Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-30 / 151. szám

4 SH-PORTRÉ A polgárőrség múltját, jelenét és jövőjét szimbolizáló felvonulás­sal kezdődött a megyei polgárőr­nap Balatonszentgyörgyön. Suchman Tamás országgyűlé­si képviselő arról is beszélt: a polgárőrségnek ereje van, amit az is mutat, hogy a somogyi szervezetekbe több mint há­romezer ember tartozik. Az ön­kéntes szerveződés nem kriti­ka, hanem kiegészítés. Búzás László marcali rendőr- kapitány úgy fogalmazott: a rendőrség harmadik szeme és keze a polgárőrség. Szablics Istvántól, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség el­nökétől megtudtuk: Somogy, Zala, Veszprém megye polgárőr- szövetségei megalakították a ci­vil koordinációs bizottságot. Az első évben, idén július elsejétől Somogy ad otthont az irányítás­nak. A feladat a Balaton-parti egyesületek összefogása, mun­kájuk összehangolása. ■ Aranygyűrűt kapott az ünnepen az iharosbe- rényi polgárőrség elnö­ke, Ball János. MI ÉRDEKLI? Nyugtalanok a gyerekek incze lászlóné, a somogy- sámsoni gyermekfesztivál szervezője: - Nyugdíjas pedagógusként azt látom, hogy a gyerekek sokkal nyugtalanabbak, mint ko­rábban. Nehezebb össze­fogni, programokkal leköt­ni őket. A fesztiválzárás már a következő évi készü­lődés kezdete is, azon érde­kességek feltérképezése, amivel jövőre várjuk a gye­rekeket. Mivel a sámsoni gyógyszertárban is dolgo­zom, tapasztalom: az em­berek egyre jobban rátalál­nak a gyógyfüvekre, gyógy- teákra. Megbeszélik a pati­kussal: a természetben ho­gyan fedezhetik fel. MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 30., HÉTFŐ Zsűripróbáló véres tócsni krumplis fesztivál Harminckét ételt kóstoltak meg az ítészek Ételt oszt, sőt ruhát is gyűjt a polgárőrség Somogybán A böhönyei tűzoltó Horváth Péter böhönyei köztestületi tűzoltó: - Bár embert próbáló szakma, de mindig is tűzoltó szerettem volna lenni. Már kiskorom­ban megfogott a szirénázó tűzoltóautó. Most végez­tem el az önkéntes tűzoltó­parancsnoki iskolát Buda­pesten. Júliustól parancs­nokként vagy parancsnok­helyettesként folytatom a pályafutásom itt Böhönyén. Mellette Kaposváron kom­munikáció szakon is ledip­lomáztam az idén, és már beiskoláztam magam egy németnyelv-tanfolyamra. Hobbim a zenehallgatás, a modern tánczenét kedve­lem, s a tűzoltóság mellett kilenc éve diszkózom is. A különböző ínyencségek és furcsaságok mellett krumplitorta is került az asztalra a hatodik alkalommal megrendezett mernyei krumplis fesztiválon Hatodik alkalommal ren­dezték meg Mernyén a krumplis ételek fesztivál­ját. A viadalra még az or­szághatáron túlról is ér­keztek versenyzők. Vas András- Ferkó, mit hozzak inni? - kér­dezi a bogrács mellett görnyedő, s az elképesztő füstfelhőben szin­te fuldokló tűzfelelős gelsei férfit egy már láthatóan nem szomjas csapattársa. A válasz érthetetlen, köhögésbe fullad, így vörösbor és szóda kerül az Ibrikbe - az élet­mentő folyadék aztán egy csapás­ra megszünteti a köhécselést. A tüdőamortizáló füstfelleg mellett elképesztő hagymaszag uralja a mernyei plébániaker­tet, ahol immáron hatodik alka­lommal gyűlnek össze a megye-, sőt a csíkszeredaiaknak köszön­hetően az országhatáron innen és túlról érkezett csapatok, hogy megmérkőzzenek: melyikük tud kirukkolni a legfinomabb, legextrémebb krumplialapú étellel. Ezúttal másfél tucat csa­pat nevez harminckétféle-fajta étekkel, ami kemény próbát s még keményebb éjszakát jöven­döl a zsűritagok számára. A Zalából Memyére látogató gelseiek például krumplis töltött prószával készülnek, mellettük a látfányiak krumplis palacsin­tát sütnek, darált hússal tömkö- dik a burgonyát, s krémlevest kavarnak bőszen. Utóbbi még legalább három helyen rotyog, mint ahogyan gulyással, papri­kással is sokan neveznek. A nemesdédiek viszont leg­alábbis meghökkentik a szerve­zőket és a zsűrit, mely krumplis rétest már látott, ám ilyennel még nem találkozott. Hagyma és bors helyett ugyanis reszelt cit­romhéj kerül a töltelékbe, s tojá­sos citromhab díszítésnek.- Segítene Inkább pucolni! - szólítja meg láthatóan útban ácsorgó fotósunkat egy miklósi asszony, aki előtt elképesztő ha­lomban áll a burgonya. Elhárítva az invitálást inkább kóstol a kol­léga, jóízűt harap az éppen kisü­lő tócsniból, ám a feltétet már kö­szönettel elutasítja. Kacsateper- tős-sült véres-hagymás elegy ke­rül ugyanis a lepényre, bősége­sen meglocsolva tejföllel. Mi visszautasíthatjuk, a zsűri azon­ban tehetetlen... Sajtos fánkot is sütöttek a somi fesztiválon a nyimi Torkos lányok somban, a megye névadó tele­pülésén a 4. alkalommal ren­dezték meg a sütifesztivált A csapatversenyt az „Irénke és a fiúk" somi csapat nyerte. A fánksütésben a „Torkos lá­nyok” győztek, akik a szom­szédos Nyimből érkeztek, és sajtos fánkot sütöttek. A hazai vegyes édes sütemény győzte­se pedig a „Hárman párban ” fantázianevű csapat lettDu- nahullám készítményével. „ Sütöttek még sok magvas, sza­lagos és farsangi fánkot is. KIÁLLÍTÁS NYÍLT A HELYBEN ÉLŐ Csapó Ibolya üvegfestménye­iből, néhai Gál János autodi­dakta módon készült festmé­nyeivel, Brannauer Jánosné babagyűjteményével jelentke zett. Az óvodások és alsó tagé zatos gyerekek részére „Hét- próbás vitézek” versenyt ren­deztek 779 méteres távon; idén ennyi éves Som, a házi­gazda település. krutek j. Kicsik és nagyok is alig várták, hogy kisüljenek a finomságok Egészen friss, hogy a köz­rend, közbiztonság, környezet- védelem, köztisztaság mellett, a karitatív szolgáltatást is a zász­lajukra tűzték. Ruhákat gyűjte­nek majd, véradást szerveznek, s amennyiben anyagi lehetősé­geik megengedik: ételosztás­ban is részt vesznek. A házigazda polgárőr-egye­sület elnöke, Győréi József el­mondta: a szentgyörgyiek jól végzik a munkájukat, amire bi­zonyíték, hogy az Év Polgárőr Egyesülete címet is megkapták. Pályázataik is sikeresek voltak, így jutottak például autóhoz, vi­deokamerához. Elárulta azt is: hat önkéntessel nemrégiben létrehozták a vízi polgárőrséget is Balatonszentgyörgyön. Ez a nap azonban nem a munkáról, hanem az ünneplés­ről szólt a kitüntetések és okle­velek átadása után csapatok közti versenyekkel, rendőrségi, tűzoltósági bemutatókkal, főző­versennyel és sok-sok műsor­ral. Persze szóba kerültek ko­molyabb témák is, például hogy idén először az ország ke­leti részéből érkezőkkel erősí­tik meg a nyárra a balatoni szer­vezeteket. ■ Vigmond Erika Kern pisztolyt szegezett az irtó hangos balatoni helikopterre balatonföldvár Ha jó az idő, telt házzal nyit a kulturális kikötő; Zagarékat mindenesetre elmosta az eső Lángossütők és csapoltsör- kimérések látogatása mellett oda kell vigyázni a szellemi táp­lálkozásra is. Ez a tétel Balaton- földváron immár harmadik nyá­ron igazolódik fényesen. Olykor derűsen, máskor borúsan. A Kulturális Kikötőnek ke­resztelt szabadtéri színpadon szombaton nyitották az évadot. Nagy Viktor kaposvári színmű­vész, kikötő-igazgató, a vállal­kozást legalább tíz évre tervező Összpróba Alapítvány elnöke azt mondta: erős szezonra ké­szülnek. Színházzal, kiállítás­sal, alkotótáborral, filmvetíté­sekkel és persze ember közeli hangulattal. A színpad környé­ke évről évre szembetűnően szépül: idén is egy elismerő ej- ha!-val üdvözöltük a változáso­kat. Egyedül a színpadfedés hi­ányzik, illetve hiányzott a pén­teki nyitókoncertről. A népsze­rű Zagar zenekar érzékeny elektronikai zenegépei már cse­pegő esőben sem engedték megszólalni a Cannot Walk Fly Instead akkordjait. Augusztus 2-i esőnap a tárgyalások célja. Holovits György Huba földvá­ri alpolgármester a nyitó sajtó- tájékoztatón a kisváros értékei­re, Széchenyi Zsigmond, Ránky György, Bajor Gizi és Rákosi Szidi életművére hivatkozott. Ezek olyan alapot jelentenek a város építkezésében, amelyhez méltó követőkre találtak az Autogram- és fényképvadászok fogadták Kern Andrást Földváron Összpróbában. A minőségi szó­rakoztatás tavaly már 15 ezer látogatót vonzott az egyik leg­szebb déli parti településre. A Kultkikötő premierjére ké­szülő Kern András a Kellékes című egyszemélyes darabról szólt A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda előadását Par­ti Nagy Lajos átiratában zsúfo­lásig telt nézőtér várta hamaro­san. Kern jutalomjátékában a kellékes színdarabra váró néző­térre bukkan, megijed, majd feltalálja magát. Szerepálmairól anekdotázik, Hamletból és Az ügynök halálából idéz. A mű­vész rögtönözni is kényszerült: a madárfütty után egy talán szúnyogot irtó, irtó hangos gép­madár zúgása csendesítette el. Kellékpisztolyt ragadott, és... A kulturális kikötőben 1-jén ifjúsági összművészeti sereg­szemle, 2-3-án a KOMA társulat bemutatója következik. A nyár folyamán aztán egy egész sor vonzó produkciót kí­nál az öreg földvári szabadté­ri. A Csiky Gergely Színház nyári kabaréval készül: a Vonós Négyest adják elő. Gerendás Péter és zenekara is koncer­tezik, Szőke András stand-up- estjén derülhet a jónép, Vári Éva Edith Piaf emlékét idézi meg, és fellép a Kistehén tánc­zenekar is a könnyed nyári vál­tozatosság jegyében. ■ Balassa T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom