Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám
2008. SZEPTEMBER 28., VASÁRNAP 18 SZTORI, REJTVÉNY könyvajánló Ernest Hemingway a szív dobbanását megállító, feszes történetei szerelemről, halálról, tisztességről Afrikától az európai frontokig ERNEST HEMINGWAY 1899. július 21-én Chicago egyik külvárosában látta meg a napvilágot jómódú polgárcsaládban. A szabad idejében szenvedélyesen vadászó és horgászó orvos apa és a művészetek iránt érdeklődő anya ellentétes örökségét a fiú próbálta meg egyesíteni. 17 éves korában megszökött hazulról, elment újságírónak, majd önkéntesnek jelentkezett az első világháborúba, ám rövidlátása miatt a Vöröskeresztnél vállalhatott munkát. 1918 júliusában az olasz frontnál súlyosan megsebesült, később az olasz kormány kitüntette bátor helytállásáért. Haditudósításai után az amerikai irodalmi életben A mi időnkben című novelláskötetével mutatkozott be 1925-ben. A kalandos életű író 1933-ban Afrikába utazott, 1937-től pedig a spanyol polgárháborúból, majd a második világháború európai hadszíntereiről tudósított. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért, egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Az alkohollal küzdő író súlyosbodó mániás depresszióját Idahóban kezeltette, végül elektrosokk-kezelé- seket kapott. 1961. július 2-án főbe lőtte magát. közelségéből* értelme, hacsak neked nincs könnyebbségedre.- Ez gyávaság.- Nem hagyhatnád meghalni az embert olyan kényelmesen, amilyen kényelmesen tud, anélkül, hogy becsmérelnéd? Mire jó az, ha szidsz?- Nem fogsz meghalni.- Ne ostobáskodj! Már most haldoklóm. Kérdezd meg azokat a dögöket. - Arrafelé nézett, ahol a hatalmas, mocskos madarak ültek, kopasz fejüket felborzolt tolláik közé süllyesztve. A negyedik is leereszkedett, gyorsan futott pár lépést, aztán lassan a többiek felé döcögött. *Részlet Ernest Hemingway A Kilimandzsáró hava című elbeszéléskötetéből. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2007. 256 oldal, 2999 Ft MEGRENDELHETŐ: könyvrendeles@ konyvmotykepzo.hu, 06-62-551-136 Egy élet emlékei a halál A Kilimandzsáró 19 710 láb magas, hó borította hegy, úgy mondják, a legmagasabb Afrikában. Nyugati csúcsát maszái néven „Ngaje Ngai”-nak, az Isten házának hívják. Közel a nyugati csúcshoz egy leopárd aszott, megfagyott teteme fekszik. Senki sem tudja megmagyarázni, mit keresett a leopárd ilyen magasan.- A csodálatos az, hogy egyáltalán nem fáj - mondta. - Ebből tudom, hogy elkezdődött.- Igazán nem fáj?- Egy cseppet se. De borzasztóan sajnálom, hogy ilyen szaga van. Biztosan zavar téged.- Hallgass, kérlek, hallgass!- Oda nézz! - mondta. - Vajon a szemük vagy a szaglásuk hozza így ide őket? A férfi egy mimózafa széles árnyékában feküdt a függőágyon, s amikor kinézett az árnyékból a síkság vakító világosságába, három nagy madár gubbasztott kinn ocsmányul, s az égen még egy tucatra való lebegett, röpülés közben gyorsan mozgó árnyékot vetettek.- Itt vannak, mióta a kocsi bedöglött - mondta a férfi. - Máma szálltak le először a földre. Eleinte igen alaposan megfigyeltem, hogyan röpülnek, hátha egyszer felhasználhatom valami írásban. Ez ma már milyen nevetségesen hangzik.- Igazán abbahagyhatnád - kérte az asszony.- Csak beszélek - mondta a férfi. - Sokkal könnyebb, ha beszélek. De nem akarlak kínozni.- Tüdőd, hogy nem kínzol - mondta az asszony. - Csak éppen olyan ideges vagyok, hogy nem tudok semmit csinálni. Azt hiszem, amennyire lehet, elviselhetővé kéne tenni a dolgot, míg a repülőgép megjön.- Vagy nem jön meg.- Kérlek, mondd meg, mit csináljak! Valamit biztosan csinálhatnék.- Levághatnád a lábomat, az talán megállítja, bár nem nagyon hiszek benne. Vagy lelőhetsz. Most már jó lövő vagy. Én tanítottalak meg célozni, igaz?- Kérlek, ne beszélj így! Felolvassak?-Mit?- Valamit a könyvescsomagból, amit még nem olvastunk.- Nem tudok figyelni rá - mondta a férfi. - Legkönnyebb beszélni. Veszekszünk, s azzal telik az idő.- Én nem veszekszem. Én sose akarok veszekedni. Ne veszekedjünk' többet! Akármilyen idegesek vagyunk is. Talán visszajönnek még ma az egyik kocsival. Talán megjön a repülő.- Nem akarok mozdulni innen - mondta a férfi. - Semmi NAPKELTE# 2008. szeptember 29-én, hétfőn reggel is Nap-kelte a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján 5.50 és 9.00 óra között stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A NAP-KELTE tervezett témái:- Vendégünk lesz az SZDSZ Országos Tanácsának újonnan megválasztott elnöke.- A hét végi választmányi ülésről Simon Gábor.- Az osztrák választásról Heltai András külpolitikai újságíró.- Kereszttűzben Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese.- Politológusi párbaj... Giró Szász András és Somogyi Zoltán.- A magyarok elégtelen szájhigiéniájáról... Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Betlen János Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Előző számunk helyes megfejtése „Bevallom drágám, a kisugárzásod fogott meg." Sara Gruen Vizet az elefántnak című könyvét nyerte Szabó Lajos 4400 Nyíregyháza, Ószőlő út 107. 5/31. Dávid József 4030 Debrecen, Oláh Károly utca 45. Lengyel János 3563 Hernádkak, Rákóczi utca 43. Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a kővetkező címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk helyes megfejtői között Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava című könyvének három példányát sorsoljuk ki. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást." Szudoku Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1-től 9-ig) úgy, hogy egy-egy sorban, oszlopban és nagyobb (háromszor hármas) négyzetben ugyanaz a szám csak egyszer forduljon elő. IDŐJÁRÁS KELLEMES HÉTVÉGE ______ re ggelihömérséklet + déli ,elhözet -Siófok •Fonyód -Tab 20 °c 18 °C 6 d 18 °C w , 20 °C Csurgó. 7 °c f*'* 7 Nagyatád 7 »c ■■EZEISHi Barcs ©ZOnes 19)6 Somogy megyében ma változóan napos-felhős idő lesz. Emlitést érdemlő eső nem esik. Mérsékelt nyu- vízhőmérséklet gatias szél fúj, kissé emelkedik a hőmérséklet. A jel- Duna 13 15°C lemző hőmérséklet délutánra 18 fok köré emelkedik, Tjsza 12-15 “C hétfő reggelre 7 fok köré süllyed. Balaton 12 °C A legvalószínűbb lolytatás: Velencei-tó 13 °C péntekig enyhe, számottevő eső nélküli idő várható. f?rtő , Péntektől lehűlés, esőre van kilátás. Ha" * Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Poll*i» Közlekedés-meteorológia: az időjárás most számottevő mértékben nem veszélyezteti a közlekedést. Parlagfű magas Az előrejelzés bizonytalansága: szerdáig „KICSI”. Gombák ™9as Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő orom közepes előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). ________________________________