Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-26 / 148. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JUNIUS 26., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS 15 ifk Somogy Temetkezési KfL Kapón.Urai 1.2. ■ Ügyelet:82/52HIJ • 0WÍ3SM3O v FELTEVŐ IRIDfl: Kapósra, Fő a. 57.» 82/511-505 * temetkez@axetefo.hu „Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Pihen a szív, mely értünk dobogott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, minta csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem édesapánk, nagyapám, ZSIGA JÓZSEF váratlanul, életének 76. évében elhunyt. Temetése június 26-án, ma a 14 órakortartan- dó római katolikus szertartás szerinti gyászmisét követően 14.45 órakor lesz a balaton- endrédi temetőben. Gyászolják: felesége, fiai, unokája, anyósa, testvére és a rokonság „Elmegyek, szeretteim, nehéz volt már élni, II Kopogok a jé Istennél bebocsátást kérni. « 3 Búcsúzom tőletek, nekem így már könnyebb, Néhanapján ejtsetek majd értem egy-egy könnyet" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LAJOS Balatonlelle, Jókai u. 19. sz. alatti lakos türelemmel viselt betegsége után 81 éves korában csendesen elhunyt. Temetése június 27-én, a 17 órakor kezdődő gyászmisét követően 17.45 órakor lesz a balatonlellei Új temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FONAI GYULA zimányi lakos 53 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése június 30-án, hétfőn, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: felesége, leányai, vője, unokái és a rokonság Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA MIHÁLYNÉ Ha néni Kaposvár, Kertész utcai lakos 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 30-án, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Véget ért szenvedésem, búcsúzni sem volt erőm, Kik velem együtt szenvedtetek, most búcsúzom tőletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉCSI KATALIN 62 éves korában hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatója június 28-án, szombaton, 11 órakora fo- nyódi temetőben lesz. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN / BELVÁROSI 53 m2 felújított 2. emeleti erké- lyes lakás eladó. 06-30-359-8732--------------------------------------;-----------------------—----------*212324* B6 = LAKÁS+AJÁNDÉK! Kaposváron a B6 PROJEKT-ben 6 lakáshoz most értékes ajándékot kap a vevő! Info.: www.b6pro- jektcom , 82/512-350,30/932-0845--------------------------------------------------------------------*220787* ELADÓ! Egy 1+1/2 szobás 42m2-es, egyedi fűtéses lakótelepi lakás a SÁVHÁZ-hoz közel. Irányár: 7.5M.FL Érdeklődni: 0620/9792- 565; 0670/417-0969------------------------------ *221990* KA P0SFÜREDEN igényes sorházi családi ház eladó. Irányár 23 M FL Tel.: 30/268-6020.---------------------------------------------------------------------------------*221769* KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 3. em. 2,5 szobás, tégla, távhős, höm.mérös lakás eladó vagy kiadó. Tel.: 70/374-1705.------------------------------------------------------------------- *221184* KA POSVÁR, Szondi u.-ban felújított garzonlakás eladó. Tel.: 70/386-4808,18 óra után. *222110* KAPOSVÁRON, a belvárosban 1,5 szobás, I. em-i tégla, egyedi gázos lakás, extrán felújítva, saját tárolóval eladó. 