Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-18 / 245. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 18., SZOMBAT RIPORT 13 Múlandó a barátság, s nem divat a viszlát előzetesház A börtönben a legrosszabbak az ünnepek, ilyenkor hiányzik legjobban a család a raboknak- Robbanószer, szúró- vagy vágóeszköz, egyéb fegyver? - érdeklődik a kapus, miközben szorgalmasan kitöltögeti a bebocsátásunkhoz elengedhetetlen papírokat. A belső zsebből előkerül egy bicska, megy rögtön egy kis- szekrénybe a korábban elkért telefonokkal. Vas András Úgy negyedóra múltán megkapjuk a látogatókártyákat, elvileg mehetnénk, ám meg kell várnunk, míg kísérőnk megérkezik. Az őrt láthatóan nem izgatja különösebben türelmeüenségünk, meglehetősen ritkán fordul elő, hogy valaki nagyon be akarna jutni az épületbe. Kifelé annál többen kívánkoznak... Átmegyünk a fémdetektoros kapun, nyílik, majd becsapódik mögöttünk a vasajtó, önkéntelenül összerezzenünk. Pedig ez csak a kaposvári börtön folyosója, az igazán zárt világtól még két nagy rács választ el. Ez még itt csak egy áüagos munkahely, kóla- és kávéautomatával, dől-; guk után siető bv-sekkel. Persze a vastag rácsok azért jelzésérté- kűek. Zsilipkapun jutunk be a körletbe, rögtön két, tenyérrel a falnak támaszkodó fiatal férfibe botlunk. Egyikükön tréningalsó és póló, a másik farmerben és trikóban feszít - mindketten előzetesek, akik még hordhatják civil ruháikat. Egykedvűen tűrik a motozást, hozzászokhattak, naponta többször is átesnek hasonló procedúrán.- A Somogy Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet legfőbb feladata az előzetes letartóztatásokkal összefüggőteendők végrehajtása - kezd bele Péter Ildikó bv-őrnagy -, ami azt jelenti, hogy a fogvatartottak többsége csak ideiglenesen tartózkodik nálunk. Amint jogerős ítéletet szabnak ki rájuk, elszállítják őket egy letöltő intézetbe. Nálunk jórészt csak azok és annyian maradnak, akiknek munkalehetőséget tudunk biztosítani. Hivatalosan 129 fő a börtön befogadóképessége, ám mostanában a létszám 190 és 210 között ingadozik - a jelenség nem egyedi, több helyen nagy a zsúfoltság, 150-170 százalékos telítettség is előfordul. Az előzetesek többsége somogyi, akik közül jogerős ítélettel csak a foglalkoztatottak vagy a kisítélete- sek maradhatnak. A többiek általában a lakhelyükhöz legközelebb eső, fokozatuknak megfelelő letöltő intézetbe kerülnek.- A somogyiak közül többen Baracskára vagy az új szombat- helyi országos bv-intézetbe kerülnek - folytatja Péter Ildikó. - Lehetőség szerint figyelembe veszik az elítélt kérését, hová akar kerülni. A Kaposváron maradók általában az 1-5 évnyi szabadság- vesztésre ítéltek közül kerülnek ki, a nagyítéletesek valamelyik nagy letöltőházban kötnek ki. A tapasztalatok szerint sokan szeretnék letölteni szabadságvesztésüket a Somogy megyei börtönben. Azt gondolnánk, csak vagyon elleni, esetleg gondatlanságból elkövetett bűncselekményesek maradhatnak, ám kiderül, akadnak erőszakos cselekmények miatt eh'téltek is.- Az is számít, mi az elítélt szakmája, tudjuk-e hasznosítani a munkahelyeinken - magyarázza a bv-őrnagy. - Asztalos, szakács, kőműves, hegesztő, villany- és vízvezeték-szerelő: ezek az úgynevezett intézetfenntartó szakmák; de foglalkoztatunk betanított és segédmunkásokat is. Olyanok is akadnak, akik külső munkahelyen dolgoznak. Ők kisebb bűntényesek, és enyhébb végrehajtási szabályozás (EVSZ - a szerző) alá tartoznak. Az EVSZ nagy dolognak számít a börtön falai között, az ilyen elítélt ugyanis rendszeresen haza is járhat a családjához. A többiek számára sem elérhe- teüen álom egy-egy családlátogatás: jutalomként kivételesen rövid tartamú eltávozást, esetenként kimaradást kaphatnak a jogerős rabok.- A jogerősökkel nincs sok gondunk - veszi át a szót Pintér Zsolt nevelő. - Nem mernek kockáztatni, hiszen könnyen elveszíthetik a kedvezményeiket, akár el is szállíthatják őket egy letöltő intézetbe. A dolgozói részen éppen emiatt elvétve akadnak fegyelemsértések. Nem úgy az előzeteseknél, akiknek a világa sokkal jobban emlékeztet a közvéleményben a börtönökről kialakult képre. Gyakoribb a rongálás, néha előfordul verekedés - szemérem elleni erőszak vagy kényszerítés ritkábban. Pontosabban ritkán. És nem is mindig derül ki...- Mert a fogvatartott nem jelenti, sokszor a társaitól félve, inkább csak külső jelek utalnak rá, hogy valami történt vele - mondja a nevelő. - Zárkózottabb lesz az illető, láthatóan nem szívesen vegyül a társaival. Ilyenkor megpróbáljuk kideríteni, mi történt, de nehezen nyílnak meg. Van, hogy csak annyit kérnek, személyes okokból hadd kerüljenek egy másik zárkába. Az Uyen kéréseket ekkora zsúfoltság mellett nem egyszerű teljesíteni. A kaposvári börtönben több mint harminc zárka található, a kis zárkák négyágyasak, de akad tizennégy személyes is. A zárkaajtók a dolgozó elítélt körletekben napközben nyitva vannak, a formaruhát, a „mákost” viselő elítéltek - a klasszikus csíkos egyenruhát 1979-ben vonták ki a forgalomból, egy ENSZ-hatá- rozat szerint ugyanis tilos az elítéltek megalázó megkülönböztetése - szabadon mozoghatnak a körletrészen.- Persze, itt is akadnak beszédes egyének - mosolyodik el Pintér Zsolt, amikor a besúgók, azaz vamzerek felől érdeklődünk. - Szerencsénkre... Közben elbúcsúzunk az őrnagytól, néhány elítélt ugyanis hajlandó velünk szóba állni, persze szigorúan névtelenségbe burkolózva, s a fotókon sem mutatják meg arcukat. Pintér Zsolt kíséretében kilépünk a börtönfolyosóra.- Riasztót kaptak? - szól utánunk Péter Ildikó. ■ Az őrt nem zavarja türelmetlenségünk, ritkán fordul elő, hogy valaki nagyon be akarna jutni az épületbe. Kifelé annál többen kívánkoznak... Becsapódik mögöttünk a vasajtó, önkéntelenül összerezzenünk. Alig néhány négyzetméter, az ablakon dupla rács, a zárka félhomályban Némüeg alábbhagyott maga- biztossággal indulunk útnak. Amikor az első zárka mellé érünk, bentről valaki iszonyatos erővel rávág az ajtóra. Önkéntelenül megugrunk.- Fejezzék be a kopogtatást! - dörren mögöttünk az egyik őr hangja, amitől azért elcsendesednek az előzetesek. Akik szemtől szemben roppant alázatosnak tűnnek. Kisebb csoport vonul el mellettünk, nagyokat köszönnek - a tisztelet persze elsősorban a nevelőnek szól. Pintér Zsolt hatodik éve dolgozik a börtönben, a túlzsúfoltság és egyik kollégája ideiglenes távolléte miatt jelenleg száz-száztíz rab tartozik a keze alá.- Mindenki más-más bánásmódot, hozzáállást igényel - avat be a szakmai titkokba. - Elképesztő sorsok, életek, gondok derülnek ki az évek során. A legnehezebb azonban a sikertelenséget volt megszokni. Elenyésző sikerélményben volt részem. A többség sajnos előbb- utóbb visszabukik. A lépcső felé irányít bennünket, közben újabb és újabb csoportok mellett megyünk el. Első ránézésre megállapítható, meglehetősen sok a roma a fogvatartottak között - hivatalos statisztika persze nincs, de kétharmaduk vélhetően cigány származású. A többség nyolc általánost vagy még annyit sem végzett, de azért akad egy-két diplomás is. Utóbbiak használják leginkább a könyvtárt, de a többi is szívesen betér akár számítógé- pezni is. Az udvaron a lábtenisz és az erősítés dívik, sétára három körbeszögesdrótozott területen nyílik lehetőség naponta egy órát. Persze nem kötelező, de időtöltésnek megteszi. Az emeleten a fal mellett éppen levegőzésről érkező előzetesekbe botlunk - Főnök, nyomjon egy képet, szólítja meg egyikük a fotós kollégát, de aztán a nevelő szemvillantására visszaáll a sorba... -, őr kísérte őket vissza a zárkájukba. A bv-s egy pillanatra sem fordít hátat a csoportnak, óvatosan nyitja a zárkaajtót is. Szélesre tárja, s csak azután lép be hogy felmérte, senki sem bújt el, mindenki látható. Mi a szomszéd zárkába kapunk bebocsátást Alig néhány négyzetméter, négy apró szekrény, kis asztalka, négy stoki, a falon tévé - mindenhová jut, leköti az elítélteket, könnyebb az őrök dolga -, az ablakon dupla rács, a zárkában félhomály - igaz a nóta, a börtön ablakába soha nem süt be a nap... A két emeletes ágy miatt szinte semmi hely, viszont a vécé külön helyiségben van. Benyitunk, s cigarettaszag csapja meg az orrunkat.- Néha rágyújtunk - mondja Sz., az egyik eh'télt. Két év nyolc hónapot kapott kábellopásért. Nem először került rács mögé, korábban fiatalkorúként már bebukott Tökölre, majd amikor nagykorú lett, Sándorházára került. A Dunaújváros melletti börtön kemény helynek számít az elítéltek között, sok a nagyko- rúsított fiatal Tökölről, akik viszik magukkal a fiatalkorúak börtönének az átlagosnál keményebb szokásait.- Sándorháza nekem is megvolt - szólal meg T., a beszélgetésre kapható társaság legidősebb tagja. Hamar kiderül, sok egyéb mellett. A negyvenes éveinek közepén járó férfi számára Kaposvár maga a Kánaán, hiszen megjárta már Vácot, Má- rianosztrát, Ba- racskát, a Gyűjtőt, Fehérvárt - nagyjából itt veszítjük el a fonalat, pedig a felsorolás még folytatódik. T. többszörös visszaeső, ezúttal lopásért ül, ám mégis ő áll legközelebb a szabaduláshoz: hetek, de akár napok kérdése, és ideiglenesen szabadlábra helyezik. - Minél kisebb egy börtön, annál nyu- godtabb - magyarázza. - Kevés ember, jobban megismerik egymást, kevesebb a konfliktus lehetősége. Sőt, a nevelők arra is figyelnek, nehogy balhés egyéneket tartsanak itt - lök egy óvatos bókot a háttérből azért figyelő Pintér Zsolt felé.- Sándorházán háromszázan voltunk egy szinten, húszán egy zárkában - bólogat Sz.- Persze ez sem jó hely - jegyzi meg F., egy vékony testalkatú, ránézésre 18-20 éves rab. Ő tűnik a legveszélytelenebbnek a trióból, valami szimpla kis lopást néznénk ki belőle, ám kiderül, bár elsőbűntényes, de rablásért ítélték el, három év nyolc hónapot kapott, s már több mint egy éve élvezi a bv vendégszeretetét. - Itt is be vagyunk zárva, s csak ritkán láthatjuk a családot.- A fiatalok nagyon család- centrikusak - bólogat T. - Nekem sajnos nincsenek ilyen gondjaim, annyit ültem már, hogy mindenki elkopott mellőlem. Tizennégy év távollétet senki sem bír ki. Sz. és F. viszont még a szüleivel él - mármint, ha szabadlábon van. Várja őket a család, mely talán segít visszailleszkedni a civil életbe.- A nagybátyám vállalkozó - meséli Sz. - Ha kimegyek, alkalmaz, lesz állásom, új életet kezdhetek. F. az iskolába akar visszamenni, érettségizni szeretne, s kitanulni asztalosnak. T.-nek viszont csak szabadulása első néhány órájára akad konkrét programja: édesanyja sírjához akar elmenni. Hogy utána mi lesz, fogalma sincs.- Talán akad valami munka, bár nem kapkodnak értem - jegyzi meg rezignáltam - A benti kapcsolatokat pedig el lehet felejteni, amint kilép az ember a kapun. A börtönbarátság múlandó. Bent viszont a zárkatársak, az egy munkahelyen dolgozók összetartanak, megosztják egymással, amijük van: a családtól kapott csomagokat, a havi két spájzolás során vásároltakat.- Mivel a kaja nem rossz itt bent - állítja Sz. (a személyzet ugyanazt eszi, mint a rabok - a szerző) -, spájzolásnál jobbára kávét, teát, cigit, édességet, gyümölcsöt veszünk. Utóbbit amúgy szoktak adni is, főként ünnepekkor. Ami a legnehezebb időszaknak számít a börtönlakók életében. Egy szimpla hétköznap, amikor dolgoznak a rabok, könnyebben múlik az idő, s mivel lekötik magukat, nem is foglalkoznak annyit a sorsukkal. Ünnepek idején viszont nincs munka, s az önsajnálat, a magány rászakad az emberekre.- Akinek van családja, annak nagyon trágya a karácsony! - tör ki F.-ből.- Én olyankor mindig fogok egy könyvet, és keresek valami vidám műsort a rádióban - bólint T. - Tévét nem nézek, abból is dől a karácsonyi hangulat. Esetleg ha lehet, lemegyek a könyvtárba számítógépezni.- És háromszor annyit cigizünk, mint máskor - teszi hozzá Sz. - Meg sorban isszuk a kávékat. Utóbbi nagy értéknek számít a börtön falai között, persze nem az otthon megszokott stílre kell gondolni, hanem bivalyerős, teljesen felpörgetős dózisokra. Alkohol híján ebben élik ki magukat a rabok.- Nem is hiányzik a pia - állítja T. - Igaz, kint sem vedeltem, de itt bent egy pillanat alatt elfelejti az ember. Na jó, nyáron munka után azért meginnék egy pofa sört - mosolyodik el. Hamarosan megteheti, hiszen belátható idqn belül kint lesz.- Nem számolom a napokat, csak idegesíteném magam - bizonygatja, de látszik rajta, gondolatban folyamatosan vágja a centit. - Mint ahogyan azt sem fogadom meg, hogy többet nem bukom be. Ezen már túl vagyok, minek kábítsam magam. Persze azért úgy köszönök majd el mindenkitől, mintha utoljára találkoznánk. Itt nem divat a „viszlát”. Esetleg a viszlát odakint... ■ Nem számolom a napokat, mint hogy azt sem fogadom meg, hogy többet nem bukom be. Ezen már túl vagyok, minek kábítsam magam.
