Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-10 / 288. szám

OMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 10., SZERDA SPORT 11 (eszei Ferenc is narad Siófokon, is a ligacsapatot rányrtja a jövőben Szárnyalt a Kaposvölgye labdarúgó nb ii A dobogóról várják a tavaszi folytatást A szlovénok után cseheket is verne a megyeszékhelyen a Kométa egylete eszei Ferenc, aki a BFC Siófok sakmai igazgatója volt, a ta- i&szal már az NB III-as liga- iapat edzőjeként dolgozik. A takember Horváth Károlyt Htja a kispadon, akivel az el- LÚlt szezonban ötödik, idén iszel pedig negyedik helyén irt a fiatalokra épülő együttes Duna csoportban.- Horváth Károly technikai azgatóként tevékenykedik a vőben - mondta Csorba Ottó, BFC Siófok ügyvezetője. - El- ísorban szervezési feladatai sznek, melyet eddig nagy akértelemmel és szorgalom- ál látott el. A balatoniak alaposan meg- ősített szakmai stábbal vág- k neki a tavaszi szezonnak, sz az első osztályú együttesért elős Aczél Zoltán és Hagymási Itán mellett tehát Készéi Fe­ne és Détári Lajos is a klub al- lmazottja maradt. ■ Z. K. antáék taroltak Fürge Nyuszi íremtornán első osztályú BFC Siófok lab- rúgói nyerték a tizenkét csa- tos Fürge Nyuszi Nike Kupát, ilynek a siófoki Beszédes isko- tornacsarnoka adott otthont, sori Richárdék Jégláb néven ó együttese a balatonlellei ends gárdáját verte az első he- rt lejátszott találkozón. A kis- ítőt a helyi Interbeton, illetve íjoskomáromi Aqvatis játszot- melyből az előbbiek jöttek ki iztesen a szintén a BFC Sió­ban játszó Krizbai György ve- letével. Az első helyezett száz, lásodik hetven, a harmadik lig negyvenezer forintos vá­lási utalvánnyal gazdagodott jrleg, az oklevél és az érmek llett. l tornán több volt NB I-es larúgó is pályára lépett. A idősebb játékos az „örökifjú" jós Sándor (Hó-Lavina) volt, gfiatalabb pedig a tizenéves amvölgyi Zoltán (Dinamit). ;gjobb kapusnak Bíró Imrét :erbeton), védőjátékosnak léz Szabolcsot (Friends), me- yjátékosnak pedig Kanta bölcsöt (Jégláb) választot- ■ Keszthelyi Z. Várakozáson felül, reme­kül szerepelt az őszi sze­zonban a Kaposvölgye VSC Nagyberki NB Il-es labdarúgócsapata, amely a harmadik helyről várja a tavaszi folytatást. Temesvári Iván Talán a legszebb álmaikban sem gondolták a nagyberki szurkolók, hogy kedvenceik a dobogón telelnek, s mindössze négy ponttal maradnak el a lis­tavezető Gyirmót mögött. A csa­pat mérlege is önmagáért be­szél, hiszen Huzmi Gáborék ki­lenc győzelem mellett két dön­tetlent, valamint négy veresé­get könyvelhettek el. Hor- v váth Lajos csapata tehát sta­bilan áll a dobogó harmadik J fokán, hiszen a negyedik he- lyezett ZTE II. hat ponttal keve­sebbet gyűjtött a somogyiaknál. - A bajnoki rajt előtt a tizenket­tedik pozíciót céloztuk meg, ami elsősorban az akkori álla­potoknak felelt meg - kezdte őszi értékelését Horváth Lajos, a Kaposvölgye VSC edzője. - Többen NB Ill-ból vagy egy kis­sé leépülve érkeztek hozzánk, de a csapat meccsről meccsre egységesebbé vált, és jobb lett a védekezése. Andruskó Attila, Kardos Ernő és Udvari Tamás is utolérte magát, az ő játékuk pe­dig meghatározó volt. A fő prob­lémát a két fiatal, huszonegy éven aluli játékos szerepelteté­se, megtalálása okozta, ami ugye kötelező a másodosztály­ban. A Tatabányán elért 1-1-es döntetlen után négy veretlen mérkőzés következett, ami ön­bizalmat és komoly tartást adott a csapatnak, s persze a ta­bellára is jó volt ránézni, ami­kor már a harmadik helyen áll­tunk. Igazán jó mérkőzéseink is Ahogy a képen Huzmi Gábor (felül), úgy csapata, a Kaposvölgye VSC Nagyberki is szárnyalt az őszi szezonban voltak, hiszen például a Felcsút ellen egy örökre emlékezetes összecsapást vívtunk, s nyer­tünk meg emberhátrányban, de ide sorolom a Pápán elért dön­tetlenünket is. Örömteli, hogy minimális formaingadozás jel­lemezte a csapatot, s ha gyen­gébben is játszottunk, a jó erő­állapotnak köszönhetően akkor is megnyertük a meccseket. Strublics József, Godslove és Vaskó József szinte végig jól tel­jesített, de Andruskó Attilára, Kardos Ernőre, Huzmi Gáborra, Udvari Tamásra és Fodor Ta­másra sem lehet panasz. Any- nyit változott a célkitűzésünk, hogy ha már ott vagyunk, sze­retnénk is a dobogón maradni. A Kaposvölgye január 5-én kezdi meg a tavaszi felkészü­lést, de az már kijelenthető, lesznek labdarúgók, akik az ősz után a bajnokság második felét nem Nagyberkiben töltik. Fritz Ádám visszatért Paksra, Josef M'boma és Svetozar Loncar szer­ződését felbontották, míg Vukan Nikolics szabadlistára került. Négy játékossal tárgyalnak a somogyiak Csatárral és véde kező középpá­lyással erősítene Horváth Lajos- az elmúlt fél évet a Rákó­czinál töltő Kerekes Zsolttal, a DAC-ban játszó Báli Péter­rel és a kecskeméti Rusvay Gegellyel tárgyalunk. De a védekező középpályás Szűcs Lászlóval (DAC) is felvettük a kapcsolatot - mondta Horváth Lajos. Szerdán este 18 órakor - a Kö­zép-európai Liga és a CEV Kupa után - egy újabb rangos nem­zetközi sorozatban, a Challenge Kupában is bemutatkozik a 10- szeres bajnok és 11-szeres ku­pagyőztes Kométa-Kaposvár SE férfi röplabdacsapata. A feladat nem tűnik egyszerűnek, hiszen a kaposváriak a DHL Ostravával kerültek össze. Márpedig a cseh férfi röplabdasportot némileg magasabb szinten jegyzik, mint a magyart...- A szlovák válogatott nyerte az Euroliga-sorozatot, miután a döntőben a németeket verték. Az Ostrava játékerejéről elég le­gyen annyi, hogy az Euroliga- győztes szlovák csapat három meghatározó játékosa is itt ját­szik (a többiek pedig az osztrák KK Posojilnica Aich/Dob alkal­mazásában állnak), s több cseh válogatott játékost is felvonul­tatnak - mondta a Kométa- Kaposvár SE pontkirálya és egyben korelnöke, a 37 éves Kántor Sándor. ■ A szerda esti kaposvári találkozón különböző ajándékokat sorsolnak majd ki a nézők között. Vasárnap este a szlovén KK Salonit Anhovo Kánál elleni ta­lálkozón - a kisebb holtpontok­tól eltekintve - nagyon jól „mu­zsikált” a kaposvári egylet. Re­mélhetőleg sikerül ezt a formát a DHL Ostrava elleni találkozó­ra is átmenteni. A visszavágót egy hét múlva, jelen állás sze­rint 17 órakor játsszák majd a cseh nagyvárosban; a párharc győztese - immár a nyolc közé jutásért - a francia AS Cannes és a görög EA Patras párviadal nyertesével találkozik majd. Ami a házigazda Kométa- Kaposvár SE alakulatát illeti; ahogy mondani szokás, min­denki a fedélzeten. Egyedül csak a nyáron érkezett Csorna Krisztián bajlódik apró sérülés­sel. ■ Fenyő Gábor A kezdőcsapat KOMÉTA-KAPOSVÁR SE: Martin Mikula (szlovák), Kántor Sán­dor, Nagy József, Schulcz Ist­ván, Juan Andres Ferreyra (ar­gentin), Kovács Zoltán; a liberó Molnár Dávid lesz. ég gólt sem pott az élen ló 40 Rabló r Újabb válogatottak jönnek a csurgói csarnokba kézilabda nb i, férfiak Hazai pályán igen kemény feladat vár az újonc somogyi együttesre RGÓI KISTÉRSÉGI KISPÁLYÁS iMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG L-ZALAI VÍZMŰ KUPÁÉRT 3. FORDULÓ EREDMÉNYEI: den FC-Csurgói TK ifi 0; Kaszó-erdő-Kukucs-ka ; Nemesvid-Gyékényes ; 40 Rabló-Rutin FC 2-0; chbox-Csonka-Transz 3-2. csapat - a 40 Rabló és a len FC - még százszázalé­PÉNTEKI 4. FORDULÓ PÁROSÍ- í: Kukucs-ka-Matchbox 3-kor; Csurgói TK ifi-DKB cényes 18.15-kor; 40 Rab- .aszó-erdő 19-kor; Rutin Memesvid 19.45-kor; Cson- Transz-Garden FC 20.30- ■ Fenyő G. Szerdán 18 órától ismét egy ne­ves, mondhatni sztárcsapat ven­dégszerepei a Csurgói Városi Sportcsarnokban. Kicsit paradoxon a helyzet, mert decembert írunk, az idő is téliesre fordult, ennek ellenére megkezdődik a Budapest Bank Férfi Kézilabdaliga tavaszi for­dulója. Ha egy kicsit értékeljük az őszi teljesítményt, akkor nem lehetünk elégedettek a megszerzett 6 ponttal és a 12. hellyel. Újoncként nagyon ne­héz helytállni a legfelsőbb osz­tályban, ahol minden pontért keményen meg kell küzdeni. A csapatnál menet közben edző­váltás is történt. Sajnos, több pontot is a mér­Kemény küzdelemre számíthatnak a somogyi együttes játékosai Többen is sérültek BUDAY FERENC: - Sajnos, ez a hosszú ősz komoly nyomo­kat hagyott bennünk egész­ségileg. Szőlőssy Szabolcsra hosszabb kihagyás vár, Kö­kény és Erdélyi változatla­nul sérülésekkel bajlódik. Talán rendbe tudjuk őket hozni annyira, hogy tudják vállalni a játékot. Tóth Józsi, úgy néz ki, rendbe jött, de szinte mindenkinek vannak kisebb problémái. Ennek el­lenére biztos vagyok abban, hogy mindenki száz száza­lékkal „odateszi magát”. kőzések végjátékában hullajtott el a Csurgó. Ideje előre tekinte­ni, még ha a következő három mérkőzésen nem a somogyi együttes az esélyes. A Dunaferr csapata már má­sodszor látogat el a somogyi kisvárosba. Első ízben tavaly a Magyar Kupa legjobb négy kö­zé jutást jelentő mérkőzésen láthatták vendégül őket Kö­kényék. Akkor a még másod- osztályú Csurgó megszorongat­ta a több válogatottat is fölvo­nultató nagynevű ellenfelet. Az ősszel rajtoló élvonalbeli baj­nokság nyitó fordulójában ven­dégeskedett Dunaújvárosban a Csurgó. Akkor sajnálatos mó­don az eddigi legnagyobb gól­különbségű vereségét szenved­te el a somogyi alakulat. Ezúttal is a tavalyi bronzérmes együt­tes az esélyes. Bár az eddigiek alapján a jó nevű ellenfelekkel jó meccset tudott játszani a Csurgó. Elég, ha csak a Debre­cen vagy a Veszprém elleni mérkőzésekre gondolunk. A hírek szerint a somogyi csapat a téli szünetben szeretné egy-két poszton megerősíteni a keretét, tehát a játékosoknak is jó alkalom lehet a Dunaferr elle­ni mérkőzés a bizonyításra. Remélhetőleg a lelkes közönség most a nehezebb időszakban is segíti a csapatát, és jó mérkő­zést láthat a kilátogató közön­ség. ■ Tóth Tihamér

Next

/
Oldalképek
Tartalom