Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-27 / 277. szám
HÍRSÁV Közmunkára ítélték Budaházyt és öt társát jogerősen harminc nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát az Erzsébet híd hat évvel ezelőtti lezárása miatt a Fővárosi Bíróság. Közérdekű üzem megzavarása miatt találták őket bűnösnek. Az Erzsébet híd forgalmát 2002. július 4-én egy keresztbe állított személy- kocsival akadályozták. Két magyar rekedt a bangkoki repülőtéren két magyar is a bangkoki repülőtéren rekedt, amelyet thaiföldi kormányellenes erők foglaltak el rövid időre. A két nyíregyházi állatkerti szakember tudományos tanácskozásról tartott volna hazafelé, jelenleg egy szállodában tartózkodnak. A Külügyminisztérium azt ajánlja, a Bangkokba utazók halasz- szák el útjukat. A hadsereg főparancsnoka lemondásra szólította fel a kormányt. Peter Ország Obama kabinetjében BARACK obama megválasztott amerikai elnök Peter Országot nevezi ki a Fehér Ház költségvetési hivatalának élére. A magyar származású Országot mindkét párt nagy tudású szakembernek tartja. Obama felkérte Róbert Gates jelenlegi védelmi minisztert, hogy a január 20-i elnökváltás után még egy évig maradjon a kormányban. Ország már nem tud magyarul HIRDETÉS Gyurcsány fürdik a sikerben hír & háttér A kormányfő békeajánlata - Lengyel Zoltán „vezényelte A Fidesztől kizárt, majd az MDF-be átigazolt Lengyel Zoltán elemében volt a büdzsé fő számainak voksolásakor Nézőpont kérdése, ki a felelős a válságért? A miniszterelnök szerint a parlamentben bebizonyosodott, hogy a kisebbségi szocialista kormány cselekvőképes, ezért várhatóan kitölti a választási ciklust. Vég Márton „Itt az ideje véget vetni a 2006 óta tartó belpolitikai háborúskodásnak. A keddi költségvetési szavazáson nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kormány 2010-ig a helyén marad. Az is bebizonyosodott, hogy az önálló szocialista kormány cselekvőképes, vagyis Magyarországon lezárult a koalíció felbomlása óta tartó átmenti korszak” - szögezte le tegnap Gyurcsány Ferenc. A kormányfő hangsúlyozta: egyre több a bizonyíték arra, hogy a következő időszakban Magyar- | ország az elmúlt néhány évtized $ legsúlyosabb gazdasági kihívásé- 1 val néz szembe, ami nem válogat J bal- és jobboldali emberek vagy I cégek között. „Jövőre vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy nem szabad elkövetni még egyszer a 2006 és 2008 közötti hibákat” - hangoztatta. A miniszterelnök felettébb magabiztos nyilatkozata annak köszönhető, hogy kedden a világválság miatt szinte naponta átírt költségvetés főszámait végül az MSZP 188 képviselője mellett az SZDSZ-frakció - mint mondták: „a magyar gazdaság és társadalom érdekében döntöttek így” -, valamint Lengyel Zoltán MDF-es és két független képviselő is támogatta. Ez a többség garantáltan a decemberi zárószavazáskor is állva marad, így Gyurcsánynak MÉG AZ MSZP-SZAVAZÓK fele ÍS felelősnek érzi a kormány elmúlt évekbeli gazdaságpolitikáját a kialakult helyzetért - ez derült ki a konzervatív beállítottságú Nézőpont Intézet novemberi országos közvéleménykutatásából. Az összes megkérdezett 70 százaléka úgy gondolja: a kormány intézkedései tovább súlyosbították a gazdasági válság hatásait A saját élethelyzet és az ország helyzetének megítélését tekintve pedig jól látható, már az előző havi, válság előtt készült felmérésben megmutatkozó megítélés tovább romlott. Októberről novemberre 49-ről 57 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint „saját helyzetük” romlott az elmúlt 5 évben. A Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt, de az elmúlt egy évben most mérték a két párt támogatottsága közötti legkisebb különbséget - derült ki a TÁRKI által készített novemberi közvélemény-kutatásból Mint írták, a pártválasztók körében a Fidesz 20 százalékkal, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 22 százalékkal vezet az MSZP előtt. A biztos szavazó pártválasztókon belül a szocialista párt támogatottsága jelenleg 32 százalékon áll, míg a Fideszé ebben a hónapban 54 százalék. ” az MDF-frakciót nem kell beváltania augusztusi ígéretét, miszerint lemond, ha az országnak nem lesz 2009-es büdzséje. Ezzel tovább nyújthatja rekordját: ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök a rendszerváltás utáni időszakot figyelembe véve. Pedig bőven lett volna alkalom a bukására, de bizalmi szavazás, az Országgyűlés feloszlatásának kísérlete, a koalíció felbomlása, népszavazás és az utcai zavargások sem tudták elmozdítani. Persze más tekintetben is csúcstartó: 2008 tavaszára például ő lett minden idők legnépszerűüe- nebb miniszterelnöke. Akkor a szavazók mindössze 19 százaléka látta volna szívesen „fontos politikai szerepben”. Mit vár a politológus? „Már a pénzügyi válság kibontakozásakor látható volt, hogy az új helyzet átrajzolja a politikai erőviszonyokat. Észre kell venni azonban, hogy Gyurcsány Ferencnek régen volt olyan sikeres napja, mint a keddi. Bár egy költségvetés összehozása alapvető követelmény egy kormánytól. Bebizonyosodott, hogy képes több frakciót is felsorakoztatni maga mögé” - mondta lapunknak Gyulai Attila. A politológus szerint a kisebbségi kormány célja a jövőben is ez marad, és most nem lát olyan eseményt, amely 2010 előtt a bukásához vezethetne. „Az MSZP már régen bekalkulálta, hogy elveszti a tavaszi európai parlamenti választást, de az előtte lévő kampányt is felhasználhatja az erősödésre. A Fidesztől valami újat várok, mert az egyértelmű, hogy az előrehozott választásokról lemondott” - magyarázta Gyulai. Óvodások súlyos balesete - egy gyereket sikeresen újraélesztettek Egy négy-öt év körüli gyermek életveszélyesen megsérült abban a balesetben, amely Budán, a XI. kerületben történt. Hat gyermek sérült meg, négyük könnyebben. A súlyos sérült gyermeket a mentők élesztették újra. A kisbusznak egy terepjáró feltehetően nem adta meg az elsőbbséget. ■ Szombaton tüntet a közszféra Minden közszolgálati dolgozót képviselő szakszervezet részt vesz a kormány megszorításai ellen tiltakozó szombati demonstráción a Parlament előtt - közölte tegnap Varga László, a 23 ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője. Az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben megvonnák a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt. Követelik, legalább 4 százalékkal növeljék a bértábla tételeit, és a tömeges elbocsátások ellen is felemelik szavukat. Varga azt hangoztatta, a kormány nem teljesítette a velük kötött, 2007. február 19-én aláírt szerződést, amely a reálkeresetek értékének megőrzéséről szól, ezért idén október 31-én felújították működésüket. Ha követeléseiknek nem tesznek eleget, január 12-én sztrájkba kezdenek. Szombatra több tízezres tömeget várnak, de nem kérnek azokból a szélsőséges elemekből, akik saját politikai céljaik érdekében mennének a rendezvényre. ■