Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-04 / 181. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ SPORT Az elitklubok közé vágynak vízilabda ob i/b Bajnoki címre pályáznak a kaposvári pólósok Eddig négy pólóstól kö­szöntek el Kaposváron, s (legalábbis eddig) csupán egy érkezett a pótlásukra. Fenyő Gábor A jelek szerint alaposan átalakult kaposvári pólósalakulat várja majd a szeptember végén esedé­kes bajnoki rajtot. A tavaly érke­zett Szántó Sándor kapustól meg­váltak, Ferenczy Ádám pedig a hí­rek szerint vissza szeretne térni Franciaországba; Eged Dánieltől két év után köszöntek el, Pallagi Péter pedig - aki öt szezont húzott le a somogyi megyeszékhelyen - befejezte játékos-pályafutását. Ami a jelenlegi keretet illeti; Krizsán Attila kapust és Her- mann Krisztiánt - mindketten Pécsen tanulnak, ám most már Kaposváron edzenek -, a to­vábbra is a baranyai megye- székhelyen készülő Krizsán Andrást, a kettős igazolású Radócz Zoltánt (a tehetséges já­tékost a nagy múltú OB I-es Fra­di is foglalkoztatja), továbbá Dodog Szabolcsot, Viczián Gá­bort és Maár Róbertét élő szer­ződés köti a klubhoz, míg Hirbek Sándorral tárgyalnak a folytatásról. A serdülőcsapat tagjai közül Juhász-Szelei Nor­bert és Jakó Bence, az ifiktől pe­dig Mezriczky Zsolt és Hévizi Tamás kapus készül a nagyok­kal együtt; a következő idény­ben várhatóan több lehetőséget kapnak majd a bajnokikon. Eddig egy új pólóst igazolt az OB I/B csoportos Kaposvári VK, nevezetesen a balkezes Berend- te Imrét Kecskemétről. A tér­tiét kemény tréninggel hangolnak mindennap JAVÁBAN készülnek már az OB I/B csoportos Kaposvári VK pólósai; az utánpótlás- korúak két hete, a nagycsa­pat tagjai pedig egy hete áll­tak újra munkába, míg az újak majd most csatlakoz­nak a kerethez. A somogyi megyeszékhelyen nemcsak beszélnek a feljutásról, ha­nem láthatóan komolyan is veszik: Kovács Róbert na­ponta két edzést vezényel a társaságnak. vekben még egy 20 éven aluli játékos szerepel, s egy-két ruti­nos pólóssal is meg szeretnék erősíteni a csapatot.- A szeptember végén rajtoló pontvadászatban egyértelműen a bajnoki címet pályázzuk meg, vagyis szeretnénk felkerülni az elit pólósalakulatok közé - mondta Dobos Pál, a Kaposvári VK elnökségének a tagja. Hazai siker mindkét fronton kispályás labdarúgás Két különdíj Farkas Péternek Kétgólos pécsi sikert hozott a Barcson tartott bajnoki főpróba ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK: BARCSI SC-PÉCSI MFC 0-2 (0-2) Barcs, 150 néző. V.: Pájer. barcsi se: Banicz - Ferenczi, Matus, Kőkúti (Bakó), Pókos (Gyaraki) - Tolnai, Gálosi (Hor­váth R.), Kordé (Adnan), Kolle­ga K. - Iván, Carlos (Tahiro- vics). edző: Ott József. A villámlásokkal tarkított ha­talmas vihar miatt jó 20 percre félbe kellett szakítani szomba­ton este Barcson a mérkőzést, s összességében 90 helyett csak 80 percet játszott a két együt­tes. gólszerzők: Kulcsár, Lov- rencsics. mezéi József kaposvölgye vsc­NK PITOMACSA (HORVÁT) 3-0 (1-0) Nagyberki, 100 néző. V.: Konczlik. KAPOSVÖLGYE VSC: StrubliCS - Jagodics, Udvari, Vaskó, Szabó Sz. - Huzmi, Hock (Fritz), Andruskó, Kardos - Ivusza, Rompos. edző: Horváth Lajos. Magabiztos hazai siker szü­letett a horvát IV. osztályú NK Pitomacsa elleni előkészületi mérkőzésen. gólszerzők: Rompos, Jagodics, Andruskó (11-esből). kaposvölgye vsc­MEZŐCSOKONYA 2-1 (0-1) Nagyberki, 50 néző. V.: Pintér. kaposvölgye vsc: Gyenes - Váli, Fodor T., Fellai, Jelasics (Körösi) - Szvetozár, Milisics, Kovács G., Mboma - Kalmár, V. Nikolics. EOZö; .Horváth Lajos. A megyei I. osztályú bajnok­ságban szereplő mezőcsoko- nyai együttes végig egyenrangú ellenfele volt a főleg tartalék­játékosait szerepeltető NB Il-es Kaposvölgyének. gólszerzők: Körösi 2, illetve Bruncvig. TOTÓ 1. Reál Madrid-Hamburg 2-11 2. Arsenal-Juventus 0-12 3. Rapid Wien-Kapfenberg 3-11 4. Sturm Graz-Austria Wien 0-0 x 5. Ríed-Austria Ka:mten lapzárta 6. Salzburg-LASK Linz lapzárta 7. Brann Bergen-Ham-Kam 4-11 8. Valerenga-Fredrikstad 1-1X 9. Liileström-Strömsgodset 3-11 10. Stabaek-Bodö/Glimt 4-11 11. Viking-Lyn 2-01 12.Tromsö-Rosenborg lapzárta 13. Tottenham-Dortmund 3-01 Plusz egy mérkőzés: 14. Feyenoord-Celtic lapzárta Négy felnőtt és ugyanennyi (12 éven aluli) gyermekcsapat lépett pályára Kercseligeten a falunapi kispályás labdarúgótornán. A Kaposmenti Sportszervezői Kör­zet és a helyi önkormányzat ál­tal közösen szervezett hagyomá­nyos mérkőzéssorozaton - ame­lyen tolnai gárdák is szerencsét próbáltak - mind a nagyoknál, mind pedig a kicsiknél egyaránt a házigazdák diadalmaskodtak. a végeredmény, felnőttek: 1. Kercseliget, 2. Jágónak, 3. Balogh Söröző, 4. Nagyberki. A legtechnikásabb játékosnak a kercseligeti Far­kas Pétert választották meg, aki egyben gólkirály is lett nyolc ta­lálatával, míg a legjobb kapus­nak járó különdíjat a jágónaki Lőczi László vehette át. gyermekek: i. Kercseliget, 2. Taszári Kacsógép FC, 3. Kapos- keresztúr, 4. Jágónak. A legtech­nikásabb játékosnak a kercse­ligeti Lengyel Martint, míg a leg­jobb kapusnak a szintén ker­cseligeti Bertalan Ádámot vá­lasztották meg, a gólkirályi cí­met pedig a taszári Gréczi Ba­lázs hódította el öt találatával. ■ Fenyő G. Két hét múlva lépnek pályára a vegyes párosok A hagyományos Balaton-át- úszás miatt elhalasztották a hét­végére kiírt megyei amatőr (ve­gyes párosok) strandröplabda­körverseny utolsó előtti, negye­dik fordulóját Marcaliban. A tornát két hét múlva pótolják majd a Kaposvár melletti Dese- da-tó partján a nyílt női és férfi megyei bajnoksággal párhuza­mosan. ■ F. G. A Rákóczi ifi öt találatára kettővel felelt a házigazda Atád ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK: NAGYATÁD FC-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI ÖLUE IFI (19 ÉVESEK) 2-5 (1-3) Nagyatád, 50 néző. V.: Vukman. Nagyatád FC: Varga T. (Dobos) - Vastag, Horváth ]., Pintér T., Bencsik (Szabó D.) - Ernyes (Vukmann R.), Brezovszki, Vaj­da (Horváth P.), Nagy B. (Szabó B.), Balogh Zs. (Pércsi) - Prucsi. edző: Papp Zoltán. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI ÖLUE IFI (19 ÉVESEK): Ferenczi - Keresztes (Mészáros L.), Dekanics, Major Á., Schmidt (Ferencz) - Bőié (Bodrogi), Horváth T., Balázs (Pfeiffer), Kulcsár, Czonev (Jutái)- Pántics (Aranyi), edző: Major Gábor. gólszerzők: Szabó B., Horváth P., illetve Bőle, Czonev, Kulcsár, Aranyi, Major Á. (11-esből). BALATONLELLE SE- SOMOGYVÁR 6-2 (4-1) Balatonlelle, 50 néző. V.: Németh. balatonlelle SE: Erdei - André (Czeiner), Kenéz, Kocsis, Kiss R.- Kubovics, Mogyoróssy, Balogh A.. (Földes), Petronovics - Gal- góczi, Valla. edző: Véber György. A BALATONLELLE! GÓLSZERZŐK: Balogh A. 3, Galgóczi, Petrono­vics, Valla. NAGY LAJOS NAGYBAJOM AC-DDMHG SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA 4-2 (4-0) Nagybajom, 100 néző. V.: Lich- tenberger. NAGYBAJOM AC: Noé (Tompa) - Kollega B. (Horváth Árpád), Papp M., Dávid (György), Gábor- Ándrosics, Laki, Csörgei (Sza­bó A.), Horváth Ádám (Borsos) - Babai, Dalovics (Andricz). edző: Hanusz János. A NAGYBAJOMI GÓLSZERZŐK: And- rosics 2, Babai, Dalovics. SZABÓ ATTILA HÉVÍZ FC-MARCALI VFC 1-0 (1-0) Zalaapáti, 50 néző. V.: Pujcsek. marcali VFC: Tánczos (Hajba) - Lakics (Zsiga), Németh A. (Kiss P.), Károli, Zugor - Körösi - Tóth G., Kovács P., Bodai (Németh B.), Mixtai - Kovács 0. EDZŐ: Né­meth István. így hangolnak kedd: Karád-Balatonlelle SE. Karód, 18 óra. Heikki Kovalainen a Hungaroringen aratta első győzelmét forma-i Három körrel a vége előtt még Felipe Mássá állt nyerésre a Magyar Nagydíjon, de elfüstölt a Ferrari A finn Heikki Kovalainen (McLa- ren-Mercedes) nyerte a Forma-l­es világbajnokság idei 11. futa­mát, a Magyar Nagydíjat. A má­sodik helyet óriási meglepetésre a német Timo Glock (Toyota), míg a harmadikat a vb-címvédő finn líimi Raákkönen (Ferrari) szerez­te meg vasárnap a Hungarorin­gen. A viadalon Mássá pompásan rajtolt, megelőzte Kovalainent és Hamiltont is. A brazil végig ma­gabiztosan vezetett, ám három körrel a zárás előtt a Ferrari füs­tölni kezdett, és kénytelen volt fel­adni a viadalt. Szintén gondban volt a vb-pontversenyben éllovas Hamilton is: a brit versenyző bal első kereke kidurrant a 40. kör­ben, és így végül be kellett érnie az ötödik pozícióval. A 26 éves Kovalainen pályafutása első fu­tamgyőzelmét szerezte meg a mogyoródi pályán. A világbajno­ki pontversenyben továbbra is a brit Lewis Hamilton (McLaren- Mercedes) vezet, mögötte Ra:i- kkönen feljött a második hely­re, míg márkatársa, a brazü Fe­lipe Mássá lecsúszott a harma­dikra. Heikki Kovalainen (McLaren- Mercedes): - Természetesen na­gyon boldog vagyok, többször is lett volna lehetőségem már nyer­ni, de akkor nem jöttek össze a dolgok. Most szerencsém volt, hiszen a sikerhez kellett Felipe Mássá pechje is. Beérett az a munka, amit az elmúlt néhány Heikki Kovalainen Magyarországon érezte meg először a győzelem ízét hónapban elvégeztem a csapat­tal. Évek óta dolgoztam ezért a sikerért, fantasztikus érzés. Timo Glock (Toyota): - Alig hittem el, hogy második vagyok, amikor leállt Mássá motorja. Nagyszerű hétvége volt, óriási eredménnyel. Kimivel a végén nagy csatát vívtunk, de szeren­csére nem hibáztam, és megtar­tottam a pozíciómat Kimi Raákkönen (Ferrari): - Azt hiszem, elégedett lehetek az eredménnyel, főleg a gyenge idő­mérő után. Jó munkát végeztek a srácok a csapatnál. Alonsóval nagy csatát vívtunk egészen a második kiállásig, nagyon ne­héz megelőzni olyasvalakit, aki nem hibázik. Kubica is pontot szerzett MAGYAR nagydíj végeredmény (70 kör/306,663 km): 1. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 1:37:27.067 ó (átlag: 188,684 km/ó), 2. Timo Glock (német, Toyota) 11.000 mp hátrány, 3. Kimi Raákkönen (finn, Ferrari) 16.800 mp h., 4. Femando Alonso (spanyol, Renault) 21.614 mp h., 5. Lewis Hamil­ton (brit, McLaren-Mercedes) 23.048 mp h., 6. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 32.298 mp h., 7. Jamo Trulli (olasz, Toyo­ta) 36.449 mp h., 8. Róbert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 48.321 mp h. Í « t Búcsú két szezon után. A tavalyelőtt érkezett Eged Dániel és három társa is elköszönt Kaposvártól

Next

/
Oldalképek
Tartalom