20/480-1945.---------------------------------------------------------------------------------*222146* KAPOSVÁRON, a Damjanich utcában egyszintes társasházban teljesen felújított, e©redi fűtéses garzon lakás eladó. Gépkocsi beállási lehetőség. lár: 4,95 M Ft. Telefon: 30/235-0510.----------------------- *221759* KA POSVÁRON, a Kisgáti városrészben telek eladó teljes közművel 30/2168-658.---------------------------------------------------- *221906* KAPOSVÁRON felújított 72 nm-es 2+félszobás családi ház eladó. 9,9 MFt 70/454-0658.---------------------------------------------------------------------------------*214852* KAPOSVÁRON 3 szobás redőnyös panellakás a Füredi u.-ban sürgősen eladó vagi kisebb kaposvári családi házra cserélhető. Tel.: 20/354-8710 —------------------------------------------------------------------------------*222128* KA POSVÁRTÓL 7 km-re 126 nm-es teljesen felújított igényes ház eladó. 70/454-0658. *214852* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 *221804* RÁKSI központjában családi ház, dupla telken eladó. Irányár: 3,9 M Ft. 20/457-4371. •220315* I Több száz további ingatlan hirdetést talál a hétfőn megjelenő tempó apróhirdetési lapunkban! Keresse az újságárusoknál! __________JÁRMŰ__________ GÉ PJÁRMŰVEKET lejárt műszakis forgalomba lévő illetve ideiglenesen kivontakat vásárolunk. Válassza a korrektséget. 30/640-7114 •221825* REGISZTRÁLT autóbontó autóját 8-20 Ft/kg áron ingyen elszállítjuk, okmány irodai ügyintézést elvégezzük. Telefon: 85/530-071; 30/973-6619; 82/512-173; 82/576-042. *221319* állást kínál DIÁKMUNKA! Szórólapterjesztés 20/926-1393. •222145* A BALATON Képzőközpont Fonyódra, legalább szakirányú felsőfokú OKJ-s végzettséggel, marketing- és reklámszervezőt felvesz. Info: www.balatonnyelvstudio.hu •222109* AUSZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Akár nyelvtudás nélkül is! Érd.: 06/30/769-0737. *221821* Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZUCSEKISTVÁNNÉ ecsenyi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése június 26-án, ma 15 órakor lesz az ecsenyi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei MEGEMLEKEZES „ A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már, Nehéz az élet nélküled, Felejteni Téged soha nem lehet ” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BÍRÓ LÁSZLÓ volt kaposfüredi lakos halálának második évfordulóján. Bánatos szerettei „Elhagytad a házat Amit úgy szerettél, Nem haltál Te meg, Csak álmodni mentél. Egy reményünk van, Ami éltet és vezet, Hogy majd egyszer Találkozunk Veled. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA LÁSZLÓ toponári pálinkafőzdés életének 56. évében súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 27-én, pénteken 14.30-kor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik. Szerető családja A F0NYÓDI Bacsák György Szakképző Iskola pályázatot hirdet középiskolai angol-német vagy angol-bármely szakos tanári állás betöltésére. Jelentkezni az iskola igazgatójánál vagy Tel.: 85/361-510. •221999* A KAPOSVÁRI Luckympex Kft. lakatos és hegesztő munkatársakat keres. 