Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-01 / 230. szám

10 KRIMI&BULVAR SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 1., SZERDA : Táskát, pénzt loptak a besurranó tolvajok BESURRANÓ TOLVAJOK jártak hétfőn Kaposváron és Toponáron. Az elkövetők mindkét esetben a nyitott ajtón keresztül jutottak be a lakásba. Az egyik helyen egy női táskát emeltek el, benne készpénzzel és ok­mányokkal, bankkártyával, a másik helyen több száz­ezer forint értékű arany ék­szert loptak el. (je) Trükkös tolvajok lopták meg a férfit a szociális gondozók mun­káját ellenőrző személyek­nek adta ki magát két nő hétfőn Kaposváron, és egy idős férfi lakásába bejutva a figyelmét elterelve több mint félmillió forint kész­pénzt loptak el tőle. (je) Sorompó közé szorult a tehergépkocsi FIGYELMETLENÜL HAJTOTT a somogymeggyesi vasúti át­járóba hétfőn este egy pót­kocsis tehergépkocsi, amelynek vezetője nem vette figyelembe a már zá­ródó sorompót. A sorompó rúdja a tehergépkocsi és a szerelvény közé zárult. A közeli állomás szolgálatte­vője még időben észlelte a bajt, és sikerült megállíta­nia a közeledő vonatot, (je) Ütött, mert „benne volt az ideg" várdai rém Három idős embert ölt meg brutálisan, szétverte a koponyájukat Tegnap kezdődött a So­mogy Megyei Bíróságon a „várdai rémként” elhíre- sült 40 éves férfi pere, akit három idős ember brutális megölésével vá­dol az ügyészség. lakab Edit A férfi a vád szerint tavaly au­gusztusban bement egy ismerő­se - egykori élettársának 85 éves nagymamája - somogyjádi házába. A spájzban kutatott éle­lem után, amikor megjelent az idős asszony. A férfi nekivágta az ajtót, majd egy szódásszifon- nal szétverte áldozata fejét. A szobájába hurcolta, ahol rátapo­sott a szerencsétlen asszony tor­kára, majd a testére is. Aztán rá­zárta az ajtót. Egy hónapig Vár­dán bujkált, a temető kriptájá­ban lakott, aztán újra gyilkolt. Miután rejtekhelyét felfedezték, egy ismerős házaspár portáján, a melléképületben bujkált. Az asszony rátalált, ezért a vádlott megragadott egy vascsövet, és addig ütötte, amíg a szerencsét­len nő nem mozdult. Ezután a lakásba ment, megmosakodott, evett, összeszedett némi kész­pénzt, ám hazaérkezett az idős házigazda is. Őt sodrófával és baltanyéllel verte agyon. Aztán felpakolt élelmiszert, szerszámo­Temetőkriptából indult gyilkolni a várdai rém KÉPGALÉRIA www.sonune.hu kát, ruhaneműt egy vontatóra, és azzal ment el a helyszínről. A tegnapi tárgyalás elején a férfi megdöbbentő vallomással állt elő. Elmondta: az első gyil­kosságnál nem volt egyedül. Ott volt az áldozat fia is - akit egyébként először gyanúsított a rendőrség, és három hónapig előzetes letartóztatásban volt A vádlott állította: az idős asszony fia ott állt a háta mögött, míg ő a szifonnal ütött, de nem védte meg anyját. Aztán eltűnt. A fér­fi azt is elmondta: a bántalma­zást elismeri, azt is, hogy ő okozta az asszony halálát. „Ütöt­tem, mert bennem volt az Ideg” - mondta. De miután bevitte a szobájába, nem bántotta, és nem is zárta rá az ajtót, ahogy az a vádiratban áll. Fogalma sem volt arról, hogy az idős asz- szonynak az a szokása, hogy éj­szakára kulccsal magára zárja az ajtót. A bíróság tanúként hallgatta meg az idős asszony fiát, aki lapunk kérdésére a tár­gyalóterem előtt azt nyilatkozta: nem érti, a vádlott miért akarja meggyanúsítani őt Azt is hoz­zátette: régóta ismeri a vádlot­tat, és nem feltételezte volna ró­la, hogy képes gyilkolni. Amióta az újabb eset is kiderült, már el­hiszi. A bíróság meghallgatta az áldozat rokonait - lányát és unokáját is, utóbbinak a vádlott hosszú évekig élettársa volt -, akik megtörtén beszéltek az esetről. Elmondták: nem volt fel­hőtlen az idős asszony és fia kapcsolata, főleg a férfi alkohol­függősége miatt, de tettlegessé- gig sose fajultak a dolgok. Az első tárgyalási nap végén egy mondat erejéig a várdai ket­tős gyilkosság is szóba került. Ennek kapcsán a vádlott - aki egyébként mindvégig rezzenés­telen arccal hallgatta végig az el­hangzottakat, és megdöbbentő tárgyilagossággal, érzelemmen­tesen beszélt a brutális cselek­ményekről - újabb megjegyzést tett Elmondta: a két idős ember halálát ő okozta, ezt mindvégig el Is ismerte, és részletesen el­mondta, hogyan ölte meg őket. Az is igaz, hogy megmosakodott, megborotválkozott, hiszen ak­kor már egy hónapja bujkált. De az nem igaz, hogy levest főzött magának, és azt megette. A következő tárgyalási na­pon, holnap a várdai kettős gyil­kosság ügye kerül a bíróság elé. Szinte bizonyos, hogy - elsősor­ban a felmerült új adatok miatt - nem lesz ítélet, és a bíróság legfeljebb novemberben dönt a vádlott sorsáról. 4 k « t televiz . ; [ 1^— jp | 5.30 WS Teleshop | 6.00 Alexandra pódium © 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte | 6^00 Lety, a csúnya lány | 5.35 Gazdakör j 6.00 Mesél a sivatag íQ 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.25 Tények reggel 9.00 Max, a zsaru © 9.00 Zöld Egyetem 7.00 Ally McBeal © 6.00 Reggel a Dunán 7.00 Clipperton, J 9.00 Csak csajok 7.00 Mokka (portugál krimisor. - 52/25.) 9.25 Fűben, fában, avagy 8.00 Vészhelyzet © 8.05 Heuréka! (ismétlés) a rejtelmes sziget M 10.05 Top Shop 9.00 Jóban Rosszban © 10.05 Bűvölet© a NSA és a homoktövis 9.00 Gyilkos sorok© 8.30 Esélyegyenlőség 8.10 Doktorológia Leslie J 11.15 Receptklub 9.25 Stahl konyhája (olasz sorozat-54/44.) 51' 10.10 Hrvatska krónika (amerikai krimisorozat) 9.00 Carlo és vendégei Nielsen módra (9-10.) ,H 11.25 Mozimatiné 9.40 Kvízié délelőtt 11.05 Vágom a pasid! © 10.35 Ecranul nostru 10.05 Dowlingatya nyomoz 9.30 Bűvölet (ismétlés) © 9.10 Donna játszóháza Paca úr kalandjai © 10.20 Teleshop (angol sorozat -19/8.) 52' 11.05 Kárpát expressz (amerikai krimisorozat) © 10.30 Családbarát (ismétlés) 10.20 Űrkutatás (3-4.) W (lengyel kalandfilm, 2001) 11.30 Kvízié - telefonos játék 12.00 Híradó délben 11.30 Átjáró 11.05 A nagy házalakítás ® 11.30 Kívánságkosár 11.35 Guruló büfé (19-20.) 