Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-02 / 205. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. SZEPTEMBER 2., KEDD 2 MEGYEI KÖRKÉP Milliárdokkal dobálózunk szászfalvi Többéves közmunkaprogra’mot sürget, de eddig hiába Közmunkások dologidőben az egyik somogyi út mentén. Nekik is az lenne az érdekük, hogy hosszú távra biztosítva legyen a munkájuk Milyen volt az első nap? TALPAS IZABELLA kaposvári tanuló: - A Táncsics gim­náziumban tanulok, 11-es vagyok. Már vártam a su­lit, mert kíváncsi voltam a barátaimra. Néhányuk- kal találkoztam a nyáron is, de jó ilyenkor meghall­gatni az élményeket. Új osztályfőnököt kaptunk, ezért volt mit megbeszél­ni, majd történelemórán ismerkedtünk az idei tan­anyaggal. Talán a héten még nem kell tanulni. BALOGH EMESE VIKTÓRIA ka­posvári tanuló: - Nálunk a Munkácsyban minden év ugyanúgy kezdődik. Átbe­széljük az osztályfőnöki órákon a házirendet meg a viselkedési kódexet, idén már az emelt szintű érett­ségikről is szó esett. Fel­újítottak néhány öltözőt a nyáron, azokat néztük meg, és beosztották az osz­tályokat a jégcsarnokba. Vártam már a sulit a kosár­labdaedzések miatt. rozinka lajos balatonsze- tnesi tanuló: - Szívesen ott­hon maradtam volna még néhány hetet, hogy jókat bringázhassak. Ez a három hónap sem volt elég. Az is­kolában felújításokat végez­tek a nyáron, kifestették a termeket. Kiderült, hogy új fizika- meg némettanárt ka­punk, nagyjából ennyit szűr­tem le a mai négy osztályfő­nöki órából. Holnaptól már tanórák is lesznek. Többéves közmunka­programot sürget Szász­falvi László. Azt állítja, megvan hozzá a pénz, de a javaslata elmegy a fülek mellett... Varga Andrea Harmincötmillió forintos támoga­tást, ezzel száz ember foglalkoz­tatását reméli a csurgói kistérség a szaktárca által meghirdetett leg­újabb közmunkaprogramtól. A polgármesterek társulási ülésen döntöttek a pályázat beadásáról, Szüreti razzián a felügyelők: ál­talános ellenőrzést folytat le a héten Somogybán, Tolnában és Baranyában a dél-dunántúli munkaügyi felügyelőség. Balatonbogláron és a kör­nyező Balaton-parti települése­ken jelennek meg a követke­ző napokban a revizorok, de eljutnak Marcali, Kaposvár és a megye távolabbi községei­amely három hónapos, napi nyolcórás munkaviszonyt jelent a programban részt vevőknek. - Nagyon sok helyen elmondtam, többek között bizottsági meghall­gatásokon is a parlamentben, hogy változtatni kellene (jobban szeretnénk a két-hároméves köz­munkaprogramot, mint a három hónapost), de elmegy a fülek mel­lett, pedig pénz is van hozzá, és a polgár is nyugodtabb lehetne, hogy hosszabb távra van munká­ja - mondta a Somogyi Hírlapnak Szászfalvi László csurgói polgár- mester, országgyűlési képviselő. - Ez idő alatt lehetne kötelezni a be is. Két csapat Dél-Somogy- ra összpontosít. A szomszé­dos Tolnában és Baranyában is több kistérségi vizsgálatra számíthatnak a szüretelők. Úgy tudjuk, Villány térségében külön csoport dolgozik majd a hét második felében. A sző­lőszedésen kívül a szüreti mulatságokra, s a „boros ren­dezvényekre" is kiemelt figyel­foglalkoztatottat arra is, hogy pél­dául elvégezze az általános isko­lát. Ha nem vállalja, nem kap