Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-21 / 247. szám

s. 12 PÁLYAVÁLASZTÁS SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 21., KEDD Névadójukra, Deák Ferencre emlékeztek a barcsi iskolások A futballrajongó mezőgazdász kaposvári egyetem Hamar megszerette a magyarokat a holland cserediák Színes kavalkáddal emlékeztek névadójukra Barcson, a Deák Fe­renc Általános Iskolában. Az idei Deák-napon is együtt ünnepel­ték a „haza bölcsének” születés­napját diákok és tanárok. Deák Ferencről már bizonyára töviről hegyire mindent tudnak a barcsi diákok, hiszen egy teljes héten keresztül versenyeztek és vetélkedtek egymással, tanára­ikkal és szüleikkel, hogy elnyer­jék a Deák-nap idézőjeles trófeá­it és a vele együtt járó dicsősé­get is. Voltak sportversenyek, is­meretterjesztő előadások és ve­télkedők is. ■ Futballban: tanárok­diákok 4-2- Hagyomány iskolánkban, hogy a Deák-napon kitüntetjük azokat a dolgozóinkat, akik lel­kiismeretes, magas színvonalú munkájukkal emelték az intéz­mény színvonalát - mondta Vízváriné Maronics Mária, az is­kola igazgatója. - Idén ketten ré­szesültek ebben az elismerés­ben: Bodnár Judit tanítónő már 27 éve dolgozik nálunk, és egye­bek mellett elsőként vállalta fel a hallássérült gyerekek integrá­ciós oktatását. A másik Deák­plakettet Kecskésné Agyag Mó­nika kapta 13 éves, aktív reál­szakos tanári munkájáért és gyermekcentrikus nevelési elve­rnek követéséért Ismeretlen országban, számára idegen nyelvte­rületen végzi kutatómun­káját egy holland cseredi­ák. A Kaposvári Egyetem hallgatója belátta: nem minden olyan, ahogy a neten írják, de megszeret­te Magyarországot. Meiszterics Eszter Finom a magyarok lángosa, csak jó lenne, ha többen beszélnének angolul. Ez a benyomása Mát Winkelmolennek, aki a holland Wageningeni Egyetemen tanul, amely Európa legrangosabb ag­ráregyeteme. A Kaposvári Egye­tem Babinszky László rektor ál­tal remek kapcsolatot tart fenn az intézménnyel, így több ma­gyar diák tanulhatott már az el­múlt években a holland iskolá­ban. A 22 éves fiú a takarmányo- zástani tanszéken végzi kutatá­sát ezekben a hónapokban, emészthetőséget vizsgál serté­sekkel, kis malacokkal. Halas Ve­ronika, a tanszék adjunktusa azt mondta: elhivatott, lelkes diák, komolyan érdekli, amit tanul. A holland egyetemista járt már Tata, Pécs, Budapest és Debre­cen környékén, ahol birtokokat nézett meg. Otthon családjával egy farmot működtetnek, és a hétvégeken besegít a gazdaság­ba. Mint mondta: a technológiai Érdekességek Hollandiában akad­nak olyan furcsaságok, mint például kevesen tisztelik a királynőt. Be- - atrix királynőben és a családjában sokan csak a hatalmat és a pénzt látják. Egy másik érde- , kesség, hogy a hollan­dok többsége nem tud­ja vagy csak nem ének­li a nemzeti himnuszt, hanem a megyei, tárté mányi himnuszt tekin­Mat Winkelmolen kellemes kisvárosnak tartja Kaposvárt felszereltség és az eljárások megegyeznek a két országban, csak nálunk jóval nagyobb a kü­lönbség farm és farm között. Vagy nagyon modern és fejlett, vagy elavult, míg a hollandok­nál nagyjából hasonló a színvo­nal. Az egyetem Campusában re­mekül érzi magát, csak az étke­zési szokásokat furcsállja. El­mondása szerint ugyanis náluk, a wageningeni kollégiumban egy-egy emelet lakói együtt főz­nek, vagy beosztják, melyik na­pon ki készíti el a vacsorát, míg itt mindenki azt eszi, amit vásá­rol magának, nincs közös főzés. Az egyetem modern technológi­ai felszereltségét, az oktatási rendszer bolognai folyamathoz való kapcsolódását és a gondo­zott környezetet dicsérte. Csak azt sajnálja, hogy szerinte keve­sen beszélnek angolul. Ám azt elismerte, hogy ennek ellenére mindent megtesznek a nyelvi korlátok legyőzéséért a magya­rok, akár kézzel-lábbal is, min­denben a segítségére vannak, di­ákok és a tanárok egyaránt. Mát Winkelmolen Kapós várt kellemes kis városnak tartja, de nehezen szokta meg, hogy az üzletek jóval korábban zárnak, mint Hollandiában. Azt is öröm­mel nyugtázta, hogy csupa új autót lát, ugyanis úgy képzelte, hogy a lengyelekhez hasonló­an 10-15 éves csotrogányokkal jár a legtöbb magyar. Örömére diáktársai bevették az egyetemi futballcsapatba. Ott volt a legutóbbi Rákóczi- MTK meccsen is. Országáról azt mesélte, hogy nem érti, miért jut mindenki­nek az eszébe elsőre a drog, mert szerinte ez csak a nagy vá­rosokban, főleg Amszterdam­ban megszokott, és csak egyes' politikai pártok támogatják a legalizálását, de alapvetően nem úgy kell elképzelni, hogy bárki bárhol szívja a füves cigit, ahol épp kedve szottyan hozzá. Mint mondta: Hollandia a szabadság országa, ahol törvé­nyes az eutanázia és elfogadott a melegek házassága, talán ezért is választja annyiféle nép­csoport otthonául. Törökök, ma­rokkóiak, indonéziaiak, szuri- námiak, lengyelek, afgánok, irániak és szomáliaiak is élnek Hollandiában. A holland egyébként befoga­dó nép, csak annyit várnának el, hogy valamennyire alkal­mazkodjanak a bevándorlók, például tanulják meg a nyelvet, ha már ott élnek. Erre azonban csak kevesen hajlandóak, ez pe­dig feszültséget szül. És ha már a nyelvtanulásról esik szó: Mát két röpke hónap alatt bizony nem sokat tanult még meg magyarul, de a gya­korlat végére biztosan elsajátít egy-egy ízes magyar kifejezést kaposvári barátaitól. HIRDETÉS / i < t „Szeress meg minket koromfeketének, hófehérnek bárki megszeret!" ..-.........._ A NAGYBAJOMI B ^nKO LPING / KATOLIKUS SZAKISKOLA B ,_X ÉS KOLLÉGIUM 7561 Nagybajom, Templom u. 5. Tel.: 82/356-052; 20/984-2130 várja a jelentkezőket szeptemberben induló 9. osztályába és szakképzési évfolyamra. • Egész napos (8-17 hl foglalkozást rend • Emberileg és szakmailag elkötelezett nevelőtestület szerető, elfogadó, bizalomteli légkör • Valódi, személyre szóié törődés és felelősségvállalás • Keresztény értékrenden nyugvó, határozott, de szeretetteljes nevelés • Sajátos nevelési igényű, tanulási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatalok szakszerű nevelése • Kollégiumi elhelyezés • Szakképzés kiscsoportos tormában, iskolai tanműhelyben: pék-cukrász, lestő, kőműves, épületasztalos, szerkezetlakatss szakmákban • Szakközépiskolai, érettségire felkészítő 9. osztály is indul! www.kolpingnagybajom.hu A Kaposvári Egyetem Nyílt Napot hirdet az alábbi időpontokban: Művészeti Főiskolai Kar: 2008. november 15. Pedagógiai Főiskolai Kar: 2008. november 22. Gazdaságtudományi Kar: 2008. november 29. Állattudományi Kar: 2008. december 6. Egyetemi Nyílt Nap: 2009. január 10. 2009. január 31. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Részletek a weboldatunkon: www.ke.hu NOSZLOPY GÁSPÁR KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosító: 034Í67 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 2. Tel.: 82/420-526, 416-830 Tel./fax: 82/415-233 E-mail: mail@kozgaz.ngkszki.hu • www.ngkszki.hu Intézmény vezetője: Keczeli László igazgató Pályaválasztási felelős neve: Vég József ig.h. 12E3ÍKKS: 10-es kód (4+1 év i informatikai ágazat gazdasági informatikus) i 20-as kód (4+1 év közgazdasági ágazat pénzügyi számviteli ügyintéző) 40-es kód (4+1 év külkereskedelmi ágazat külkereskedelmi üzletkötői 50-es kód 14+1 év Igazgatási-ügyviteli ágazat ügyintéző titkár) 60-as kód (5+1 év magyar német két tanítási nyelvű ágazat külkereskedelmi üzletkötői Központi felvételi minden ágazaton van! A nyűt nap Időpontja: 2008. november 5. 9 óra A kizponli felvételi vizsga időpontjai: 2009. január 24.10 óra. 2009. január 29.14 óra A Zichy Mihály iparművészeti, Ruhaipari Szakképző iskola és Kollégium (7400 Kaposvár. Szántó u. 11. Telefon: 82/527-345) szakközépiskolai, szakiskolai képzései a 2008/2009-es tanévben 8. osztályt végzetteknek. SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS: Iparművészeti (5 éves, párhuzamos képzés):- alkalmazott grafikus, textilrajzoló- és modelltervező asszisztens, keramikus, textilműves- alkalmazott fotográfus (új szak), díszítő szobrász (új szak) rajzi alkalmassági felvételi vizsga van Humán általános szakközépiskola (4 éves képzés): (új képzés) felvételi vizsga nincs SZAKISKOLAI KÉPZÉS (3 ÉVES KÉPZÉS):-10. évfolyam elvégzése után női szabó, fodrász Nyílt nap Időpontja: 2008. november 29. (szombat) 10 óra Érettségi utáni képzésben:- alkalmazott grafikus- ruhaipari technikus- fodrász, kozmetikus- mozgóképi animáció készítő (új szak)- textilrajzoló- és modelltervező asszisztens (új szak) /- divat- és stílustervezö asszisztens (új szak) • Mátyás Király Gimnázium OM azonosító: 034145 Fonyód, Hunyadi J. u. 3. Telefon/fax: 85 ! 561960 Igazgató: Bántó Zsuzsanna GIMNÁZIUM Induló osztályok száma: 5 Képzési idő :4 év, nyelvi előkészítő csoportokban tanulóknak 5 év. Speciális tagozatok 01 - általános tanterv szerinti oktatás 02 - emelt szintű német nyelvoktatás (kezdő és középhaladó) 03 - emelt szintű angol nyelvoktatás (kezdő és középhaladó) 04 - emelt szintű matematika oktatás (emeltórás angol nyelvvel) 05 - emelt szintű informatika oktatás (ECDL vizsgával) 06 - emelt szintű kémia - biológia oktatás 07 - nyelvi előkészítő évfolyam német nyelvi csopor 08 - nyelvi előkészítő évfolyam angol nyelvi csoport 09 - humán osztály Felvételi kérelmek elbírálása: Mindegyik tanulmányi területünkön a tanulmányi eredményeken kívül a központilag kiadott egységes, feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga eredményeit vesszük figyelembe (az általános tarrterv alapján folyó felkészítést nyújtó középfokú iskolák számára készített magyar nyelvi és matematika feladatlapok eredményeit vesszük figyelembe). A 06 tagozatra a tanulmányi eredményeken, továbbá a központilag kiadott egységes írásbeli vizsga eredményein kívül a helyben szervezett kémia-biológia szóbeli meghallgatás eredményeit vesszük figyelembe Nyílt napjaink: 2008. november 5. és 2008. december 1. 8 órától. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Bacsók György Szakképző Iskolája 8640 Fonyód, Béke u. 1. Pf.37. lí;"5?^BB Tel,:(85)363-311 (85)361-510 Fax: (85)360-686 www.bgyszi.sulinet.hu Igazgató: Zádori János Szakközépiskola: Híradásipari 4 + 2 képzés Kereskedelmi 4 + 2 képzés Felnőttek középiskolája intenzív nappali 2 éves képzés Szakképző: a 10. évfolyam után, 2 ill. 3 év Szakmák: - karosszérialakatos, géplakatos, vízvezeték-és készülékszerelő- villanyszerelő, számítógép-szerelő, karbantartó, hűtő-és klímaszerelő, elektronikai műszerész- Ács-álványozó, kőműves, festö- mázoló és tapétázó, hidegborkoló- Ruházati eladó, műszaki cikk eladó, élelmiszer és vegyiáru eladó. Nyílt nap: december 8-9. 8.00. Kollégiumi helyet biztosítunk. Felvételi vizsga nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom