Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám

15 2008. NOVEMBER 2., VASÁRNAP SZTORI, REJTVÉNY A Gyáva Oroszlán maga a Terminátor könyvajánló Egy lány önkéntes száműzetése apja otthonában, ahol furcsa mesék keringenek A következő nap jobb volt... és rosszabb. Jobb volt, mert reggel nem esett az eső, bár sűrű felhők sö­tétlettek az égen. Könnyebb volt, mert tudtam előre, mire számít­hatok aznap. Az angolórán Mike mellém ült, aztán átkísért a kö­vetkező órámra, miközben Eric, a sakkszakkörös kiscserkész egész idő alatt gyilkos szemekkel méregette: ez azért hízelgő volt. Már nem bámultak meg annyira, mint előző nap. Ebédnél társa­ságban ültem az asztalhoz, köz­tük volt Mike, Eric, Jessica, és egy csomó másik srác, akiknek sikerült megjegyeznem a nevét és az arcát. Kezdtem úgy érezni, mintha már gázolnék a folyóban, nem pedig fuldokolnék benne. Rosszabb volt a második nap, mert fáradt voltam: nem sikerült aludnom, megint fújt éjszaka a szél, csak úgy zúgott tőle az egész ház. Rosszabb volt, mert matekon Mr. Varner felszólított, pedig nem is jelentkeztem, és rosszul feleltem. Rémes volt, mert aznap már muszáj volt röp- labdáznom tesiórán, és bár mindössze egyetlen alkalommal érintettem meg a labdát, akkor viszont jól fejen találtam vele az egyik csapattársamat. És rosz- szabb volt azért is, mert Edward Cullen aznap egyáltalán nem jött iskolába. Egész délelőtt attól rettegtem, hogy megint olyan érthetetlenül gyűlölködő pillantással fog majd méregetni. A lelkem egyik fele szeretett volna elébe állni, és ne­kiszegezni a kérdést, mi baja van velem. Éjszaka, miközben álmatlanul forgolódtam az ágyamban, el is képzeltem, mit fogok mondani neki. De túl jól ismerem magamat, és egy pilla­natig sem gondoltam komolyan, hogy csakugyan elébe mernék állni. Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor... De amikor átballagtunk a menzára Jessicával (útközben keményen próbáltam ellenáll­ni a kísértésnek, hogy minden­felé Edwardot keressem - nem sok sikerrel), láttam, hogy az a né^y testvérféléje most is ott ül ugyanannál az asztalnál, de Edward nem volt sehol. A menzán Mike elcsípett ben­nünket, és odaterelt a saját asz­talához. Jessica szemlátomást odavolt ennyi figyelmességtől, és a bará­Már kultusza van MERSZ SZERETNI? Az életed árán is? STEPHENIE MEYERNEK már nálunk is kultu­sza van, noha ez az el­ső magyarul megjele­nő könyve. Alkonyat (l\vilight) című regé­nyével üstökösként rob­bant be az amerikai irodalmi elitbe úgy, hogy közben tinédzse­rek és felnőttek millióit hódította meg. twilight - A földke­rekségen mostantól az Alkonyat a szerelem napszaka! Mostantól a világ már Alkonyaikor álmodni kezd. Világsiker - ne állj el­len, az Alkonyat úgyis leszáll! Hát szeress, ha mersz! Stephenie Meyer: Alkonyat hivatalosan még egy szó sem jelent meg tőle magyarul, de már nálunk is kultusza van, ahogy néhány éve a világ min­den táján. A neten szaporod­nak a Stephenie Meyer rajon­gói oldalak. Az amerikai írónő népszerűsége hollywoodi sztá­rokéval vetekszik. És nem mél­tánytalanul. Meyer minden kétséget kizáróan egy eredeti hangú író, friss, briliáns stílu­sú író. Első sikere a Twilight (Alkonyat) című regény volt, majd a sikerszéria folytatódott, következett a New Moon, majd az Eclipse címet viselő harma­dik kötet. A könyvsorozat ne­gyedik része - BreakingDawn - idén augusztusban jelent meg Amerikában. November­ben megjelenik a széria első könyve a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. tai is gyorsan hozzánk csapód­tak. Vidáman csevegtek, de