Somogyi Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-10 / 212. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. SZEPTEMBER 10., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP MI ÉRDEKLI? A projektek megvalósulása HORVÁTHNÉ LÁBÁT MÁRTA, a Balatoni Integrációs Kht. projektmenedzsere: - Fő­ként azoknak a projektek­nek a sorsa érdekel, amiken épp dolgozom. Bízom ben­ne, hogy a nem kormányza­ti szereplőknek a környe­zetvédelembe történő bevo­nását támogató program pályázói meg is valósítják mindazt, amit vállaltak. Emellett drukkolok a máso- dikas gimnazista fiamnak, hogy a tanév kezdetén si­kerüljön neki felvenni a rit­must, és a gázárakra gon­dolva az is foglalkoztat, hogy szép hosszú őszünk legyen, hogy minél később kelljen bekapcsolni a fűtést. SH-PORTRÉ Az elnöki titkár POHNER EVELIN, a Balatoni Integrációs Kht. titkársági asszisztense: - A Kaposvári Egyetem Kommunikáció, Művelődésszervező Szakán végeztem 2007-ben. Idén év eleje óta dolgozom a Balato­ni Integrációs Kht-nál mint elnöki titkár. Szerencsés va­gyok, hiszen munkám so­rán olyan emberektől tanul­hatok, akik profik a maguk szakterületén. Feladatom a kapcsolattartás a BFT elnö­ke, valamint a tanács és munkaszervezete között, a régiós szervezetekkel vagy az újságírókkal. Emellett programokat szervezek és tájékoztató anyagokat készí­tek a sajtó számára. Tervben a balatoni körvasút Balaton Idén kiértékelik, milyen hatással volt a közlekedés a vendégforgalomra Az idei szezon is bizonyította: a Balaton közlekedésfejlesztése elodázhatatlan. Annál is inkább, mert a közlekedés a turizmusra is közvetlen hatással van. A vasutat fejlesztenék Rendkívüli ülésre várja a Balaton Fejlesztési Tanács a közlekedési tárca veze­tőjét, valamint a MÁV ve­zetését, ahol a balatoni térségi regionális vasút létrehozásának lehetősé­géről is tárgyalnak majd. Kolumbán Tünde A napirendek között a regionális vasút megalapítása mellett a ba­latoni kerékpárút továbbfejlesz­téséről és fenntartásáról, kerék­páros pihenőhelyek kialakításá­ról, a második balatoni kompjá­rat beindításának előkészüle­teiről, illetve ennek pályázati le­hetőségeiről is szó esik majd, mondta Suchman Tamás, a Bala­ton Fejlesztési Tanács elnöke, és hozzátette: a Balaton melletti, el­sősorban az északi part útjainak állapotáról, azok felújítási lehető­ségeiről is tárgyalnak majd. Az elnök azt mondta: az egyes na­pirendi pontok témáinak elő­készítését munkatársai közel két éve végzik, így számos használ­ható javaslatot dolgoztak ki.- Az idei szezon értékelése­kor külön fejezetet szentelünk annak, hogy a közlekedési kap­csolatok milyen hatással voltak a vendégforgalomra, mennyi­re volt egyszerű vagy éppen bo­nyolult megközelíteni a tavat, és hogyan lehetne javítani a közlekedésen - hangsúlyozta Suchman Tamás. Azt az idei szezon is bebizo­nyította, hogy szükség volna a balatoni közlekedés fejlesztésé­re. A tó környéki utak ugyanis aligha bírnak el több autót. A Balaton közlekedésfejlesztési koncepciója már az elmúlt év során elkészült. A tervezet megállapításai között szerepel, hogy azok a turisták, akik nem Pihenőhelyek kellenek AZ ELMÚLT ÉVEKHEZ KÉPEST jó­val több kerékpáros turista tűnt fel idén a Balatonnál. Egyre sürgetőbb hogy a bicik­lisek számára olyan pihenő­helyek álljanak rendelkezésre, ahol többféle szolgáltatást megtalálnak. A BFT a Bala­ton körül 10-12 pihenőhely létrehozását kezdeményezi, amelyek vasúti, illetve más ál­lami ingatlanokban kapná­nak helyet. Bringakörút a Balatonnál autóval érkeznek a Balatonhoz vagy éppen nem akarják hasz­nálni a kocsijukat a nyaralás so­rán, nehezen közlekednek a tó körül. Ennek egyenes következ­ménye, hogy a vendégek keve­sebb helyre jutnak el, így keve­sebbet is költenek. Az autók tö­meges jelenléte ugyanakkor rontja a pihenőövezet vonzere­jét. A főidényre jellemző torló­dások és a parkolóhelyek hiá­nya tovább nehezíti a vendégek mozgását, ezáltal a háttértele­püléseket is nehezebb bekap­csolni a turizmusba. Abban az esetben, ha létre­jönne a balatoni regionális vas­út, javulna a tóparti települések megközelíthetősége, és nem­csak a turisták, de a Balaton ki­emelt üdülőkörzetének lakói is gyakrabban állíthatnák le az autóikat. A Balaton Fejlesztési Tanács egy korszerű közösségi közle­kedési rendszer létrehozását tűzte ki célul, amely a nyugat­európai országokra jellemző, több központú elővárosi közle­kedéshez lenne hasonló. - A stratégiának két fő iránya van ­magyarázta