Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-17 / 268. szám
4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 17., HÉTFŐ 5 PERCES INTERJÚ Razziáznak télen is Osztálynapló helyett bilincs pályamódosítás Rendőrnek állt a nagyatádi bölcsész tanár S ró lámpások ágították be Barcs utcáit Márton napján Belehúztak a rendőrök, a Tispol akciót a hétvégén fújták le. Gyöke István kaposvári főtörzszászlós azt mondta: . újabb razziákat készítenek elő.- Mi a razzia tapasztalata?- A városban és a környező településeken meglehetősen sok, száznál több tehergépkocsi-vezetőt ellenőriztünk. Közülük 14-en sértették meg az előírásokat- Melyik volt a legdurvább eset?- Több szabálysértés miatt egy járművezetőt 1,2 millió forintra büntettek. Kollégáim még az utolsó napon is 21 ka- mionos papírját kérték el. Nem sokkal az akció zárása előtt egy gépkocsivezető lejárt jogosítványt adott át. Egy teherautóst pedig azért jelentettek fel, mivel a Nyugat- Ivánfa utcába szabálytalanul kanyarodott be.- Mi a tanulság?- Sok járművezető nem szokta meg, hogy rendszeresek az üyen jellegű közúti vizsgálatok. Ha szabályszegést tapasztalunk, azonnal megindítjuk az eljárást.- Mikor lesz a következő bevetés?- Novemberben és decemberben is több ellenőrzést hajtunk végre. Ezek egy része kiterjed a kerékpárosokra és a gyalogosokra. Az őszi-téli átállásával kapcsolatos vizsgálat november végéig tart. ■ Harsányi Miklós Gyöke István: nem állnak le a razziák, ne nyugodjon meg senki Nem mindennapi váltás: közel tíz évet tanított magyart az irodalomelméleti bölcsész, és most rendőrnek állt. A nagyatádi Polgár László a helyi rendőr- kapitányság bűnmegelőzési előadói pozíciójára cserélte a katedrát. Csikós Magdolna- Szokatlan, éles váltás. Mi van a hátterében?- Kilenc évet és hat hónapot tanítottam magyar nyelv és irodalom szakos tanár és irodalomelméleti bölcsész végzettséggel. Januárban kerestek meg a rendőrségtől, hogy megüresedett egy hely, és rám gondoltak. Meghallgattam a feltételeket, a lehetőségeket, aztán úgy döntöttem, belevágok.- Megbecsült tanára volt a nagyatádi gimnáziumnak, a diákok szerették. Ennyivel többet ígért a rendőrség?- Nyilvánvalóan volt anyagi motivációja is a váltásnak, de azt is végig kellett gondolnom, hogy 32 évesen még lehet és talán kell is változtatni. Tudatosan választottam a tanári pályát, szerettem tanítani, és még közel tíz év után is élvezet volt számomra az oktatás. Úgy vélem, addig jó, amíg ez így van, nem feltétlenül kell megvárni, amíg egy tanár eljut a fásultság, az érdektelenség állapotába.- Hogyan fogadta a környezete a változást?- A családom egy része félt és féltett, a másik fele elfogadta a döntésemet. Az iskolában is nagyon korrekten álltak a hely-zethez, lényegében egy hónap alatt lebonyolódott a távozásom, úgy, hogy volt időm befejezni a megkezdett munkákat, és a tanítványaimat, az osztályomat is fel tudtam készíteni a távozásomra. Nyugodt szívvel jöttem el.- A diákok mit szóltak?- Sajnálták, hogy eljövök. Teljesen azért nem szakadtam el sem a diákoktól, sem a tanítástól. A mai napig felhívnak, elmondják a gondjaikat, a sikefc;, ...... és kell is változtatni Polgár László: 32 évesen még lehet reiket, vagy épp segítséget kérnek egy-egy vizsga előtt. Ahogy az időmből telik, foglalkozom velük. Munka mellett, hobbiból könnyebb tanítani, mint az oktatás mellett mást csinálni.- A rendőrségen hogyan fogadták?- Szerencsére hamar befogadtak. Először közalkalmazottként vettek fel, csak később kerültem hivatásos állományba, amihez alkalmassági vizsgákat kellett tennem. Ennek megvolt az a veszélye, hogy ha nem sikerül bármelyik alkalmassági, akkor nem szerelhetek fel, vagyis munkanélküli leszek. Ugyan ezt már az első munkamegbeszélés alkalmával elmondták, tehát a döntésemkor tisztában voltam ezzel, mégis kicsit izgultam, amíg meg nem kaptam a papírt az alkalmasságomról. A feleségemnek kicsit furcsa volt bilinccsel és fegyverrel az oldalamon látni engem, de azzal nyugtattam, hogy ezek a munkaeszközeim. Polgár László 32 éves magyar nyelv és irodalom, valamint irodalom- elméleti bölcsész végzettségű középiskolai tanár. Közel tíz évig tanított a nagyatádi Ady Endre Gimnáziumban. Nős, felesége szintén pedagógus. Eddig könyvekkel a kezemben jöttem-mentem, most így...- Volt olyasmi, amitől tartott, vagy félt?- Nem féltem, de azért amikor először hívtak halálesethez, az odafelé vezető úton kicsit tartottam attól, amit látni fogok és attól, hogyan reagálok majd a holttest látványára. Azt nem mondom, hogy már megszoktam ezeket a helyzeteket, de elfogadtam, hogy ez is a munkámmal jár. Bűnmegelőzési előadóként többek között a fiatalkorúak által vagy ellenük elkövetett bűncselekmények, az eltűnt gyerekek megkeresése, a drogmegelőzés a feladata. Mennyit segít a munkában, hogy jól ismeri a gyerekek, a fiatalok világát?- Rengeteget. A fiatal korosztály gondjaival tisztában vagyok, jobban kommunikálok velük, és az iskolai munkát, a pedagógusok lehetőségeit is ismerem. Kicsit a diákok is, a tanárok is közülük valónak éreznek, és ezért jobban megnyílnak nekem.- Előfordult már, hogy volt tanítványával találkozott a rendőrségen?- Igen. Meglehetősen rossz érzés. Ilyenkor a munka elvégzésén kívül óhatatlanul előtör az emberből a tanár és az aggódó, kicsit baráti, kicsit apásko- dó felnőtt, aki megpróbálja megértetni a gyerekkel cselekedete súlyát, és ezzel megóvni az újabb bajtól.- Tanít még valaha?- Nem tervezem, hogy újra váltok. Bevallom: annak örülnék, ha a rendőrségen belül tudnék majd előrébb jutni. Azt most nem tudom elképzelni, hogy újra visszatérjek a tanításhoz. Apró lámpások világították be Barcs utcáit Szent Márton estéjén, percekre még a forgalmat is megállítva. Az Arany János Általános Iskolától indult a fáklyás menet, amely végighaladt a belvároson, majd egy játszótéren végződött, ahol tábortűzzel, meleg teával, pogácsával és libazsíros kenyérrel várták a megfáradt vándorokat. A Német Kisebbségi Önkormányzat immár ötödik alkalommal szervezett egész estét betöltő családi programot, amely a Márton-naphoz kapcsolódó hagyományokat igyekszik feleleveníteni és megismertetni gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt. ■ Családok, baráti társaságok ünnepeltek közösen Somogybán Hatalmas tepsi libasülttel lavíroztak ugyanakkor a szennai menyecskék a híres faluban szombaton: ott is Márton-napi ünnepségre hívták a vendégeket. Hagyományápolás és tanítás - két fontos feladat a szabadtéri gyűjtemény dolgozóinak. Imrő Judit néprajzos azt mondta: harmadszor szervezték meg az egész napos találkozót. Amíg a túrázók a szennai „högyet" mászták meg, azalatt már javában sütöttek-főztek a skanzen munkatársai. Ezúttal kaposvári, bőszénfai, Balaton- parti és dombóvári vendégek töltötték el szabadnapjukat Szennán. Változatos programot kínáltak a házigazdák: az ifjú látogatóknak külön kézműves családi játszóházat is szerveztek. ■ Harsányi Miklós Kicsiknek, nagyoknak egyaránt ízlett Szennán a libacomb Gyengélkedik az orvosi bérkép Somogybán is bérnyomás Az orvoskamara szerint négyszeres fizetés lenne a gyógyír a doktorok bajára Etikátlan lenne sztrájkolni vagy aláírást gyűjteni (Folytatás az 1. oldalról) Ifjabb Herr Gyula, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) nagyatádi elnöke szerint is kritikus a helyzet, főként a végvárakon.- A homogén betegségcsoport (hbcs)-pontszámok bevezetése óta közös kasszába került a gyógyítás és a bérezés költsége, ami rossz vért szül - mondta a nagyatádi kardiológus. - Ez a finanszírozás ellenérdekeltté teszi a beteget az orvossal, hiszen ha az egyikből elveszünk, a másikra jut kevesebb. Varga Ferenc, a Magyar Kórház Szövetség elnöke az intézmények működését tartja szem előtt, így nem támogathat semmi olyan kezdeményezést, ami az ellátást akár egy pillanatig is veszélyeztetné. - Bízom az egészségügyben dolgozók esküjében, ezzel együtt messzemenőkig egyetértek kamarai kollégáimmal: az egészség- ügyi dolgozók mélyen alulértékeltek, más ágazatokhoz képest rendkívül alulfizetettek. A pénzügyi szférában egy takarító többet keres, mint egy kezdő szakorvos - mondta a siófoki kórház- igazgatóként is tevékenykedő szövetségi elnök. További problémaként említette, hogy az egészségügy humánerőforrás-helyzete tragikus. Már most kétezer orvos hiányzik a rendszerből. Előbb-utóbb nem lesz megfelelő számú gyógyító, IFJABB HERR GYULA, ÓZ OrVOSszövetség nagyatádi csoportjának elnöke szerint a finanszírozás a Medgyessy-kormány második évében került tévútra. Akkor szüntették meg a kettős finanszírozást, ami a rendszer működését és az ágazatban dolgozók fizetését külön kezelte. Ebből orvos-beteg feszültség lett: ha több pénzt követelnek, azt a gyógyítástól vennék el. Skizofrén helyzet, mondja az elnök, hiszen így etikátlanság lenne sztrájkolni vagy az aláírásgyűjtéshez csatlakozni. Az öt legjobban fizetett ágazat bruttó át- lagflzetésel Magyarországon (átlag, Ft) Lízing (hitelezés) 352 000 információs technológták 352 0Ö0 Gyógyszeripar 315 000 Bankügyek, pénzügyek 313 000 Tanácsadás (pl.: pénzügyi) 313 000 Az öt legrosszabbul fizetett ágazat bruttó átlagfizetései Magyarországon Fafeldolgozás, bútorgyártás 161 000 Éttermek, bárok, étkezdék 158 000 Egészségügy 157 000 Művelődési központok 155000 Textil-, divat- és bőripar 147 000 FORRÁS: MERCES, 2008 szakdolgozó, aki a növekvő lakossági várakozásoknak megfelelhetne. - A 2009-es költségvetés egészségügyi forrásai még nem ismertek, de a miniszteri bejelentésből ismert 10-15 milliárdos tervezett növekmény az áremelkedések ellensúlyozására sem lenne elég. Arra végképp nem számíthatunk, hogy egy ilyen forrásbevonással a működés feltételei jobbak lesznek A siófoki kórházigazgató szerint az alap-, járó- és fekvőbetegellátás feladatmegosztásában vannak még tartalékok. De több kellene ahhoz, hogy a szakma visszaszerezze az őt megillető erkölcsi megbecsülést. ■ Balassa Tamás Szóláddal ismerkedett a somogyi baráti kör Szóládi kukoricaprószával és jófajta helyi borral kínálta az észak-somogyi kistelepülés 50 fős küldöttsége az elszármazott somogyiakat Budapesten. Szólád volt ugyanis a vendége legutóbb a Somogyiak Baráti Körének, amelynek tagjai előtt az elmúlt években már több megyebeli település is bemutatkozott. A faluról készült kisfil- mel népszerűsítették a Balatontól mintegy 10 kilométerre fekvő Szóládot. - Közéleti személyiségek, akadémikusok is voltak a vendégek között, és többen ígérték, hogy meglátogatják a falut - mondta Vörös Gyula, Szólád polgármestere. ■ Kolumbán Tünde