élén álló Kadarkút két nagyarányú győzelemmel jelezte, nem a véletlen műve, hogy őket üldözi a mezőny. EREDMÉNYEK: 6. FORDULÓ: Vése-Kolping Iskola 3-0. Gólszerzők: Kőhalmi, Csíki A. (2); Ifikör-Kutas 1-4. Gólszerzők: Tamás Á., illetve Péter Zs., Nemes S. (2), Horváth E.; Segesd Öregfiúk-Vásártér Falábúak 1- 0. Gólszerző: Hofmann T.; Oázis Fagyizó-Mező utca 9-2. Gólszerzők: György D. (4), Göncz Zs. (3), Bódis Cs., Horváth I., illetve Gyurkó L., Táskái K.; Öregfiúk Nagybajom-Kadarkút 2- 11. Gólszerzők: Horváth F., Matyók J., illetve Kovács Z. (4), Molnár L. (3), Németh B. (2), Kalocsai L., Horváth Gy. 7. forduló: Vése-Kutas 3-0. Gólszerzők: Bertók V., Kéczi T., Csíki A.; Kadarkút-Vásártér 5-3. Gólszerzők: Németh (2), Mészáros (2), Molnár L., illetve Dani Zs., Babos (2); Oázis Fa- gyizó-Ifikör 13-0. Gólszerzők: Nemes A. (2), Göncz Zs., György D. (2), Horváth I., Bódis Cs. (3), Boross R., Récsei J., öngól, Szakonyi B.; Öregfiúk Nagyba- jom-Mező u 0-2. Gólszerzők: öngól, Kuckó; Segesd Öreg- fiúk-Kolping 5-0. Gólszerzők: Hoffman, Tamás, Henézi (2), Kocsis. ■ Temesvári I. HIRDETÉS A legjobb váltók jutottak tovább a megyei fináléból Nyolc korosztályban rendezték meg az Úszó Diákolimpia Somogy megyei döntőjét. A kaposvári Városi Fürdő 50 méteres medencéjében zajló versenyen nagyon kellett tempózni, hiszen csak az első helyezett váltócsapatok jutottak tovább az országos fináléba. EREDMÉNYEK: 4x50 m fiú gyorsváltó. II. korcsoport: 1. Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár). ■ Hat korcsoportban kaposvári, négyben barcsi siker született. III/B kcs.: 1. Barcs, BNI IV/B V/B kcs.: 1. Barcs, BNI. V-VI kcs.: 1. Barcs, Dráva-völ- gye Középiskola. 4x50 m leány gyorsváltó. II. kcs.: 1. Siófok, Vak Bottyán Általános Iskola. III/B kcs.: Barcs, BNI. IV/B kcs.: 1. Balatonboglár általános iskola. V-VI/B. kcs.: 1. Siófok, Per- czel Mór Gimnázium. 6x50 m fiú gyorsváltó. IV/A kcs.: 1. Kaposvár, Honvéd Utcai Általános Iskola. V-VI/A kcs.: 1. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium. 6x50 m leány gyorsváltó. III/A kcs.: 1. Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola. IV/A kcs.: 1. Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola. V-VI/A kcs.: 1. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium. ■ T.I. Kérjen számlát, amely Önnek akár egymillió forintot, de az országnak még ennél is többet jelenthet. Küldje be a nettó 1000 forint feletti. Tiszta Haszon programban résztvevő lakossági szolgáltatásról szóló számla sorszámát és a számlakibocsátó adószámát *j? SMS-ben a 06-70-70-70-007-es számra vagy pályázzon a www.szamlavalmilliokert.hu oldalon. ^ ' További információ: www.szamlavalmilliokert.hu Készült a Magyar Köztársaság Kormánya megbízásából Számlával szebb a jövő Az országos döntőért csatáztak a diákúszók Nyolc korosztályban rendezték meg az Úszó Diákolimpia Somogy megyei döntőjét. 50 m fiú hát. 1. kcs. 1. Tóth Domonkos Bence (Reich, Balaton- szemes); II. kcs.: 1. Zóka-Váczi Barnabás (Kodály, Kaposvár). 50 m leány hát. I. kcs.: 1. Lassú Dominika (Kodály); II. kcs.: 1. Aumann Szabina (Berzsenyi, Kaposvár). 100 m fiú hát. III/B kcs.: 1. Széli Bence (BNI, Barcs); III/A kcs.: 1. Győrbíró Ádám (Zrínyi, Kaposvár); IV/B kcs.: 1. Gál Benjámin (BNI, Barcs); IV/A kcs.: 1. Gosztonyi Ákos (Táncsics, Kaposvár); V-VI. kcs.: 1. Dorozsmai Dávid (Dráva, Barcs); V-VI/A kcs.: 1. Ledniczky Patrik (Munkácsy, Kaposvár). 100 m leány hát. III/B kcs.: 1. Karvallcs Gréta (Dráva, Barcs); III/A kcs.: Tomozi Zsófia (Kodályr); IV/B kcs.: Csatlós Gréta (Gyakorló, Kaposvár); IV/A kcs.: 1. Stier Lilla (Kinizsi, Kaposvár); V-VI/B kcs.: Bodó Kornélia (Táncsics); V-VI/A kcs.: Kovács Zsófia (Munkácsy). 50 m fiú mell. I. kcs.: 1. Lengyeltóti Bence (Berzsenyi); II. kcs.: 1. Hamlin Benjámin (Somogyjád); III/B kcs.: 1. Révész Zoltán (Széchenyi, Siófok). 50 m leány mell. I. kcs.: 1. Hamlin Dorothy (Somogyjád); II. kcs.: 1. Dénes Flóra (Katolikus, Kaposvár); III/B. kcs.: 1. Győri Kata (BNI, Barcs). 100 m fiú mell. III/A kcs.: 1. Ledniczky Márk (Toldi, Kaposvár); IV/B kcs.: 1. Bíró Bálint (Vak Bottyán, Siófok); IV/A kcs.: 1. Kurdi Márk (Munkácsy); V-VI/B kcs.: 1. Tarlósi Krisztián (BNI, Barcs); V- VI/A kcs.: 1. Tóth Benedek (Munkácsy). 100 m leány mell. III/A kcs.: 1. Varga Krisztina (Gárdonyi, Kaposvár); IV/B kcs.: 1. Werkmann Zsófia (BNI, Barcs); IV/A kcs.: 1. Kresz Lea (Vak Bottyán); V-Vl/B kcs.: 1. Domonkos Fanni (Dráva, Barcs); V- VJ/A kcs.: 1. Kishonti Rebeka (Munkácsy). 50 m fiú gyor. I. kcs.: 1. Lengyeltóti Bence (Berzsenyi); II. kcs.: 1. Németh Nándor (Vak Bottyán). 50 m lány gyors. I. kcs.: 1. Paluska Petra (BNI, Barcs); II. kcs.: 1. Dénes Flóra (Katolikus). 100 m fiú gyors. IH/B kcs.: 1. Révész Zoltán (Széchenyi, Siófok); III/A kcs.: 1. Pamuki Dávid (Gárdonyi,); IV/B kcs.: 1. Gál Benjámin (BNI, Barcs); IV/A kcs.: Németh Dávid (Szenna); V-VI/B kcs.: 1. Horváth Dávid (Dráva, Barcs); V-Vl/A kcs.: 1. Gaál Zsolt (Munkácsy). 100 m leány gyors. HI/B kcs.: 1. Morvái Kitti (NBI, Barcs); III/A kcs.: 1. Varga Krisztina (Gárdonyi); IV/B kcs.: 1. Csatlós Gréta (Gyakorló); IV/A kcs.: Pataki Fanni (Munkácsy); V-VI/B kcs.: 1. Tarlósi Dorina (BNI, Barcs); V- VT/A kcs.: 1. Juhász Petra (Dráva, Barcs). 100 m fiú pillangó. III/A kcs.: 1. Károlyi Alexandre (Babay, Nagyatád); IV/A kcs.: 1. Kurdi Márk (Munkácsy); V-VI/A kcs.: 1. Gaál Zsolt (Munkácsy). 100 m leány pillangó. IV/A kcs.: 1. Németh Nikolett (Vak Boty- tyán); V-VI/A kcs.: Kishonti Rebeka (Munkácsy). ■ Temesvári Iván ■ Csak az elsők jutottak tovább az országos döntőbe.