Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-18 / 269. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 18., KEDD SPORT Siófok már a futók városa Balaton maraton A kaposvári Nagy Tamás János ezüstérmes lett a futófesztiválon Tánccal lazítottak AZ IDÉN IS SZERVEZTEK kísérő programokat a futás mellé, ezúttal Monspart Sa- f rolta és Péter Attila beszél- I getett három ultrafutóval, ' g Gál Andreával, Séra István- *1 nal és Farkas Lászlóval a futás szépségéről és nehézségeiről, amit fergeteges futóbuli követett, melyen a résztvevők megmutatták, hogy nem csak futni, táncolni is remekül tudnak. Két nap alatt több mint 2200 futó vágott neki választott távjának Siófokon, az ötödik Balaton Maraton és Félmaraton Futófesztiválon. Keszthelyi Zoltán Nem véletlen a magas részvételi arány, hisz a siófoki rendezvény zárja az éves futószezont. A résztvevők ezúttal kellemes időben, tizenkét fokban két nap A somogyi csapatok közül remekelt az ősszel a Kaposvári Rákóczi ÖLUE kiemelt bajnokságban szereplő U15-ös együttese (edző: Richter Sándor), hiszen az éllovas Haladáshoz és a második Felcsúthoz hasonlóan egyaránt harminchét pontot gyűjtött, és csak gólkülönbsége miatt áll a harmadik helyen. A Rákóczi U19- es csapata (edző: Major Gábor) alatt, három részletben (4+7+21 km) egyénileg és párban teljesítették a maratont, illetve futottak félmaratont két részletben, vagy harmad- és hatodmara- tont. Mindenki kiválaszthatta a megfelelő távot, attól függően, kinek mihez volt kedve. A legnagyobb érdeklődés természetesen a maratont kísérte, melyre idén mintegy négyszázan (!) neveztek. A férfiaknál Steib Péter (Bp. Honvéd SE) nyerte ezt a távot Nagy Tamás Jánost (Építők AC Kaposvár) megelőzve. A hölpedig valamennyi mérkőzését megnyerve vezeti a tabellát. KIEMELT SERDÜLŐBAJNOKSÁG Pápa U15-Kaposvári Rákóczi ÖLUE U15 0-10 (0-5) - gólszerzők: Orosz R. (3), Kuti R. (2), Szolomájer M., Vaszilkó D., Ma- tucza Z., Pallósi R., Bódi A.; Pápa U13-Rákóczi ÖLUE U13 2-4 (2-3) - g.:: Mayer M. (2), Ander- mann M., Kozics B. gyeknél már-már szokásosnak mondható végeredmény született, hisz újra Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) nyert, immár negyedszer, ezúttal a fővárosi Lőcsei Évát megelőzve. A félmaratont a férfiaknál Szabó Gábor (TFSE Bp.), a hölgyeknél pedig Vajda Zsuzsa (MAC) teljesítette a leggyorsabban. A kaposvári Nagy Tamás János a második helye mellé egy negyediket is begyűjtött Kolo- nics Tamással a páros mara- tonban. A félmaraton párba peMÁSODOSZTÁLYÜ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Kaposvölgye U19-Rákóczi ÖLUE U19 0-4 (0-3) - gólszerzők: Bőle L. (2), Dekanics M., Kulcsár K.; Siófoki Bányász U19-REAC U19 2-2 (0-1) - a Siófok gólszerzője: Hajdú (2); Rákóczi ÖLUE U18-Paks U18 0-4 (0-2); UFC Nagykanizsa U18-Mézga Wolf-System Focidig a Kaposvári favoritok Szabó Péter, Dómján Tibor kettőse második lett.- Évről évre nagyobb az érdeklődés, idén már három szállodát megtöltöttünk - mondta Máith István, a siófoki rendezvényt szervező BSI ügyvezetője. - Arról nem is beszélve, hogy kétszáz fős saját rendezői gárdát hoztunk, hogy minden rendben legyen. Nagyon sajnálom, hogy a Balatoni Fejlesztési Tanács nem támogatott minket, pedig úgy gondolom, az suli U18 3-2 (2-1) - a Mézga gólszerzői: Körösi, Tamás; Kaposvölgye U17-RákócziU17 1-8 (1-4) - gólszerzők: Varga D., illetve Horváth Á. (4), Rittinger Sz. (2), Dobos R. (2).; Siófok U17-REAC U17 3-0 (3-0) - gólszerző: Molnár Á (3); Rákóczi ÖLUE U 16-Paks U16 0-5 (0-1); UFC Nagykanizsa U16-Mézga FC U16 4-0 (0-0). ősz egyik legnagyobb balatoni rendezvényét tartjuk Siófokon. A Nike Budapest Félmaraton után ez az ország második legnépesebb félmaraton futóversenye. Érdekesség, hogy Siófok nemcsak az évadzárónak, hanem az évadnyitónak is házigazdája. A következő esztendő első versenyét, a 2. Balaton Szupermaratont is ott rendezik, így bátran kijelenthető: a futók egyik legkedveltebb városa lett Siófok. MÁSODOSZTÁLYÚ SERDÜLŐBAJNOKSÁG Paks U15-Mézga FC U15 3-3 (2-2) - a Mézga gólszerzői: Kordék, Hunyadi, Fila; Lenti U15-Siófoki Bányász U15 „B” 6-0 (4-0); Paks U13-Mézga FC U13 2-5 (1-2) - Kassai (2), Dobos (2), Száraz; Leti U13-Siófok U13 „B” 3-0 (3-0). ■ Temesvári I., Keszthelyi Z. Laufer Krisztián ezüstérmet nyert az ifjúsági bajnokságon A Ring SC Juta Pensió 17 Kft. két versenyzővel képviselte magát a kecskeméti ifjúsági ökölvívó országos bajnokságon, ahol a 60 kg-os Laufer Krisztián ezüstérmet nyert. A paksi Virág Tamás legyőzése után a korábbi korosztályos magyar bajnok, Tóth Benjámin (Sopron) volt Laufer ellenfele, akit egyhangú pontozással győzött le a jutái ökölvívó. A döntőben az ifjúsági Európa-bajnokságot is megjárt, válogatott Zöld Tamás (Debrecen) várt Lévai Tibor tanítványára. A finálé küzdelmes ösz- szecsapást hozott, végül a hajdúsági ökölvívó örülhetett a pontozásos győzelemnek. A 69 kg-os Rákosa Róbert az első napon erőnyerő volt, majd a vecsési Bruger László ellen vereséget szenvedett, s a nyolcadik helyen végzett. ■ Temesvári I. 11 Az élről várja a tavaszi rajtot a marcali együttes A 3. fordulóval folytatódott Somogy Megye Sakk Csapatbajnoksága. Biztosan nyert a Balatonsze- mes, fontos mérkőzésen kerekedett felül Marcali, így továbbra is vezet. Jó eredményt ért el a Nagy- bajom/KISE az esélyesebb Bala- tonberény ellen, akik nem is tudtak teljes létszámmal játszani. EREDMÉNYEK: SomogyaszalóMarcali 4-6. Az első három táblán: Illés Attila-Babits András 0-1, Mihalecz Attila-Mánfay Máté döntetlen, Bocska János-Fe- renczy Máté 1-0. Nagybajom/ KISE-Balatonberény/Balaton- szentgyörgy 4-6. Az első három táblán: Szíjártó Attila-Rázsits Géza 0-1, Lipcsei Ádám-Mike János 1 -0, Für Katinka-Horváth József döntetlen. Balatonszemes/ Balatonlelle-Fonyód 7,5-2,5. Az első három táblán: Haszon Dá- vid-Dégi János 0-1, Horváth Já- nos-Sebestyén Zoltán 1 -0, Bíró Tamás-Balogh István döntetlen. ■ Kun Z. AZ ŐSZI VÉGEREDMÉNY: 1. Marcali 21 pont 2. Balatonszemes/Batatonlelle 17 pont 3. Somogyaszaló 16,5 pont 4. Nagybajom/KISE 14 pont 5. B.berény/B.szentgyörgy 11,5 pont 6. Fonyód 10 pont Pontot sem veszített az ősszel a Rákóczi ificsapata labdarúgás A szezonzáró fordulóban is szép számmal termelték a gólokat a fiatalok Felejthető kört zárt a somogyi gárda teke nb i A Közutasok Győrben, míg az újonc Nagyberki otthon maradt alul Zenger Nikolett a hatszáz fás álomhatár közelében GYŐRI KOMSZOL SK-KÖZUTASOK KAPOSVÁRI TK 6:2 (3252:3227) EREDMÉNYEK: Bódis 502-La- pat 541; Máté 564-Fenyvesi 537; Hősi 560-Kozma K. 544; Pápai 540-Illés 558; Varga L. 531-Gábor 524; Szőke 555-Ma- táncsi 523. Vereséggel zárult a Közutasok KTK győri fellépése; a vendég somogyiak két pontját Illés Ri- chárd és Lapat Krisztián szerezte. A kaposvári együttes ezzel lecsúszott a dobogóról, méghozzá egészen a hatodik helyig. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Győri Komszol SK-Közutasok Kaposvári TK 0:4 (961:1068). A vendég kaposváriak eredményei: Rapa- tyi R. 579, Bóka Á. 489. NAGYBERKI-ATTALA SE- GRAVITÁCIŐ TK SZOMBATHELY 2:6 (3230:3283) EREDMÉNYEK: Mettner 580- Krancz 571; Lelovics 545-Nagy M. 545; Nagy R. 526-Szabó K. 543; Németh T. 544-Smelka 559; Kisházy N. 528-Kovács J. 558; Herr (Horváth G.) 507- Fodor Sz. 507. Nem tudott meglepetést okozni a házigazda Nagyberki-Attala SE csapata a listavezető Gravitáció TK Szombathely ellen. A hazai tekézők közül egyedül csak az egész mezőny legjobb eredményét elérő Mettner Zoltán tudott pontot szerezni, míg Lelovics Zoltán, valamint a Herr Ferenc, Horváth Gábor duó hajKozma Károly volt a Közutasok második legjobb tekézője szálra pontosan ugyanannyi fát ütött, mint ellenfele. Az újabb vereség azt jelenti, hogy az újonc Nagyberki-Attala egyedül csak a Győrhő TC csapatát előzi meg a bajnoki tabellán. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Nagyberki-Attala SE-Gravitáció TK Szombathely 1:3 (1065: 1096). A házigazda nagyberkiek eredményei: Horváth G. (Szilasi) 540, Péterfai G. 525. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Répcela- ki SE-Sztráda '92 Pécsi TSE Platina-Bau 7:1 (3436:3301); Székesfehérvári Álba Regia SC- Zalaegerszegi TK-FMVas II. 6:2 (3210:3093); a Herendi Porcelán SK-Győrhő TC mérkőzést később játsszák. ■ Fenyő Gábor TEKE SZUPER LIGA - NŐK: KÖSZOLG SC KUNFEHÉRTÓ- RITMUS SE KAPOSVÁR 4:4 (3370:3326) EREDMÉNYEK: Sass 574-TÓth D. 562; Kiss M. 594-Kaphegyi 468; Sörös 537-Sághy 531; Bozsóki 561-Horváthné 580; Nagypál 547-Zenger 599; Tóth Bagi 557-Csernus 586. Értékes pontot hozott Kunfe- hértóról a Ritmus SE Kaposvár csapata. A mérkőzést kezdő Tóth Dorottya (bár jól dobott) és Kap- hegyi Eszter alulmaradt a párharcában, a többiek viszont - Sághy Valéria, Horváthné Stein- bacher Veronika, Csernus Anita, valamint a mezőny legjobbja, Zenger Nikolett - győztek. Mivel Kaphegyit nagyon elverték (126 fát kapott Kiss Melindától), így a több csapatpontért járó két pont a házigazdákat illette, ami a döntetlent jelentette számukra. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: KÖ- szolg SC Kunfehértó-Ritmus SE Kaposvár 1:3 (989:990). A vendég kaposvári eredmények: Zenger (Tóth D.) 526, Perencz 464. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Bp. BKV Előre SC-Dynamic Szinflex TSK Győr 7:1 (3547:3242); Zalaegerszegi TE-ZÁÉV TK-Szolno- ki MÁV SE 7:1 (3329:3102); Tatabányai SC-Ferencváros 1:7 (3045:3254); Szombathely-Pe- renye-Székesfehérvári Köfém SC 0:8 (3078:3342). ■ Fenyő G.