Somogyi Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-15 / 164. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 15., KEDD acBasma Olvasótábort szervez Niklán egerszegi edit, a Berzsenyi Társaság ügyvezető titkára:- Szeretnénk feleleveníteni egy szép hagyományt: irodalmi olvasótábort szervezünk Niklán augusztus második hetében. A Petőfi Irodalmi Múzeum Irodalmi emlékházak című pályázatán nyertünk 300 ezer forintot Az értesítés az iskolaév utolsó hetében érkezett, így is sokan jelentkeztek a 14-18 éves korosztályból. Irodalmárok, neves szakemberek részvételével állítottuk össze a programot. A “niklai remete” kúriájához kapcsolódva a tematika Berzsenyitől indul, de belefér minden, ami irodalom. A rendőrségi tanácsos sós Kornél rendőr alezredes: - Jelentős év az idei. Harmincöt éves munkaviszonyom van, és harminc éve kerültem a rendőrséghez. Bár édesapám is rendőr volt, nem gondoltam, hogy követem a példáját. Aztán a sors úgy hozta, hogy az igazgatás-rendészeti osztályra kerültem, melynek 17 éve vezetője vagyok. Ma én vagyok a Kaposvári Rendőrkapitányság legidősebb rendőre és egyetlen rendőrségi tanácsosa. Szintén jeles dátum, hogy 25 éves házasok vagyunk a feleségemmel, aki asszisztens. Két fiúnk van, 18 és 23 évesek, velük közös szenvedélyünk a horgászat. Jogi lépéseket fontolgatnak istván-hakni Kiss László: nem lehet mindent lenyomni a közönség torkán Nem Siófokra, hanem a Társulat produkciójára és menedzsmentjére nézve blamázs, ami szombat este történt - így véli Kiss László, a Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója. Kiss László: kár érte az intézményt, de még nem döntöttük el, hogy perelünk-e kártérítés címen. Imázsunkat lerombolta ez a hakni... Kolumbán Tünde A siófoki szabadtéri színpadon a hétvégén botrányba fulladt az István, a király című rockopera bemutatója. Megírtuk: a közönség a meghirdetett program helyett haknit kapott, 3500 forintos jegyárért. Kiss László azt mondta: még nem döntöttek arról, hogy tesz- nek-e jogi lépéseket az István, a király jubileumi előadását színpadra vivő ügynökség ellen. Az igazgató arról számolt be: a rockopera keresztmetszetét szerették volna Siófokon látni, 1 ami koncertszerű előadást je- p lent, részletekből összeállítva. | Kiss László elmondta: az elő- 1 adást így is hirdették meg, és egy 60-80 perces előadást vártak 24 szereplővel. - Július 1- jén femerült egy új változat. A Társulat producere azt mondta, hogy elhoznak egy musical válogatást is bővítésként, és arról próbáltak biztosítani, hogy nagyon jó lesz az előadás. Két lehetőségem volt. Vagy lemondom az előadást, vagy bízom a csodában és tényleg olyan fantasztikus előadást kapunk, hogy a szereplőket az ígéretek szerint a vállán viszi ki a közönség. Én bíztam a csodában, de kértük, hogy az István, a király kerüljön az előadás első részébe. Erre vonatkozóan egy nyilatkozatot is megküldtünk a producernek, amit nem írt alá. A kultúrközpont igazgatója azt mondta: bár megbeszélték a produkció szervezőivel, hogy azok még májusban terepszemlét tartanak a szabadtérin és megnézik a színpadot, ez sem történt meg. így vélhetően csak az előadás előtt szembesültek azzal, hogy a közel 170 négyzetméteres színpadon díszlet nélkül elvész a megjelent nyolc szereplő és a három táncos. A Társulat producere cáfolta, hogy becsapták volna a közönséget, Kiss László viszont úgy érzi: neki van igaza, amit dokumentumokkal is alá tud támasztani. - Több mint egy éve vagyok a Kálmán Imre Kulturális Központ élén, a kezdetektől arra törekedtem, hogy minőségi előadásokat láthasson a közönség, amelynek nem lehet mindent lenyomni a torkán. Ezzel a haknival lerombolták azt az imázst, amit megpróbáltam építgetni... A Siófoki Nyári Esték programsorozat hátralevő három előadásán felüdülhet a csalódott közönség - tette hozzá Kiss László. Az elkövetkező hetekben a Jekyll és Hyde című musical, valamint a Nagyidai Cigányok című táncszínházi produkció komplett előadásként kerül színpadra, míg az augusztus 20-i Bánk Bán szintén koncert jellegű lesz. István minden bérletben a kaposvári Csiky Gergely Színház a tervek szerint október 3-án mutatja be Szikora János rendezését a Társulat szereplőivel, tájékoztatta lapunkat Hornung Gábor szervezőtitkár. Az első lesz a 2008/2009-es évad hat nagyszínpadi bemutatója közül, s az összes bérletes láthatja. Ez lesz a kőszínházi premier speciális díszlettel, helyi műszakkal, a jubileumi Ml- produkció művészgárdájával. Szárnyaltak a leendő befektetők elképzelései taszár Orosz, spanyol és magyar cég is lát fantáziát a reptér hasznosításában Huszonhárom külföldi és hazai cég képviselőjével közösen tartott konzorciumépítő találkozót Kolber István államtitkár, miniszterelnöki megbízott hétfőn Budapesten. A taszári repülőtér hasznosítását előmozdító megbeszélésen az államtitkár szorgalmazta az összefogást, az együttes pályázást A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül: egy orosz befektető kontinensközi utas- és cargoforgalomra, vagyis légiszállításra alapozott tranzit reptérfejlesztési elképzeléseit mutatták be, a taszári repülőtér kiváló elhelyezkedésére alapozva. Egy spanyol konzorcium ezzel szemben a logisztikára, a légi áruszállításra szeretné helyezni a hangsúlyt. Bemutatkozott egy magyar projektcég is, amely a reptéri-ingatlanegyüt- tes egy része iránt érdeklődik, komoly járműipari-fejlesztő és ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési bázis létrehozása érdekében. Ezek a javaslatok megerősítették azon elképzelést - áll a közleményben - , hogy a reptéri működés akkor gazdaságos, ha kontinensközi forgalmat bonyolít le, és a repülőtéren logisztikai gyártó és szállító cégek működnek. A konzorciumépítő találkozón megjelenő projektcégek, tanácsadó és mérnöki cégek, továbbá intézményi befektetők nyitottaknak mutatkoztak az együttműködésre, a pályázaton történő közös fellépésre. Élénk eszmecsere alakult ki a tájékoztatót követően a pályázati együttműködési lehetőségekről. Mint ismert, még 2008 májusában piacfelmérő pályázatra került sor. Harminc befektető érdeklődött, melyek több mint 60 százaléka külföldi vállalat. Tizenketten tettek javaslatot a hasznosítási pályázat kiírásával kapcsolatban. ■ M. K. Tizenkét év. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Petőfi Emlékkönyvtárban Zádori Iván kaposvári származású, pécsi alkotó munkáiból. Tizenkét évvel ezelőtti, bemutatkozó tárlata után most, másodjára az elmúlt évek akril munkáit tekinthetik meg az érdeklődők augusztus végéig a könyvtárban. A nemzet Kató nénije Holdra szállt ihos Elalélt Kaposvár döbbenetes változásától a Somogy Trophy reklámarca- Alig ismertem rá Kaposvárra, döbbenetesen megváltozott: mintha a Holdra szálltam volna, csak sokkal izgalmasabb, és több a levegő. - Ezt mondta Ihos József, miután több évtized kihagyás után alaposabb sétát tett szülővárosában. Kaposváron egykor sokat jelentő helyszínekre is elzarándokolt a „nemzet Kató nénije", így ahhoz a Szigetvári utcai kocsmához is, amelyet édesapja tizennégy évig üzemeltetett. A neves humorista Kováts Csaba, a Somogy Trophy szervezőjének meghívására érkezett a somogyi megyeszékhelyre.- Igen jó ötletnek tartom, hogy Somogyország értékeit, Lehull a kendő, s íme a pőre valóság: Ihos József, a reklámarc gasztronómiai, kulturális és természeti örökségeit egy nagy közösségkovácsoló, turisztikai látványosság keretében népszerűsítjük - vallotta meg Ihos József. A népszerű mulattató elvállalta, hogy a Somogy Trophy arca lesz. Szombaton reklámanyagok gyártásában vett részt, és saját Budapest Tv-s műsorában is népszerűsíti majd a szeptember- 5-7. közötti eseményt. Három különféle műsorban látni is fogják majd a nézők a Ba- laton-parti helyszíneken. Új műsorokban.- Drága jó Kató néni, húsz évig volt a lógóm! Megszületése szintén Somogyhoz, Mosdóshoz kötődik, de ritkábban lesz látható a jövőben - mondta Ihos József. - A Szeszélyes évszakok huszonegy tartalmas éve után új helyre kerülnek a hangsúlyok. Ennek a műsornak a végén háromnegyedét jegyeztem íróként is, de minden szépnek vége szakad egyszer. Ihos József zenés programmal járja az országot. Új színházi produkcióban is részt vesz Három terror címmel Maksa Zoltán és Ayala oldalán. Emellett szervezi a 4. Országos Anyósfesztivált- A Somogy Trophy-t pedig alig várom, mert az Somogy is, trophy is: ott a helyem! - mondta a humorista. ■ Balassa T.