Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-02 / 1. szám
somogyi hírlap - 2009. január 2., péntek 2 Fogadalmak időszaka hanti Attila kaposvári tanuló: - Házibulit rendezett a nagynéném, és nála búcsúztattuk az óévet. Hajnali négy körül mentünk haza, egész jól sikerült. Nem szoktam különösebb fogadalmakat tenni, de arra mindenképpen odafigyelek, hogy ne beszéljek csúnyán. Szakácsnak tanulok, 2009-ben megpróbálok tenni azért, hogy jobbak legyenek a tanulmányi eredményeim. FERENCZ NORBERT kaposvári területi képviselő: - Kettesben szilvesztereztünk a párommal, idén a nyugodt, csendes ünneplés mellett döntöttünk. Néztük a tévéműsorokat, az Irigy Hónaljmirigy produkciója nagyon bejött nekünk. Jó néhány bulizós szilveszteren vagyunk már túl, de ez a mostani sem volt rossz. Fogadalmat sosem teszünk, úgy élünk, ahogy nekünk tetszik. lukács tamás kaposvári főiskolás: - Házibuliban indítottunk, majd egy nagyobb baráti társasághoz csatlakoztunk a kaposvári nyomdában. Jól éreztük magunkat, tetszettek a zenék is. Jó lenne néhány dolgot megfogadni az új évre, de eddig ezen még nem gondolkodtam. Rajztanárnak készülök, szeretnék sikeresen lediplomázni 2009-ben, és jó lenne munkát találni. 40 ÉVE ÍRTUK az ÚJ esztendő feladatait lehetőségeinkhez mérve szerényen, a realitások figyelembe vételével tűztük ki. Az elmúlt évben sem hiányoztak a ki- sebb-nagyobb próbatételek. Az élet sokszor nehéz és be nyolult feladat elé állított bennünket, ám a próbát kiálltuk. Nagy feladataink megvalósításához békére van szüksé günk, meggyőződésem, hogy a boldogabb élet formálásában társadalmunk minden tagja egységesen felsorakozik a kötelező, történelmi feladatok folytatásához. félreértés ne essék, nem Sólyom László, hanem Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke újévi köszöntőjéből idéztünk... MEGYEI KÖRKÉP Pálinkás új esztendőt! somogy Akad, ahol az önkormányzaté a szeszfőzde Különösen a falusiaknál volt régebben szokás, hogy egy pohárka pálinkával kezdték a napot. Ma már ez inkább a társas összejövetelekre korlátozódik. Vigmond Erika Egy 2008-as felmérés, amely a magyarországi pálinkafogyasztási szokásokat kutatta, azt erősítette meg: családi események, vendégség, baráti koccintások és a disznóvágás hozatja ki a jó házi pálinkát a kamrából, pincéből.- Nálunk is baráti, családi összejöveteleken kerül elő - mondta Sütő László, Marcali polgármestere. - A csonthéjas gyümölcsökből készült pálinkát nem szeretem, nálam a birs-, illetve az almapálinka áll az első helyen. A nem túl erőset kedvelem, mert ha nagyon ütős, nem jön ki a gyümölcs íze.- A jó pálinka 50-51 fokos - árulta el a titkot a mesztegnyői Kövesdi Pál. - Illatával előrevetíti az ízét, s az első korty után érezni, miből készült. A birs- és a törköly ágyaspálinka a kedvencem. Miután kifőzetem a pálinkát, eperfa hordóban, saját gyümölcsének aszalékával érlelem. Megszínesíti és zamatosabbá teszi. Igazi jó pálinkát kevés helyen kapni, s szerintem Somogybán van még mit fejlődnie a pálinkafogyasztás kultúrájának. Somogyváron például a pálin- kafőzetés már lassan olyan szokássá válik, mint egy falusi disznóvágás. A többnapi főzést a gazdák bográcsos összejöveteA pálinka igazi hungarikum a pálinkafőzés védőszentje Szent Miklós. A pálinka igazi hungaricum. Magyarország zamatos gyümölcsei olyan ízletes párlatot adnak, ami utánozhatatlan. A jó pálinka, még akkor is, ha kicsivel több csúszik le, nem okoz másnaposságot, tisztafejjel és gyomorral ébred az ember. Elterjedt az is: jót tesz az egészségnek. Hozzáértők szerint a legtöbben tévesen hűtve isszák a pálinkát. Ám ha hűtik, pontosan azt a különleges élvezeti értékét veszíti el, amiért fogyasztják. A gyümöl- csösségét és az illatát. lekkel kísérik végig. A pálinkafőzőt kivételes módon az önkormányzat üzemelteti. A nyolcvanas évek végén épült a falu végén, s azóta folyamatosan, rendszeres hatósági ellenőrzés mellett működik. Elsősorban a szőlősgazdák törkölykifőzetése miatt indult be. Ráadásul olyan szakembert sikerült találni, akinek tudományával kiváló minőségű pálinka kerül ki a főzőbői.- Szolgáltatás ez a részünkről. Nem az üzleti haszon a cél, leginkább az üzemeltetés költségeit fedezi a főzési tarifa - mondta Móring József Attila polgármester, aki egyébként az 51 és fél fokos gyümölcspálinkára esküszik, szerinte a barackpálinkánál nincs finomabb. A pálinkafőző a nyári karbantartás kivételével egész évben dolgozik, s a bővítés ötletével is kacérkodnak, akár a palackozás szintjén is. Krízissegély a zicsi családnak segítség Ötvenezer forintot adott az önkormányzat Ötvenezer forint krízissegélyt utalt ki Feliinger János zicsi polgármester saját hatáskörben annak a hat tagból álló zicsi családnak, amelynek a háza a karácsony másnapján keletkezett tűz miatt lakhatatlanná vált. A település első emberétől megtudtuk: harmincezer forintot kapott az anya és három kiskorú gyermeke, hogy a pénzen élelmiszereket vásároljanak, illetve amennyiben szükség lesz rá, akkor a gyógyszereiket is ki tudják váltani. Elmondta azt is, hogy a két felnőtt gyerek - akik Kaposváron tanulnak - téli szünet utáni visszautazását és kollégiumi elhelyezését további tíz-tízezer forint segéllyel támogatták.- A szegény sorsú család részére a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül az idén már két alkalommal is biztosítottunk élelmiszercsomagot - mondta Feliinger János. - Egyebek mellett liszt, száraztészták és keksz is volt benne. Legutóbb a karácsonyi ünnepek előtt kaptak az önkormányzat pályázaton nyert többmázsányi élelmiszercsomagjából. ■ Krutek J. Százhéttel száguldott a belvárosban Százharmincezer forintos bírságot kell fizetnie egy autósnak, amiért száguldozott Kaposváron. Összehangolt sebesség-ellenőrzési akciót tartottak a somogyi megyeszékhelyen - tájékoztatott a kaposvári rendőrkapitányság. Az akcióban a mérés „győztese” egy 307-es Peugeot lett, melynek sofőrje 107 kilométerrel száguldott a Pécsi utcában. ■ (Sonline.hu) Negyven méter magasan cseréltek országzászlót Sokat adóznak az autósok apeh Februártól számottevően átalakul a cégautóadó Berzencénél, a horvát-magyar határon köszöntötték az új évet január elsején délben a nagyatádi és a kaproncai tűzoltók. A régóta jó kapcsolatot ápoló tűzoltóságok parancsnokai - a tavaly útjára indított hagyományhoz hűen - ezúttal is a magasban találkoztak. A tűzoltósági létrás kocsik emelőkosaraiban állva, közel negyven méter magasságban, a határvonal felett cseréltek országzászlót, így kívánva egymásnak boldog új esztendőt. Szabó Vilmos, a nagyatádi tűzoltóság parancsnoka elmondta: az egyedülálló hagyományt jövőre sem szakítják meg. ■ Csikós Magdolna Február elsejétől jelentősen átalakul a cégautóadó. Az új rendelkezés alapján már nem a magáncélú használat - illetve annak vélelme - teszi szükségessé az adófizetést, hanem a tulajdonjog, valamint magánszemélyeknél a költségelszámolás.