Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-15 / 191. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 15., PENTEK MEGYEI KORKÉP Halálra ítélték a koppányi házat bírósági ítélet 3,2 millió forintot fizet a helyi önkormányzat a Molnár családnak Nehéz anyagi helyzetbe hozta Törökkoppányt egy friss bírósági ítélet: az önkormányzat 3,2 millió forint kártérítést köteles fizetni egy hely­béli családnak. Krutek József A törökkoppányi Molnár család szerint kétszintes iker családi házuk az önkormányzat hibájá­ból károsodott az 1999-es esőzé­sek során. Pert indítottak, mely most zárult le jogerősen.- A mi utcánkban sosem volt vízelvezető árok, jelenleg sincs. Az 1999-es medárdi he­tekig a víz nem okozott gondot, mert a csapadék a házunk mö­götti földes közúton a Pernec- patakba folyt - magyarázta Molnár Alfréd. - Ekkorra vi­szont olyan sűrűn benőtte a gaz az utat, hogy a víz folyásá­nak is gátat szabott. Gondot je­lentett az is, hogy a házunk mellé mintegy ötven köbméter­nyi földet hoztak, illetve az ön- kormányzat a földes utat vasta­gon murvával terítette, így az megemelődött. Emiatt a lezú­dult csapadék a ház északnyu­gati falának csapódott, és alá­mosta az épület alapját, vala­mint a megtámasztó földet. Molnár Alfrédből áradt a pa­nasz. Elmagyarázta, hogy a lösztalaj megroskadt, és a ház hátsó része szinte a levegőben lógott. A 120 centi mély és öt­ven centi vastag vasbeton alap letört, a tartófalban repedések keletkeztek. Elmozdult a füg­gőlépcsőjük is. Szerintük a csapadékvíz alámosása okoz­ta a családi házban keletkezett összes rongálódást. A Tompa Mihály utcában egyébként már messziről látni, hogy az épület hátsó tartófalát hatal­mas gerendákkal támasztották meg. Másrészt az északi oldal alapját betonnal erősítették, a ház alapját vascsavarral fogták össze. Az épület mozgása ugyanis a többi falon is repedé­seket okozott, eltört a vasbeton koszorú is. Az ikerház alsó szintjéről kiköltözött Molnár István, mert azt alá kellett dú- colni, nehogy leszakadjon. Költségeik enyhítéséhez az ön- kormányzat semmiféle segítsé­get nem adott. Molnár Alfréd: az épület mozgása repedéseket okozott, eltört a vasbeton koszorú. Az épület hátsó tartófalát gerendákkal kellett megtámasztani- Valamennyi gondunk az önkormányzat hibájából kelet­kezett - állították Molnárék. - Csak 2002-ben építtették meg a vízmüvet, onnantól kezdve nem zúdul az utcára a csapa­dékvíz. Molnár Alfréd mutatta: a Bu­dapesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem igazság­ügyi műszaki szakértője is le­írta, hogy amennyiben utcá­jukban kiépítették volna a víz­elvezető árkot, akkor a házuk­ban nem keletkezett volna eró­ziós kár. A panaszos szerint a káruk mértéke a húszmillió fo­rintot is meghaladja. - A csalá­di házat nem is lehet helyreállí­tani - bosszankodott az idős férfi. - Az önkormányzat 2002- ben olyan területrendezési ter­vet hozott, melyben leminősí­tette az ingatlanunk értékét, és ide négysávos utat terveztek. Még javítani sem lehet az épü­leten, vagyis halálra ítélték. Je­lenleg Budapesten bérelünk la­kást, csak alkalmanként tartóz­kodunk Törökkoppányban, hi­Varga György polgármester: nem fogadjuk el, hogy a kár a mi hibánk VARGA GYÖRGY POLGÁRMESTER azt mondta: az önkormányzat is igazságügyi szakértőt kért föl a Molnár család házában keletkezett károk felülvizsgá­latára. - A szakértő szerint a a károk nem a vízelvezetés hi­ánya miatt keletkeztek, ezért a képviselő-testület elutasította a későbbi felperesek közel egy­milliós kártérítési igényét. Tu­domásom szerint legutóbb már 18 millió forintra perelték az önkormányzatot, de ebből csak 3,2 milliót hagyott jóvá a táblabíróság. Másrészt Molnár Alfrédéknak is félmillió forin­tot kell fizetniük az önkor­mányzatnak. Tehát a bíróság szerint csak részben volt hibás az önkormányzat a kialakult helyzetért. De nem fogadjuk el, hogy a kár miattunk kelet­kezett. Szerintünk ugyanis nem bizonyított, hogy a gon­dok 1999-ben jöttek létre. Egyébként nincs tudomásom arról, hogy az önkormányzat­nak olyan területrendezési ter­ve lenne, mely szerint a Tom­pa Mihály utcánál négysávos út létesül. Képviselő-testüle­tünk mérlegeli és a következő ülésén dönt arról, hogy be­nyújtunk-e felülvizsgálati ké­relmet az ítélettel szemben. A kártérítést - ha más döntés nem lesz - december 31-ig ki­fizetjük. Varga György: december 31-ig kifizetjük a pénzt szén a ház bármelyik pillanat­ban összedőlhet. Ezért a szom­szédban vásároltunk egy ro­mos házat, felújítottuk, és ha a faluban vagyunk, ott lakunk. Molnárék hangsúlyozták: nem kapták még meg az önkor­mányzattól a 3,2 millió forintot. SEGÍTÜNK... . F. SZARKA Köddé vált köbméterek panaszával hozzánk fordu­ló olvasónk precíz ember. Minden számlát, csekket megőriz, pontosan könyveli a kiadásait és a bevételeit 9 gyermeket nevel, a csalá­di költségvetést csak pontos adminisztrációval lehet kéz­ben tartani. Most meggyűlt a baja az e.on-nal. Gázfo­gyasztását havonta inter­neten keresztül adja meg, majd ennek alapján kapja meg a csekket. Többször előfordult, hogy miután már befizette a számlát, jött egy sztornó és egy újabb szám­la. Sőt két befizetését visz- sza is utalták. Az óraállás a számlán és a valóságban is megegyezik. Most a szolgál­tató mintegy 28 ezer forintot követel rajta, és*az óra ki­kapcsolásával fenyegeti. Ol­vasónk hajlandó a tartozást kifizetni, ha a szolgáltatótól kap egy részletes számlát és bebizonyítják neki, hogy honnan hiányzik a 400 köb­méter pluszfogyasztás. Erre azonban a szolgáltató nem hajlandó, novák ferenc, a megyei fogyasztóvédelmi egyesület elnöke azt mond­ta, hogy elég sok a problé­ma a gázos számlákkal, kéri olvasónkat, hogy a számlák, csekkek másolatát juttassa el az egyesülethez. TRAFFIPAX Somogybán ma Kaposváron a Toponári úton 8.30-9.45-ig, a Zselici úton 10.15-11.30-ig, a 48-as ifjúság útján 13-14-ig, a Füredi úton 14.30-16.30-ig, Csokonyavisonta-Somogytarnó- ca-Barcs térségében 8-14-ig, Balatonkeresztúron 12-16-ig, Zamárdiban 9.30-10.30-ig, Balatonföldváron 11-12-ig, Kő­röshegyen 14-15-ig, Balaton­szárszón 15.30-18-ig, az autó­pályán (123+750 km) 10-12- ig, a sávolyi felhajtónál 15- 17.30-ig mérik a sebességet. .. m mm i .. im l OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 HEH ■ Ml 1 9HI KI A HIBÁS? A város és a megye veze­tésének a hibája, hogy a mini, többnyi­re kényszervállalkozások tönkremen­nek. A fizetőképes kereslet csökken. Az ígéret csak ígéret maradt, nem léte­sültek új munkahelyek. A multik egyre jobban terjeszkednek, és kiviszik a hasznot az országból! Ez kinek jó a multikon kívül? Kíváncsi. DESEDA. Kinek a feladata intéz­kedni a desedai strand előtti stég­nél elsüllyedt vízibiciklik eltávolítá­sáról? A látvány alapján akár termé­szetkárosításról is beszélhetünk. Ajánlom az illetékesek, illetve erre a „vállalkozói” tevékenységre a Desedán engedélyt adó hatóság, hivatal figyelmébe! Futó. HEINTZ. Nagyon várom Heintz dr. nyilatkozatát: hány fiatal volt ve­szélyben Gyurcsány hibájából a kol­légiumi fal leomlásánál. Fej. FOGYATÉKOSOK. 12 szemesi nyara­lónak: az emberi butaság példaké­pei lehetnének ezek az emberek! Miért fáj nekik, hogy egy sérült is szeretne boldog lenni? Az én gyer­mekem is sérült, de ha nem is tole­ránsak néhányan, azért szerencsére ezek vannak kisebbségben! Sokszor nyaraltunk a Balatonnál, de - sze­rencsénkre - mi inkább a tolerán­sakkal találkoztunk. * Örüljön a 12 szemesi, hogy egészséges, még nem tudhatják, nem kerülnek-e ha­sonló helyzetbe. Az ő családjukba is születhet fogyatékos gyermek! Egy fogyatékos gyermekét nevelő édes­anya. * Felháborít, hogy valakik így reagálnak a fogyatékosokkal szem­ben. A beteg ember is ember! Maja. * Attól, hogy látni sem bírod őket, még vannak. El sem képzeled, mi­lyen gyorsan beálhatsz a sorba! Leg­jobb lenne, ha lehajtanád a fejed és elgondolkodnál azon, hogy ők sokkal jobban szeretnek téged, mint -te őket. Öcsi. * Mindennek van határa! Nézzetek magatokba, szemesiek! Ha zavarnak, menjetek máshova! A szabadstrandot BÁRKI használhat­ja: gazdag, szegény, beteg, egészsé­ges, szőke, barna, te vagy én! Gon­dolkozzatok! N. * Igazuk van a sze­mesi tiltakozó levélíróknak! Kell a ke­rítés, hogy az ilyen „emberek” be le­gyenek zárva! Mint azok a fogyatéko­sok, akik megpróbálják élvezni ezt a kis szabadságot! Mást nem is kíván­hatok, csak tapasztalatot az ilyen emberek gondozásában. Üdv. Mr. X. * Köszönet és elismerés Balaton- szemes polgármesterének a fogya­tékosokkal kapcsolatos álláspontjá­ért. Szerintem a levél írói a fogyaté­kosok. Szellemi fogyatékosok. JELNEK! Honnan tudod Putyiról, hogy bolsi? Lehet, hogy csak fel sze­retné hívni a figyelmet a balaton­boglári állapotokra. Az a baj, hogy a város vezetését csak a másik em­ber pártállása érdekli, nem a város érdeke. Te sem írtad oda a neved és a telefonszámod. Nem tudom, ki vagy, de folytasd, hátha felébred a város. * A nagyon ráérő, szerinted bolsi ezennel jelentkezik, mint pél­damutató önkéntes! Egyébként mi­ből gondolod, hogy Putyi az a lány? Lehetne Pityu is. A telefonszámom­ra nincs szükséged, üzenhetsz az olvasói üzenetekben. Putyi. VISSZHANG. Csak kapkodom a fe­jem a DRIB elnökének négycsillagos nyilatkozatán, a milliárdos beruházá­sokon és azon gondolkodom, hogy Somogy munkaerőgondját enyhíti-e? PIACI POFONOK. A kaposvári gom­baárus röhög a két hónapos kitiltá­son, mert utána kezdődik a szezon. * Érdekes volna a másik felet is megszólaltatni, mivel nem teljesen úgy történt, ahogy a piaci vezetők előadják. Egy piaci árus. (A cikkben nyilatkoztak. - A szerk.) VÍZLÉPCSŐ. Bős-Nagymaros leállítá­sa az akkori politikusaink nagy bak­lövése volt. A szlovákoknál maradt az olcsó vízienergia, nálunk meg majd csak lesz valahogy. Sőt a mohi atomerőművet is be akarják fejezni. Mellesleg szép csendben Romániá­ban is átadtak egy új blokkot! ADÓ. Míg Siófokon a város perem- kerületeiben kettesével járnak a kurtaxások, hogy a nyomorult nyug­díjas nehogy lenyúljon egy-két ven­déget, addig a kedvezményes állami hitelek segítségével épült Balaton- parti luxusapartmanokban vígan fo­lyik a szabad rablás. Zárt terület lé­vén az adóellenőröknek szemernyi esélyük sincs az ellenőrzésre, a ke­rítésen kívülről csak leselkedhet­nek, ahogy egyesek által egész szin­teket vásárolt épületekből özönlik az idegen vendégsereg. ÍTÉLKEZÉS. Kedves Mamu! A ma­gyar igazságszolgáltatást még csak egy napon se említsd az amerikaival! Üdv. Mr. X. * Palkó! Ön bíró vagy jós, hogy egy nem lezárt ügyről ítéletet mond? A kábítószerügy a Hír Tv mun­katársai ellen ugyanis még nincs le­zárva. Tájékozódjon inkább! MM. UZSORA. A Dunántúlon is egyre töb­ben gazdagodnak a megszorult em­bereken. ígérik, hogy megoldják a hi­telkiváltást, végrehajtást stb. Vigyáz­zatok, kiben bíztok, és ne féljetek fel­jelenteni őket! Egy pórul járt anya. Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom