Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-01 / 230. szám

6 GAZDASÁG 2008. OKTÓBER L, SZERDA GKI: 3 százalékkal bővül a magyar gazdaság JÖVŐRE HÁROM SZÁZALÉKKAL bővül a GDP, a gazdaság visszaáll egy lényegében egyensúlyi, az unió kon­junktúrájával szinkronban lévő, de még csak gyenge­közepes dinamikájú pályára - áll a GKI Gazdaságkutató előrejelzésében. Az összesí­tés szerint az infláció 4,2 százalékra fog csökkenni. Nőttek az ipari termelői árak az ipar belföldi értékesíté­si árai augusztusban az elő­ző hónaphoz képest 0,1 szá­zalékkal, a tavaly augusztu­sival összehasonlítva 12,9 százalékkal nőttek - közölte a KSH. Az ipari termelői árak az előző havinál 0,7 százalékkal, az egy évvel korábbinál pedig 3,2 száza­lékkal voltak magasabbak. Hiába küldi nekünk a pénzt az unió szinte semmit nem javí­tottak a magyar gazdaság helyzetén az elmúlt négy évben az uniós pénzek - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Mind­emellett Parragh szerint a kiigazítással több mint négyszázmilliárdot vett ki a politika a gazdaságból. mogatja. A BUX-index 2008. szeptember 30-án NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) VaRoüás (%) Millió Ft' GSPARK 1080 +5,16 2,28 Fotex 534 +4,70 80,77 MÓL 15 540 +4,29 11036 Richter 31135 +3,43 5484 TVK 4235 +2,54 9,72 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény IMsóérfFt) Változás (%J Millió Ft AAA 1.35-6,89 2,47 Danubius 5730-3,20 17,09 Synergon 650-2,69 54,61 ORC 4390-2,44 2,23 OTP 6110-2,42 22 577 A BUX-index az elmúlt napokban 19200 i* öbl 13 iáürr 18 400 18000 17 finn 18437 18579 18714 17200 16800 ­port/ 09.22 09.23 09.24 09.25 09.26 09.29 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. szeptember 30-án. €/Ft $/Ft CHF/Ft f t f «■ 243,17 \ 169,15 154,01 +0,64 Ft +0,19 Ft +1,09 Ft Elbukott a „pénzügyi szocializmus" hír & háttér Új bankmentő csomag az amerikai képviselő | - Ideges Wall Street 1; Nagy a program * társadalmi elutasítottsága Amerikában- Miként viszonyul az amerikai társadalom a pénzügyi mentő­programhoz? - kérdeztük Magyarics Tamást, a külügyi intézet Amerika-szakértőjét- Nagy az elutasítottsága. A csomag a köztudatba büntetés­ként kúszott át, amelyet az átlag­emberre rónak ki a bankok helyett.- Tisztában van az átlag­amerikai azzal, hogy mi folyik körülötte?- Nagyon kevesen látnak en­nek a történetnek a mélyére, ami persze nem feltétlenül az ál­lampolgárok hibája. Az utca em­berét az elmúlt évtizedek alatt leszoktatták arról, hogy bármi iránt is túlzottan érdeklődjön. Amerikában az élet szinte bár­mely területére igaz, hogy az emberek egy „könnyen emészt­hető menüt” kapnak a szájukba. A pánik volt az úr az elmúlt napokban a piacokon, becslések szerint az amerikai részvénytulajdonosok 1500 milliárd dollárt buktak a zuhanáson Elbukott az elmúlt nyolc­van év legnagyobb gazda­sági válságát megelőzni hivatott amerikai pénz­ügyi mentőcsomag. Molnár Sándor Pánik, pánik, pánik. Világszerte óriási ijedelmet váltott ki a be­fektetőkből, hogy helyi idő sze­rint hétfő délutáni ülésén az amerikai képviselőház leszavaz­ta a Bush-kormánynak a pénz­ügyi rendszer megmentésére ki­dolgozott 700 milliárd dolláros mentőcsomagját. A szavazást követően zuhanórepülésbe kezd­tek a részvénypiacok, a New York-i tőzsde történetének egyik legnagyobb esését produkálta. Keddre ugyanakkor csitulni kez­dett a pánik, Európa piacai így megúszták kisebb eséssel. A képviselőházi vétó meg­nehezíti ugyan a pénzügyi rend­szer megmentésén fáradozók dolgát, ám a csomag elfogadását nem fogja megakadályozni - vé­lik az elemzők. És valóban: Bush elnök keddi beszédében bejelen­tette, hogy megkezdték egy újabb csomag összeállítását. A tervek szerint az új pénzügyi mentőövről még a héten sza­vazna a képviselőház. Nincs más választása Ameri­kának, mint a csomag elfogadá­sa, különben az 1929-32-es gaz­dasági válsághoz hasonló krízis­be csúszhat a világ - vélik a köz­gazdászok. Egyelőre ugyanis a válság nem érte el a reálszférát, vagyis a gazdaság pénzügyi vál­lalatokon kívüli részét, ám ha az amerikai bankrendszert nem sikerül talpra állítani, ez csak hónapok kérdése. Az amerikai gazdaság mély, akár hosszú éve­kig elhúzódó válsága lenne az eredmény, ami viszont az egész világon éreztetné hatását. A be­fektetői bizalom világszerte ösz­szűk sávban, 239 és 244 kö­zött ingadozott az elmúlt egy héten a forint euróval szembeni árfolyama, és még a legvész­terhesebb napokon sem produ­kált jelentős esést. Az elemzők szerint a meglepő stabilitás mögött az áll, hogy a pénzügyi szeomlana, a lakossági meg­takarítások elértéktelenedné­nek, a kis gazdaságok (így a ma­gyar) valutái zuhanórepülésbe kezdenének, lakossági hitelek milliói dőlnének be, a munka- nélküliség megugrana, és a fo­lyamat eredményeként emberek százmilliói szegényednének el. Nem véletlen hát, hogy az el­múlt napokban az Európai Unió vezetői sorra arra kérték Bush elnököt, hogy verje át a törvény- hozáson a csomagot. Tettekkel is bizonyít az európai politika, míg hétfőn a Bradford&Bingley brit, a Fortis belga-holland, va­lamint a Hypo Reál Estate német pénzintézetet mentették meg, tegnap a belga-francia Dexiá- nak nyúltak a hóna alá. válság kisöpörte a kelet-közép- európai térség devizapiacairól a spekulánsokat, akik „pilla­natnyilag saját sebeik nyalo- gatásával vannak elfoglalva”. A szakértői várakozások szerint a stabilitás az év végéig biztosan kitart. A krízis ellenére meglepően stabil maradt a forint A londoni tőzsde indexének alakulása az elmúlt egy évben 2007. 2008. 2008. 2008. szept. jan. máj. szept- Miért mondott nemet a képvi­selőház az állami beavatkozásra?- Az 1929-32-es nagy válsá­got megoldó gazdasági élénkítő program, a New Deal után ez lenne a második legnagyobb mértékű állami beavatkozás a gazdaságba az amerikai történe­lemben. Ez természetesen sok republikánus politikust elriaszt, hiszen Amerika mindig is a sza­bad piac, a kicsi állam hazája­ként hirdette magát. Sokan attól is félnek, hogy a csomag révén az amerikai kormányzat túl nagy beleszólást kapna a gazda­ság dolgaiba. A New York-i tőzsde indexének alakulása az elmúlt egy évben 15000 14 500 14 000 13 500 13 000 12 500 12 000 11500 11000 10 500 10000 2007. 2008. 2008. 2008. szept. jan. máj. szept.- De a demokraták közül is sokan szavaztak nemmel.