Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-04 / 129. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JUNIUS 4., SZERDA Kiharcolták, talán utazhatnak is búvárúszás Kovács Zsófia és Nagy Márk is gőzerővel készül a világbajnokságra Érdemes figyelni a mesteredzői intelmekre. Kovács Zsófiának és Nagy Márknak világbajnoki részvételt értek Kovács László tanácsai Dobribán Géza érmekkel hangolt a nyári Ijubjanai kontinensviadalra Évről évre Zamárdlban gyűlnek össze a veterán atléták a hagyományos Balaton-bajnokságon, melyen ezúttal nem kevesebben, mint százöten ugrottak, futottak, dobtak dacolva a korral, illetve a kánikulával. A kétnapos verseny a veterán atléták családjának ünnepe, melyen a fiatalabbakat is szívesen látják. A legifjabb versenyző idén a tizenkét éves, za- márdi Hirschmann András volt, aki hetvenhárom évvel(!) volt fiatalabb a legidősebb indulónál, a fővárosi Érszegi Istvánnál. Az előbbi a futószámokban (1500, 3000 méter), utóbbi pedig a dobószámokban jeleskedett. A tizenegy év alatt a zamárdi rendezvény úgy tűnik, már nemzetközi hírnevet is szerzett, legalábbis erre utal a lengyel és a német sportolók jelenléte. ■ Az Európa-bajnokságra készülő nyolcvankét éves Dobribán Géza arany-, ezüst- és bronzérmet is nyert. Az atléták közt természetesen ott volt a nyolcvankét esztendős Dobribán Géza is, a viadal szellemi atyja, a település díszpolgára. - Szeretlek benneteket - mondta meghatottan a megnyitón a sok sportolót megpillantva. Nem csoda, hogy elérzékenyült, hisz évről évre egyre többen érkeznek: a tavalyinál idén hússzal többen neveztek. Mindenki Géza bácsija ezúttal három számban indult, s csakúgy, mint a korábbi években, ezúttal is alaposan kitett magáért. Magasugrásban első, 100 méteres futásban második, hármasugrásban pedig harmadik lett, azaz minden éremből szerzett egyet-egyet. Ez egyfajta felkészülés volt csak a számára, ugyanis nyáron Európa-bajnok- ságon versenyez Ljubjanában. Németh Pált is várták a viadalra, ám a szombathelyi mesteredző a tatai edzőtáborban készíti fel tanítványait az olimpiára, ezért nem tudta tiszteletét tenni Zamárdiban. Egy különdí- jat azonban felajánlott, amit az ötvenöt éves Pallay Sándorné kapott, aki három arany- és két ezüstéremmel zárta a Balaton- bajnokságot, mely országos, összetett dobó-ötpróba is volt. ■ Keszthelyi Z. Kolumbiában rendezik július elején a junior uszonyos és búvárúszó világ- bajnokságot, melyre két kaposvári sportoló, Kovács Zsófia és Nagy Márk is kvalifikálta magát. Temesvári Iván Tulajdonképpen már megszokott dolog, hogy a Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE versenyzői a legrangosabb uszonyos- és búvárúszó-viadalokon is rajthoz állnak, legyen szó Világkupáról, Európa- vagy épp világ- bajnokságról. S nem lesz ez másként az idei esztendőben sem, hiszen Kovács László mesteredző, egyben szövetségi kapitány és Hajdú Sándor edző tanítványai közül Kovács Zsófiára és Nagy Márkra is komoly feladat, erőpróba vár a közeljövőben. A fiatal tehetségek július 1-12. között Kolumbiában a junior világ- bajnokságon szállnak medencébe. Kovács Zsófia már hetekkel r korábban az egri versenyen meg- % úszta a kiküldetési szintet, Nagy | Márk pedig a közelmúltban ha- | zai vizeken rendezett junior-ob-n I harcolta ki a dél-amerikai utazást. - Természetesen több lehetőségem is volt bebiztosítani a vb-n való részvételt, de a hazai versenyen dőlt el véglegesen az indulásom - kezdte Nagy Márk.