Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-19 / 270. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 19., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Jólelkű, unoka korú segítők szolidaritás napja Középiskolások látogattak tíz somogyi szociális otthonba A patalomi Park Szociális Otthon egy napjával is ismerkedtek kedden a középiskolások; három kaposvári intézmény tizenkilenc diákja segített a gondozottaknak A tizenéves korosztály pozitívumai kerültek felszínre kedden: empa- tikusak, megértetek, melegszívűek, érettek, jólelkűek. F. Szarka Ágnes A Somogy Megyei Idősügyi Tanács kezdeményezésére, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Intézetének közreműködésével és a Somogy Megyei Közgyűlés támogatásával, középiskolák és szociális otthonok részvételével szervezték meg megyénkben az első szolidaritási napot. Ennek keretén belül kedden középiskolás diákok látogattak el és töltöttek egy napot bentlakásos szociális otthonokban, fogyatékosokat, pszichiátriai betegeket ellátó intézményekben. A patalomi Park Szociális Otthon egy napjával három középiskolából - a Gyakorló, a Táncsics és a Munkácsy gimnázium - 19 diák ismerkedett.- Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek képzeletében is más él egy szociális otthonról, mint ami a valóság - mondta Varga Zsolt, az intézmény igazgatója. - Valami misztikum lengi körül az egészet. Sokakban él a rossz kép, téves elképzelés a szociális otthonokról. Azért is nyitottuk ki képletesen és ténylegesen a kaput, hogy a fiatalok megismerkedjenek ezzel a világgal, ahol idős, elesett, magányos emberek élnek. Akik szeretet- re, törődésre vágynak. Bancsics Dóra, a Gyakorló Gimnázium üzedikese. Életében először járt szociális otthonban. - Kíváncsi voltam, hogy milyen a szociális otthon - mondta. - Végül is valami hasonlót képzelteik el, mint amit itt láttam, de kisebbnek gondoltam az egészet Nekem még él a nagymamám, nem örülnék neki, ha otthonba kerülne, még akkor sem, ha most már tudom, hogy jó helye lenne. lobb, ha otthon van.- Megpróbáljuk érdekessé, élményszerűvé és tanulságossá tenni a mai napot - vette vissza a szót Varga Zsolt. - Ezekben az intézményekben nagyon sok magányos ember él. Az idősügyi tanácsban pedig úgy gondoltuk, hogy a mai középiskolások vannak annyira érettek, felnőttek és jólelkűek, hogy megismerkedjenek velük, a mindennapjaikkal. Az ismert okok miatt is az elmúlt időszakban a média elég rossz képet festett a tizenéves korosztályról. Most szeretnénk a másik oldalt, a pozitívumokat bemutatni, hogy empatikusak, megér- tőek, melegszívűek. A gyerekek nagy része vélhetően unoka. Személyes élmény lehet, hogy az ő nagyszüleik milyen kapcsolatba kerülhetnek bármelyik szociális szolgáltatóval vagy ellátóval. Hitelesebb információkat, tapasztalatokat tudnak így közvetíteni.- A gyerekeket nem kellett agitálni ehhez az akcióhoz. Sokkal nagyobb létszámban jelentkeztek, mint akik végül részt vettek a látogatáson - mondta Sótonyiné Szabolcsi Bernadett, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Iskolájának pedagógusa. - Megpróbáltuk őket előre felkészíteni, ami olyan jól sikerült, hogy szorongás és félelem nélkül, inkább kíváncsian, őszintén, nyitott szívvel és lélekkel jöttek ide.- Sokkal szebb, családiasabb és kisebb a demens részleg, mint a főépület - mondta Bérdi Nikolett, a Táncsics gimnázium tanulója. - Nagyon aranyos nénikkel beszélgettünk. Eddig fogalmam sem volt arról, hogy miként élnek az emberek egy szociális otthonban. A látogatásunk után tisztult a kép. Iskolabusszal szállítják az őrei óvodásokat is Már az őrei óvodásokat is iskolabusz szállítja a Kaposvár és Környéke Általános Iskolai Közoktatási Intézményfenntartó Társulás intézményeibe. Legutóbbi ülésén szavazott így a kaposvári közgyűlés annak ellenére, hogy a képviselők korántsem voltak egy véleményen a tervezetről. Kaposvár környéki településekről korábban is jártak már be diákok iskolabusszal a város iskoláiba. Mostantól azonban az őrei óvodásokat is busszal szállítják majd az oviba. Egyes képviselők szerint egyenesen szégyen, hogy már óvodás korban is utaztatják a gyerekeket hóban, fagyban. Hoffmann-né Hetesi Noémi képviselő (MSZP) szerint azonban nem nagy baj, ha otthonról egészen az iskola kapujáig iskolabusz szálhtja a gyerekeket Az iskolába bejárókhoz hasonlóan nem igényel külön forrást az állami normatíván felül az óvodások utaztatása Kaposvár részéről. ■ Márkus Kata Ellopta a kutyaólat az áruház parkolójából Csak a balhé miatt lopott, vagy valóban szüksége volt a zsákmányra, nem tudni, mindenesetre a rendőrök is jót szórakoztak annak a tolvajnak a magyarázatán, aki egy kutyaházat lopott el egy áruház parkolójából. A férfi egyszerűen felkapta a fából készült kutyaólat, berakta a járművébe, és mint aki jól végezte dolgát, hazahajtott vele. Rövid időn belül megérkeztek a rendőrök is, akik kérdőre vonták az elkövetőt. Ő csodálkozva válaszolta: azt hitték, azért tették ki, hogy azt bárki elvihesse... A férfi szerencséje, hogy nem a kutyaól mellett álló több mint 200 ezer forintos pavilont nézte „szabad prédának”.... ■ I. E. FÜLEKI k ( r/T TÍMEA Bamacukor, feketeleves osztok-szorzok, hogyan lehet napi 250 vagy 300 forintból megoldani egy kisgyerek háromszori étkezését A legtöbb bölcsődében ennyiből gazdálkodnak. Közvetlenül vagy áttételesen ugyanazok a döntéshozók szabják a penzumot fent, akik a magánkézben működő iskolai büfékben rendet csaptak, mondván: ne egyen egészségtelen szemetet a gyerek. logos. A BÖLCSŐDÉBEN, óvodában még inkább gondolni kell az egészségre. Minél inkább különbözik egy termék az eredeti alapanyagtól, tehát minél hosszabb feldolgozáson esett át, annál egészségtelenebb. Gondolok a búzaszem és a finomliszt, valamint Makó és leruzsálem összefüggéseire, de az is világos: a kristálycukor sem kiköpött cukorrépa. Teljes kiőrlésű pékáru, barnacukor, barnarizs - ez jelenti a rövidebb feldolgozást. Azon ne lepődjünk meg, ha ezek hallatán diszkrét félmosoly a válasz azok részéről, akik a két-háromszáz forintot beosztják. Nem rajtuk múlik. A DÖNTÉSHOZÓK VÁLASZA nyilvánvaló: az adott lehetőségekhez képest kell egészségesen megoldani a táplálást. la. A döntéshozó mellett ülő egészségügyi döntéshozónak meg üzenhetjük, hogy a gyerekünk nem a lehetőségekhez képest lesz cukorbeteg, amikor az ellátó rendszer milliókat költ majd rá. Nem a lehetőséghez képest lesz rosszabb munkaerő sem, harminc kiló túlsúllyal és emiatt esetleg pszichés zavarokkal. S nem a lehetőségekhez képest meszesednek majd az erei, amire a sok támogatott gyógyszert eszi. AGGODALOMRA NINCS OK a bársonyszékekben. Mindezek sosem következhetnek be egy választási cikluson belül. Háromszáz tonna ponty a Balatonba Két héten belül befejezi az őszi pontytelepítést a Balatoni Halászati Zrt A cég halastavaiból a nyári és őszi haltelepítések során 320 torma két- és három- nyaras ponty került a tóba nyílt vízi és parti telepítéssel. Azért, hogy jobbak legyenek a tavaszi fogási eredmények, a társaság az idei telepítési mennyiségből 80 tonna pontyot átvisz a jövő évre. Ez a mennyiség márciusban kerül majd a Balatonba - mondta Szakái Tamás, a Balatoni Halászati Zrt. horgászturisztikai menedzsere, akitől megtudtuk: év végéig a tó nyugati medencéjében még 10 ezer compót eresztenek a vízbe. ■ Kolumbán-Tünde