- Valóban, részükről ez egy­fajta politikai taktikázás. A vál­ság kirobbanását követően Ba­rack Obama, a demokraták el­nökjelöltje jó pár százalékkal el­húzott republikánus ellenlába­sa, John McCain mellett, a szava­zók szerint ugyanis a krízist in­kább a demokraták tudnák meg­oldani. Furcsán hangzik, de a de­mokratáknak nem érdekük a gyors kilábalás a válságból, hiszen amíg fennáll a krízis, nagyobbak a nyerési esélyeik. „Elég volt! Átvertek minket, ellopták a pénzünket!" Nyolc év kellett a piramisjáték összeomlásához Nyakló nélküli hitelezés, ala­csony kamatok, halasztott tör­lesztés - ezek azok az elemek, amelyek elvezettek az elmúlt nyolcvan év legnagyobb pénz­ügyi válságához. A tőzsdék 2000-es összeomlását köve­tően az amerikai jegybank rendkívül alacsony szintre szállította le a kamatot azzal a céllal, hogy újraélessze a gazdaságot. Ez sikerült is. Az alacsony kamatok ugyan­akkor eladósodásra csábítot­ták az amúgy is igen hiteléhes amerikaiakat. A játékban a bankok is részt vettek, szinte bárkinek önerő nélkül osztot­ták a jelzáloghiteleket, akár hároméves halasztott törlesz­téssel. Mindez működött is, amíg az adósok bírták a tör­lesztést, és amíg az ingatlan- piacon felfelé mentek az árak. Az össznépi piramisjátékhoz az állam is asszisztált, amely a piaci liberalizáció nevében rendkívüli mértékben fellazí­totta a hitelezési szabályokat. Elméleti közgazdászok szerint azonban a mostani válság megmutatta, hogy nem lehet teljesen elengedni a pénzügyi rendszer kezét, igenis szükség van állami beavatkozásra, szabályozásra. Sokan ezért már egy korszak lezárultáról beszélnek, szerintük a 70-es évek közepe óta tartó libera­lizációs trend végéhez értünk. Mindennek várhatóan globá­lis szinten is hatása lesz, az államok erősebben fognak a piacba beavatkozni, lassulhat a piac mindenhatóságát hirdető privatizáció, és jó eséllyel béklyó kerül a nemzet­közi pénzmozgásokra. M. S. „Örülök, hogy elutasították a csomagot. Ne avatkozzon bele a kormányzat a gazda­ságba!” MAXINE, NEW YORK „Gratulálok a képviselőház­nak! Hűek maradtak a válasz­tóikhoz!” ACORN, ARIZONA „Elég volt! Csődbe jutottunk! Átvertek minket, ellopták a pénzünket. Elég volt!” JOE, NEW YORK „Az öcsém kivette az összes pénzét a bankból, miután ötezer dollárt már elbukott. Nem tudom, mit tegyek. ” SPENCE, WISCONSIN „Ez a vég kezdete. Köszönjük, republikánusok!” MARK, MASSACHUSETTS „Ez nem mentőcsomag, ez pluszjuttatás a bankároknak! Azoknak, akik az egészet okozták. ” DAVIS, OHIO „Még a szakértők sem látják át a válságot. Mit tegyünk mi, egyszerű emberek?” STEPHEN, KALIFORNIA „Nem hiszem, hogy lehetséges egészséges gazdaság úgy, hogy csak fogyasztunk, de nem termelünk, hogy mindent hitel­re vásárolunk. ” BOB, WASHINGTON „Kíváncsi vagyok, ki engedheti meg magának, hogy elússzon az összes megtakarítása, a nyugdíja, a háza, az autója. Meg kell állítani a válságot!” MELISSA, KALIFORNIA INTERNETES HOZZASZÓUSOK- Mekkora a valószínűsége, hogy az amerikaiak pánikolni kezdenek?- Kicsi. És ha ez be is követke­zik, akkor sem valószínű, hogy külföldre kezdik menekíteni a pénzüket Ehhez túl kényelmesek. Ráadásul nagyon erős bennük a patriotizmus, vagyis a végsőkig ki­tartanak hazájuk mellett ■ H. M. A Hfrsávpt a HSfsílliltli támogatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom