Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 49. szám

2008. DECEMBER 7., VASÁRNAP 7 INTERJÚ keleti Éva A fotóművész szerint minden pozitív és negatív kritika előrevisz. Úgy érzi, a Príma Primissima Díj nemcsak neki, hanem a fotós szakmának is nagy elismerés. „AZ ÚJDONSÁG MINDIG ÉRDEKELT” Péntek este átadták a Príma Primissima Díjakat. Magyar képző­művészet kategóriában Keleti Éva fotóművész kapta az elismerést. Hegedűs V. Rita ___________- Hogyan ünnepelt?- A legszűkebb családi kör­ben. Illetve a díjátadó után folya­matosan szólt a mobilom, a veze­tékes telefonom, sorban jöttek az SMS-ek, az e-mailek. Hihetet­len, hogy kik gratuláltak. Bará­tok, távoli ismerősök, de még idegenek is kifejezték jókíván­ságaikat. Ez egyrészt nekem szólt, másrészt a fotográfiáknak. Például egy kaposvári fotókörből- ahol valamikor egyszer jártam- kaptam egy SMS-t, hogy „vég­re”. Nagyon jólesett.- Mire gondolt, amikor meg­kapta a díjat?- Már eleve a jelölés is nagy megtiszteltetés volt számomra. Annyira váratlan volt, hogy ami­kor felhívtak a hírrel, nem akar­tam elhinni. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ezt az elisme­rést én fogom megkapni. Úgy hittem, már az is egy nagyon nagy dolog, ha egy fotóst jelöl­nek. De hogy egy fotográfus Príma Primissima lehet a képző­művészet kategó­riában, az nemcsak nekem szól, hanem a szakmának is. Előttem nálam olyan sokkal hi- vatottabbak voltak felterjesztve a hat év alatt, mint Korniss Péter és Diner Tamás.- Emlékszik az első meghatáro­zó képére?- Természetesen. Kertész Aliz olimpiai bajnok tomászrólkészítet- tem egy képet egy iskolai testneve­lésórán - amelyet az udvaron tartot­tak -, épp ugrik a gerenda fölött Ott éreztem meg igazán, hogy a fo­tográfiával miként lehet a pillanatot rögzíteni. Talán akkor jegyeztem el magam a tánccal is, de ez csak ké­sőbb tudatosodott bennem. Abban az első képben nagyon sok minden­nek az ígérete benne volt már, ami később megvalósulhatott Ez volt az első publikált képem, amelyre az MTI-nél a kollégáim dicsértjén azt mondták, hogy van benne valami.- Hogyan terelődött az élete a fotográfusi pálya felé?- Életem első 19 évének semmi köze nem volt a fotográfiához. Vegyész szerettem volna lenni, és csak egy nyári gyakorlat miatt kerül­tem a Magyar Fotóhoz. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Otthagytam az egyetemet és pá­lyát módosítottam.- Szokott azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha vegyész lesz?- Valószínűleg tisztességes ve­gyész lettem volna, aki egész nap a laborban ül és kísérletezik. Az újdonság mindig érdekelt, de a felfedezés ízét igazán fotósként tudtam megízlelni. Másrészt ha nem így döntök, akkor talán-egy túlzottan is „normális” pályám lett volna. Visszanézve, örülök, hogy nem így történt, mert ak­kor nem találkoztam volna a fér­jemmel, aki filmoperatőr volt, és a munkám közben kerültünk össze. S persze akkor most nem lenne ez a családom a gyerekeim­mel és az unokáimmal. Minden másképp alakult volna. Nekem ez épp így jó, ahogy alakult, és ahogy most van.- Ha pihen, nyaraláskor visz magával gépet?- Nem, soha. Nekem az a ki- kapcsolódás és pihenés, ha egy jó könyvet veszek a kezembe, nagyot sétálok vagy beszélgetek a barátaimmal, még akár fotog­ráfiáról is. De magánemberként nem szeretek fotózni.- Mivel telnek a hétköznapjai?- Sok mindennel foglalko­zom. A mai napig tartom a kap­csolatot az Axel Springer kiadó­val, ahol 15 gyönyörűséges évet töltöttem, és ahol hihetetlenül jól éreztem magam. Ezenkívül régi fotók között kutatok. A mes­tereim fotóit találtam meg az MTI-ben, és ebből készítettem egy kiál­lítást, amely épp most zárult le Úgy tervezzük, hogy jövőre ki­adunk egy könyvet, és készítünk hozzá egy grandiózus kiállítást is. Alakul egy Kul­turális Fotóügy­nökség, ők taná csókát kérnek tőlem. így három dolog is foglal­koztat egyszerre.- Nem sok ez egy kicsit? Marad szabad ideje?- Lassan hetvennyolc éves le­szek, és nagyon jólesik, hogy még gondolnak rám, szükség van rám, szeretnek. Ez nekem nem munka, hanem szórakozás. Jól érzem magam a bőrömben,- A díj átvételekor azt mond­ta, hogy köszöni a barátainak és az ellenségeinek. Miért?- Minden kritika - akár pozitív, akár negatív - az ember élete so­rán előrevisz, és mindenből lehet tanulni. Meg kell köszönni azok­nak is, akik nem pozitív véleményt mondtak a munkáimról, mert az ember olyankor elkezd gondolkod­ni, és abból csak jó születhet. Hiszen végiggondolja, hogy meny­nyi az igazság az észrevételekben, és aztán persze megpróbál változ­tatni. így lehet előrébb lépni. 1931-ben született Budapesten. Pályáját a Magyar Fotónál kezdte, amelyet 1956-ban beolvasztottak a Magyar Távirati Iroda (MTI) szervezetébe. 1976-tól az Új Tü­kör képszerkesztőjeként dolgozott egyik alapítója volt az Axel Springer kiadónál az Europress Fotóügynökség nek, s 1991-től 2006-ig főszerkesztő­ként mutatta meg, milyen az, ha valakinek a hivatása az élete. Munkásságát Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjjal ismerték el, az érdemes művész címet és a Magyar Fotó­művészek Szövetsége életműdíját is megkapta. Tagja a World Press Photo nemzetközi elnök­ségének is. hiszen azt csinálhatom, amit szeretek.- A díjjal együtt jár a ver­hetetlen versenylovat, Kincse­met ábrázoló szobor is. Be­teszi a karácsonyfa alá?- A lovacska kicsit nehezen ér­kezett haza, mert elég nagy a mé­rete. De azt hiszem, idén ez lesz az egyetlen dísze a karácsonyiamnak. Nagyon jólesik, hog) még gondolnak rám, szükség van rám, szerelnek. Ez nekem nem munka, hanem szórakozás. Jól érzem magam a bőrömben, hiszen azt csinálha­tom, amit szeretek. Névjegy Egy gazdag életmű öt emlékezetes pillanata: Keleti Éva legendás felvételei Tímár József Az ügynök halála című darabban, 1959 Újságárus Budapesten, 1956 Ruttkai Éva és Latínovits Zoltán, 1971 Gobbi Hilda dunabogdányi nyaralójában, 1973 Extázis, 1974

Next

/
Oldalképek
Tartalom