Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-28 / 201. szám

Kezdődik az iskola, aggódnak a szülők tanévkezdés Szeptemberben szaporodnak a balesetek, a kicsik lassan szoknak vissza a tanterembe Hétfőn becsengetnek. Ez az időszak legalább any- nyira veszélyes a gyerek­nek, mint a nyár kezdete. Dreissiger Ágnes Statisztikailag kimutatható, hogy a vakáció után megszapo­rodnak a gyermekbalesetek. Az okát nem nehéz kitalálni: a ki­csik hozzászoktak a szabadság­hoz, teli vannak élményekkel, ezért figyelmetlenebbek. Nem­Két óra munka után negyedóra pihenés jöpn i Becslések szerint, aki számítógép előtt tölti a munkanapját, akár 33 ezerszer is meg kell hogy moz­dítsa a fejét és a szemét, miköz­ben a képernyőre és a billentyű­zetre néz. Mindehhez hétezer pu­pillareakció társul. A látszólag mozgalmas munkavégzés mégis árt az izmoknak és a szemnek. A koncentrált, pontos munká­nál ritkábban csukódnak le a sze­mek: a szokásos 10-12 helyett a monitor előtt percenként csupán három-négy pislantás a jellemző. Érthető, hogy a képernyő előtt ülők negyven százaléka szenved a fáradt, száraz és égő szemek­től. A számítógépezés ezen kívül tarkómerevséget és fejfájást okoz­hat. Néhány apró trükkel meg­előzhetők, illetve csökkenthetők a panaszok. Az ülőmunkánál figyelni kell az egészséges testtartásra. Az al­sókarok feküdjenek vízszintesen ■ Az önmasszázs segíti a gyors felfrissülést. az asztalon vagy a billentyűze­ten. Az ülésmagasság akkor ideá­lis, ha a felső- és alsókarok derék­szöget képeznek. Ez vonatkozik a felső és alsó lábszárra is. A kép­ernyő szintén helyes magasság­ban legyen. Ez akkor valósul meg, ha a legfelső szövegsorok körülbelül szemmagasságban vannak. A monitor az arccal szemben legyen. Ez megakadá­lyozza a kifordított testtartást, amely feszességhez vezethet a váll- és tarkókerületen. A szemek védelme miatt fon­tos, hogy a képernyőt jó szögben érje a fény. A számítógépet úgy kell felállítani, hogy a monitort lehetőleg oldalról érje a természe­tes fény. A monitor sötétben is ol­vasható, a helyiségben mégsem lehet félhomály. A rossz megvilá­gítás igénybe veszi a szemet. Munka közben szüneteket kell tartani a számítógépezés közben. Két óra munka után 15 perc pihe­nő következzen. A felfrissüléshez egy kis séta és némi „önmasz- százs” társuljon. Hüvelyk- és kö­zépső ujjal fogja meg az orrgyöke­rét, és helyezze a mutatóujját a homlokára. Ezeket a pontokat masszírozza néhány másodper­cig. Ez a masszázs a szemüveget viselőknek is jót tesz. ■ D. Á. csak a járdáról lépnek le köny- nyelműen, de az iskolatermek­ben is újabb és újabb veszélyek leselkednek rájuk. Zombori Tí­mea iskolapszichológus azt mondja, a szakemberek ezt az időszakot legalább olyan veszé­lyesnek tartják, mint amikor vé­ge a tanévnek. „A gyerekek a nyár elején azért szeleburdiak, és azért vannak bezsongva, mert előttük a vakáció - magyarázza a pszichológus. - Akár otthon vannak, akár a játszótéren, job­ban kell figyelni rájuk.” Ugyanez igaz szeptember első heteire. „A figyelmetlenségben a fáradtság is közrejátszhat. Ed­dig aludhattak, most újra korán kell kelniük” - véli Zombori Tímea. A tanévkezdés nehézségeit a szü­lők is enyhíthetik. A visszarázódást könnyítheti, ha hétvégenként - különösen, amíg jó idő van - hosszabb kirándulá­sokra viszik a csemetéket, ahol kitombolhatják magukat. „A szülők azzal is segíthetik gyermeküket, ha év elején újra elkísérik őket az iskolába - taná­csolja a szakember. - Egyrészt maguk is megbizonyosodhatnak arról, mennyire fi­gyelmes a gyermek, másrészt felhívhat­ják a figyelmét a ve­szélyekre.” Az iskolások szeptembertől fo­kozottan ki vannak téve a bakté­riumok és a vírusok támadásá­nak is. A gyerekek újra egy lég­térben ülnek, s ez a köhögésnek, a hurutos és légúti betegségek­nek is kedvez. Ez ellen a higié­nés előírások betartásával, a zsebkendő használatával és rendszeres kézmosással lehet védekezni. A megfázást emellett réteges öltözködéssel és a sza­bad levegőn végzett sporttal le­het elkerülni. Jóllehet a szülők nem szeretik a hőemelkedéses gyerekeket otthon tartani, erre mégis nagy szükség van. A ki­csiknek ilyenkor fokozottan szükségük van alvásra, pihenés­re, de a többieket sem szeren­csés megfertőzni. ■ A tanév elején gyakoriak a vírusfertőzések. Korosztályos balesetek A SÉRÜLÉSEK FAJTÁJA korfüg­gő: kisgyermekkorban a se­bekés égések, a 11-14 éve­seknél a ficamok, a 7-11 éveseknél a törések a leggya­koribbak. A legsérüléke­nyebb testrész a felső végtag, noha ötéves korig a legtöbb gyermek fejsérüléssel kerül kórházba. Ezek túlnyomó ré sze agyrázkódás. Jótékonysági futás a rákellenes küzdelemért A Fuss a Rákkutatásért! Alapít­vány, a Kanadai Kereskedelmi Kamarával és a Kanadai Nagykö­vetséggel karöltve szeptember 14-én rendezi meg jótékonysági futását Budapesten, a Margitszi­geti Atlétikai Centrumban. Az Alapítvány az elmúlt években mintegy 140 millió forintot gyűj­tött össze, s ezzel a hazai rákelle­nes küzdelem egyik legnagyobb civü adományozójává vált. Nemrég üzemelték be a tavaly meghirdetett pályázat nyertesei­nél - a budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvostudomá­nyi Karának hármas Belgyógyá­szati Klinikáján, valamint a ket­tes Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán - azokat a műszereket, amelyeket az alapítvány támoga­tásával szereztek be, 1-1 millió forint értékben. Többek között endoszkópos nőgyógyászati mű­szerekről és a rákbetegek kezelé­sét szolgáló műszerekről van szó. A szervezők folytatják a halá­los kór elleni 1 ' zdelmet. Szep­tember 14-én (vasárnap), 11 órá­tól ismét megrendezik a Margit­szigeti Atlétikai Centrumban a jó­tékonysági futást, amelyre min­denkit szeretettel várnak. ■ mmwxm Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS A CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS A szív körüli zsírszövet károsabb, mint a pocak TÖBB GYULLADÁSJELZŐ fe­hérjemolekulát szabadíta­nak fel a szív körüli zsír­párna sejtjei, mint a bőr alatti zsírszövet. A szívbu­rokban lévő zsírpárna ugyan védi a szívet, de ha túl sok van belőle, ártalma­sabb, mint az egész testre kiterjedő elhízás. @ további érdekességek: www.reggel.hu * * HIRDETÉS _

Next

/
Oldalképek
Tartalom