se­gélyt, kiesik a közmunkaprog­ramból. júliusban a csurgói kistérség­ben 1722 álláskeresőt regisztrál­tak, a rendszeres segélyben ré­szesülők aránya 782. Ezzel a Dél-Dunántúl kistérségei között a tizedik a huszonötből. A kis­térségek fejlettségét bemutató komplex mutatók szerint orszá­gosan a huszonkettedik Csurgó (ám ez a sor a leggyengébbel kezdődik), s ezzel a legrosszabb helyen áll a somogyi kistérségek met fordítanak a revizorok. Papp Gábor, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség dél-dunántúli munkaügyi felügyelőségének igazgatója hétfőn a Somogyi Hírlapnak elmondta: a fel­ügyelőket felkészítették a kö­zelgő akciókra. Az igazgató részletesen nem kívánta megjelölni a technikai között. Viszonyításképpen: a siófoki kistérség a százhatvana­dik. Szászfalvi László a munkanél­küliek képzése kapcsán is han­goztatta: át kellene gondolni, melyiknek van értelme, sok a fe­lesleges tanfolyam. Az Állami Számvevőszék vizsgálta, hogy a munkaerő-piaci alapnak hány százaléka megy képzésekre, s több tízmüliárd forint. - Dobáló­zunk a milliárdokkal, miközben egymilliárd is rengeteg, hiszen Csurgó költségvetése 1,5 milli­árd forint. De néhány csoport­nak a képzés biztos bevétel­módszereiket, ám jelezte: gyakran pontos információik vannak a szüretelések helyéről és a dolgozók létszámáról is. Papp Gábor jelezte: a munka- és pihenőidő betartását is vizs­gálják. S azt is, hogy az esetle­ges éjszakai szüret alatt (22-6 óra között) a dolgozók megkap­ják-e az ilyenkor esedékes bér­pótlékot. ■ Harsányi Miklós HÍRSÁV Több mint hétmilliós fejlesztés Inkén KORSZERŰSÍTÉSRE NYERT 7,2 millió forintot pályázaton az inkei önkormányzat. Fő­zőkonyhájára, valamint a polgármesteri hivatal kül­ső felújítására, vakolására költik a pénzt. A konyhai eszközök beszerzését még az idén meg kell valósítani­uk. Beépítésükhöz szét kell verni a falat, s a konyha főz többek között az iskolá­sokra és óvodásokra, (va) Erdélyi vendégek jártak Kisbárapátiban hazautaztak hétfő hajnal­ban Erdélybe Kisbárapáti- ból a szentdemeteri és az egrestői küldöttség tagjai, akik három napot töltöttek a településen. A küldöttek megismerkedtek a faluval és környékével, s ellátogat­tak a Balatonra is. (kj) Két és fél száz kilométer a speciális olimpiáért kerékpáros túrával sze­retné felhívni a figyelmet a Magyar Speciális Olim­pia Szövetség sportolóira és versenyeire Lengyel La­jos, a szervezet elnöke és eM Soós György fotográ­fus. Az MSOSZ hétvégi nagykőrösi kerékpárverse­nyére akarnak biciklivel eljutni. Pénteken reggel indulnak Nagyatádról a Hotel Solár elől, s 254 kilo­méter letekerése után esté­re érkeznek Nagykőrösre. A túrán saját felelősségére bárki részt vehet, (av) Kitüntették a tabi polgárőrök vezetőjét A polgárőr-érdemkereszt arany fokozatát kapta Mül- ler István, a tabi polgárőrök elnöke. A kitüntetést a me­gyei polgárőr-szövetség kezdeményezte, (kj) Gyarmati faluszépítők látogattak Várdára KAPOSGYARMATI faluszépí- tők látogattak el Várdára. A két település között már hét éve tart a jó kapcsolat, ezúttal a virágosítással és a parkosítással kapcsolat­ban osztottak meg új ötle­teket egymással, (me) A szőlőkbe készülnek a felügyelők szüret A somogyi boros rendezvényeken is razziáznak a revizorok Az italosdobozt is szelektálják már Siófokon Kibővültek a lakótelepi szelek­tív gyűjtőszigetek Siófokon. Ti­zenkét helyszínen már a fém italdobozokat is külön konté­nerbe tehetik a városbeliek, mintegy 40 gyűjtőszigetet pe­dig kézi működtetésű palack­préssel láttott el a Zöldfok Zrt. A préssel a műanyag palacko­kat és a fémdobozokat is össze lehet tömöríteni, így nem csak a hulladék térfogata, de a szál­lítási költsége is csökken. A pa­lackprések használatát részle­tes használati utasítás könnyí­ti meg. A szelektív rendszer 2001-2005 között épült ki Sió­fokon, mára pedig a város tel­jes területén megtalálhatók a gyűjtőszigetek. ■ K. T. Idegeket borzoló kényszerleszállás buszon Beszorult a tízes járat hétfőn délelőtt Kaposváron a Tallián utcába 40 EVE IRTUK Fennakadások borzolták az uta­sok idegeit hétfőn Somogybán. A Kapós Volán hetesi járata csaknem negyedórát késett az első tanítási napon. Bebics Já­nos, a vállalat személyszállítási igazgatója lapunkkal közölte: a községbe tartó autóbusz műsza­ki hiba miatt robbant le. Ehe­lyett egy másik járművet irányí­tottak a településre. A Kapós Volán Zrt. munka­társa jelezte: több helyen a várt­nál kevesebben szálltak autó­buszra. Az első tanítási napon ugyanis sok szülő autóval szál­lította gyermekét az iskolába. A kaposvári utasok sem úsz- ták meg a kalandot: kénytelen­kelletlen leszálltak a hétfői reg­Többeket autóval szállítottak, de sokan szálltak buszra is hétfőn Segítettek a rendőrök RENDŐR IRÁNYÍTOTTA a for­galmat hétfőn a kaposvári helyi autóbusz-pályaudvar környékén - mondta Csapó József vezérigazgató. A buszos cég vezetői már napokkal ezelőtt a kapos­vári rendőrkapitányság se­gítségét kérték.- A járművek kijutását akartuk gördülékennyé ten­ni - jegyezte meg. - A kör­nyékén zajlik a körforga­lom építése, nagy az átha­ladó forgalom. A menetidőt viszont tartanunk kell. geli csúcs idején a Kaposvári Tömegközlekedési (KT) Zrt. 10- es járatáról. Ennek oka: a Ta­llián utcában egy másik cég au­tóbusza leállt. A műszaki hiba miatt veszteglő járművet nem tudta kikerülni a KT. Zrt. sofőr­je, ezért a 10-es járat beszorult a Tallián utcába. Csapó József vezérigazgató elmondta: e prob­léma miatt a Fő utcai kis körfor­galomtól a Németh István faso­rig közel egy órán át nem közle­kedett az autóbuszuk. Mindez a lehető legrosszabbkor, a kora reggeli órákban következett be. - A járművünk kényszerkerü­lőt tett a Virág utca felé - tette hozzá a vezérigazgató. ■ Harsányi Miklós rakétatámadás Da Nang el­len, a vietnami háború során a Vietkong már 3128 ameri­kai repülőgépet lőtt le - izzí­totta a forradalmi hevületet a Néplap. A címlapon még he­lyet kapott az izraeli-szír konfliktus, s egy-egy beszá­moló a kongói és a nigériai polgárháborúról No és a tanévkezdés. A tízhetes vaká­ció után Somogybán 315 ál­talános és 15 középiskolá­ban kezdődött meg a tanítás. A diákok új tantárgyakkal és témakörökkel is találkoznak az új tanév során: bekerült a tananyagba a honvédelmi is­meretek, a KRESZ és a polgá­ri védelmi ismeretek. Ha a lapból megismert világot néz­zük, indokoltan...

Next

/
Oldalképek
Tartalom