- Nagyon várom már, hogy ilyen rangos versenyen bizonyíthassak, nem mellékesen a válogatottért, a magyar színekért küzd- hetek. Egyértelműen pozitív hatással van rám ez a nagyszerű lehetőség. Önkritikusan megvalZalaegerszeg adott otthont a serdülő atléták vidékbajnokságának. Somogyot a Kaposvári Sportiskola és a Balatonsze- mes képviselte a serdülőknél, a meghívottaknál a Favorit MG Produkt AC és az Építők AC fiataljai is rajthoz álltak. Remekül szerepeltek a balatonsze- mesiek, akik 11 érmet nyertek, közte 5 győzelemmel. A Favolom, hogy most intenzívebben készülök és tréningezem, mint korábban. Emiatt most van is munka bőven, de egyáltalán nem bánom. A 4x200 m-es uszonyosváltóval odaérhetünk a dobogóra a világbajnokságon, míg az egyéni számaimban mindenképpen szeretnék döntőt úszni.- Három számban, 100 m, 200 m uszonyoson és 800 m búváron rit MG Produkt AC atlétái négy győzelmet arattak. Egyénileg kiemelkedett Sinka Levente, aki három számban is diadalmaskodott. A balatonszemesi fi- talember 60 méteren, távolban és kislabdában sem talált legyőzőre. Ugyancsak figyelemre méltó és nagyszerű eredményeket ért el Laklia Ákos, aki mind a három versenyszámában naállok rajthoz Kolumbiában - mondta Kovács Zsófia. - Az itthoni junior- ob-n a 200-as indulásért harcoltam még, amit sikerült is teljesítenem, meg persze az is fontos volt, hogy minél több országos bajnoki címet nyerjek. Nagyon jó lenne éremmel hazatérni a világbajnokságról, ám a vb-ig hátralevő időben még sok munka vár rám. gyón jó teljesítményt nyújtott, hiszen két arany- és egy ezüstérmet szerzett. EREDMÉNYEK Gyermek leány: 1000 m: ...5. Kraft Alexandra (Kasi). Gyermek fiú, 60 m: 1. Sinka Levente (Balatonszemes), 2. Győri Szilveszter (Kasi), 3. Sági Ádám (Balatonszemes). Távol: 1. Sinka Levente, 2. Sági Ádám. KislabArról, hogy azért ne legyen minden olyan nagyon szép és nagyon jó, a pénz, pontosabban annak hiánya gondoskodik. - A kiutazási költségeket még elő kell teremtenünk, hiszen az 1,2 millió forintnak még 30%-a hiányzik - fogalmazott Kovács László mesteredző. - Igyekszünk mindent megmozgatni, hogy utazhassanak da: 1. Sinka Levente. 13 éves leány, távol: ...ó. Nyárádi Blanka (Balatonszemes). 13 éves fiú, 80 m: ...2. Laklia Ákos (Balatonszemes). 300 m: ...3. Lóka József (Kasi), 4. Deák Lajos (Kasi). 600 m: 1. Laklia Ákos. 80 m gát: ...3. Deák Lajos. Távol: 1. Laklia Ákos. Gerely: ...2. Sevter Marcell (Balatonszemes). 14 éves leány, 300 m: ...2. Keserű Borbáa gyerekek, hiszen óriási munkát végeztek, becsülettel dolgoztak és jó eredményeik révén kerültek be a válogatottba. Váltóban és egyéniben is jó esélyeink vannak, s úgy gondolom, hogy az érem is szóba jöhet. Most még kemény edzéseken vesznek részt a gyerekek, de hamarosan eljön a formába hozás ideje. la (Balatonszemes). 15 éves leány, távol: ...2. Feszli Éva (Balatonszemes). Ifjúsági fiú, 300 m: 1. Marosi Máté (Favorit MG Produkt AC). Távol: 1. Szalai Gergő (Favorit MG Produkt AC). Hármas: 1. Szalai Gergő. Junior fiú, súly: 1. Papp László (Favorit MG Produkt AC). Junior leány, 300 m: ...3. Magyar Edina (Építők AC Kaposvár). ■ Kun Z. Remekeltek a somogyiak a vidékbajnokságon atlétika Három szám után is a dobogó legfelső fokára állhatott a balatonszemesi Sinka Levente Somogyiné tizenhárom év után kilépett a kapuból Nem spóroltak a gólokkal a fiatalok labdarúgás Rengeteg találat született az’ utánpótlás-bajnoki mérkőzéseken Alaposan átalakul az NB1/B nyugati csoportjában újoncként nyolcadik helyen zárt siófoki kézilabdacsapat. Távozik a klubtól Somogyi Andorné, aki tizenhárom (!) évet védett Siófokon, illetve Búza Anikó, a csapat irányítója. A szekszárd clieni bajnoki volt az utolsó mérkőzésük, melyen percekig telállva tapsoltak a nézők, így kifejezve köszönetüket az egyesületért tett munkájukért. A korábbi hetekben már kiderült, hogy Siófokon folytatja Scholtz Andrea, aki legutóbb a spanyol első osztályban védett. A Szekszárd elleni utolsó bajnoki mérkőzésen rajta kívül további négy újonnan igazolt fiatal, tehetséges játékost is bemutattak. Tamás Melinda és Vincze Orsolya Dunaújvárosból érkezett, az előbbi be- állósként, míg utóbbi irányítóként bevethető. Két játékos érkezett az első osztályú bajnokság hatodik helyén zárt ASA-Hód- mezővásárhely NKC együttesétől is: Nagy Renáta jobbszélső, Bloj Teodora-Adriana átlövő. A játékosok mellett új edző is érkezhet Siófokra, hisz Pintér Károly lemondása után Bartalos Béla szakmai igazgató csak ideiglenesen vállalta a csapatirányítást. A klub vezetői még nem találták meg az új edzőt. ■ Z. K. ■ Az idényzárón öt új játékost is bemutattak. KIEMELT IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Rákóczi ÖLUE U19-Debrecen U19 3-2 (2-1) - gólszerzők: Csizmadia, Major Á., Farkas Z.; Rákóczi U19-Vasas U19 2-3 (0-2) - gólszerzők: Farkas Z., Czonev M.; Rákóczi U17-Deb- recen U17 1-4 (1-0) - gólszerző: Pántics Sz.; Rákóczi U17-Vasas U17 2-4 (1-0) - gólszerzők: Pántics Sz., Kollár M. KIEMELT SERDÜLŐBAJNOKSÁG PVSK U15-Rákóczi ÖLUE U15 2-6 (2-2) - gólszerzők: Horváth Á. (2), Bank Sz. (2), Vaszilkó D., Mayer M.; Esztergom U15-Rákóczi U15 1-4 (0-1) - gólszerzők: Lein F. (2), Németh P., Mayer M.; PVSK Farkas Zoltán (balra) a Debrecennek és a Vasasnak is betalált U13-Rákóczi ÖLUE U13 4-3 (2-3) - gólszerző: Kovács B. (3); Esztergom U13-Rákóczi U13 1-1 (0-0) - gólszerző: Csáki R. MÁSODOSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Rákóczi U18-Nagykanizsa U19 10-1 (5-0) - gólszerzők: Csányi R. (3), Tabi T. (3), Németh R. (2), Kóbor L. (2); Siófok U19-BKV Előre 3-2 (3-0) - gólszerzők: Balogh G., Magyar, Pető; Rákóczi Uló-Nagykanizsa U17 1-4 (1-2) - gólszerző: Rit- tinger Sz.; Siófok U17-BKV Előre 1-2 (0-1) - gólszerző: Kun. MÁSODOSZTÁLYÚ SERDÜLŐBAJNOKSÁG Rákóczi U14-Paks U15 10-1 (7-0) - gólszerzők. Szerelem A. (3), Pallósi R. (4), Rába R., Szolomájer M.; Kaposvölgye U15-Siófok U15 1-4 (1-2) - gólszerzők: Góki, illetve Erdélyi (2), Németh K., Nagy G.; Oross; Siófok U14-Kozármisleny U14 5-0 (3-0) - gólszerzők: Ácsai, Lő- rincz, Bene Á., Bene Zs., Bende; Rákóczi U12-Paks U13 7-0 (4-0) - g.: Neubauer M. (3), Richter T. (2), Kozics B., Bartha M.; Kaposvölgye U13-Si-ófok 0-11 (0-9) - g.: Hajdú (2), Nyári, Pete, Palkó, Orsós, Sevter, Bagi, Csík, Jáger; Siófok U12-Kozár- misleny U12 4-1 (3-0) - g.: Kör- mendy, Lukács, Sallai, Kovács B. ■ Temesvári I., Keszthelyi Z.