Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 51. szám

2008. DECEMBER 21, VASARNAP INTERJÚ legenda Tíz éve nincs új műsora a televízióban, az ennyi idős gyerekek nem is kellene, Irögy ismerjék. Levente Péter előadásaira mégis tódulnak a kicsik, ő pedig tanítva szórakoztatja őket. MÓKA MIKI, AZ ÉGBÖLPOTTYAHT EMBER Soha nem köszönök úgy, hogy csókolom - figyel­meztet Levente Péter, aki szinte minden műsorában a hétköznapi szerepek felelősségét hangsúlyozza. Szerinte a gyerekek igény­lik, hogy határokat szab­junk nekik, mert csak az a világ lehet otthonos számukra, ahol biztonság­ban érezhetik magukat. Dián Tamás- Tudja, hogy komoly nem­zedéki ellentéteket gerjeszt? A mai középkorúak önben látják az igazi Móka Mikit, míg a fiatalabbak Gyabronka lózsefet tartják annak.- A világért sem szeretném megbántani Gyabronkát, na­gyon tehetséges színész, de azért van közöttünk egy alap­vető különbség. Az ő számára Móka Miki egy szerep volt a töb­bi között. Nekem pedig „a” sze­rep. Mondhatnám úgy is, ez az én diplomám, erre épül minden, amit elértem az életben. Mivel az én apám 1956-ban forradal­már volt, a színművészeti főisko­la felvételijéről engem úgy rúg­tak ki, hogy a lábam nem érte a földet. Akkor Pártos Géza oda­jött hozzám, és azt mondta: fiam, maga egy született tálentum, de ezzel a káderlappal sehová sem fogják felvenni. Menjen el segéd­munkásnak bármelyik színház­hoz, pakoljon díszleteket, taka­rítson, mindegy, a lényeg, hogy a szakma közelében legyen. A többi már menni fog a maga útján. így is történt: 1961 máju­sában elszegődtem az Állami Bábszínházhoz. És mit tesz is­ten, öt esztendővel később, 1966 szeptemberében Móka Miki­ként már országosan népszerű ember voltam.- Tizenöt év után miért hagy­ta abba?- Mert nem szeretem a vete­ránlevest.- Az micsoda?- Olyan leves, amelyet valaki egy életen át ugyanabból a ba­bérból főz. Nem kínálhatom ilyennel a vendégeimet.- Igaz, hogy felajánlotta: visz- szahozza a Zsebtévét, ám ez senkinek sem kellett?- Igen, 1991-ben volt egy ilyen ötletem. Nem nosztalgiaműsor­ra gondoltam, hanem a régi koncepció újragondolására, ret­rospektív módon. Egy év kellett volna ahhoz, hogy megtaláljam Móka Miki mai figuráját, kidol­gozzuk az új műsorszerkezetet, és összeálljon a stáb. De aztán az irigység és a kisstílű gondolko­dás megakadályozta, hogy ebből bármi is valóra váljék.- No és a debreceni Ludas Matyi-kalandpark? Az is az ön alkotó csapatának az ötlete volt.- Többször is nekifutottunk, de sajnos úgy tűnik, abból sem lesz semmi. Pedig ez magában hordozta a csoda lehetőségét. Gondoljon csak bele: olyan él­ményparkok épülhettek volna a Névjegy született: 1943. május 20-án. tanulmányai: Állami Báb­színház Színészképző Stúdió (1961-65). pályája: Állami Bábszínház (1961-70), Operettszínház (1970-78), a Mikroszkóp Szín­pad gyermekrészlegének színész-rendezője (1978-94), a Komédium Színház igazgató­főrendezője (1994-95). 1965 és 1979 között a Magyar Televízió Zsebtévé című sorozatának Mó­ka Mikije, illetve a Magyar Rá­dió Ki kopog? című soroza­tának főszereplője, rendezője (1979-92). A Magyar Televízió­ban 1991-től 1994-ig készítette az Égbőlpottyant mesék című műsort. A Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetsé­ge magyar központjának al- elnöke (1987-2001). 1986 óta művésztanárként szakmódszer­tani előadásokat tart magatar­táskultúra témakörben. 1998- tól az Evangélikus Hittudomá­nyi Egyetem hittanárképző tago­zatának meghívott ta­nára a nyíregyházi Bes­senyei György Tanár­képző Főiskolán, illetve 2001 óta a Semmelweis Egyetem Magatartás- tudományi Intézeté­nek magatartás­kultúrát oktató meghívott tanára. ELISMERÉSEI: Ifjúsá­gi Díj (1981), Jászai Mari-díj (1984), Gyer­mekekért Díj (1987). bernek, Pokorni Zoltán akkori kultuszminiszternek tűnt fel a hiányunk, s amikor megkérdez­te, hogy miért nem készítünk gyerekműsorokat, a Magyar Te­levízióban azt felelték neki: túl drágák vagyunk. Pedig a mi mű­fajunkban nem hinném, hogy zökkel szórakoztat, előadásai­ban komoly erkölcsi és maga­tartásbeli tudnivalókról beszél. Pótolja azt, amit a szü­lők elmulasztanak?- Negyvenhét éve vagyok a pályán mint önképző társas lény, nálam a szórakoztatás nem lenne olyan, aki nálunk szeré­nyebb költségekkel dolgozik. De ne higgye, hogy panaszkodom. Az előadásainkon mindig telt ház van, s többnyire kisgyere­kek töltik meg a termet. Mivel tíz éve nem készült új műso­runk, elméletileg nem is kelle­ne, hogy ismerjenek, mégis jön­nek, és ez fantasztikus dolog.- Nem csak a munkái, ön is olyan meghökkentő, mintha az égbőlpottyant volna. Míg más előadók a gyerekek ke­gyeit keresik, ön tanítja a kö­zönségét. Pedagógiai eszkö­cél, hanem eszköz. Bizonyos alapvető értékeket pedig köteles­ségünk átnyújtani. A mai felnőt­tek ugyanis mindent megadnak a gyereknek, csak időt ne kelljen vele tölteni. Sok csemete nagyon meg is lepődik, amikor az elő­adásomon azt tapasztalja, hogy figyelek rá. Azt lüszem, először ezzel lopom be magam a szívük­be. Aztán ott vannak a csendek. A gyerekek számára először szo­katlan, hogy nem harsány han­gokkal próbálom őket lekötni, hanem olykor csak suttogunk vagy épp hallgatunk. A televí­zióban nem ezt szokták meg. Ott szőr kezet, kivéve persze, ha a másik idősebb nála. Ez a hölgy a mai napig ehhez tartja magát.- Amit mond, abból az derül ki, hogy a műsorait nem igazán lehet attól elválasztani, hogy magatartáskultúrát is tanít.- Miért is kellene? Én nagyon szeretem a gyerekeket, de nem vagyok híve annak, hogy nekik mindent szabad. A gyerek igen­is igényli azt, hogy határokat szabjunk neki. Ha egy lurkó szá­ján kicsúszik egy durva kifeje­zés, azt mondom: kisfiam, itt áll­junk meg, mert nálunk az ilyes­mi nem szokás. Ismerjük az ilyen szavakat, de nem használ­juk. Ha fogok egy szöget és egy kalapácsot, és az utóbbival rává­gok a kezemre, akkor talán első felindultságomban mondhatok ilyet, de akkor is elnézést kérek. De ne is vegyünk ilyen szélsősé­ges példát. Itt van például a kö­szönés. Manapság minden gye­rek azt mondja egy felnőttnek, hogy csókolom, holott ez ebben a viszonyrendszerben teljesen értelmetlen. A szerelmesek kö­zött az ilyesmi lehet helyénvaló, például úgy, hogy csókolom a köldöködet, de az én feleségem­nek senki ne köszönjön így! Aki így beszél, az egy kiüresedett, kilúgozott, értelmetlen kife­jezést használ, aminek a jelenté­séről fogalma sincs. Normális, gondolkodó emberek tudják, hogy a helyes formula a kezét csókolom!- Egyszer valahol azt is mond­ta, hogy a vesztesnek is gratu­lálni kell.- Ez így van, mégpedig három okból. A győztes először is meg­köszöni, hogy a másik nem ké­szít Molotov-koktélokat az ő győ­zelmi bulijának az elrontására, hanem elismeri az elsőségét. Másodsorban meg kell köszönni azt is, hogy a vesztes ragasz­kodott a tiszta viszonyokhoz, vagyis nem csalt a játék folya­mán. S végül a legfontosabb szempont: azzal, hogy a győztes gratulál a vesztesnek, kedvet csinál neki az újabb játszmához. Ez a legszebb az egészben, hi­szen biztosítja a párbeszédet, ami a társasjáték folytonosságá­nak elengedhetetlen feltétele.- Vajon mikor jön el az idő, amikor ezt ná­lunk sokan felismerik?- Nem tudom, de én a környezetemben folyama­tosan ezen dolgozom. „Nem szeretem a veteránlevest. Az olyan, amit valaki egy életen át ugyanabból a babérból főz. Nem kínálhatom ilyennel a vendégeimet.” fantasztikus magyar népmesék figuráira, amelyektől a Disney elsápadna. Lehetett volna Ludas Matyi-park Debrecenben, Háry János-park Szekszárdon. Ám egy idő után páran azt hitték, hogy Debrecentől el akarjuk venni a dicsőséget, s ezért in­kább megfúrták az egész tervet.- Most miért nincs műsora a televízióban?- Sajnos olyan időket élünk, hogy ha egy ötlet nem hoz azon­nal rengeteg pénzt, akkor az a pillanatban gondolkodó embe­rek agyában ki sem csírázhat. Nekem a Zsebtévén kívül egyet­len olyan időszakom volt, ami­kor született talentumaimat a közszolgálati televízióban for­gathattam, s ez Hankiss Elemér elnöksége alatt történt Várkonyi Gábor és ifjabb Elek Ottó pro­duceri irodájának köszönhetően. Akkor készítettük az Égből­pottyant meséket életem párjá­val és alkotótársammal, Döb- rentey Ildikóval, valamint Gryl- lus Vilmos barátommal. Aztán négy év elteltével az MTV-be visszajött a régi garnitúra, s az­óta sincs folytatás. Az elmúlt években csupán egyetlen em­a túlpörgetett tempó és a maxi­mumra csavart hangerő a két fő attrakció. Nálunk semmi ilyes­mi nincs, az ötödik perctől még­is minden lurkó jön velem, mint mágnessel a vasreszelék. A taní­tás ugyanis felkelti az érdeklő­dést. A gyerek vagy azért csüng a szavaimon, mert az általam át­adott erkölcsi és szellemi érték­rend ismerős számára otthonról, és megerősítést kap, vagy új dol­gokat hall, s ez ragadja meg a fi­gyelmét. A múltkor odajött hoz­zám egy apuka, és azt mondta: az ő lánya már több mint har­mincéves, de még mindig em­lékszik arra, amikor egy színpa­di szülő-gyerek szerepcsere so­rán azt mondtam neki, hogy egy találkozásnál a nő nyújtson elő­„A Zsebtévé az én diplomám” .4 gyerekek számára először szokatlan, hogy nem harsány hangokkal próbálom őket lekötni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom