Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-29 / 176. szám
4 . ME GYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 29., KEDD MI ÉRDEKLI? Az elutasított pályázatok KOMÁROMI RÓBERT, az andocsi iskola és óvoda vezetője: - Kíváncsi vagyok arra, hogy miért utasították el az önkormányzat iskolai tanterem bővítésére és tornaterem építésére benyújtott pályázatát. Sajnos az iskolabusz beszerzésére beadott pályázatunk sem nyert. Pedig a fejlesztések jól szolgálták volna az andocsi iskolába járó gyerekek érdekeit az oktatás-nevelés hatékonyabbá válásával. Foglalkoztat az is: miként alakul a gyereklétszám az új tanévben, illetve sikeresen rendezzük meg a falu fennállásának 800. évfordulóját augusztus 23-án. A nyugdíjas pedagógus irányi károlyné tabi nyugdíjas tanár: - 1948-ban a Bálványosi Általános Iskolában kezdtem a pályát tanítóként. Hat év után kerültem Tabra. 1955-ben Pécsett magyar-történelem szakos tanári diplomát szereztem. Harminchét évet dolgoztam a tabi intézményben, ahonnan 1984-ben nyugdíjba mentem, de még további hét évet tanítottam. Végleg Tabon telepedtünk le. Két gyermekünk született: Tünde tanító, Károly pedig kisvállalkozó. Négy unokánk közül három már felnőtt, két dédunokánk is van. A nyugdíjas napok kikapcsolódással és a ház körüli munkával telnek. A szegénység mindig nőarcú esélyek A gyengébbik nem egy életen át mások gondoskodására számít A nemek esélyegyenlőségi gondjairól tartottak fórumot Egerben somogyi szakemberek részvételével. Munkatársunktól Csapó Ida önismereti tréner előadásában arra igyekezett rámutatni, hogy az évszázados sztereotípiáknak a nők a mai napig áldozatai: a gyengébbik nem egy életen át számít mások gondoskodására. Előbb az apjáéra, majd a férjére, a családjáéra, a cégére, az államéra, ezért nem véletlen, hogy a szegénység mindig is nőarcú. Mint ahogy az sem, hogy négy asszonyból három szegény- nyé válik a férj halála után. Holott a nők ma vállalkoznak, pályázatokat írnak, sőt a változó nyugdíj- rendszer is abba az irányba hat, hogy az aktív évek elmúltával az előre megalapozott öngondoskodás dönti majd el az asszonyok életszínvonalát. Mindennek ellenére csak nagyon kevesek veszik kezükbe saját anyagi biztonságuk megteremtését.- Az Amerikai Egyesült Államokban komoly kutatások zajlottak a nők és a pénz viszonyáról - jelezte Csapó Ida. - Válás esetén az első évben a nők élet- színvonala 73 százalékkal zuhant a férj távozása után. Mivel a nőkre ma hosszabb élettartam vár, mint az erősebbik nemre, ezért arra is számítani kell, hogy a házastárs elvesztése nem csak lelki, de komoly anyagi traumát is jelent. Az Államokban végzett kutatás szerint négy nőből három időskorára szegénységben él majd. Megdöbbentőek a hazai statisztikák is. Amíg 1960-ban a házasságok 18, addig 2005-ben már a 43 százaléka végződött válással. Szakítás után pedig a nők anyagi viszonyai jelentősen romlanak. Ez nemcsak a házastárs jövedelmének kiesésével magyarázható, hanem azzal is, hogy a női munkát ma még mindig rosszabbul fizetik, mint a férfiakét. Egy fizikai munkát végző hölgy 77 százalékkal, míg egy szellemi dolgozó 86 százalékkal kap kevesebbet, mint a férfitársa. Ez a megkülönböztető magatartás a tipikus női szakmákban is tetten érhető: a takarítók 5, az eladók 12, a tanárok 23 százalékkal keresnek többet, ha férfiak. A Egy magyar nő hetente 27 órát foglalkozik a háztartással. Szerencsés, akinek kisgyermeke segít a bevásárlásban.. A pénztárca mérete és a női önállóság között nyilvánvaló az összefüggés csapó ida évek óta gyűjti a női pénztárcákat. Ezek mérete beszédes: a legtöbb női bu- gyelláris olyan pici, hogy csupán aprópénz fér el benne. Ez is mutatja, hogy évszázadokon át a nőket nem tartották alkalmasnak arra, hogy pénzzel bánjanak, legfeljebb fillérek lapultak az erszényükben. A legnagyobb pénztárcák a dolgozó nőknek a szocializmus időszakában készültek... _ Egykor csak apró volt a nőknél, ma gyakran náluk a kassza kulcsa különbség megmarad az öregségi nyugdíjak esetében is: 2005- ben a nők 62 ezer 500, míg a férfiak 74 ezer 750 forinttal rendelkeztek nyugdíjas éveikben. Az alacsonyabb jövedelmi viszonyokból, a megtakarítások hiányából és a korai férfihalandóságból együttesen adódik, hogy négy nőből három időskorára itthon is szegény lesz, holott a házassága idején nem volt az. Csapó Ida emlékeztetett Elisabeth Cady Stanton jó százéves megállapítására, miszerint egy nő mindaddig szegény lesz, amíg nincs saját pénztárcája. A gyengébbik nem folyamatosan számít mások gondoskodására, miközben illúziókban ringatja magát: az apa és a házastárs rendszerint hamarabb távozik, az állam - főként a jövőben - nem vállal garanciát a biztonságos idős évekért Acsády Judit szociológus a változó női szerepeket vizsgálta. Mégpedig azon európai uniós elvárás alapján, miszerint a lá- nyok-asszonyok karrierlehetőségét hogyan szabja meg a háztartásban vállalt szerep. Érdekes lehet megjegyezni, hogy amíg a női politikus, bankigazgató elfogadott szerep, addig egy házimunkát végző férfi sokakban visszatetszést kelt.- A megkérdezett magyar nők kétharmada akkor is állást vállalna, ha ezt az anyagi helyzete nem tenné szükségessé - mondta. Ellenben nem napi nyolc, csupán hat vagy négy órát dolgozna. Mindez összefügg azzal is, hogy a nők a háztartásban hetente 27, míg a férfiak csak 11 órát töltenek. Döbbenetes, de az asszonyok 61 százaléka úgy gondolta, ez így igazságos. A hölgyek kényszerű munkába állásával és az otthon rájuk háruló terhekkel is magyarázható, hogy a rendszerváltozás óta rohamosan emelkedik a pszichés betegségekkel küzdő asszonyok száma. Minél magasabb az iskolai végzettség, annál inkább nyílik az olló a vágyott és a valóban felnevelt gyermekek száma között is. Acsády Judit kifejtette azt is: Skandinávia országaiban közelít egymáshoz a nők és a férfiak szerepvállalása a háztartásban, ezáltal megnyílt a nők előtt a karrierlehetőség, sőt megnövekedett a gyermekvállalási kedv is. Groschéké a legszebb porta Kisbárapátlban Igényes hangár a fonyódi kikötőnél zenés esték Minden eddiginél színesebb program a 15. nyári Sonline fesztiválon Az idén harmadik alkalommal hirdette meg a Kisbárapáti Önkormányzat és a Kisbárapátiért-So- mogyért Egyesület a falu legszebb portája versenyt A Koppány-völ- gyi zsáktelepülés 230 portája bekapcsolódott a megmérettetésbe. A verseny megszervezésével az a cél, hogy a lakók tegyék rendbe portáikat, szépítsék a környezetüket, hogy a községbe látogató idegenek számára is kedvező benyomást tegyen Kisbárapáti.- A meghirdetett verseny miatt az elmúlt hetekben a lakók munkájának eredményeként szebb lett a porták környéke, csi- nosabbak az udvarok, az árokpartok - tudtuk meg Kiss János- né polgármestertől. - Az öt tagból álló zsűri szigorúan végigjárta az ingatlanokat, ezt követően értékelt, majd döntött. A község legszebb portája címet Grosch Jánosné Ady Endre u. 4. számú ingatlana érdemelte ki. Második Boti József Állomás utcában levő családi háza és környezete, míg a harmadik Szalai Sándorné Fő utca 85. szám alatti ingatlana lett. A legjobbaknak oklevelet és tárgyjutalmakat adtak ajándékba. Az első helyezett pedig a szombati falunapon megkapta a vándorkupát. ■ K. J. Egy héten át minden estére színvonalas szórakozást ígér a vasárnap kezdődött 15. fonyódi Sonline nyári fesztivál. Internetes hírportálunk Parti blogjának Vízisiklója is gyakorta elevickél manapság Fonyódra, hogy rendszertelen, ám minőségi mintát vegyen a kulturális és egyéb esztétikai felhozatalból. A somogyi viperák családjába tartozó villany-állat krónikáiban is olvashatni, hogy a négyezres parti kisváros egyre több programot kínál a Balatonra látogatóknak. És ezek az élmények még fokozhatok a helyi hölgyek minapi szépségmustrája után...- Fonyód legalább húszezer nyaraló otthona ilyenkor, csak a kikötőnél három-négyezren fordulnak meg naponta, így fontos, hogy színvonalas elfoglaltságot nyújtsunk a vendégeinknek - mondja Posza Róbert, a fesztivál egyik szervezője. - A legfontosabb változás a korábbi évekhez képest, hogy a település nagyon a fesztivál mellé állt, így fiatalos és színes események helyszíne a héten a Vigadó tér. A polgármester, Hídvégi József és az önkormányzat jóvoltából a vasárnap kezdődött programsor több művészeti ágban is tartogat meglepetéseket. Mindjárt a megnyitó unikum volt, hiszen soha nem látott számban állítottak ki képeket a nemzetközi fotó- és festménytárlaton. Kétszázötven alkotás látható a glamour műfajában: a szépség a rendező elv, változó mennyiségű ruhadarab takarásában.- Három koncertet’ emelnék ki: az Unisex, a P. Mobil és az Unique is színpadra lép professzionális hang- és fénytechnikával - sorolja a szervező. - Mindennap több zenekar is muzsikál élőben ingyenesen. Mindemellett napi kvízjáték és állandó kirakodóvásár színesíti a fesztivált, ahol a ragtime- tól a sanzonokon át az operettig minden műfaj hallható lesz általában 19.30-as kezdéssel. ■ B. T. A fesztivál programja július 29. V8 Garage bánd és Unisex együttes koncertje. július 30. Békési Fúvósegyüttes, Nerd Academy koncert, Vesztergám Miklós tárogatós műsora, Kaposvári Roxinház musical- és operettest július 31. Next door és a Royal express együttes koncertje, augusztus i. Lovegun és P. Mobil együttes koncertje, augusztus 2. Békési Fúvós együttes, Unique együttes koncertje, Nosztalgia diszkó. AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP (Fácános palánkvár 17. OO-től), Fekete Hollók, Visegrádi Szent- György lovagrend, Tabulatúra együttes műsora. ■ A település 230 portája versenyzett.