30/520-2710, 30/621-8193 A NAKIMEZOGAZDASAGIZRT. sertés ágazatába két fő szakirányú, felsőfokú végzettségű munkatársat keres telepvezető és telepvezető-helyettesi Érdeklődni: Barátúri László, A SOMOGY Megyei Gyermekvédelmi Központ pályázatot hirdet nevelői és módszertani szak- tanácsadói munkakör betöltésére. A pályázati feltételek megtalálhatók a www.smjyk.hu honlapon. Benyújtási határidő: 2008. július 4. Érdeklődni az intézmény titkárságán, a 82/527- 551-es telefonszámon lehet. *222121* AUTÓSZERELŐT és szerelni tudó szakembert éves állásra siófoki munkahelyre felveszünk. Tel.: 06-30-9471-420. •222058* BALATONFÖLDVÁRI wellness szálloda kreatív fiatal szakácsot keres éves állásra. Szállást tudunk biztosítani. 06-30-655-6959. •222040* BALATONLELLEI Matróz Étterembe keresünk szakácsot, felszolgálót német nyelvtudással és fagylalt árusítót. Szállás megoldható. Tel.: 30/9475-363.------------------ *221966* BE TANÍTOTT munkásokat (elektronikai összeszerelő) keresünk Zalaegerszegre. Szállást biztosítunk. 30/238-2877, 70/559-8984. •220744* DIÁKMUNKA! Szórólapterjesztés 70/511- 2168. •221928* „E" kategóriás, nemzetközi gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keresek uniós munkára. 30/670-5470. *222087+ LAKATOST felveszünk Kaposvárról és környékéről. 06/30/641-5334. •222130* Szivacsfeldolgozó üzem keres viszonteladó partnereket szivacsszeletek értékesítésére Somogy, Tolna, Baranya és Fehér megyékben. Érdeklődni a 20/439 79 71-es telefonszámon lehet. ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ munkatársat keresünk Kaposvárra. Szakmai önéletrajzos jelentkezés az elmusz08@freemail.hu címre. •219663* FIN0MLAKAT0S-MUNKÁRA rajzismerettel rendelkező lakatost és hegesztőt felveszek. Tel.: 30/545-6889 (8-10 óráig). •221938* GÉPÉSZ vagy vas-műszaki kereskedő végzettségű, műszaki előkészítő, eladó munkakörbe gyakorlattal rendelkező munkaválla-lót valamint ügyviteli feladatok ellátására szakképzett adminisztrátort keresünk kaposvári telephelyre. Jelentkezni önéletrajzzal a deriestarsa@mail.datanet.hu címen lehet.----- *222127* GÉ PKOCSIVEZETŐT keres fonyódi központú országos cég. Jelentkezést a következő címekre várjuk: I.C.C. Kft 8640 Fonyód, Szent István u. 1. ill. info@icc.hu .--------------------*221222* GY AKORLOTT felszolgálót bmáriai étterembe teljes ellátással (étkezés, szállás) felveszek 06-30-9365-397. *222043* IRODAVEZETŐ helyettest keres az Union Biztosító kapos-vári igazgatósága adminisztrációs munkakör betöltésére. Fényképes önéletrajz: fulop.roland@unionbiztosito.hu •222071* JOGVÉDŐ Alapítvány jó kommunikációs készséggel és ’B' kategóriás jogosítvány-nyal rendelkező, pályakezdő jogászt ke- rés. Fényképes önéletrajzot a cserpizsuzsa@gmail.com címre küldjék. •----------------------- *221877* KAPOSFÜREDI u. 170. CBA üzlet felvesz gyakorlattal rendelkező szakképzett eladót, pénztárost. Személyesen 8-12-ig, 30/520-1506 •222009* KAPOSVÁR közeli étterem keres fiatal, agilis, gyakorlott szakácsot éves állásra. Igény esetén szállás biztosított. Érd.: 30/663-5658. *221969* KAPOSVÁRI Kft. siófoki munkavégzéssel éves állásra munkatársat keres. Feltétel: felhasználói szintű számítógépes ismeretek, jogosítvány, érettségi. Jelentkezni: 20/566-1671. •222148* MUNKATÁRSAT