Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-11 / 289. szám
6 2008. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG HÍRSÁV Nem lesz többé kényszerű hűség? A JÖVŐBEN a szolgáltatók nem kényszeríthetik a fogyasztókat hűségnyilatko- zatos előfizetői szerződés megkötésére - szerepel Takács Péter, hírközlési fogyasztói jogok képviselőjének ajánlásában. A szakember a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartó, részleteket egyértelműen tisztázó hűségnyilatkozatokat vár el a szolgáltatóktól. Százmilliós bírságok az élelmiszeriparban A MAGYAR ÉLELMISZERPIACON idén 75 ezer helyszíni ellenőrzést hajtottak végre, október végéig pedig összesen 778 millió forint értékű bírságot szabtak ki a Mező- gazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) munkatársai - mondta el Lukács László, az MGSZH elnöke. Idén különösen odafigyeltek a beszerzési ár alatti értékesítésre vonatkozó panaszok kivizsgálására. Óriási leépítés a bányaipari cégnél tizennégyezer fős létszámleépítést tervez az ausztrál Rio Tinto bányaipari konszern, amely közel 40 milliárd dolláros adósságot halmozott fel. A cég a globális gazdasági válság miatt került nehéz helyzetbe. Nyaralásán spórol a magyar turizmus Sokan inkább itthon üdülnek majd, mert az olcsóbb Szívesen megy fürdőbe, wellnesshotelba a belföldön nyaraló magyar Továbbra is Ausztria a legvonzóbb úti cél A magyar háztartások több mint fele egyáltalán nem megy nyaralni az elkövetkező egy évben. Aki utazik, az is alaposan meghúzza a nadrágszíjat. Hampl Márta Fél év alatt csaknem negyvenezer forinttal csökkent az az ösz- szeg, amelyet üdülésre terveznek költeni a magyar háztartások - állapítja meg az Ecostat legfrissebb 'Iúrizmusbarométe- re. Míg az év első felében még fejenként 162 500 forintot, addig napjainkban már csak személyenként 123 ezer forintot szánnak erre a célra. A felmérés szakértői szerint ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a tengerentúlról hazánkba is begyűrűző pénzügyi válság a lakosság turisztikai célú költésem is nyomot hagy. Ezt a különböző turisztikai vállalkozások is hasonlóan látják, szerintük ugyanis a gazdaságjelenlegi helyzete miatt jelentősen csökken majd a hazai ágazat bevétele a következő fél évben. Tizedük szerint emiatt elbocsátásokra is kell számítani. Válság ide, válság oda, a magyar háztartások mintegy négytizede tervezi, hogy egy éven belül üdülni megy, öt százalékuk már a következő három hónapban útra akar kelni. A családok fele ugyanakkor egyáltalán nem tervez utazást. A KÖVETKEZŐ három hónapban legalább ötnapos külföldi utat tervező háztartások közül a legtöbben Ausztriát és Horvátországot jelölték meg úti célként - derül ki az Ecostat felméréséből. Ennek feltehetően az az oka, hogy a téli szezonra való tekintettel a síelés szerelmesei előszeretettel látogatják az osztrák lejtőket, tavasszal pedig elkezdődik a horvátországi előszezon. Ebben az évben egyébként hét százalékkal nőtt tavalyhoz képest azoknak a száma, akik hosszabb időre - átlagosan 11 napra - utaztak el. Üdülésre tervezett kiadások (átlagosan, személyenként) 2005. II. félév 198 594 Ft 2006.1. félév 171 212 Ft 2006. II. félév 135 000 Ft 2007.1. félév 118 969 Ft 2007. II. félév 135 645 Ft 2008.1. félév 162 439 Ft 2008. II. félév 123 306 Ft FORRÁS: ECOSTAT A felmérés arra is rámutat, hogy az utazni kívánók hetven százaléka Magyarországon akar kikapcsolódni, míg a válaszadóknak csupán a harminc százaléka nyaralna külföldön. A belföldi úti célt ugyanakkor már nemcsak elsősorban anyagi okok miatt választják, hanem egyre fontosabb az üdülési csekk beváltásának lehetősége, a megszokott itthoni környezet, valamint a kényelem. A határainkon belüli kikapcsolódásra a háztartások átlagosan hét napot szánnak. A legalább ötnapos útra induló háztartások túlnyomórészt szórakozni, pihenni akarnak, míg a második leggyakoribb utazási cél a városnézés. Motiváló tényező még ugyanakkor az egészség- megőrző gyógyüdülés, a well- ness, valamint a sportolás is. A háztartások 35 százaléka tervezi úgy, hogy üdülése során szállodában fogja álomra hajtani a fejét, míg 22 százalékuk inkább panzióban alszik majd. A családok tizede pedig saját nyaralójában tölti szabad napjait. „Határtalan” fejlesztések együttműködés Hét program 15 megye pályázóinak Lezárultak az úgynevezett Interreg programok Magyar- országon. Az értékelő nemzetközi konferencián tegnap Budapesten összegezték a 2004-2006. • évi tapasztalatokat, de beszédében Mikulás Brigitta, a Nemzetközi Együttműködési Programokat irányító hatóság megbízott vezetője már arra hívta fel a figyelmet: a határokon átnyúló szomszédsági programok új struktúrában folytatódnak a 2007-13 közötti időszakban. A határ menti és a különböző uniós országok régiói közötti együttműködéseket segítő EU- program keretében 2004 óta több mint 17 milliárd forintot fordíthattunk többek között határon átnyúló üzleti, környezet- és természetvédelmi, illetve kulturális együttműködésekre, valamint kisebb határ menti közlekedési beruházásokra. Az Interreg program folytatásaként, az úgynevezett Európai Területi Együttműködések keretében 2013-ig 170 milliárd forintnyi uniós támogatást fordíthatnak a magyarországi megyék és a szomszédos régiók hasonló célú fejlesztésekre. Az Interreg programok megvalósítása során volt jó néhány példaértékű kezdeményezés. Több mint 117 millió forint jutott például a magyar-szlovák határ mentén, az Ipoly völgyében, a Bodrog térségében és az Aggteleki karsztnál a felszín alatti vízbázisok környezeti állapotának felmérésére és az e vízbázis fenntartható használatához szükséges elemzések elkészítésére. Több mint 45 millió forint jutott a magyar-szlovák határ menti térség kis- és közepes vállalkozásai együttműködésének ösztönzésére, 12 millió pedig a miskolci és a kassai színház együttműködésére. Fontos terület volt a turisztika is: Interregtámogatással közös akcióterv készült a révkomáromi Öregvár és Újvár hasznosítására, a magyar-szlovén együttműködés keretében pedig közös turisztikai térséget alakítottak ki az Őrségben, összesen 44 millió forintnyi EU-támoga- tással. A kibővülő Európában már nem a határ a fontos, ami elválaszt, hanem az út, ami összeköt - ennek jegyében 115 millió forint Interreg-támogatás jutott a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Karos községet a szlovákiai Bodrogszerdahellyel összekötő út aszfaltozására, 158 millió forint pedig a kerékpárút megépítésére a Kiszombor-csanádi határátkelőhelyhez. A tanácskozáson több projektmenedzser is vetített előadást tartott a közös fejlesztésekről. Szanyi János többek közt arról számolt be, hogyan valósul meg a komplex, költségtakarékos és környezetkímélő geotermikus fűtési rendszer Szegeden és Mórahalmon, illetve miként lehet összehangolni ezt az energiahasznosítást a szomszédokkal. Dr. Farkas Iván Makóról a sürgősségi beteg- ellátás európai uniós elméleti és gyakorlati képzési központjának felépüléséről, működéséről beszélt. Hangsúlyozta: a magyar-román pályázati program fő haszonélvezője a térségben élő, többszörösen hátrányos helyzetű lakosság. Noha a 2004-2006. évi Interreg közösségi kezdeményezési programok megvalósítási szakasza befejeződött, a célkitűzések megmaradnak. A 2007-2013. évi időszakban Magyarország 7 határ menti, 2 transznacionális és 4 interregionális programban vehet részt. A 7 határ menti együttműködési program keretében pedig a 19 magyarországi megye közül 15-nek a pályázói számíthatnak uniós támogatásra. A magyar-román és a magyar-szlovák együttműködési program első pályázatai ősszel már meg is jelentek. A 2004-2006. évi szakasz magyar eredményeinek elismerése is, hogy az előttünk álló időszakban a 7 hazánkat érintő határ menti programból 5-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség töltheti be az irányító hatóság szerepét. ■ Cs. E. ■ A szomszédos régiók 170 milliárdos támogatást nyerhetnek el. ■ A célok megmaradtak a 2007-2013. évi fejlesztési programokban is. A BUX-index 2008. december 10-én 13 000 Nyitóérték: Záróérték: ........ 12796 12835 12 700 " 12600 | Változás: 0,28% |-j 12500 Előző napi 15 30 [ 12400 záróérték: tNjwWi 9 12 799 tőzsde nyitása f pont™'09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / “ra FORRÁS: bét NYEWTLSLK______________2008. .2. ,o. Ré szvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió FI FHB__________780 +3,03 26,24 OT P_______3139 +2,38 7429 Ec onet_______71 +1,42 6,28 Gs park 585 +1,21 54,29 MTelekom 583 +0,86 3262 VESZTESEK_________ FORRÁS: BÉT Ré szvény ütőké át (Ft) Változás (%) Millió Ft ORC 1825 -1,88 0,19 Fotex_______385 -1,78 7,26 Zwack 1 0700 -1,65 1,38 Raba_______642 -1,53 34,71 Richte r 28395 -1,40 2452 A BUX-index az elmúlt napokban 13000 12800 12706 12 7;? 12600 12400 12544 12 444 12573 12 200 12 000 11800 11600.------------------------------------------------tmy 12.02 12.03 12.04 12.05 12.08 12.09 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. december 10-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft í i 4 262,76 203,15 168,49-0,7 Ft -1,38 Ft -0,56 Ft HIRDETÉS___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Netezz korlátlan adatforgalommal! Díjmentes ■ korlátlan I adatopcióval 1 Mobiiinternet-csomagok I 5790 Ft-tól, I Együtt. Veled Mobile g A notebook-akció 2008. november 24-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényes. A korlátlan adatopció-akció 2008. december 1-jétől 2009. február 28-ig érvényes. Az akciós időszak ideje alatt aktiválóknak a díjmentes korlátlan adatopciót a hűségidószak végéig biztosítjuk. A mobil szélessávba nem értendő bele az EDGE. További, teljes körű és részletes feltételek a T-Pontokban, üzleteinkben és ügyfélszolgálatunkon érhetők el: 1430,06-1/265-9210.