Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-03 / 154. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK RENDŐRSÉG, ÜGYÉSZSÉG 11 Pensió: aggályos a szerződés, de se csalás, se hamisítás Vádemelés öt rendőr ellen visszaélés Megalázták, bohócot csináltak a gyanúsítottból Két embert agyonvert, majd krumplilevest főzött magának Bizonyítottság hiányában megszüntette a Pensió 17 elleni nyomozást a Legfőbb Ügyészség. Névtelen feljelentés szerint a kaposvári közétkeztetést végző cég és az önkormányzat közt „gyanús” elszámolások vannak. Öt számláról volt szó, összesen mintegy 52 millió forint értékben, melyek mögött a bejelentő szerint nem volt valós teljesítés. A rendőrség magánokirat-hamisítás és csalás miatt is nyomozott az ügyben, ám sem az nem volt bizonyítható, hogy az öt számla fiktív, sem az, hogy volt- e mögötte teljesítés. A szakértők szerint is kétségtelen, hogy a számlák alaki szempontból aggályosak, de ebből csak az állapítható meg, hogy kiállítója elmulasztotta a kellő gondosságot. S mivel vagyoni kár sem állapítható meg, így a csalás sem bizonyítható. így az ügyészség a nyomozást megszüntette. Még a határozat megszületése előtt érkeztek újabb bejelentések. Lamperth Mónika akkori miniszter juttatta el az ügyészséghez az ismeretlen levelező észrevételeit, miszerint azért nem várható tárgyilagos döntés, mert az önkormányzati apparátus nyomást gyakorol a rendőrségre és az ügyészségre. Hogy ez a vád ne érhesse a hatóságokat, az iratokat megküldték a Legfőbb Ügyészségnek, amely végül törvényesnek és megalapozottnak nyilvánította a nyomozás megszüntetését. ■ J. E. Egy perc: öt bűncselekmény Nem egészen egy perc alatt legalább öt bűncselekményt követett el a férfi, aki a rendőrök elől menekülve áttörte a kiskorpádi sorompót és elsodort két rendőrt is. Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. Rendőri felszóh'tás ellenére a vádlott a gázra taposott. Az egyik rendőr három lövést adott le a járműre. Úgy tudni: a testvérpár ellen kábítószerrel visszaélés miatt is folyik eljárás, mivel menekülés közben az autóból kihajítottak egy csomagot, amelyben a vizsgálatok szerint kábítószer volt. (Folytatás az 1. oldalról) A három rendőr a „kihallgatás” során megalázó kérdéseket tett fel a sértetteknek, bohócot csinált belőlük. Olyanokat kérdeztek tőlük, hogy „hány kölyke van a jetinek”, vagy hogy „szerintük a sünnek a farka szőrös-e vag^ tüskés”, és hasonlókat. Egyikükkel nótát énekeltettek, aztán ki- dugatták vele a nyelvét, majd arra vették rá, hogy a „produkció" után meghajoljon. Az egyik férfinak egy széktámlát maga előtt tartva úgy kellett tennie, mintha kormányozna, a másiknak ezalatt berregnie kellett. Az egyik sértettet rávették, hogy a falon levő, meztelen nőt ábrázoló képen fogja meg a nő mellét, és arra is kényszeríteni akarták, hogy nyalja meg a posztert. Mindezt nem csak a saját szórakoztatásukra tették. A „kihallgatásról” az egyik rendőr felvételt készített a mobiltelefonjával, a 33 perces videót a csurgói rendőrőrsön a számítógépre fel is tették. így derült ki a dolog, s a nyomozó ügyészség hivatali visszaélés miatt emelt vádat. A most nyilvánosságra hozott két eset, melyben rendőrök ellen emeltek vádat, korántsem mondható gyakorinak. Tavaly 92 eljárás indult rendőrök ellen, ebből mindössze három zárult vádemeléssel: egy lopás és kettő ittas vezetés miatt. Az idei év első félévében 14 ügyben indult hivatalos eljárás elkövetett bántalmazás miatt rendőrök ellen, de valamennyi megszüntetéssel zárult. Horváth Szilárd megyei főügyész elmondta: most is van folyamatban néhány súlyos ügy, köztük a közélet tisztaságát veszélyeztető, vesztegetés, illetve hivatali visszaélés, de számuk nem aggasztó. A közelmúltban a Pécsi ítélőtábla jogerősen ítélt egy siófoki rendőrt letöltendő szabadságvesztésre; másfél évre kell börtönbe vonulnia hivatali visz- szaélés, csalás, személyes adatokkal visszaélés és más bűn- cselekmények miatt. A férfi egy vitás autó-adásvétel kapcsán a Belügyminisztérium adatbázisából jogtalanul használt fel adatokat, s azokat felhasználva hamis rendőrségi papírokat gyártva, hivatalos eljárást színlelve lefoglalta a kérdéses járművet. ■ Jakab Edit Néha ilyen erélyes, határozott rendőri fellépésre van szükség, most azonban a rendőrök ellen emeltek vádat. Dégi dandártábornok: döntsön a bíróság! dégi endre rendőr dandártábornok, megyei főkapitány azt mondta: a vezetők érdeke is, hogy az ilyen és hasonló esetek kiderüljenek. - Akit a bíróság bűnösnek talál, és bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el, annak természetesen viselni kell a következményeit. Minden olyan esettől, ahol törvénytelenség, bűncselekmény merül fel, a rendőrség elhatárolódik. Ez nem fér össze az egyenruha becsületével és az etikai kódexszel De ezekben az esetekben majd döntsön a bíróság. Mindenesetre a rendőrséget nem minősítheti néhány ilyen eset, hiba lenne általánosítani. Általánosságban elmondható, hogy a megyei főkapitányság fegyelmi helyzete a nagy fluktuáció ellenére nem romlott. Dégi Endre: oktatjuk az állománynak a stresszhelyzetek feloldását Különlegesen súlyos ügyben, hármas emberölés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség. A vádlottat először a várdai kettős gyilkosság miatt kapták el, aztán kiderült: ő ölt meg egy hónappal korábban Somogyiadon is egy idős asszonyt. A 40 éves férfi hajléktalan, csavargó életet élt Jövedelme nem volt. Tavaly augusztus 21- én elsétált az előtt a ház előtt, ahol az idős áldozat és fia lakott. Bement, és elkezdett élelem után kutatni a kamrában levő hűtőben. Az idős asszony felfigyelt a zajra, és rányitott. A vádlott ijedtében nekicsapta az ajtót a szerencsétlen asszonynak, aki ettől elvágódott, és beütötte a fejét. A férfi egy fotelba ültette. Ám miután az asszony felelősségre vonta és kiabálni kez■ A várdai kettős gyilkosság után derült ki, hogy korábban Somogyjádon is ölt az elkövető. dett vele, elborult az agya: egy szódásszifonnal szinte szétverte a szerencsétlen asszony fejét. Aztán készpénz után kutatott a házban. Amikor hallotta, hogy áldozata még életjeleket ad, egyik lábával a torkára, nyakára, a másikkal a testére taposott. Az asszony belehalt a sérülésekbe. A brutális gyilkos ezután fogta a „zsákmányát” - két deci sósborszeszt, egy doboz tojást és két zacskó babot -, kulcsra zárta az ajtót, és eltűnt. A gyilkosság után egy hónapig a várdai temető egy elhagyatott kriptájában bujkált. Ám búvóhelyét felfedezték, menekülnie kellett. Szeptember 18-án ismerősei házának udvarán bújt el. Amikor az asszony másnap hátra ment a melléképületbe, a férfi egy vas vízvezetékcsővel agyonverte. Ezután a házba ment, készpénz után kezdett kutatni, ám mindössze 14 ezer forintot talált. Mintha mi sem történt volna, a ház konyhájában krumplilevest főzött magának, megivott két üveg bort, megborotválkozott, megfürdött, átöltözött. Időközben hazaért a meggyilkolt idős asszony férje is. Egy sodrófával ütlegelni kezdte, majd egy baltával agyonütötte. Vontatóra ülve távozott. A rendőrök néhány óra alatt elkapták. ■ Jakab E. Tizenhat kilométer légkábelt loptak el a tolvajok Mernyénél vasút Az első félévben több mint ötmillió forint veszteséget okoztak a bandák a MÁV Zrt.-nek Somogybán Elképesztő balhék, ámulatba ejtő károk - Somogybán a bandák az első félévben ötmillió forintnál több veszteséget okoztak a vasútnak. Tavaly üyenkor hárommillió forintnyi értéktől szabadították meg a MÁV-ot.- A síncsavarok is egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve - így egy kaposvári vasutas. - Elég súlyosak, 4-5 darab már egy kilót nyom. A tolvajok nyü- ván a fémgyűjtő telepre szállítják, ahol napi néhány fuvarral szép summát tehetnek zsebre. Úgy hallottam: nyár elején Bá- bonymegyer és Tab között loptak el vagy 100 darab csavart. Kábelek, hevederek, alátétek; ezekből is tetemes mennyiségnek veszett nyoma az utóbbi időben. A jólértesültek szerint a gázolajlopás sem szűnt meg véglegesen. Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. pécsi területi igazgatóságának kommunikációs munkatársa lapunkat szerdán úgy tájékoztatta, hogy idén kevesebb kábel- és felsővezeték-lopás volt Somogybán. A tavalyi 43-mal szemben ezúttal 38 esetet tártak fel.- Mernyén két alkalommal is kárt okoztak a vasúti tolvajok - ismertette az első féléves ered- _ ményeket a szakember. - Két- f millió forint értékben 16 530 | méter légkábelt vittek el. J A rosszfiúk kőkemény mun- s kára késztetik a biztonságiakat. Sokmilliós kárt okoztak a színes- Balatonfenyvesen az utóbbi idő- fémtolvajok a vasútnak ben már a műhely területére is bemerészkedtek a tolvajok, Csurgón az iparvágány munka- vezetékéből 300 méteres darabot vittek el, Somogyszobon a hídkorlátot szerelték le. A tettesek nem kímélték a lengyeltóti vasúti hidat sem. A kommunikációs osztály munkatársától tudjuk: Fonyódon a pályafenntartók raktárát törték fel. Csaknem 600 darab felépítményi anyagnak veszett nyoma. Elsősorban alátétlemezeket, síncsavarokat tüntettek el a tolvajok; ezek között használt és új is akadt. Sikeres nyomozásról is hírt adott a héten a MÁV. A Pápa környéki vasútvonalakon már egy éve rendszeresen elkövetett bűncselekmények tetteseit sikeres nyomozás után elfogták a rendőrök. A gyanúsítottakat, akik több mint négymillió forint kárt okoztak a vasúttársaságnak, a veszprémi bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte. A MÁV közölte: a vasúttársaság nem tűri tovább az utóbbi időben elszaporodott bűncselekményeket, ezért új biztonsági stratégiát dolgozott ki a bűncselekmények megelőzése, illetve eredményes feltárása érdekében. Megerősített szolgálattal, gyakoribb ellenőrzésekkel, technikai fejlesztésekkel és szigorúbb szankciókkal száll szembe az elkövetőkkel. ■ Harsányi Miklós