keresünk a Vasárnapi Somogyi Hírlap kézbesítésére Kaposvár területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Jelentkezni lehet: Rosics György. Telefonszám: 06-20/9554- 532. *212054* MŰSZAKI gépek kereskedelmével foglalko-zó cég keres irodai alkalmazottat, német és vagy angolnyelv-tudás szükséges. Tel.: 30/9432-531, info@buhnen.hu •222108* MŰSZERÉSZEKET, technikusokat keresünk elektronikai területre, pécsi munkavégzés-re, kiemelkedő fizetéssel. Jelentkezés: 70/702- 9081, pecs@jobteq.hu------------------------*221726* NY ÁRI munka diákoknak! 70/410-2188. *221988* ORSZÁGOS hálózattal rendelkező kereskedelmi cég gyakorlott, adózásban jártas mérlegképes könyvelőt keres szolnoki munkahelyre. Fényképes, szakmai önéletraj- zokat az 5001 Szolnok, Pf.: 13. és az indber@t-online.hu címre várjuk.-------■-----*222102* PÉ KET, árubeszámolót, takarítónőt felveszek. 20/591-0204. *221980* SIÓFOKRA keresünk alkalmazott vagyonőröket. Érdeklődni telefonon: 06-30-668-9761. *222005* STÍLUS Textilház keres mosolygós, jó munkabírású, jó megjelenésű munkatársat. Jelentkezni a helyszínen, Kaposvár, Ady E. u. 2. sz. alatt, június 30-án, 18 órakor •221936* TEHENEK mellé fejni tudó állatgondozót bentlakással felveszek. 30/304-2545. *222039* T0MMAS0 pizzéria futárokat keres. Telefon: 20/952-6013 —------r *221974* ÜZ LETVEZETŐI munkakörbe kereskedelmi végzettséggel, és gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk Kaposvárra. Jelentkezni önéletrajzzal e- mail: allasrajelentkezo@gmail.com Tel.: 20/269-81-77 H.-P. 8-17-ig. •222003* _________OKTATÁS_________ UT ÓVIZSGÁRA felkészítést vállalok matematikából 1-8. osztályig. Tel.: 30/587-9969 •221965* SZOLGÁLTATÁS BL-BAU BT. építőipari vállalkozás külső szigetelési és festési munkát vállal akciós áron! Tel.: 30/591-8283; 30-371-8088. *221504* GÁLOSFAI Idősek Otthona. Nincs várólista. 06-70/931-2552,06-1/278-0106. •220309* LAKÁSBIZTOSÍTÁS, weblap készítése. A lejújabb és árban is a legjobb. 70/2140-140. •222086* LAMBÉRIÁT kerítéslécet, hajópadlót, kiegészítőket vásároljon közvetlen a gyártótól. Alfa-Tóth Kft Kaposvár, Szent L. u. 5. Telefon: 82/419-819. ——— *212068* MŰKÖRÖMÉPÍTŐK! Minőségi anyagokat olcsón! Drogéria, Kaposvár, Honvéd u. 19. . *222069* PARFÜMUTÁNZATOK 48 féle, 100 ml 1200 Ft. Kaposvár, Drogéria, Honvéd u. 19. •222066* REDŐNY-RELUXA- szalagfüggöny. Telefon: 70/240-5006. *217755* SÍRKŐ RÉSZLETRE IS! (kamatmentesen) urnasírkő, kerítésfedkő, ablakpárkány. Ötvös Péter: 06-20/366-7896; Mernye: 06-82/458-020; Kapós- vár, Kanizsai u. 95.: 06-82/310-870 (a Nyugati temető portájával, gépkocsibe- hajtójával szemben, a virágos mellett), www.otvossirko.hu .--------—*214275* TE TŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítása mintás bitumenlemezzel, 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06- 20/99-59-700 www.tetoklinika.hu _________VEGYES HE VERŐK 2500 Ft/db, fotelok 1500 Ft/db eladók Balatonboglár. Tel.: 85/352-735 *222006* ALBÉRLETET KÍNÁL CSALÁDI háznál garzon kiadó. 82/311-031. •221835* KAPOSVÁR, Arany J. közben 2 szobás, tégla, gázos, erkélyes lakás kiadó. 30/274-6776 •222144* KAPOSVÁR, Béke u.-ban bútorozott, klíma- tizált 1,5 szobás lakás hosszú távra kiadó. Telefon: 20/450-6718,20/431-5529. •222125* KAPOSVÁR központjában 2,5 szobás, összkomfortos lakás hosszú távra kiadó. Telefon: 82/713-461. •221365* KAPOSVÁR, Losonc közben 2 szobás, bútorozatlan fszt-i lakás kiadó. 30/319-4867. •222088* KAPOSVÁRON, a Sétáló u.-ban lakás kiadó. Telefon: 06-30/9571-915. •221915* KAPOSVÁRON kiadó 1,5 szobás, bútorozott lakás 35 E Ft+rezsi. Eladó továbbá gáztűzhely, palackkal, heverők. Tel.: 30/500-2021. •221923* SZÍNHÁZNÁL 2 szobás, gázos lakás kiadó kaucióval. Telefon: 0/453-1164. *222037* TÁRSKERESÉS KAPOSVÁRI hölgy keresi párját. Telefon: 20/447-6346. *221153* SEGÍTEK párját megtalálni! 20/559-7956. •222024* 23 ÉVES lány tartós kapcsolatot keres. Telefon: 70/349-5530. *222049* __________ÁLLAT__________ DR ÓTSZŐRŰ németvizsla kiskutyák, győztes vadászó szülőktől eladó. Geszti. Telefon: 20/913-4373 •221957* MAGYAR vizsla kiskutyák eladók. Telefon: 70/3333-172 *222101* MALC0K, süldők eladók. Telefon: 70/212- 8479. Juta. •222068* ÁLLÁST KERES B, C+E, PÁV III. nemzetközi jogosítvánnyal állást keresek. Telefon: 30/473-2932. •221989* APRÓ-CSEPRŐ CSEREPKALYHA, ajtó, ablak. 30/300-5089. *221691* GARÁZS KAPOSVÁRON a Pipacs u. 37. sz. alatt garázs kiadó. Víz, villany van. Tel.: 06-30/217-5211. —--------------*222067* MEZŐGAZDASÁG DIÓT-DIÓBELET veszek. Telefon: 06/20/ 9504-183. •222111* GYÜMÖLCSCEFRE eladó. Telefon: 30/913- 4502. •222134* ADASVETEL AKAC, vegyes tűzifa szállítva! 30/901-5593------------------ *220077* SZÁRAZ, vastag akác és tölgy tűzifa ingyen házhozszállítva 10-12 EFt/m3-ig, a készlet erejéig. Telefon: 20/925-8535 PÉNZPIAC HITEL személyi kölcsöntől a jelzálog típusú hitelig, hitelkiváltás. Telefon: 70/422-8969. *218479* JELZÁLOGHITELEK Szabadfelhasználásra, vásárlásra. Lakáslízingek, egyszerű és gyorshitelek vállalkozásoknak is. Telefon: 20/481-3885,30/393-9758.------------------*221402* ______ ____UTAZÁS__________ APARTMAN kiadó Balatonszemesen 2 személy részére július hónapban. Telefon: 20/485- 0046. •222131* I ~ RÉGI HITELÉT, FORINT vagy DEVIZA. VÁLTSA KI I NAGYOBB HrTELLEL, AKÁR A HEGLÉV6 HITgt KBTS2ERESET IS FELVEHETI m- APöaÁfKínczö-, uurAs-, ftrz*t*o- fsihaszm/hasu mtuk! szemein kölcsön mMris, mm rnntne Nálunk DRÁGA életbiztosítás NEM kötelezői! A HITEL KÖLTSÉGEIT MEGELŐLEGEZZÜK!!! Hitelbírálat 1 nap, folyósítás 2 hét alatti ( KönnyMiaelek-lsnnyftettintMö&leaztővBl'Á mmm SabaffetasznJlás. Lakáshitel 2 millió 7.808 Ftfhó-tól 6.760 Ft/hó -tói 4 millió 15.616 Ftfhó-tól 13.520 Ftfhé-tói l 6millió 22.764Ftfhó-tól 20Z60Ftfhó*tóV ,..... ^ Somogyi Hírlap Kiadja az Axal Springer Magyarország KfL Somogy Megyei Irodáié. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN ■ Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, FÓNAI IMRE, GÁLDONYI MAGDOLNA Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihidap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Konfrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSNszám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fáx: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1850 Ft, negyed évre 5550 Ft, fél évre 11 100 Ft, egy évre 22 200 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve főhősét Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.