Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 49. szám
2008. DECEMBER 7., VASÁRNAP 7 INTERJÚ keleti Éva A fotóművész szerint minden pozitív és negatív kritika előrevisz. Úgy érzi, a Príma Primissima Díj nemcsak neki, hanem a fotós szakmának is nagy elismerés. „AZ ÚJDONSÁG MINDIG ÉRDEKELT” Péntek este átadták a Príma Primissima Díjakat. Magyar képzőművészet kategóriában Keleti Éva fotóművész kapta az elismerést. Hegedűs V. Rita ___________- Hogyan ünnepelt?- A legszűkebb családi körben. Illetve a díjátadó után folyamatosan szólt a mobilom, a vezetékes telefonom, sorban jöttek az SMS-ek, az e-mailek. Hihetetlen, hogy kik gratuláltak. Barátok, távoli ismerősök, de még idegenek is kifejezték jókívánságaikat. Ez egyrészt nekem szólt, másrészt a fotográfiáknak. Például egy kaposvári fotókörből- ahol valamikor egyszer jártam- kaptam egy SMS-t, hogy „végre”. Nagyon jólesett.- Mire gondolt, amikor megkapta a díjat?- Már eleve a jelölés is nagy megtiszteltetés volt számomra. Annyira váratlan volt, hogy amikor felhívtak a hírrel, nem akartam elhinni. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ezt az elismerést én fogom megkapni. Úgy hittem, már az is egy nagyon nagy dolog, ha egy fotóst jelölnek. De hogy egy fotográfus Príma Primissima lehet a képzőművészet kategóriában, az nemcsak nekem szól, hanem a szakmának is. Előttem nálam olyan sokkal hi- vatottabbak voltak felterjesztve a hat év alatt, mint Korniss Péter és Diner Tamás.- Emlékszik az első meghatározó képére?- Természetesen. Kertész Aliz olimpiai bajnok tomászrólkészítet- tem egy képet egy iskolai testnevelésórán - amelyet az udvaron tartottak -, épp ugrik a gerenda fölött Ott éreztem meg igazán, hogy a fotográfiával miként lehet a pillanatot rögzíteni. Talán akkor jegyeztem el magam a tánccal is, de ez csak később tudatosodott bennem. Abban az első képben nagyon sok mindennek az ígérete benne volt már, ami később megvalósulhatott Ez volt az első publikált képem, amelyre az MTI-nél a kollégáim dicsértjén azt mondták, hogy van benne valami.- Hogyan terelődött az élete a fotográfusi pálya felé?- Életem első 19 évének semmi köze nem volt a fotográfiához. Vegyész szerettem volna lenni, és csak egy nyári gyakorlat miatt kerültem a Magyar Fotóhoz. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Otthagytam az egyetemet és pályát módosítottam.- Szokott azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha vegyész lesz?- Valószínűleg tisztességes vegyész lettem volna, aki egész nap a laborban ül és kísérletezik. Az újdonság mindig érdekelt, de a felfedezés ízét igazán fotósként tudtam megízlelni. Másrészt ha nem így döntök, akkor talán-egy túlzottan is „normális” pályám lett volna. Visszanézve, örülök, hogy nem így történt, mert akkor nem találkoztam volna a férjemmel, aki filmoperatőr volt, és a munkám közben kerültünk össze. S persze akkor most nem lenne ez a családom a gyerekeimmel és az unokáimmal. Minden másképp alakult volna. Nekem ez épp így jó, ahogy alakult, és ahogy most van.- Ha pihen, nyaraláskor visz magával gépet?- Nem, soha. Nekem az a ki- kapcsolódás és pihenés, ha egy jó könyvet veszek a kezembe, nagyot sétálok vagy beszélgetek a barátaimmal, még akár fotográfiáról is. De magánemberként nem szeretek fotózni.- Mivel telnek a hétköznapjai?- Sok mindennel foglalkozom. A mai napig tartom a kapcsolatot az Axel Springer kiadóval, ahol 15 gyönyörűséges évet töltöttem, és ahol hihetetlenül jól éreztem magam. Ezenkívül régi fotók között kutatok. A mestereim fotóit találtam meg az MTI-ben, és ebből készítettem egy kiállítást, amely épp most zárult le Úgy tervezzük, hogy jövőre kiadunk egy könyvet, és készítünk hozzá egy grandiózus kiállítást is. Alakul egy Kulturális Fotóügynökség, ők taná csókát kérnek tőlem. így három dolog is foglalkoztat egyszerre.- Nem sok ez egy kicsit? Marad szabad ideje?- Lassan hetvennyolc éves leszek, és nagyon jólesik, hogy még gondolnak rám, szükség van rám, szeretnek. Ez nekem nem munka, hanem szórakozás. Jól érzem magam a bőrömben,- A díj átvételekor azt mondta, hogy köszöni a barátainak és az ellenségeinek. Miért?- Minden kritika - akár pozitív, akár negatív - az ember élete során előrevisz, és mindenből lehet tanulni. Meg kell köszönni azoknak is, akik nem pozitív véleményt mondtak a munkáimról, mert az ember olyankor elkezd gondolkodni, és abból csak jó születhet. Hiszen végiggondolja, hogy menynyi az igazság az észrevételekben, és aztán persze megpróbál változtatni. így lehet előrébb lépni. 1931-ben született Budapesten. Pályáját a Magyar Fotónál kezdte, amelyet 1956-ban beolvasztottak a Magyar Távirati Iroda (MTI) szervezetébe. 1976-tól az Új Tükör képszerkesztőjeként dolgozott egyik alapítója volt az Axel Springer kiadónál az Europress Fotóügynökség nek, s 1991-től 2006-ig főszerkesztőként mutatta meg, milyen az, ha valakinek a hivatása az élete. Munkásságát Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjjal ismerték el, az érdemes művész címet és a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíját is megkapta. Tagja a World Press Photo nemzetközi elnökségének is. hiszen azt csinálhatom, amit szeretek.- A díjjal együtt jár a verhetetlen versenylovat, Kincsemet ábrázoló szobor is. Beteszi a karácsonyfa alá?- A lovacska kicsit nehezen érkezett haza, mert elég nagy a mérete. De azt hiszem, idén ez lesz az egyetlen dísze a karácsonyiamnak. Nagyon jólesik, hog) még gondolnak rám, szükség van rám, szerelnek. Ez nekem nem munka, hanem szórakozás. Jól érzem magam a bőrömben, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek. Névjegy Egy gazdag életmű öt emlékezetes pillanata: Keleti Éva legendás felvételei Tímár József Az ügynök halála című darabban, 1959 Újságárus Budapesten, 1956 Ruttkai Éva és Latínovits Zoltán, 1971 Gobbi Hilda dunabogdányi nyaralójában, 1973 Extázis, 1974
