Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-02 / 231. szám
2 MI A VÉLEMÉNYE Tud még fizetni? GADÁCSt MÓNIKA, a topo- nári gyermekvédelmi központ munkatársa: - Gázzal fűtünk, a lakás száztíz négyzetméter. A leghidegebb hónapokban negyven-ötvenezer forintba is belekerül a fűtés. Lassan eljutunk oda, hogy képtelenek leszünk kifizetni a számlát. A családi költség- vetésben télen ez a legnagyobb tétel. Ahol lehet, megpróbálunk takarékoskodni, de nagyon nehéz. koltai Béla toponári nyugdíjas: - Decemberben 24 e- zer forint lesz a gázszámlám, már megküldte a szolgáltató a papírt. Végül is nem az a baj, hogy a gázár emelkedik, hanem az, hogy a nyugdíjak nem emelkednek ugyanolyan mértékben. Megoldás lehetne egy kandalló, de a fát is meg kellene venni, az sem olcsó. Talán a napelemes fűtés olcsóbb, de a beruházás nagyon drága. MAÁRNÉ TÓTH KRISZTINA kaposvári eladó: - Konvektorral fűtünk, és egyre kevésbé tudjuk fizetni a számlákat. Azt hallani, hogy a hitelkamatokat is megemelik, ha ez igaz, még nehezebb helyzetbe kerülünk. Megpróbálunk takarékosan fűteni, nincs túl meleg a lakásban. Eddig pólóban voltunk otthon, most inkább pulóverben. De ezt csak addig lehet, amíg nincs gyerekünk. Két keréken hallássérült gyerekek Közép-Európából hat, hazánkból tizenegy csapat részvételével tizenharmadik alkalommal rendezik meg a hallássérült gyerekek és fiatalok közlekedési versenyét. A verseny ma kezdődik, de a részt vevő diákoknak tegnap már volt alkalmuk kipróbálni az ügyességi pályát. Az elméleti vetélkedés mellett a fiatalok többek közt a városi forgalomban adnak számot közlekedési tudásukról, de bizonyíthatják jártasságukat a kerékpárszerelésben is. A háromnapos rendezvényt a verseny mellett kulturális programok és pedagógus-továbbképzés is kiegészíti. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK Legyűrik a kéregrákot védekezés Gyógyulnak az iharosberényi szelídgesztenyések Megkönyörült a természet: gyógyulnak az iharosberényi szelídgesztenyések. Évtizedeken keresztül pusztította kéregrák a fákat. Varga Andrea Ismét egészséges az egyedülálló iharosberényi gesztenye; visszavonulóban van az agresszív gombafaj Gesztenyét szed a falu apraja- nagyja Iharosberényben. A település egyedülállóan édes gesztenyével büszkélkedhet, a cukrászok szívesen veszik. Boncz Béláék szeptember 25-én kezdték szedni a termést, fáik között korai és későn érő fajták is vannak. Azt mondta: több a gesztenye, mint tavaly, és a minősége is jó. Az árral viszont nem elégedettek.- Hétfőn kezdtük a felvásárlást, 100 forinttal - mondta Balázs Árpád felvásárló. Kedd déltől 145 forint az ára egy kiló gesztenyének. Nagyon az elején vagyunk még a szezonnak, nehéz jósolni, de most úgy néz ki, hogy tavaly jobb ára volt. Akkor | 160 forinttal kezdtünk. A faluban sokan még az ősök által ültetett több évtizedes, sőt £ évszázados gesztenyefákról szedik a termést, ám az új telepítés sem ritka. Boncz Béla 88 tövet ültetett, most másfél évesek. Hosszan kell várni a munka gyümölcsére, csak tíz év múlva terem. A gazda szerint viszont öröm, hogy a fiatal és öreg szelídgesztenyéseket is pusztító kéregrák elmúlóban van. A betegséget okozó mikroszkopikus gombafaj egyébként Ázsiából származik, onnan amerikai közvetítéssel hurcolták be Európába. Térségünkben az 1970-es években jelent meg. Hagyományos növényvédelmi eljárásokkal nem tudtak ellene tenni, áttörést egy környezetkímélő biológiai védekezés hozott. Mindezt Vidóczi Henriett erdőmérnöktől tudjuk, aki doktori disszertációját írta e témában. Elmondta: a betegség Iharos- berény térségében átterjedt a kocsánytalan tölgyre is, így veszélyt jelentett e kiemelt jelentőségű fafajra. Azonban elindult már a természetes gyógyulási folyamat. Felfedezték a gombának egy olyan, kevésbé agresz- szív típusát, ami nem pusztítja a fát, csak hegszövetet hoz rajta létre, gyógyult rákos sebet. A fába juttatott oltóanyag hasonlóan egy védőoltáshoz ezeket a típusokat tartalmazza. Napjainkban többnyire egészséges fákat lehet látni, a szelídgesztenyések kezdik kiheverni a betegséget. Néhány fán van ugyan 1-2 elszáradt ág, de ilyen mindig is lesz. Az iharosberényi gesztenye pedig - a nagymarosihoz és kőszegszerdahelyihez hasonlóan - fényes, sötétbarna héjával, világosbarna húsával és erősen aromás ízével valóban egyedülálló, érdemes rá, hogy új telepítésekkel fennmaradjon. Még nem szegényedik el Zamárdi tartozás A Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a 90 milliós fizetési kötelezettséget Egy időre fellélegezhetnek a Za- márdiak, és egyelőre a közalkalmazottakat sem fenyegeti a veszély, hogy nem kapnak fizetést. Az önkormányzat ugyanis kedden értesült arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a Szántód-Zamárdi vagyonper végrehajtását, így Zamárdinak egyelőre nem kell átutalnia a 90 millió forintot Szántód számára, és a pénzt a perben nyertes fél sem emelheti le a város bankszámlájáról. - Beigazolódott, hogy nem csak mi látjuk úgy, hogy ellehetetlenülne Zamárdi, ha ki kellene fizetni ezt az összeget, hanem a Legfelsőbb Bíróság is - reagált a bírósági állásfoglalásra Csákovics Gyula polgármester. Zamárdinak mindaddig nem kell kifizetnie az egykori közös ingatlanvagyon után Szántódnak megítélt 90 milliós tartozást, amíg a Legfelsőbb Bíróságon le nem zárul az ügy felülvizsgálata, amit végső jogorvoslati lehetőségként Zamárdi a másodfokú jogerős ítélet meghozatala után még tavasszal kezdeményezett. A Zamárdi polgármester nem véletlenül hangoztatja, hogy „a Szántóddal folytatott meccset még nem fújták le”, hiszen négy évvel ezelőtt a két település közötti határvita végére is a Legfelsőbb Bíróság tett pontot. Az ítélet akkor Zamárdinak kedvezett. A két település kapcsolatát egyébként több mint tíz éve, Szántód különválása óta jellemzi a pereskedés. ■ Kolumbán T. A BALATONTÓL... Bábonpegyer eltört egy nyolcvan milliméteres ivóvíz-gerincvezeték Bábony- megyeren a Szent István utcában. A DRV Zrt. szakemberei szakaszolták az adott területet, így vízhiány nem volt. A szolgáltató tabi telephelyének munkásai kedden kicserélték az eltört vezetéket, (kj) Biissü uniós forrásra pályáznak a településen. Sikeres pályázat esetén felújítják a kultúrházat és a posta régi épületét. A kul- túrházban a nyílászárók cseréje és a fűtés korszerűsítése mellett vizesblokkot is kialakítanak. A posta helyén megoldódna a polgármesteri hivatal és a családgondozó elhelyezése, valamint egy teleház kialakítása. A beruházás költségvetése, tervezése és azok engedélyezése elkészült. A fejlesztés mintegy ötvenmillió forintból valósulhat meg. (szá) Igái MINTEGY TÍZMILLIÓ forintot költött az önkormányzat a polgármesteri hivatal és a házasságkötő terem felújítására. Ebből a pénzből bevakolják és kifestik az épületet, korszerűsítik a fűtést és kicserélik a járólapot. A terveknek megfelelő ütemben folyó munkákat várhatóan a jövő hét végére fejezik be. (szá) Kaposfüred második alkalommal szervezett vers-, próza- és színjátszó találkozót a kaposvári I. számú nyugdíjas-kistérség a művelődési házban. Rég nem hallott versekkel, saját pró- eával és színvonalas jelenetekkel színesítették a programot a fellépő csoportok. A vándordíját a zsűri ebben az évben a kaposvári BM. nyugdíjasklubnak adományozta. (mk) Kaposvár a tűzistenek című szoborkiállítás először tekinthető meg a megyeszékhelyen; erről a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatta lapunkat kedden. A fővárosi tűzoltómúzeum szervezi a tárlatot, amelynek a MTESZ- székház ad otthont. A bemutató október 6-ától 17-é- ig tekinthető meg. (hm) Fél óra után 1500 forint a parkolás a kórháznál Új szabályok vonatkoznak szerdától a Kaposi Mór Oktató Kórház területére gépjárművel behajtókra. A 30 percet meghaladó várakozás díja 1500 forintba kerül majd óránként, tájékoztatott az intézmény vezetése. A belépéskor kapott várakozási szelvényt érdemes lesz gondosan eltenni, mert kilépéskor csak ezzel együtt igazolható a kórház területén töltött idő. A szelvényre a betegellátást végző osztályon pecsét és aláírás kerül. E nélkül vagy a szelvény elvesztése esetén nyolcezer forintos várakozási díjat köteles fizetni a járművel közlekedő. A bérletes behajtás havi díja ugyancsak októbertől ötezer forintra változik. Az Egészségbiztosítási Felügyelet tájékoztatása szerint Siófokon az intézmény közvetlen közelében, Marcaliban az intézmény területén lehet ingyenesen parkolni. Kaposváron a jelentős betegforgalomra tekintettel kellett korlátozni a behajtás és a várakozás szabályait. Az intézménybe a porta és a gyógyszertárépület átadása óta ismét a megszokott útvonalon hajthatnak be a beteggel érkezők. ■ B. T. ■ A szelvény elvesztése esetén nyolcezer forint várakozási díjat kell fizetni. A KAPOSVÁRI KILIÁN GYÖRGY Ifjúsági Házban tartott tanácskozást a kaposvári járási KISZ-bizottság. A jól sikerült összejövetel kedves pillanata volt, amikor a tanácskozás végén átadták a megyei ifjúkombájnos-verseny első két helyezettjének a jutalmakat. Az első helyezett, a hete- si Bekkert János versenyzászlót és kétezer forint pénzjutalmat, a második, Kovács János oklevelet kapott, novemberben pedig a Szovjetunióba utazik a Komszomol megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. Félreértés ne essék, természetesen az utóbbi is jutalomnak számított... Uj befektető települne Marcaliba. Az új munkahelyteremtő cég a Somogyi Hírlap értesülései szerint várhatóan a város ipari parkjában kezd beruházásba, s több ezer új munkahelyet teremthet. Információnk szerint nem csak Marcaliban érdeklődnek, de felmérik a helyi, a környező térség munkaerőkínálatát is. A marcali fejlesztés várhatóan annak a függvénye is, hogyan alakul a külföldi befektető munkaerőigénye.