Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám
SZTORI 5 2008. SZEPTEMBER 21, VASÁRNAP Minden nap nemzetközi világnap lesz? ünnepek Alig ismerjük a kijelölt napok többségét, pedig van vécénap és dadogás napja is Öt világnap is volt a héten, mégis kevesen tudnak akár egyről is. Pedig ma már szinte mindennap ünnepiünk valamit. Ambrus Vilmos Ha feltennénk azt a kérdést, hogy mit „ünnepiünk” november 19-én vagy március 21-én, nyilván senki sem tudná a választ. Akkor most jegyezzük meg jól: november 19. a nemzetközi vécénap, március 21. a planetáris tudat világnapja. De nem árt azt sem megtanulni, hogy október 1-je a fájdalomcsillapítás, április 24. a kísérleti állatok védelmének világnapja. Azt tudjuk, hogy van világnapja a Földnek, a madaraknak és a fáknak meg a zenének, viszont egyáltalán nem köztudomású, hogy olyan dolgoknak is, mint a katolikus tömegtájékoztatás vagy a dadogás elfogadása. A világnapok általában az ^ ENSZ és szervezetei, valamely nemzetközi szervezet, szövetség, de akár kisebb csoportok vagy személyek kezdeményezésére születnek azzal a céllal, hogy valamilyen jelenségre felhívják a figyelmet. A Pékek Világszövetsége például 2001-ben úgy döntött, minden év október 16-án megünneplik a kenyér világnapját, hogy bemutassák, milyen jelentősége van a világ legfontosabb élelmezési cikkének. A fehér kendő napja (szeptember 24.) Grúziából származik, és az erőszakmentességre akarja felhívni a figyelmet annak a grúz hagyománynak a felelevenítésével, hogy amikor a nők odadobták fehér kendőjüket, a férfiak abbahagyták a harcot. Október 2-án számos külföldi állatvédő és vegetáriánus szervezet emlékezik meg a gazdasági állatokról, ez a nap a háztáji állatok világig napja. A nemzetközi pi naA gyermekek világnapját 1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk pót stílusosan március 14-én 1 óra 59 perckor ünnepük, mivel a matematika egyik leggyakrabban használt állandója, a kör kerületének és átmérőjének hányadosaként definiált szám kerekített értéke 3,14159. A világnapok mellett vannak olyan nemzeti napok, amelyek ugyan nem számítanak nemzeti vagy állami ünnepnek, de egy-egy ország mégis számon tartja, és évről évre megemlékezik róla. Magyarországon már közismert, hogy létezik a kommunizmus áldozatainak i vagy az aradi vértanúknak az emléknapja. Nem történelmi eseményekről megalkotott napjaink is vannak azonban: a méhek napja április 30-ára, a magyar kártya napja december 29-ére esüt. A világnapok egyetlen szépséghibája, hogy néhány kivétellel alig-alig ismertek, és bár fontos jelenségeket akarnak a középpontba állítani, jóformán senki sem tud róluk. Tudta bárki is, hogy ezen a héten nem kevesebb, mint öt világnap volt? Az ózonréteg védelméé, a takarításé, a biztosításé, a gyermekeké és a rokkantaké. És hogy miről akar szólni a cikk elején említett vécénap vagy a planetáris tudat napja? Előbbi arról, hogy minden embernek joga van a jó minőségű vécére (a világon mintegy 2,6 milliárd embernek nincs ilyen), utóbbi pedig az emberiség közös felelősségtudatáról. A Rosenberg fiúk elismerik, hogy apjuk kémkedett A „hidegháború leghíresebb árvái”, Róbert és Michael, az 1953-ban kivégzett Rosenberg házaspár fiai kénytelenek beletörődni abba, hogy apjuk valóban a Szovjetuniónak kémkedett. Róbert hat-, Michael tízéves volt, amikor szüleiket a Sing Sing börtönben kivégezték. Később eltűntek a nyilvánosság elől, és felvették nevelő- szüleik családnevét. Húsz évvel a kivégzés után, 1973-ban Róbert és Michael Meeropol azonban a közvélemény elé lépett azzal a szándékkal, hogy tisztára mossa a Rosenberg nevet. Jogi küzdelmet folytattak a per titkosított anyagainak nyilvánosságra hozataláért; meg voltak ugyanis győződve arról, hogy szüleik - bár elkötelezett kommunisták - ártatlanok, a hidegháborús hisztéria áldozatai, mártírok voltak. Csakhogy állításukat apjuk munkatársa nem tudja megerősíteni: Morton Sobell, akit annak idején a Rosenberg házaspár mellett 1951-ben börtönbüntetésre ítéltek, elismerte, hogy kémkedett a szovjeteknek. ■ A fiúk állításait apjuk munkatársa megcáfolta. Azt állítja, hogy Rosenberg kémkedett a Szovjetuniónak. Az 1969-ben szabadult, most 91 éves Sobell - aki Julius Rosenberg, a kivégzett apa egykori egyetemi csoporttársa volt - korábban ártatlannak vallotta magát, most azonban feltárta, hogy Júliussal közösen katonai, de nem atomtitkokat és ipari titkokat loptak el. Az 1951-es perben azzal vádolták a Rosenberg házaspárt, hogy átjátszották az amerikai atombomba titkát a Szovjetuniónak. Az újonnan feltárt jegyzőkönyvekből az derült ki, hogy az anya, Ethel Rosenberg feltételezhetően ártatlan volt, őt a hidegháború legnagyobb kémperében valószínűleg hamis tanúzás alapján ítélték el. A The New York Times- nak nyilatkozó Rosenberg fivérek Morton Sobel beismerése után lemondtak apjuk ártatlanságának védelméről. ■ Farkas Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt Turisták kedvelt célpontja lesz az amstetteni ház? Josef Fritzl úgy döntött, hasznot húz gaztetteiből. Az amstetteni rém turistalátványosságot szeretne csinálni abból a házból, ahol 24 éven tartotta fogva lányát, és a vérfertőző viszonyukból született hét gyermek közül hármat Az amstetteni rém úgy véü, hogy a ház, ahol szörnyű tetteit elkövette, nagy érdeklődést váltana ki az emberekből. Szerinte mindenki szeret borzongani, és ez az érzés még az ő megvetésénél és gyűlöleténél is erősebb. így Fritzl most a börtönből keres befektetőket a ház „múzeummá” alakításához. Már voltak is potenciális befektetők. Egyikük képviselője úgy nyüatkozott, hogy a Friztl név mostanra garancia lett a fokozott figyelemre az átlagemberek és a média részéről egyaránt. Ha róluk van szó, minden érdekes. Josef pénzt akar, és nem érdekli, hogyan szerzi meg - mondta egy osztrák lapnak. ■ Milliós üzlet már világszerte a szüzesség A gyönyörű húszéves olasz modell, Raffaella Fico szüzességéből akar kisebb vagyonra szert tenni. Egymillió eurót kér egyetlen menetért. A lány az olasz Big Brotherben tűnt fel, és az ártatlanságával keresett pénzből egy házat szeretne venni Rómában, valamint a tanulmányait is folytatná. Raffaella kifejtette: ha csúnya férfi fizet érte, akkor sem áll el az üzlettől, csak gyorsan túlesik rajta. A szüzesség tényét a család is megerősítette. „Anyám sírjára esküszöm, hogy nem volt még pasija. Raffaella hívő katolikus, minden álló nap imádkozik” - bizonygatta a modell bátyja. Raffaella nem az első, aki a szüzességéből akar pénzt csinálni: egy 18 éves San Diegó-i lány szintén egymillió dollárt kért tandíja befizetéséhez, és Peruban is volt 2005-ben egy 18 éves modell, aki viszont családja gyógykezelésére kívánta fordítani a másfél milüó dollárt. ■ F. E. HIRDETÉS