Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-06 / 234. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 6., HÉTFŐ

5

MEGEMLÉKEZÉS

A magyar nemzet aradi vértanúi

harag A megdöbbent nép átkot küldött Ferenc József császárra és családjára

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján, október 6-án Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Ezen a napon Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt. Halála után fennmaradt egy Ferenc Józsefre mondott családi átok, amely úgy hangzik, mint egy bibliai prófécia: „Az ég és

pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színéről! Őt magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!”

E családi átok mellett még egy babonás jövendölés forgott közszájon ebben az időben Ferenc Józseffel kapcsolatban. Azt tartották, hogy a császár famíliájának tizenhárom áldozattal kell bűnhődnie az aradi vértanúkért.

Aki nem hisz a jóslatokban és az átkokban, azt is bizonyára elgondolkoztatja, hogy mit mért a sors a későbbiekben az uralkodóra és családjára:

1. Ferenc József első gyermeke, Zsófia 1857-ben, alig több mint egyéves korában meghalt.

2. Sógornője, Charlotte mexikói császárné 1867 márciusában megőrült.

3. Alig két héttel később Habsburg Matild főhercegnő tűz- halál áldozata lett.

4. Újabb két hétbe se telt, és Queretaróban agyonlőtték Ferenc József öccsét, Miksa császárt.

5. 1889. január 30-án következett be a mayerlingi tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos.

6. 1891-ben a tengereken eltűnt a főhercegi rangjáról lemondott furcsa Habsburg, Nepomuk János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel.

1. Lovas baleset áldozata lett Vilmos Ferenc Károly főherceg.

8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József unokatestvére, László főherceg.

9. Tűzvész áldozata lett Zsófia főhercegnő, Ferenc József sógornője.

10. 1898. szeptember 10-én Genfben egy anarchista leszúrta Erzsébet királynét.

11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild főhercegnő.

12-13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát.

Az 1848-1849-es magyar szabadságharc után a várárokban kivégzett tizenhárom főtiszt

DAMJANICH JÁNOS

(1804-1849). Szerb határőrcsaládból származott, a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, győzelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is.

DESSEWFFY ARISZTID

(1802-1849). Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált.

1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849- ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karán- sebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján f& belövésre változtattak.

KISS ERNŐ

(1799-1849). Császári tiszt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak.

1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg fő- parancsnokává nevezték ki. 1848. december 22-én altábornaggyá,

1849. január 9-én országos főhadiparancsnokká léptették elő.

AULICH LAJOS

(1792-1849). Császári tiszt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes,

1849-től tábornok. Görgey híve, 1849. július 14-től augusztus 11-ig az ország utolsó hadügyminisztere.

KNÉZICH KÁROLY

(1808-1849). Tiszt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a főseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a fels&ti- szai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki.

LAHNER GYÖRGY

(1795-1849). Császári tiszt, majd 1848- ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója. 1849. február 6-án tábornokká nevezték ki.

LÁZÁR VILMOS

(1815-1849). Császári tiszt, 1848-ban százados, 1849 februárjától őrnagy, majd ezredes, északon dandárparancsnok.

Betegsége miatt csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert.

LEININGEN-WESTERBURG KÁROLY (1819-1849).

A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták.

NAGY SÁNDOR JÓZSEF

(1804-1849). 1823- tól a császári hadseregben szolgált,

1844-ben nyugdíjba vonul. 1848- ban a magyar kormány szolgálatába állt, őrnagy, a Pest vármegyei lovas nemzetőrségnél. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Előléptetik tábornokká. Nagyváradon csatlakozott Görgey- hez, Aradra ment vele, és serege maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fővezért Világosra, bár nem tartozott a hívei közé.

PÖLTENBERG ERNŐ

(1813-1849). Császári tiszt, majd kapitány a Sándor-huszárok- nál. 1848 nyarán a magyar szabadság- harc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok.

SCHWEIDEL JÓZSEF

(1796-1849). Császári tiszt volt a Sándor- huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécs- ből hazavezette.

1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka.

TÖRÖK IGNÁC

(1795-1849). A szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka, júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erődítéseken dolgozott.

VÉCSEY KÁROLY

(1807-1849). Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848 decemberétől tábornok, 1849- ben váradi várparancsnok lett. Augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

VERSEK

ADY ENDRE

Október 6.

Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása,

Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre,

Hol megváltott - hősi áron - Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára Ráragyog a nap súgóra,

Oda hull az őszi rózsa,

Hulló levél búcsúcsókja; Bánat sír a száraz ágon,

Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre,

Bús szívünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom.

REMÉNYIK SÁNDOR

A szobor helyén

Kerestem, s megtaláltam a helyet.

Már égre nem törtek nagy vonalak,

Csak áldozati illat lebegett. Körül vasrács, és belül puszta gyep,

De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.

A levelek közt egy-egy karcsú szár,

Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg, Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,

S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.

Hát ez maradt: túl szobron és időn,

Ércen, márványon, merev méltóságon,

Új viharon, új vértanúhalálon: Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.

ARAD, 1929. MÁJUS

A vers előzménye: a trianoni döntéssel Romániához csatolt Arad város vezetése 1925-ben - mint „történelmileg nem kívánatos" monumentumot - eltávolíttatta az aradi vértanúknak emléket állító Szabadság-szobrot, Zala György alkotását. Az emlékmű körüli vasrács egy ideig még a város főterén maradt.

TARCA

A hősök dimenziója

A szobrok időnként megmozdulnak.

A rég porladó hősök megelevenednek - elmozdítván a szarkofágjukat borító márványlapot —, kilépnek a fényre, s megszólítanak bennünket. Mindez eléggé kínos. Szeretnénk csendre inteni, elhallgattatni őket, mert sokkal kényelmesebb nekünk, ha kőbe foglalva, versbe szedve várják a feltámadást, ami majd eljön, ha eljön... De hát ezek a szobrok nyugtalanok és nyugtalanítóak. Mindig a lelkiismeretük hangján szólítják meg azokat, akiknek még van lelkiismeretük. Mit akarnak tulajdonképpen? Hisz1 mindaz, ami történt velük és nemzetünkkel olyan, de olyan régen volt. Sok víz lefolyt azóta a Tiszán, Dunán, s átrajzolták a térképeket. Meg aztán új eszmék születtek és haltak el. Csakhogy a hősök más dimenzióban élnek, mint mi; számukra térnek és időnek nincs jelentősége, így hát az ítéletet most hirdették ki a fogságra vetett tábornokoknak. 1849.

október 6-a van. A megtorlás napja nagyon is tudatosan jelöltetett ki. Haynau - akit a császár teljhatalommal ruházott fel - véres „hekatombával” akarta megülni a bécsi forradalomnak és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulóját. Haragja elsősorban azok ellen a volt császári és királyi tisztek ellen fordult, kik a szabadságharcban a magyar ügyet szolgálták és Görgey kapitulációja után osztrák kézre jutottak. A hadi törvényszék szeptember 21. és 26-a között valamennyit halálra ítélte, mint felségsértőket, kik a császárnak tett esküjüket megszegték. Nem tekinthetünk el a lexikális adatoktól. Főbe lőtték: Kiss Ernőt, Schwei- del Józsefet, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost Kötél által vesztek el: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich

Károly, Lahner György, Nagy-Sándor József, gróf Leningen-Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, Török Ignác és gróf Vécsey Károly.

A legfiatalabb (Leningen) még csak harmincéves. S a legidősebb (Aulich)

57 esztendős. Lázár Vilmos volt az egyedüli ezredes az áldozatok között, a többi tizenkettő mind honvédtábornok. Kiss Ernő, Vécsey Károly gróf és Aulich Lajos már a császári seregben is főtiszti rangot nyert; a többiek a szabadság- harcban emelkedtek ki.

Mint a fentiekből kitetszik, különböző származású, osztályhelyzetű, előmene- telű főtisztek voltak. Azt is tudjuk, hogy más-más katonai kvalitásokkal, hadászati felkészültséggel rendelkeztek. Anyanyelve szerint korántsem volt mindegyikük magyar.

Mi volt hát akkor bennük a közös? Azt hiszem, a - tetteket követelő - történelmi pillanat felismerése. S egyikük sem volt karrierista; a személyes érdek, a kicsinyes mérlegelés idegen volt számukra.

A következő nemzedék hitelt érdemlő történésze így emlékezik rájuk: „A tizenhárom férfiú magaviseleté az utolsó percig oly nagy lelkierőre és emelkedettségre mutatott, minőt a katonai bátorság egyedül nem adhat, hanem az a tudat: hogy nagy ügy szolgálatában vesztik életüket.”

Szó sincs itt semmiféle vérmítoszról, mélymagyarságról; „csak” egy elnyomott nép szabadságáról és függetlenségéről, s a kivívott polgári szabadság- jogok megőrzéséről van szó. Amiért nemcsak az aradi vértanúk adták életüket, hanem például Woronieczky Mici lengyel herceg is, akit ugyancsak Haynau akasztott föl Pesten 1849. október 20-án. És hányán voltak, akiknek nevét nem jegyezték föl. És hányán kényszerültek hazájuktól távol élni (nemritkán halálra ítélve) egészen a kiegyezésig.

Az októberi gyászfátylak és a vérfoltos zászlók - amiket kegyelettel őriztek szépapáink - már régen elporladtak.

És feledésbe merültek a hősi napok históriái is. Ki mesél ma olyan tűzzel az elvérzett szabadságról, mint ahogyan Bocsor István professzor beszélt a pápai öreg kollégiumban - Kozma Andor verse szerint: „...A nemzeti zászlók lobogtak kibontva, / Tódultak alájuk, nőtt a had naponta [...] Mindent a hazáért!... S kiki egyetértett: / Sem isten, sem ember, — első a közérdek! / Bástyakőért tornyot, templomot döntöttek / És a harangokból ágyúkat öntöttek!..”

Mindez tán bombasztikusán hangzik. De történelmünk dicsőséges és tragikus napjai nem válhatnak száraz leckévé. A szobrok ezért mozdulnak.

■ Gyarmati Béla