én hiába próbáltam odafigyelni rá­juk. Rettentő kínban voltam, mert egész Idő alatt szorongva vártam a pillanatot, amikor meg­érkezik Edward Cullen. Abban reménykedtem, hogy tudomást sem vesz majd ró­lam, amikor meg­jön, és a szorongá­som alaptalannak bizonyul. De csak nem jött, és ahogy telt az idő, én egyre feszültebb lettem. Mivel az ebéd végére sem érke­zett meg, kissé magabiztosabban indultam a biológiaórára. Mike, mint egy hűséges juhászkutya, mellém szegődött, és elkísért a teremig. Az ajtóban visszafojtott lélegzettel néztem körül, de Edward Cullennek se híre, se hamva. Fölsóhajtottam meg­könnyebbülésemben, és a he­lyemre mentem. Mike oda is utá­nam jött, és arról magyarázott, hogy. valami kirándulást tervez­nek a tengerpartra. Ott téblábolt a padom körül, míg be nem csen­gettek. Akkor vágyakozva rám mosolygott, aztán leült fogsza­bályzót viselő, rosszul dauerolt padtársnője mellé. Kezdett na­gyon úgy festeni a helyzet, hogy előbb-utóbb muszáj lesz vala­hogy leráznom Mike-ot, és hogy ez nem lesz könnyű. Egy ilyen kisvárosban, ahol mindenki egy­más hegyén-hátán él, föltétlenül szüksége van az embernek némi diplomáciai érzékre. Márpedig nekem sose volt erős oldalam a tapintat: abban meg végképp nem volt semmi gyakorlatom, hogyan kell leszerel­ni a túlságosan barát­kozó kedvű fiúkat. Megkönnyebbül­tem, hogy Edward az­nap hiányzik, s egye­dül ülhetek a pád­ban. Legalábbis egy­folytában ezt bizony­gattam magamnak. De nem tud­tam kiverni a fejemből a gyanút, hogy énmiattam nem jött Iskolá­ba. Ugyan már, nevetséges, miért képzelem, hogy ekkora hatással vagyok valakire? Ez egyszerűen lehetetlen. Mégsem hagyott nyu­godni a gondolat, hogy mégis­csak ez a helyzet. * Részlet Stephenie Meyer Twilight - Alkonyat című köny­véből. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, ára: 2999 forint MEGRENDELHETŐ: konyvrendeles® konyvmolykepzo. hu, 06-62/551-136 BELEOLVASNÁL? Csak írj egy e-mailt az infMkonyvmolykepzo.hu címre, és már küldjük is a részletet ■ A Twilight november 5-től kapható a könyvesboltok­ban, 27-től pe­dig megtekint­hető a mozikban. NAPKELTE# 2008. november 3-án, hétfőn reg­gel is Nap-kelte a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján 5.50 és 9.00 óra között stúdióbeszélge­tésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A NAP KELTE tervezett témái:- Pénzügyi elemzői kerekasztal...- Magyarország jelenlegi gazdasági helyzete, a pénzpiac helyzete és a következő lépések.- A Nap-kelte vendége Demján Sándor, a TriGranit Fejlesztési Zrt. elnöke.- A Magyar Tudomány Napja... Pálinkás József, az MTA elnöke.- A Sport Pluszban Gyárfás Tamás vendége lesz Talmácsi Gá­bor és Stefano Favarro Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető Süveges Gergő Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 „Remélem, nőhöz mész, mert utálom, amikor kocsmaszagúan jössz haza.” Stephenie Meyer: Twilight című Kovács Lóránd 2900 Komárom, Arany János u. 3/b. 1/4. Nemes János 2143 Kistarcsa, Bél utca 4. Csáki Sándor 2931 Almásfüzitő, Kőolaj Ltp. 20. 2/1. Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk helyes megfejtői között Stephenie Meyer: Twilight - Alkonyat című könyvének három példányát sorsoljuk ki. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. ” Szudoku Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1-től 9-ig) úgy, hogy egy-egy sorban, oszlopban és nagyobb (háromszor hármas) négyzetben ugyanaz a szám csak egyszer forduljon elő. *+ * «*> IDŐJÁRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom