Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-13 / 291. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 13., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Aki szomjas, csak csapvizet ihat takarékláng Ahol nincs rendezvény, ott csak ló fokra fűtik fel a termeket Leállított autók, megvont étkezési utalvány, korlátozott telefon- és nyomtató- használat... Az egyik állami hivatalban már ásványvízre sem futja. Harsányi Miklós Két kézzel fogják a pénzt Somogybán is. A megyei levéltárban csak a téli zárva tartással több tízezer forintot spórolnak meg. lanuár elejéig szünet van a kutatórészlegen, a két ünnep között huszonhárom dolgozó otthon pihen. - Munkahelyünkön is olyan trükkök sorozatát vetjük be, mint otthon - utalt a takarékossági taktikára pénteken Bősze Sándor igazgató. - Nem ég órákig feleslegesen a villany, a szobákban pedig emberi a hőmérséklet. A levéltárban hideglelést kaptak korábban a fűtésszámlától, ezért 21 Celsius-fokban szabályozták a termek hőmérsékletét. Elviselhető ez is, hallottuk az igazgatótól. Az egyik somogyi állami szervezetnél a héten közölték udvariasan egy beszállítóval: a következő látogatást csúsztassa át 2009-re. - Most mondtunk le néhány ballon ásványvizet - ismerte el az intézmény vezetője. - Aki szomjas, az csapvizet iszik, vagy otthonról hoz innivalót. A korábban betárolt „arany- tartalék", a három karton ásSzámos cégnél nincs béremelés, és visszafogták a juttatásokat 4300 forint a kasszában nem di a földi javakban a kaposvári vasúttörténeti egyesület Ebben a pillanatban nagyjából 4300forintjuk van - ebből vásárolják meg a tűzifát Az év végén jószerivel már ez az egyetlen kiadásuk. Seregnyi ipari és mezőgazdasági vállalkozás is visszafogta a tempót - NÁLUNK SEM LESZ MÁR SÚtyOS kifizetés az idén - hallottuk Szilágyi Istvántól, a gyékényesi agrár zrt elnökétől - A műtrágya- és a gépalkatrész-vásárlást is pár hónappal elhalasztjuk. Addig talán levegőhöz jutunk, s nagyobb lesz a mozgásterünk. ványvíz még kitart karácsonyig. Ezt porciózzuk ki a vendégeknek. Úgy érzem: az első és legfontosabb a dolgozók fizetésének előteremtése és az iroda fenntartása. Erre még futja. Válság - erre fogják az anyagi problémák zömét a Kapos- plastnál is. Második hónapja nem adnak étkezési utalványt a munkásoknak, ezzel havonta 600-700 ezer forint kiadástól menekülnek meg. Palócz Tamás ügyvezető igazgató szerint ez csak csepp a tengerben. A cégnél nincs prémium és béremelés, sőt, már a napi kiadásokon is érezhetővé vált a szigorú megszorítás. - Lekorlátoztuk a céges autók közlekedését - folytatta. Aki engedély nélkül tesz meg akár egy kilométert, azt ki kell fizetni. A takarékoskodás kihat a telefonhasználatra is. Még egy szál ceruzát sem vesznek feleslegesen az igali Igal-Agro Kft.-nél. A könyvelőcsapat gőzerővel dolgozik az évzáráson, de csak a meglévő felszerelést használják. Toliból és papírból is. Látszik a csapaton: vérükben van a takarékoskodás. Nagy György' ügyvezető arról beszélt: nincsenek csődben, ám 2008 rettenetes év volt számukra. - Ha jövőre is dolgozni szeretnének a munkatársaim - folytatta -, akkor egy vasat sem költhetünk el feleslegesen. Ilyen évre még nem emlékszem, hogy decemberben ne vásároltunk volna tartalék üzemanyagot. Pénzbeosztásból csillagos ötöst kaphat a civil szervezetek sokasága - jelezte a témában jártas szakember. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) kaposvári székháza 1700 négyzet- méter alapterületű. Ahol épp nem tartanak rendezvényt, ott hűvös van. Meglehetősen: a hőmérő higanyszála épphogy eléri a 16 Celsius-fokot.- A havi fűtésszámla közelíti a félmillió forintot - közölte Orbán Csaba, a MTESZ igazgatója. - A mai világban egy civil szervezet nem tudja megengedni, hogy jól tartsa az energiaszolgáltatót. Eltűnt egy zalai család: a kutyájuk éhen halt Itt a Közétkeztetési Kódex! könyv Hétszáz oldalon taglalják a közétkeztetés rejtelmeit (Folytatás az 1. oldalról) A családi ház, amelyben az eltűntek laktak, Hegedűs Sándor Bálinté. Kőbányáról került a községbe. A húga, a sógora és az unokaöccse tűnt el; együtt költöztek a Kop- pány-völgyi településre.- Kezdetben rokoni alapon adtam oda a házat, hogy lakhatnak benne - így Hegedűs. - Később lakbért kértem tőlük, de nem fizettek. Emiatt a kapcsolatunk nem volt felhőtlen. A boltban tudtam meg, hogy a húgomékat már két hete nem látták az utca lakói, eltűntek. Nagyon zárkózottak voltak, kapcsolatot senkivel sem tartottak. Úgy tudom, hogy tartoznak a tabi polgármesteri hivatalnak és az E.ON-nak is. Az eltűnéskor a kutyájukat is a konyhába zárták, szegény pára ott pusztult éhen. Sajnálom a húgomat... Pivonka Béla tegnap azt mondta Zalán: - A mi falunkban mindenki dolgozik, az üyen családnak nincs is itt helye... ■ Krutek József ■ A tabi aljegyző bejelentette az eltűnést a siófoki rendőrkapitányságon. Csurgói rajz nyert Több száz tanuló küldte be rajzát a Somogyi Hírlap adventi játékára. Mint arról beszámoltunk, a szakértő zsűri három alkotást díjazott. Ezt követően a 190 rajz felkerült a Sonline.hu internetes hírportálra, ahol az olvasók szavazhattak rájuk. Összesen 27 609 voks érkezett a Sonline.hu-ra, közülük a legtöbbet, 6566-ot a csurgói Fekete Alexandra alkotása kapott. Ő kapja a Sonline.hu ajándékcsomagját: tízezer forint értékű vásárlási utalványt, amit a kaposvári Alfatop Sportban válthat be, illetve értékes könyvcsomagot és egy pendrive-ot Kedves olvasók, tegyék a szívükre a kezüket! El tudják képzelni, hogy még a XXL században is léteznek valódi kódexek? Ugye nem. Pedig ez a nagy igazság... A napokban jelent meg a hat (!) újranyomást megért Catering Food könyvnek a nem hivatalos folytatása, a Közétkeztetési Kódex. Az ugyancsak nagy sikernek ígérkező könyv egyik szerzője Süllős Gyuláné, aki a több mint három évtizeden át felhalmozódott tapasztalatait osztja most meg velünk, s közel 20 éve Magyarország legnagyobb köz- étkeztetőjének, a Pensió 17 Kft.- nek az ügyvezetője. A másik szerző a témakör szintén ismert és neves szakértője, Oriskó Ferenc. Az esztétikus kiadványban a Catering Food-hoz képest kibővített formában taglalják és tárják fel a közétkeztetés rejtelmeit több mint 700 oldalon köz- étkeztetési szabványokon, re- ceptúrákon és elkészítési javaslatokon keresztül. A Közétkeztetési Kódex - elsőként Magyarországon! - tartalmazza a GKM.-EÜM.-FVM- SZMM. rendeletéi szerint az egy adagra vonatkozó élelmi- szer/tápanyag-szükségletet is. Ha bármelyik ételnek pontosan szeretnénk tudni a fehérje-, a zsír-, a szénhidrát- és egyéb más tartalmát, csupán annyi a teendőnk, hogy elővesszük a könyvhöz mellékelt cd-t, amely valójában egy csakis erre a célra kifejlesztett speciális program hatalmas adatbázissal. A Közétkeztetési Kódex azonban nemcsak a tartalma miatt I számít egyedinek és ugyanakKarácsonyi meglepetésnek is tökéletes a Közétkeztetési Kódex kor különlegesnek; a két szerző (és a kiadó) arra is törekedett, hogy minél pazarabb kiállású, a szemet vonzó könyvvel jelenjenek meg a piacon. A Közétkeztetési Kódex rézveretes sarkokkal, bordás gerinccel, továbbá aranyozott gerinccel és fedőlappal látott napvilágot. Tovább folytatva a felsorolást: különleges díszítő egységek, beépített kép, bordó műbőr kötés, arany jelzőszalag, valamint oromszegő, gyönyörű vakdombor díszítő egységek a borító első és negyedik oldalán teszik még szebbé, esztétikusabbá a könyvet. A hiányt pótló 724 oldalas Közétkeztetési Kódex ára 12 e- zer forint; a könyvhöz hologramos, Chef-menüt tartalmazó program-cd tartozik. a MEHESS* BALASSA TAMÁS Egy darabka rendezés TÉNYLEG SEHOL NEM VOLT az megírva, hogy színházat csinálni Kaposváron csak Babarczy-tradíciókkal érdemes, erre legfeljebb a szakmai díjak, legendás előadások sora utalt valamelyest. de nem KELL EZT a politikának észrevenni, mert mifelénk nem arra van kitalálva, hogy észrevegyen, hanem arra, hogy el... Ahol a politikának van arca az adóhegyek hazájában az adó- zatian honatyai költségtérítést 15 százalékos átalányba dugni, ott jót ne várjunk. HANEM A SZÍNHÁZ kitakarítása! Az egyik képviselő találta azt mondani, hogy a Csiky új direktora legalább kitakarítja végre ezt a gané- dombot. Sokat nem válogatott a szavak között, a lé-, nyegre tört egyenesen, de ez a politikustól szokatlan módi sem menti a fogalmazását. És csak a kisebb baj vele, ahogyan mondta, a nagyobb az, amit mondott. Ha ugyanis ganédomb lett volna a színház pénzügyei közt, akkor az önkormányzati asszisztenciával került oda. Intézmény ugyanis még demokráciában sem, pláne Kapósban, nem csinál semmiféle dombot saját hatáskörben. Építem abból tud, amire a tulajdonosa rábólint. Ha ganédomb, akkor önkormányzati, na. Kaposvár sokáig kerülgette égetően liberális (értsd: szabadelvű, a gálád cselvetésit és a hatalom packázásit mindenkor felfedő) színházát. Az ország nagy színe- váltása után végre neki lehetett látni a domb megmászásának, ahol a félve tisztelt Babarczy sikereinek fényében egykor oly jó volt melegedni. A JÓ ÉS A ROSSZ HÍR ugyanaz: a színház, amíg színház, bevehetetlen. A rendezést meg kell hagyni neki. A hatalom csak a sorokat rendezheti. Útjavító munkást gazolt el a 89 éves sofőr Elütöttek pénteken délután egy férfit Kaposhomoknál. Értesülésünk szerint az illetőt súlyos sérüléssel szállították kórházba a kaposvári mentők. Pálné Gergely Mónika rendőrségi szóvivő lapunk kérdésére közölte: a kaposhomoki elágazónál egy 89 éves sofőr gázolta el az útjavító munkást. A férfi súlyos, lábszártö- réses sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a kaposvári rendőrkapitányság vizsgálja. Megírtuk: az utóbbi napokban több gyalogosgázolás történt. A kaposvári Füredi úton négy személyt ütöttek el, egy idős asszony a helyszínen elhunyt. ■ Harsányi M.