- A cégautóadót meg kell fizetni minden olyan gépjármű után, amely nem magánszemély tulajdonában van, illetve magánszemély tulajdonát képezi ugyan, de arra költséget számoltak el - tájékoztatta a Somogyi Hírlapot Marton Ferenc, az APEH regionális szóvivője. Hozzátette: nem minősül költségelszámolásnak a kiküldetési rendelvény alapján, továbbá a magánautóval történő munkába járásra (9 forint/km) kapott költségtérítés. így ezekben az esetekben nem terheli adófizetési kötelezettség a magánszemélyt. A szóvivőtől tudjuk: a cégautóadót a személygépkocsi hatósági nyilvántartás szerinti tulajdonosa, pénzügyi lízingbe vétel esetén pedig a lízingbe vevő fizeti. A magyar nyilvántartásban nem szereplő (külföldi rendszámú) személygépkocsi esetén - amennyiben belföldön utána költséget számol el - annak használója köteles cégautóadót fizetni. ■ Harsányi Miklós Hétezer forint havonta A cégautőadó mértéke 1600 köbcenti alatti járművekre 7000 forint, minden más esetben tizenötezer forint havonta. marton Ferenc közölte: az adót önadózással negyedévente, a negyedévet követő hónap húszadikáig kell megfizetni.- az érintettek a 0901-es számú formanyomtatványon tehetik meg a bevallást a hatóság felé - jelezte lapunknak az APEH regionális szóvivője. Ruhaadomány érkezett Kastélyosdombóra TÖBB mint kétezer forint értékben tartós élelmiszereket kaptak a Szeretetlánc Egyesület tagjai Kastélyos- dombón, negyven 14 év alatti gyermeknek pedig ajándékcsomagot adtak át A Németországból érkezett adományból 50 családba jutott meleg holmi, (ga) Lecserélték a gondnoki buszt lecserélte a falugondnoki buszt a bárdudvarnoki ön- kormányzat - tudtuk meg Forintos László polgármes- : tértől. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési programon sikeresen pályázott a település, így egy új, tízmillió forint értékű Volkswagen kilencszemélyes busz segíti mostantól a falugondnoki szolgálat munkáját, (me) Idén is szervez túrát a mosdósi baráti kör a mosdósi Steiner Rezső Olimpiai Baráti Kör immár tizenegyedik alkalommal szervezi meg év eleji (jelvényszerző) olimpiai túráját a Vigadó hegyre. A „mezőny” január 3-án, szombaton 9 órakor rajtol a mosdósi óvoda elől, a 10 kilométeres túra egy borospin- 1 cénél zárul majd. (fg) Futással búcsúztatták az óévet Nagyatádon SZILVESZTERI FUTÁSSAL búcsúztatták az óévet Nagyatádon szerdán. A Nagyatádi Triatlon- és Szabadidőegyesület hagyományos évbúcsúztató futásán a legkisebbektől a felnőttekig mindenki talált megfe- j lelő távot. A fagyos, de jó hangulatú szilveszteri fu- j táson közel harmincán [ vettek részt, (csm) Ünnepi koncertet rendeztek Jutában NAGY SIKERT ARATOTT a jU- tai ünnepi templomi koncert. A gyermekkar gitárkísérettel előadott produkciójának sokan tapsoltak; az iskola jelenlegi és volt diákjai szerepeltek a karácsonyi programban, (hm) Hat évtizedet töltött egy helyen a katolikus pap Görgeteg, 1911-2008, a két évszám két jelzőkaró - Varga Lajos születéséé és haláláé. A ki- lencvenhét esztendőben elfért egy katolikus pap szolgálatának hat évtizede egyetlen helyen, továbbá áldozatos munkája, illetve példamutató kitartása. , Varga Lajos 1946-ban került Görgetegre, már idős volt, amikor vezetésével templomot építettek a szomszédos Rinya- szentkirályon. Görgeteg díszpolgárának emlékét őrzik a hívek. Halálának egyéves évfordulóján a római katolikus egyház márványtáblát állít a templomban, melyet január 4-én ünnepi szentmise keretében avatnak fel. ■ Gamos A. Fokoló. A somogyvári pálinkafőzőt a helyi önkormányzat üzemelteti