Sebestyén István, a Balatoni Integrációs Kht. mun­katársa. - A koncepció gerincét egy önálló térségi vasúttársa­ság létrehozása adja. A Balaton körüljárhatósága érdekében és ahhoz, hogy egy nagy kapacitá­sú vasutat létre lehessen hozni, pályaépítésekre, infrastuktúra- fejlesztésre is szükség lenne. Összehasonlításképp a buda­pesti HÉV-hez vagy egy elővá­rosi villamoshoz hasonló, kor­szerű motorvonatos vasúti for­galmat kellene kiépíteni jó kö­vetési sűrűségű járatokkal, megfelelő megállóhelyi távol­ságokkal. Egyúttal a vasúti pá­lyarendszert is alkalmassá kell tenni arra, hogy a vonatok 100 kilométer per órás sebesség­gel közlekedhessenek rajta - mondta Sebestyén István, aki szerint a Gyesev jó példa arra, hogy egy térségi vasúttársaság életképes lehet. Az egységes koncepció és marketing, valamint a közös in­formációs, menetrendi és tari­farendszer kialakítása ugyan­akkor szükségessé teszi a Bala­toni Közlekedési Szövetség lét­rehozását. A szervezet megala­pítását mindhárom tóparti ré­gió támogatja, így akár már a jövő évben létrejöhet. AZ OLDAL MEGJELENÉSE A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL KÉSZÜLT. WWW.ITTHON.HU Ötletesek a civilek a környezetvédelem terén Újra Parlament előtt a törvény szabályozás Még e hónapban jogerős lehet a tervezet Megszületett a Norvég Alapból finanszírozott pályázatok érté­kelése. Az alapból a civilek és a nem kormányzati szervek kör­nyezetvédelmi törekvései támo­gathatók. Fia a Nemzeti Fejlesz­tési Ügynökség is rábólint, szep- témber közepén 32 pályázó kö­zött összesen 369 millió forin­tot oszthat szét a Balaton Fej­lesztési Tanács. A BFT, valamint a Balatoni In­tegrációs Kht. úgy véli, hogy a környezetvédelmi célkitűzések eredményesen csak a civil szer­vezetek, valamint a nem kor­mányzati szervezetek (NGO-k) részvételével valósíthatóak meg. A tanács ezért kiemelt feladatá­nak tartja a nem kormányzati szervekkel kialakított kapcsola­tok erősítését, tevékenységük támogatását, a szakmai segít­ségnyújtás mellett a fejlesztési források biztosítását.- A felhívásra 43 pályázat érkezett 530 millió forintnyi összértékű támogatási igény­nyel, amiből mindössze hat nem felelt meg a formai követel­ményeknek - tudtuk meg Hor- váthné Lábát Márta projektme­nedzsertől, aki azt is elmondta: a civilek fogékonyak a témára, sok hasznos ötlet érkezett. A pá­lyázók parkosításra, a zöld terü­letek növelésére, hulladékgyűj­téssel kapcsolatos eszközökre és akciókra költenék a pénzt. ■ Kolumbán T. A kormány szeptemberben el kívánja fogadni a Balaton-tör- vény tervezetének módosításait - mondta Suchman Tamás, a Ba­laton Fejlesztési Tanács elnöke és kiemelte: a törvény egyes ré­szeinek változtatásait a kor­mány a köztársasági elnök kifo­gásainak figyelembevétele mel­lett készítette el. Ismert: az államfő júniusban azután küldte vissza az Ország- gyűlésnek megfontolásra az idén módosított Balaton-tör- vényt, hogy a parlamenti pártok szinte teljes konszenzussal fo­gadták el azt. Sólyom László azokkal a rendelkezésekkel nem értett egyet, amelyek szerint a Balaton kiemelt üdülőkörzeté­Suchman Tamás: remélem, a tör­vény szeptemberben jogerős lesz ben a jövőben olyan területeket is korlátozás nélkül belterületbe lehetne vonni, ahol nincs megfe­lelő csatornahálózat. A köztár­sasági elnök azt is kifogásolta, hogy a törvény lehetővé tenné a partinak és part közelinek nem minősülő településeken az építé­si engedélyek kiadását akkor is, ha hiányzik a szennyvízcsator­na-hálózat és a megfelelő kapa­citású tisztítómű.- A Parlament jövő héten na­pirendre tűzi a törvénytervezet módosítását, amit ezt követően a szakbizottságok is újra tár­gyalnak. Azt várom, hogy a tör­vény néhány héten belül jogerő­re emelkedik - mondta a BFT elnöke. ■ K. T. Cél az egységes balatoni minőségi rendszer Turisztikai szolgáltatásokhoz és termékekhez kapcsolódó egysé­ges balatoni minőségbiztosítási rendszer létrehozásán dolgozik a Balaton Fejlesztési Tanács. A rendszer a meglévő minősítési el­vek felhasználásával a BFT, a Ba­latoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Balatoni Regioná­lis Turisztikai Projekt Iroda veze­tésével a régió szereplőinek, vala­mint turisztikai szervezeteinek részvételével kerül kialakításra. A minőségbiztosítási rend­szer kidolgozásához kapcsoló­dó szakmai anyagok a hónap közepétől már elérhetőek lesz­nek a tanács honlapján a régió- fejlesztés menüpont alatt. ■ Kolumbán Tünde

Next

/
Oldalképek
Tartalom