Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-01 / 204. szám
2008. SZEPTEMBER 1„ HÉTFŐ GAZDASÁG 7 A túlóra nem lehet kötelesség túlterheltség Rámehet akár az egészségünk is, ha túlvállaljuk magunkat Nem mindegy, hogy milyen hangulatban zajlik a munka. Ha túl sok a túlóra, könnyen depresszióssá válhatunk. Mintegy 180 ezer magyar munkavállaló túlórázik rendszeresen. Többségük nincs tisztában a jogaival. Fülöp Anett Kiéghetünk, depresszióssá válhatunk, pszichológiai problémáink lehetnek, ha sok túlórát vállalunk - derül ki egy frissen publikált norvég felmérésből. A több műszakban dolgozó férfiak körében négy százalékponttal magasabb a különféle mentális megbetegedések előfordulása, mint az egy műszakban dolgozók körében, nőknél pedig három százalékpont ez a különbség. Az itthon végzett felmérésekből kiderül, hogy közel 180 ezer ember túlórázik; a legtöbben a feldolgozóiparban, az építőiparban, a kereskedelemben, valamint az egészségügyben, a legkevesebben pedig a pénzügyi szektorban. Az adatok szerint a munkával járó stresszel csak tízből négy ember tud megküzdeni, 16 százaléknak azonban ez komoly gondot okoz. Sokan panaszkodnak magas vérnyomásra, alvászavarokra, emésztési problémákra. A munkanélküliség jelenlegi mértékét tekintve kevesen engedhetik meg ugyan maguknak, hogy válogassanak az álláslehetőségek között, nem árt azonban tisztában lenni a jogainkkal, ha már mindenképpen túlóráznunk kell. 1. szabály Túlórának minősül minden olyan munkavégzés, amely a rendes munkaidőn kívül történik, legyen az akár munkanap, munkaszüneti nap vagy szabadnap, ezenkívül az ügyelet alatti munkavégzés is. 2. szabály A Munka törvény- könyve szerint a munkavállaló napi munkaideje nem haladhatja meg a 12 órát - a rendkívüli munkavégzéssel együtt heti óraszáma pedig nem lehet több 48 óránál. 3. szabály A munkavállaló számára naptári évenként legfeljebb kétszáz, a kollektív szerződés rendelkezése alapján pedig maximum háromszáz óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. 4. szabály A munkavállalónak mindenképpen jár hetente két pihenőnap, amelyek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie. Ha a munkarend eltér az általánostól, akkor is biztosítani kell hetenként legalább 42 óra, megszakítás nélküli pihenőt. A munkarend kialakításától függően a pihenőnapokat kéthetente össze is lehet vonni. 5. szabály A munkavállaló végezhet túlórát önként is, amennyiben a munkáltató ezt nem kifogásolja, és elismeri a többletmunkavégzést, az alkalmazott igényt tarthat a rencjkívüli munkavégzés szerinti díjazásra. 6. szabály Fontos tudni, hogy rendkívüli munkára nem vehető igénybe a munkavállaló, ha az veszélyezteti az egészségét, aránytalan terhet jelentene számára, ha négyévesnél fiatalabb gyermeket nevel - és nem egyezik bele a túlórázásba -, vagy esetleg gyermeket vár, de a fiatalkorúak sem kötelezhetők a műszakon kívül végzett munkára. 7. szabály Nem minősül rendkívüli munkavégzésnek, ha a munkavállaló az engedélyezett távoliét idejét a munkáltatóval történt megállapodás alapján ledolgozza. 8. szabály A Munka törvény- könyve kimondja, hogy a rendkívüli munkavégzés idejére, illetve délutáni és éjszakai műszakban végzett munkáért külön díjazás jár a múnkavállalónak. 9. szabály A munkavállalót a rendes napi munkaidőt meghaladó munkavégzés és az ezzel járó nagyobb megterhelés ellenében a rendes bérén felül legalább ötven százalék bérpótlék is megilleti. A felek megállapodása, illetve a munkaviszonyra vonatkozó jogszabály alapján a munkavállaló a végzett munka fejében a rendes béren felül nem pótlékban, hanem szabadidőben is részesülhet. 10. szabály Ha valaki éjszakai munkát végez, akkor a rendes munkabérén felül 15 százalékos pótlék jár neki, több műszakos beosztás esetén pedig 22 óra és másnap reggel 6 óra között végzett munkájáért harmincszázalékos pótlékra számíthat. A folyamatos - hétköznapokon, illetve az üzemelési napokon megszakítás nélküli - munkarendben dolgozók negyvenszázalékos pótlékot várhatnak el. HÍRSÁV Több ezer ember válhat munkanélkülivé A CSŐD SZÉLÉRE KERÜLT Alitalia olasz légitársaság helyzetét úgy akarja megoldani az olasz munkaügyi miniszter, hogy ötezer főnél kevesebb munkahelyet kelljen megszüntetni. A szakértők azonban nem ilyen optimisták, ők tízezer főt is elérő leépítésre számítanak. Kevésbé volt drága az élet augusztusban A várt emelkedéssel ellentétben lassult az eurózóna inflációja augusztusban. Az Eurostat becslése szerint 3,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban, ami lassulást jelent az előző havi 4 százalék után. Az adat egyben pozitív meglepetésnek is számít, mivel a konszenzus 4,1%-kal számolt. Szerdától ismét drágul a benzin a nemzetközi benzin- és gázolajárak emelkedése, valamint a forint gyengülése miatt szerdától ismét drágul a benzin. így a hét közepétől 289-313 forint literenkénti áron lehet majd tankolni. A gázolaj egyébként dollárban 1,9, míg forintban 3,8 százalékkal lett drágább egyetlen hét alatt. Tanévkezdés 2008/2009 támogatottság Új tanév - Új Tudás Program Egyenletesebb kamionforgalmat remélnek mától A gázfogyasztók jussát követeli a kormány A kormányzat árfelülvizsgálatot kér annak érdekében, hogy derüljön ki, vajon tényleg csak a valóban indokolt költségeket szá- mítják-e fel a gázipari cégek a fogyasztóknak - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő a gázáremelés mértékének bejelentését követően. Erről a kormány tagjai közötti egyeztetésen született döntés, a kérést az illetékes hatóságokhoz, elsősorban a Magyar Energia- hivatalhoz intézik. Megemlítette azt is: a kormányzat célja támogatni a tiszta piaci verseny kialakulását a 2009 júliusában esedékes piacnyitás után. Elmondása szerint szakértők vitatják, hogy a gáznagykereskedő jogosan követelne nagyobb áremelést a fogyasztók állítólagos tartozására hivatkozva. A 2005-2006-ban felhalmozódott tartozást ugyanis a fogyasztók 2007 végére visz- szafizették. Daróczi Dávid felidézte: a szakértők szerint jelenleg alapvetően amiatt kérne a cég nagyobb áremelést, mert az ármegállapítás rendszere a fogyasztókra hárítaná az olajárak és a forint-dollár átváltási arányának változását is. A kormányszóvivő szerint részben a még mindig magas, de már csökkenő olajár tette lehetővé, hogy kisebb lett a gázár emelésének mértéke. ■ Hampl M. Tizenegy eurócentet kapnának a termelők Hiller István oktatási és kulturális miniszter a hatvani Damjanich János Szakközépiskola és Szakiskolában tartotta az országos tanévnyitót vasárnap délután. Szeptember elsején 1689 659 diák kezdi meg a 2008/2009-es tanévet. A gyermekek, szülők és a pedagógusok mellett az oktatási tárca is készül az új tanévre - új szabályozásokkal, programmal. Kiemelkedő jelentőségű az Új Tudás - Műveltség Mindenkinek Program: Magyarországon több mint egy évtizede nem készült ilyen átfogó koncepció a közoktatás fejlesztésére, amelyhez az oktatási kormányzat a finanszírozás feltételeit is megteremtette, így minden évben plusz 130-140 milliárd forint támogatás jut a közoktatásra. A programot még tavasszal hirdette meg Hiller István miniszter. Kijelenthető: az „Új Tudást” igen nagy társadalmi és politikai konszenzus övezi, amelyre az utóbbi években ritkán volt példa hazánkban. Az „Új Tudás” hangsúlyt helyez az esélyegyenlőség erősítésére és a tehetséggondozásra is. Hiller István miniszteri beiktatása óta elkötelezettje az esély- i egyenlőség ügyének. Kevesen É tudják: Magyarországon kö- m rülbelül 700 ezer olyan em- B bér él, aki alacsony iskolá- JB zottsága, rossz életkörül- mt menyei miatt tartósan ki B szorult a munkaerőpiac- ról. Az ő gyerekeik számá- ra az oktatási rendszernek esélyt kell adnia, nem pedig „újratermelnie” a társadalmi különbségeket Az OKM által kidolgozott koncepcióban ezért kiemelt szerepet kapott a korai fejlesztés elősegítése. Másrészt 2008. szeptember elsejétől a fenntartók kötelesek gondoskodni arról, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek már hároméves koruktól igénybe vehessék az óvodai nevelést Emellett 2009-től a tárca óvodai támogatást nyújt - gyermekenként első alkalommal húszezer forintot, ezt követően esetenként és gyermekenként tízezer forintot - a rászoruló családoknak, hogy gyermekeik ne maradjanak ki az óvodai nevelésből. Az OKM folytatja a sikeres esélyegyenlőségi és tehetséggondozó programokat. Idén is lesz Út- ravaló Ösztöndíj program 2,2 milliárd forintos kerettel, létrejött a Nemzeti Tehetség Alap, és a minisztérium kiterjeszti az Arany János Tehetséggondozó Programot. Az új tanév a pedagógusok bérezésében is változást hoz. 2009- től - az Új Tudás Program keretén belül - a pedagógusok jobb megbecsülése érdekében, a tanári pálya presztízsének növeléséért olyan ösztönzőrendszer lép életbe, amely elismeri a legnehezebb munkát végző pedagógusokat, a magas színvonalú oktatást, és ösztönzi a tehetséges fiatalok pályára állását. Mérföldkőhöz érkezik ősszel az oktatás tartalmi megújítása, az alapkészségek megerősítése. Az új tanévben lesz először kötelező az ötödik évfolyamon a nem szak- rendszerű oktatás megszervezése. Mostantól tehát a felsősök is bekapcsolódnak az alapkészségek fejlesztését hangsúlyozó oktatásba. Erre - mint azt az elmúlt évek PISA-felmérései is mutatják - szükségük van a magyar diákoknak. Az idei évtől tehát az ötödikeseknek (jövőre a hatodik évfolyamnak is) az órák 25-50%- ában kompetenciafejlesztő, nem tantárgyi órákat kell biztosítani. Az új tanév elejétől újabb i uniós forrásokból 79,4 milliárd k forintot fordíthatnak az intéz- B mények felújításokra, tartalmi A és informatikai fejlesztésekre. B Ez körülbelül ötszáz iskolá- B nak, óvodának teszi lehetővé B a megújulást. Az elmúlt 50 B évben nem volt példa ilyen nagyszabású iskolafelújítási programra Magyarországon. ▲ Az országos tanévnyitót Hiller István oktatási és kulturális miniszter tartotta meg Hétfőtől változnak a kamionstop szabályai, amelytől várhatóan egyenletesebb lesz a nehéz tehergépjárművek hét végi forgalma. A rendelet már július 29-én megjelent a Magyar Közlönyben, a korlátozás időszakára vonatkozó szabályok azonban csak szeptember 1-jétől hatályosak. A nehéz tehergépkocsik hét végi közlekedési rendjének újraszabályozásakor alapvető cél volt, hogy a csaknem másfél évtizeddel ezelőtti rendelkezést a mai viszonyokhoz lehessen igazítani. ■ A rendelet az eddiginél szigorúbb követelményeket határoz meg. A rendelet módosítása a nyári időszakra (július 1.-augusztus 31.) vonatkozóan két lényeges elemet tartalmaz: a szabályozás kezdete június 15-ről július 1-jére tolódik ki, és a hétvégén belül a korlátozás a szombat reggel helyett délután 15 órakor kezdődik. A korlátozás az eddig megszokottak szerint vasárnap 22 óráig tart. A módosításnak köszönhetően a balesetek szempontjából legveszélyesebb pénteki és hétfő reggeli időszak tehergépjármű-forgalma jobban eloszlik. Az intézkedés alapvetően nem befolyásolja az érintett településeken élők életkörülményeit. Az új szabályozás szigorúbb követelményeket határoz meg a kivételezettek köréről. Ez alól csak az EURO-3 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járművek mentesülhetnek. ■ H. M. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 11 eurócentes ajánlatot tett Vásá- rosnaményban az alacsony fel- vásárlási ár miatt hat napja demonstráló almatermelőknek. „Azért, hogy a valóban elfogadhatatlan 8 eurócentes minimumról elmozduljon az ár, a kormánynak, a feldolgozóknak és a termelőknek egy-egy eurócentet be kell vállalniuk a megegyezés érdekében” - mondta a tárcavezető a két szabolcsi feldolgozóüzemet továbbra is blokád alatt tartó gazdálkodók nagygyűlésén, amelyen mintegy négyszázan zsúfolódtak össze a város művelődési központjában. A miniszter hozzátette: kedden délelőtt a feldolgozókkal, délután pedig a termelőkkel tárgyal, s reméli, hogy az esti együttes megbeszélésen eredményre jutnak a felek/és végre megkezdődhet az almaszüret. Mindeközben felhagytak a szabolcsi almatermelők az újabb blokád szándékával: hétfőtől akarták ellehetetleníteni a Rauch Hungária Kft. nyírmadai feldolgozóüzemét. A cég ugyanis bejelentette, hogy amíg nem egyeznek meg a gazdákkal, addig felfüggeszti az ipari alma felvásárlását. ■ H. M.