Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-01 / 280. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 1., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP i 1 I Szűcs Mihály: Jó hír, hogy mélypont után emelkedik a OrÖnt az autósoknak Százmillió forinton járhatnak a fonyódiak; ennyi pénzt fordított ugyanis a város a közutak felújítására. Az utakat napokon belül birtokba vehetik az itt élők. Néhány napon belül átadják a felújított Szent István utcát, amelyet a Magyar Közút Kht. szakemberei két kilométer hosszan aszfaltoztak le. A József utca burkolatát szintén helyreállítják; ezt nagyobb részben saját forrásból javíttatja ki az önkormányzat. Hársfát üHetnek félmillió forintból az autópályától a városközpontig Hársfák ültetését kezdte meg az önkormányzat az Ady Endre utcában. A fasor az autópálya lehajtójától a városközpontig vezet majd. A közérzetjavító beruházás félmillió forintból készülhet el hamarosan, összesen hatvanöt növényt helyeznek ki. Nyolcvanmillióból szépülhet a kilátó Összesen negyvenmillió forint értékben nyert kisebb pályázatokon az önkormányzat. Hivatali szervezetfejlesztés, újfelújítás, partvédőmű javítása, eszközbeszerzés szerepel egyebek mellett a pályázati támogatásból megvalósuló célok között. A várhegyi kilátó felújítására is jut pénz: nyolcvanmillió forintból történhet meg a szépítése ugyancsak egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Lefaragtak, ez nem vitás követelés Számon kérik a papíron ígért olcsóbb fűtést Közel 200 millió forinttal sikerült csökkentenünk a hiányt az elmúlt két évben - összegzett a ciklus félidejében Hídvégi József polgármester. Füleki Tímea Elmondása szerint 1 360 millió forintos hiánnyal vették át az önkormányzati kasszát. A hatvanmilliónyi kifizetetlen számlán felüli összeg most 1 100 millióra tehető, ha az önkormányzat - a remények szerint még idén - sikeresen zár két, egyelőre vitás kérdést összesen százmillió forint sorsáról. Eny- nyi ugyanis az a követelés, melyet nem ismer el a város. Az egyik rész a régre visz- szanyúló sportszálló-ügyhöz kapcsolódik, a fennmaradó hányad egy, a polgármesteri hivatalban végzett fűtés-korszerűsítéshez köthető. A város szerint ugyanis egy korábbi kazáncsere nem eredményezte a szerződésben ígért húsz- százalékos megtakarítást, több mint hatvanmillió forintot vitatnak ezért. A következő években a már megnyert és tervezett pályázati források felhasználásával több kisebb-nagyobb fejlesztés van napirenden, a legmeghatározóbb az 500 millió forintos városközpont-rehabilitáció. Az első pályázati fordulón sikerrel jutottak túl Fonyód elgondolásai, heteken belül végleges eredmény születik. A beruházáshoz szükséges önerő a teljes összeg 15-20 százaléka.- Saját forrásaink nagyban függnek a tervezett ingatlanértékesítésektől. Ha ezek egyelőre nem járnak sikerrel és hitelt kell felvennünk, ezt a lehetőséget akkor sem szabad elengednie a településnek - fejtette ki a város első embere, aki úgy véli; a legfőbb cél a város régi fényének helyreállítása. Csak a konyha lesz kevesebb, nem a munkahely az elmúlt évek átalakításai után Fonyód újabb változtatásra készül. Több településen vállalkozó működteti ezentúl egyes oktatási intézmények konyháit, melyeknek fenntartásából kivonul a megyei önkormányzat Fonyódon azonban a város arra készük maguk veszik át az üzemeltetést Összevonnák az érintett gimnáziumi és kollégiumi konyhát, szinte minden munkahely megmaradna. Tavaly az általános iskola, az óvoda és az idősek otthonának konyháját vették vissza a vállalkozótól. Hídvégi József elmondása szerint azóta nagyságrendekkel többen veszik igénybe az étkeztetést, és legalább ötmillió forintot megtakarítottak Fonyódon azt mondják: édesebb lesz az étet ha maguk készítik Hétpecsétes titok a bemutatóig Művészettörténeti szenzációval is szolgál Varga Istvánnak, a helyi kulturális intézmények igazgatójának legújabb könyve. A helytörténeti kutató László Gábor 1896-os naplóját teszi közzé, aki fonyódi nyaralásáról ír. A kötet heteken belül megjelenik, akkor derül ki egyebek mellett az is, hogy ki az a világhírű festő, aki megfordult Fonyódon, sőt alkotott is a vízparti városban. Négyen társultak a komp sikeréért 2011-ben futhat ki az első komp Fonyódról a legutóbbi tervek szerint. A két szemközti parton érintett település, a Balaton Fejlesztési Tanács és a Balatoni Hajózási Zrt. tagonként öt-ötmillió forinttal hozott létre társulást a cél érdekében. Ebből az összegből készülnek a pályázat beadására. Ennek a kiírása előre láthatóan még ebben az évben meg is jelenhet majd. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Kollmann elkésett a polgármester szerint Rézkarctól a szőttesekig kiállítás Bemutatkoznak a tehetséges iskolások Bárányt lopott a kis Jézus mellől, de visszavitte- Fáziskésésben van képviselő- társam, amikor arról beszél: mondjanak le tiszteletdíjukról a városi testület tagjai - jelezte Hídvégi József polgármester Kollmann Gergely lapunkban pénteken megjelent nyilatkozatára reagálva. A polgármester hangsúlyozta: Kollmann Gergely nem a pénzügyi bizottság elnöke, vezette viszont a bizottságot az előző ciklusban, amikor Hídvégi szerint nem tudtak fizetést adni a dolgozóknak, és elmaradtak a 2006-os nyári programok. A város vezetője szerint abban az időben lett volna helyénvaló a fenti javaslat.- Jelenlegi testületünk azzal kezdte működését két éve, hogy lemondott tiszteletdíjának ötven százalékáról. A hu- szonegynéhányezer forint, melyet ma kapnak, költségeiket sem fedezi - fejtette ki a polgár- mester. - Nem ennek a kifizetése okoz gondot önkormányzatunknak, hanem az előző ciklus idején keletkezett hiány, annak százmilliós éves kamata és az itt hagyott kötelezettségvállalások. Kollmann Gergely állításaira reagálva Hídvégi József fontosnak tartotta kiemelni: a hivatali autó jelenleg hétéves, és háromszázezer kilométert futott. Cseréjét az indokolja, hogy tönkrement, és egymillió forintból lehetne felújítani. A helyi általános iskola diákjainak munkái díszítik a fonyódi múzeumot péntek óta. A városban hagyománnyá vált a nyári alkotótábor szervezése, ahol a kreatív tanulók Mocsári Mária művésztanár vezetésével bontakoztathatják ki tehetségüket. Az itt készült munkák bemutatása már hagyomány a múzeumban. Immár harmadik alkalommal jelentkeztek vele. A falakon a gyerekek rézkarcai, kollázsai, batikolt, szőtt és nemezeit munkái láthatók, a kiállí- f tást Gyurim Mária, az iskola f igazgatóhelyettese nyitotta meg. J Szombaton Simon Éva festő- | művész kiállítása nyílik a város 1 múzeumában. ■ Füleki T. Csodákra képes gyerekkezek. Látványos kiállítás született Társadalmi munkában vállalkozók készítették el advent első vasárnapjára a Dísz téri betlehemet. A gipszfigurákat két éve vette az önkormányzat, a faházat minden évben egy keresztúri vállalkozó biztosítja. A szabadtéri betlehem többször esett áldozatul tisztességtelen szándéknak. Első alkalommal a kis Jézust törték el vandálok, ezt azóta helyreállították. Másodszor egy báránykát loptak el belőle, de a tettest minden bizonynyal bűntudat foghatta el, miután a helyiek hirdetésben kérték vissza. Reggelre ismeretlenek egy helyi képviselő kertjébe csempészték vissza az ellopott betlehemi bárányfigurát. e-----^ J PERCES INTERJÚ Országos első a sportcsapat Mélypont után újra emelkedik a diáklétszám a Palonai Magyar Bálint Általános Iskolában - tájékoztatott Szőcs Mihály igazgató.- A nyolcadikosoknak napokon belül el kell dönteniük, hogy hol szeretnének felvételizni. Mit mutatnak az intézmény továbbtanulási statisztikái?- Általában közel hatvan szá- zálék a nyolcadikosok körében azoknak az aránya, akik gimnáziumban tanulnak tovább. A diákok további negyede szakközépiskolát választ, a fennmáradó rész szakképzésben folytatja tanulmányait. Összességében magas a legalább érettségit célként megjelölők aránya.- Milyen eredményekkel szerepelnek idén az iskola tanulói?- Több megyei versenyről hoznak rendszeresen helyezést a tanulók, a legutóbbi kimagasló eredményt a sport területén érték el. Tavaly indult a floorball az iskolában, az intézmény lánycsapata országos első helyezett lett, míg a fiúk csapata a szintén előkelő országos ötödik helyen végzett.- Hogyan alakul a gyermeklétszám az iskolában?- A mélypont tavaly volt, a megszokott kettő helyett egy első osztályt tudtunk csak indítani. Az óvodások száma és a születésszám alapján úgy tűnik, van okunk a reményre. A gyerekek száma újra emelkedik, vélhetően megint elindulhat a két párhuzamos osztály.