13.20 Disney-rajzfilm 12.15 A sötét angyal bosszúja 12.20 Eurotaxi (ismétlés) 12.15 Záróra 12.05 Monk 14.00 Híradó 12.35 Doktorológia 2! 13.50 06-91-334-455 (amerikai akciófilm, 2004) 12.50 Sorstársak 13.00 Info-generáció - Húgos nyomozó © 14.10 Duna tér Leslie Nielsen módra © 15.10 Receptklub 13.45 Az ügyosztály © 13.20 Tiszta kvíz 13.30 Árak és energia © 13.10 Halálbiztos diagnózis 14.25 Kézjegy (ismétlés) 13.35 Regélő kövek H 15.25 A fejvadász © 14.45 Dokik© 13.50 Körzeti magazinok 13.55 Pestbeszéd (amerikai krimisorozat) © 15.10 Lovas nomádok utódai Déloszi mozgolódások M j (amerikai akciófilm-sorozat) 15.20 Zoito© 14.50 Fórum - a szigorodó 14.20 Kvartett 14.15 Gyilkos sorok© ; (magyarsorozat-10/10.) Delfoi - a gög világa k4 16.25 Kaméleon © (am.-kolumbiai filmsor.) fogyasztóvédelemről 14.45 Ho Si Minh útja 15.20 Szívek szállodája 15.45 Négyzetméter 14.45 Az ötezer éves India 'W 17.25 Mónika 16.20 Joshi Bharat © 15.35 Ablak 15.40 Felkiáltójel © (amerikai sorozat -1.)© 16.25 Váratlan utazás Szabadság© Q - A kibeszéiőshow © (talkshow) 16.15 Kárpát expressz 15.50 A világörökség 16.20 Jó barátok © (kanadai sorozat-57.) 47' 15.50 Finnyások farmja © 18.30 Híradó Esti kiadás # 17.25 Cápák © 17.10 Egy lépés előre © 16.25 Liliputi Mimikri (3/3.) 16.55 A nagy házalakítás © 17.15 Mese 16.50 Bili ­19.05 Vacsoracsata © Játékos kvízműsor (spanyol sorozat - 62/20.) 16.55 Múzeumtúra 18.00 Smallville © 17.30 Duna tér Sydney szakácsa Gasztroreality 18.30 Tények ® 18.05 Tiszta kvíz 17.25 Drága doktor úr © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.40 Kikötő 17.55 Clipperton, 20.00 Fókusz© 19.10 Jóban Rosszban Csak tudni kell! (olasz vígjátéksor.-52/14.) 19.00 Monk 18.00 Híróra a rejtelmes sziget W i Közszolgálati magazin j (magyar sorozat) © (1) 18.35 Te szent ég! © 18.20 Mestersége színész - Flúgos nyomozó © 19.00 Labdarúgó-mérkőzés A szulák szigete Pjj 20.35 Barátok közt 19.40 Aktív© (német sorozat-13/13.) Kállai Ferenc (amerikai krimisorozat) Kecskeméti TE-ERECO- A hódítók Cfl (magyar sorozat)© © 20.15 Hal a tortán © 19.28 Föld Tv 19.20 Esti mese 20.00 Bár2.0© DVSC-TEVA 19.05 Kettészelt városok u Közben: Hírek Vendégváró valóságshow 19.30 Híradó este 19.35 Dogstar, az ebbusz (interaktív valóságshow) 21.00 A dibleyi lelkész Le Havre: város a rakparton 21.15 CSI - Miami 21.20 Gyilkos szerelem 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.00 Sötét jóslat (26/20.) © 20.40 Jó barátok © (angol sorozat-13/10.) © 19.20 Richard, a világjáró helyszínelők© (amerikai-német krimi, 20.10 Dávid Nolande © 20.30 Híradó este. Sport (amerikai vígjátéksorozat) Fsz.: Dawn French, 20.20 Zöld energia (amerikai krimisorozat) 2006)98 © (francia krimisor. -6/4.) 20.55 Menő Manó 21.05 CSI-A helyszínelők GaryWaldhorn 21.30 Űrkutatás (3-4.) 22.10 Gyilkos elmék© 23.25 Holló-Út a mennyországba 21.10 Presszó © HD 21.00 Szép remények © 22.05 A férfi fán terem © 21.45 Híróra 22.40 Haditerv (18.) © J (amerikai krimisorozat) (kanadai sorozat) © (magyarsorozat-12/1.) (angol sorozat-4/1.) 49' (amerikai vígjátéksorozat) 22.35 Leszámolás Denverben © Különleges műveletek M Utána: Hírek 0.25 Tények este 22.10 Péntek este 21.50 A gonosz érintése 23.05 Halálos barátság (amerikai krimi, 1995) 111' 23.45 Ki hitte volna? (■jj 23.20 A főnök® 1.00 A szerencse városa 22.45 Múlt-kor © (am. film, 1958) 111'© (amerikai thriller) © 0.25 Kikötő -Esti kiadás© ^ (amerikai krimisorozat) (amerikai krimi, 2000) © 23.15 Hírek. Időjárás 23.45 Kultúrház 1.05 CSI j (ismétlés) Bűnügyi laboratórium 0.15 Reflektor © 2.35 Vak igazság © 23.25 A lepkegyűjtő ® 0.30 Nap-nyugta - A helyszínelők ® 1.00 Híradó 0.50 A Goidén Gate híd titkai 0.35 IttHONv (amerikai krimisorozat) (angol-am. thriller, 1965) 3.05 Bűvölet (amerikai krimisorozat) © (ismétlés) (dokumentumfilm) 09 I líIllír iir ] MAm 5 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Re- 13.50 Többet ésszel! 16.25 Együtt a bizton- 18.00 Különjárat Rockshow. 1830 Virágzó 830 Extrémsport-magazin 9.00 Snooker 8.45 Angol labdarúgás. 11.45 Spanyol labda- 6.00 A pék 735 Híd Terabithia földjére 9.00 13.00 Halálzóna. 14.00 A legnehezebb porters. 1430 Sziluett. 1530 Zöldövezet. Ságért! 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Magyarország. 19.00 Épi-Tech magazin. 1930 1200 Labdarúgás 13.00 Snooker 16.00 fentsz rúgás. 14.15 Olasz labdarúgás. 15.15 Milán Családi bűnbanda 10.30 Producerek 12.40 munkák. 1530 Hogyan készült? 16.00 Pisz­'jí 16.05 Ingatlanpiac. 1630 Barangoló. 1730 Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egye- A liliomlány (amerikai-mexikói sorozat). 2030 18.00Labdarúgásl8.15Teniszl9.15Snook- Tv. 15.45 MKB Heti nelyzet. 16.45 Spanyol Télapu 3. - A szánbitorló 14.10 Marakodó kos munkák. 17.00 Állítólag 18.00 Újjáé­Híradó. 1730Széles út 18.05 Keresztmetszet nesbeszéd.20.00Párshow.21.00Azember, Hírháló. 21.00 Amikor leszáll az éj (amerikai er 20.45 Szerdai válogatás 20.55 lovaglás labdarúgás. 17.45 Női kosárlabda. 19.45 mozisok 15.45 Aguamarine 1730 A király prtök. 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan *2 19.00 Híradó. 1930 Ősök tere. 20.05 Péntek akiottsevolt(angol-am.krimi,2001).2255 film). 23.00 A liliomlány. 24.00 Amerikai sza- 2135 Ríders Club 22.00 Golf 2330 Golfklub Fullkontakt-magazin. 20.00 Nói kosárlabda. összes embere 1935 Született lúzer 20.00 készült?21.00Veszélyesversengés.22.00 K 8.2LOOHíradó21.2130CélpontTényfeftá- Késő esti híradó. 23.05 Világkép. 23.15 muráj. 230 Hírháló. 230 Bencze-sbow. 3.00 2335Vitorlázás 23.50Jachtklub 23.55 Szer- MiZo Pécs 2010-ZKK Praha. 22.00 Motor- Zeneésszöveg21.40V,mintvérbosszú23.50 SmashLáb. 23.00 Futballhuligánok. 24.00 O ió műsor. 2205Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8. 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! Különjárat 330 Műveltség kvíz. dai válogatás2430 Olimpiai magazin sportl. 2230 EntemetGolfTv. 23.00 Rögbi. Rés a pajzson 135 Zene és szöveg RossKemp Afganisztánban. KAPÓS BOGIAK MARCALI 91.2 ENJOY KAPOSVÁk“Ü| 88.0 N-JOY MARCAL^H MR2 PETOFIRÁSÍO^BI MRl KOSSUTHRaSÍO^BÍ 08.00 Képújság 17.00 NÓVUM-A jövő zálo- Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali híradó 19.10 Sporthíradó ism. 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel 6.00 Óránként: Hírek, időjárás 6.03 Zene Óránként Hírek 430 Határok nélkül 5.00 Ha­ga 2.-tudományosismerettel], műsor 1730 közérdekű információkkal 19.00 Híradó 1935 Mi Somogyiak - Megye Tv műsora kapcsolatos információkkal, időjárásjelen- kapcsolatos információkkal, idójárásjelen- ébredéshez: 6.30 Hírpercek. Félóránként jnal - Táj 6.00 180 perc 8.40 merítés 9.00 vQ Mindentudás Egyeteme 15. r.: Sótonyi Péter 1930 Géniusz-kulturális magazin 19.45 Re- 2030 Hírháló21.00Tűzvonalban -am. akc.f. téssel, közérdekű közleményekkel 06.00 En- téssel, közérdekű közleményekkel 06.00 En- hírek9.02 Sporthírek 10.03Zene munkához Napközben 11.05 Élhetővilág 12.01 Krónika NI Tamás állatorvos, anatómus 1830 Fejezetek jtjelek, ism. 20.10 Híradó 20.40 Mindentudás 23.00 A liliomlány - amerikai-mexikói film- joy Reggel 10.00 FM kommandó 15.00 Dé- joy Reggel 10.00 FM kommandó 15.00 Dé- 11.02, 13.02, 15.02 Sporthírek - Rövid 1230 Magánhangzó 13.04 Rádiószínház 0 Magyarország közlekedéstörténetéből 6.: A Egyeteme 2130 Ismétlések reggelig sorozat 24.00 Gyilkos megszállottság- lutáni Koktél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 lutáni Koktél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 összefoglalók, hírek a napi eseményekről 1330 A református egyház félórája 14.05 Ar­'££| városi közlekedés kezdetei 18.59 Kaposvári amerikai thriller Hírösszefoglaló 20.00 Zenegép Hírösszefoglaló 20.00 Zenegép 14.03 Zene tanuláshoz 18.03 Zene cvonások 14.35 Tér-idő 18.03 Parlamenti Dé séta 19.00 Kapospont 19.20 Kapós Sport ■■■■■^ olvasáshoz 19.02; Sporthírek- Rövid össze ütköző 1&15 Magánhangzó 1830 Határok 1930 Géniusz 19.59 Kaposvári séta 20.00 * Y..................... 7. ...............................................................................r.?r..Y" .......................................................................foglalók, hírek a napi eseményekről 20.00 nélkül 19.05 Sportvilág 19.40 Debussy: Gy­| Kapospont ism. 2030 Hírháló 21.00 Tűzvon- 19.00 Híradó 1930 Géniusz-kulturális mag- 16.30 Hírek, időjárás, információk, doku- 17.00 Hálózat Tv műsora 2030 Hírháló-az 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- Hírek, időjárás és közlekedés 22.00 Kultúr ermekkuckó 19.52 Mese 20.04 Rádiószínház ! alban-amerikai akciófilm 23.00 Kapós Króni- azin 19.45 Rejtjelek, ism. 20.10 Híradó 20.40 mentum- és ismeretterjesztő kisfilmek, ország híreivel 21.00 Tűzvonalban-amerikai sic Délután 17.00 Zenevonat 20.00 fitnesz 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 21.04A naptörténetei 2235 Esti beszélgetés I ka: Kaposvári séta, Kapospont Kapós Sport Mindentudás Egyeteme 2130 Ismétlések sorozatok 21.00 Esti film akciófilm Táskarádió Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás I 23.04Arcvonások2334Tér-idö0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom